Oszkár porosz királyi herceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Oszkár porosz királyi herceg
(Oskar von Preußen)
Oszkár porosz királyi herceg
Oszkár porosz királyi herceg
Született Oskar Karl Gustav Adolf von Preußen
1888. július 27.
 Német Birodalom, Potsdam
Elhunyt 1958. január 27. (69 évesen)
 NSZK, München
Állampolgársága német
Házastársa gróf Ina Marie von Bassewitz
Gyermekei Oszkár Vilmos
Burchard Frigyes
Herzeleide Ina
Vilmos Károly
SzüleiII. Vilmos német császár
Auguszta Viktória schleswig–holsteini hercegnő
Foglalkozása
Kitüntetései
Halál okagyomorrák
Sírhely Baden-Württemberg
A Wikimédia Commons tartalmaz Oszkár porosz királyi herceg témájú médiaállományokat.

Oszkár porosz királyi herceg (németül: Prinz Oskar von Preußen, teljes nevén Oskar Karl Gustav Adolf; Potsdam, 1888. július 27.München, 1958. január 27.) porosz királyi és német császári herceg, a Német Császári Hadsereg vezérőrnagya, a johannita lovagrend protestáns ágának 35. nagymestere.

Élete[szerkesztés]

Származása és gyermekkora[szerkesztés]

Hohenzollern Haus Wappen.svg

Oszkár porosz királyi herceg 1888. július 27-én látott napvilágot a potsdami Marmorpalaisban II. Vilmos német császár (1859–1941) és Auguszta Viktória schleswig–holsteini hercegnő (1858–1921) ötödik gyermekeként. A családban a hét gyermekből mindössze egyetlen – az utolsónak született Viktória Lujza – volt leány. Oszkár porosz herceget a német császárok téli rezidenciájának kápolnájában keresztelték meg, a porosz uralkodócsalád hagyományainak megfelelően evangélikus hitre. Keresztapja és egyben névadója II. Oszkár svéd és norvég király volt.

A herceg hűvös, a porosz szellem szerinti katonás légkörben nevelkedett, amit nagyban fokozott a német uralkodó fiaival szemben tanúsított nagybani szigora. A királyi család hagyományainak megfelelően már a hercegek oktatása is a tőlük elvárt katonai pályát hivatott megalapozni és előrevetíteni. Ennek megfelelően valamennyi herceg a plöni Pinzenhausban végezte el gimnáziumi tanulmányait. A gimnáziumi évek után Oszkár herceg rövid ideig egy potsdami katonai iskolába járt, később a bonni egyetemen hallgatott politológiát. Már fiatalon is jellemző volt rá az, amit később a császári udvar egyik tagja írt róla: „mindig romantikus gondolkodásmódról tesz tanúbizonyságot.”[1]

Katonai pályafutása[szerkesztés]

Fivéreihez hasonlóan Oszkár porosz herceg is belépett a hadseregbe, ahol a gránátosokhoz került. Az első világháború kitörésekor a herceg a 7. I. Vilmos király gránátos hadosztályban szolgált mint ezredes. A később vörös báró néven elhíresült Manfred von Richthofen nagyra tartotta a herceg vezetői képességeit, amint azt az 1914. augusztus 22-i virtoni ütközet után írta egy levelében: „ebben a csatában Oszkár herceg ezrede élén küzdött és sértetlen marad. Beszéltem vele közvetlenül az ütközet után, minthogy a Vaskereszt másodosztályával tüntették ki.”[2] Szeptember 24-én Verdun közelében nyert csatát seregeivel, amiért a Vaskereszt elsőosztályú fokozatával tüntették ki. Ugyanekkor a herceg szívpanaszokkal küzdött, ezért az orvosok hónapokra visszarendelték a frontról, hogy meggyógyulhasson.[3] Felépülése után a keleti frontra vezényelték a sziléziai Legnica városa mellé, ahol többször is súlyosan megsérült.[4]

Az 1920-as évek elején a herceg neve is szerepelt azon a listán, ami a vezérkar és a királyi család háborús bűnöket elkövető tagjait sorolta fel. Emellett a herceget éles bírálat érte a sajtó részéről azért, mert a herceg a kormánytól ezredei nyugdíjának folyósítását követelte több más rangját vesztett német herceghez hasonlóan.[5] A második világháború kitörésekor a herceg elviekben még mindig aktív, szolgálatteljesítése képes tagja volt a német hadseregnek, azonban a náci vezetés megakadályozta, hogy a herceget a frontra küldjék. Oszkár porosz herceget nem tartották elég megbízhatónak, mivel a herceg soha nem szimpatizált a nemzetiszocialista eszmékkel. Legidősebb fiát ellenben behívták; a herceg az elsők között esett el a lengyel fronton. Mikor Hitler egy rendeletével megtiltotta minden uralkodócsalád tagjának, hogy katona legyen, Oszkár porosz herceg végleg leszerelt a hadseregtől.

Házassága és gyermekei[szerkesztés]

Oszkár porosz királyi herceg családja körében (1925)

Oszkár porosz királyi herceg 1914. július 31-én a német fővárosban feleségül vette a mecklenburgi főnemesi családból való Ina Marie von Bassewitz-Levetzow grófnőt (1888–1973). A grófnő az egyik legősibb mecklenburgi család tagjaként a német császárné udvarhölgyei közé tartozott. Így ismerkedett meg a porosz herceggel, és rögtön vonzalom alakult ki kettejük között.[6] A grófnő „okos, kedves nő [volt], lenyűgöző szellemi és érzelmi tulajdonságokkal.”[1] II. Vilmos császár értesült fia érdeklődéséről a grófnő iránt, ezért rövid úton elérte, hogy a nemeskisasszonyt hazaküldjék szüleihez és felmentsék udvarhölgyi kötelezettségei alól. Oszkár herceg azonban így is tartotta a grófnővel a kapcsolatot, és édesapja akaratával szembeszegülve kinyilvánította nősülési szándékát.

Főnemesi rangja ellenére von Bassewitz grófnő nem számított rangban egyenlőnek egy porosz herceggel, hiszen nem származott uralkodócsaládból. Ennek megfelelően a házasságot morganatikusnak, rangon alulinak nyilvánították, noha a német császár a Ruppin gróf rangot adományozta fia feleségének és valamennyi születendő gyermeküknek. A frigyet egyébként császári beleegyezéssel kötötték: II. Vilmos két évvel késleltette az esküvőt, ennyi idő után adta ugyanis csak meg engedélyét.[7] A császári udvartartás egyik tagja szerint a császár beleegyezését Oszkár porosz herceg egyetlen húga, Viktória Lujza hercegnő könyörögte ki annak apropóján, hogy ezt kérte édesapjuktól ajándékként elsőszülött gyermeke keresztelésére.[1] A császár döntésének hátterében a császárné közbenjárása is szerepet játszott, Auguszta Viktória királyné ugyanis támogatta fia és a grófnő terveit.[6] Az eljegyzést mindössze pár hónappal a menyegző előtt, 1914. május 26-án jelentették be hivatalosan.[6]

Oszkár porosz királyi herceg és Ina Marie von Ruppin grófnő házasságából négy gyermek – három fiú és egyetlen leány – született, akik világrajövetelükkor mind a Ruppin vezetéknevet és grófi címet viselték:

  • Oszkár Vilmos (1915–1939), gyermektelenül halt meg, elesett a második világháborúban
  • Burchard Frigyes (1917–1988), felesége gróf Eleonore Vera Fugger von Bebenhausen, gyermektelenül halt meg
  • Herzeleide Ina (1918–1989), férje herceg Karl Peter Biron von Curland
  • Vilmos Károly (1922–2007), a johannita lovagrend 36. nagymestere, felesége Irmgard von Veltheim.

Házasságkötésük után Oszkár porosz herceg és hitvese a potsdami Villa Quandt nevű kastélyba költöztek. A neoklasszicista épületet egyfajta nászajándékként adta a német császár a házaspárnak, hogy állandó otthonukként szolgáljon. A család egészen a második világháború végéig lakott itt. Oszkár porosz herceg boldog házasságban élt feleségével, kapcsolatukat harmónia és egyetértés jellemezte. 1920. június 21-én a porosz királyi család házi törvényeinek megváltoztatásakor Oszkár herceg felesége és gyermekei porosz hercegi méltóságra emelkedtek.[8]

Johannita nagymesterként[szerkesztés]

Oszkár porosz királyi herceg a johanniták egyenruhájában (1924)

A johannita lovagrend protestáns ágát 1852-ben állította fel IV. Frigyes Vilmos porosz király, és azóta a porosz uralkodócsalád férfi tagjai közül többen is a rend tagjai lettek. A lovagrend kötelékeibe lépett többek között Oszkár herceg egyik nagybátyja és második legidősebb bátyja, Eitel Frigyes is. Eitel Frigyes herceg viselte a rend vezetőjének kijáró nagymesteri címet 1907–1926 között, míg le nem mondott tisztségéről. Bátyja után Oszkár porosz herceg került a rend élére, nagymesteri címét egészen haláláig viselte. Nagymesterként a herceg azon fáradozott, hogy megóvja a rendet és ősi értékeit a nemzetiszocialista eszméktől és a náci párt kulturális tisztogatóprogramjától. A nácik többször is kísérletet tettek a rend feloszlatására, azonban mindannyiszor kudarcot vallottak. A második világháború elvesztését követően a herceg tárgyalásokat folytatott a szövetséges hatalmakkal, hogy a rend visszakaphassa korábban államosított és elvett kórházait. 1952-ben a herceg nagymesteri ideje alatt alapították meg a lovagrend egyik leányszervezetét, a főként mentőszolgálatot teljesítő Johanniter-Unfall-Hilfe szervezetet, egy évvel korábban pedig a Johanniter-Hilfsgemeinschaftot.

Az első világháború után Oszkár herceg a konzervatív nézeteket hirdető, félkatonai Stahlhelm nevű szervezet tagja lett. A Stahlhelm főleg monarchista veteránokat tömörített magába, és nemegyszer antidemokratikus jelszavakat hirdetett. A szervezet ugyanakkor elhatárolta magát a náci párttól, akárcsak Oszkár porosz herceg. A herceg hollandiai száműzetésben élő édesapjával és Eitel Frigyes bátyjával az 1930-as évek kezdete óta azon munkálkodott, hogy meggátolja a nácik hatalomhoz jutását. Miután ez nem sikerült, Oszkár herceg visszavonult a politikai közszerepléstől, bátyjával ellentétben soha nem támogatta a nácikat. 1932-ben a herceg belépett a Német Nemzeti Néppártba.[9] A herceg emellett tagja volt a Corps Borussia Bonn és az 1959-ben alakult Tradition und Leben nevű monarchista csoportnak is.

Ámbár felesége igen gazdag családból származott és hatalmas hozományt vitt a házasságba,[6] a ’20-as években Oszkár porosz hercegnek saját bevallása alapján anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie. Erről tanúskodik az is, hogy ekkor folyamodott a neki mint katonának járó nyugdíjhoz is. Erről így írt az egyik napilap: „Oszkár porosz herceg azt állítja, egy banki alkalmazott fizetése nem elegendő ahhoz, hogy vásároljon egy sonkás szendvicset az Adlon bárban.”[5]

1945 áprilisának elején, két nappal Potsdam bombázása előtt a herceg és családja elmenekült otthonából. A háború után a família az alsó-szászországi Holzminden városában keresett menedéket. 1952-ben egy kisebb bonni lakásba költöztek a johannita rend segítségével. A hatvanas évei elején járó herceg ekkor már súlyos egészségügyi panaszokkal küzdött, a közélettől szinte teljesen visszavonult. Oszkár porosz királyi herceg 1958. január 27-én halt meg egy müncheni kórházban rákos megbetegedés következtében. Ő volt az utolsó német császár legtovább élő fia. Végakaratának megfelelően a Hohenzollern-vár kápolnájában temették el legidősebb bátyja oldalára. Johannita nagymesterként utódja legkisebb fia lett.

Leszármazása[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c von Schwering, Axel. IV – A Royal Courtship, The Berlin Court Under William II (HTML) (angol nyelven), BiblioLife, LLC, 92.. o. [1915] (2009. május 20.). ISBN 978-1110340811. Hozzáférés ideje: 2010. július 30. 
  2. Kilduff, Peter: Red Baron: the life and death of an ace (angol nyelven). Google Könyvek pp. 34. David & Charles LTD, 2007. (Hozzáférés: 2010. július 14.) „In this battle Prinz Oskar fought at the head of his regiment and remained unscathed. I spoke with him right after the battle, as he was presented with the Iron Cross [Second Class].”
  3. Von der Horst killed leading his troops (angol nyelven) (PDF). The New York Times, 1914. október 3. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 14.)
  4. Kaiser's son Oscar is wounded again (angol nyelven) (PDF). The New York Times, 1916. február 8. (Hozzáférés: 2010. július 14.)
  5. a b Princes seek pensions (angol nyelven) (PDF). The New York Times, 1922. augusztus 20. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 14.) „Prince Oscar of Prussia […] asserts that the salary of a bank employe is insufficient to enable him to buy a ham sandwich at the Adlon bar…”
  6. a b c d Son of the Kaiser to wed a countess (angol nyelven) (PDF). The New York Times, 1914. május 27. (Hozzáférés: 2010. július 14.)
  7. Kirschstein, Jörg: Oszkár porosz királyi herceg életrajza (német nyelven) (HTML). Preussen.de, 2003. [2015. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 14.) „Wilhelm II. zögerte fast zwei Jahre, bevor er seine Einwilligung zur Eheschließung gab.”
  8. gróf Ina Marie von Bassewitz-Levetzow életrajzi adatai (angol nyelven) (HTML). thePeerage.com, 2003. július 1. (Hozzáférés: 2010. július 14.) „As a result of her marriage, Ina-Marie Helene Adele Elise von Bassewitz-Levetzow, Countess von Bassewitz-Levetzow was styled as Prinzessin von Preußen on 21 June 1920.”
  9. Klee, Ernst. Das Kulturlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945. (német nyelven). Frankfurt am Main: S. Fischer Verlag, 466. o.. ISBN 3100393260 [2007] 

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]


Elődje:
Eitel Frigyes porosz királyi herceg
A johannita lovagrend brandenburgi ágának nagymestere
1927–1958
Máltai kereszt
Utódja:
Vilmos Károly porosz herceg