Országos Mentőszolgálat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Országos Mentőszolgálat
Insignia Hungary OMSZ v1.svg
Az OMSZ főigazgatóságának épülete Budapest XIII. kerületében
Az OMSZ főigazgatóságának épülete Budapest XIII. kerületében

Mottó Hivatás az életért
Alapítva 1948
Jogelőd Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME)
Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME)
Tevékenység mentés, betegszállítás, rendezvénybiztosítás, oktatás
Székhely Budapest XIII. kerülete (é. sz. 47° 31′ 25″, k. h. 19° 04′ 51″, Róbert Károly körút 77.)
Nyelvek magyar
Dolgozók száma kb. 7800
é. sz. 47° 31′ 25″, k. h. 19° 04′ 51″Koordináták: é. sz. 47° 31′ 25″, k. h. 19° 04′ 51″
Az Országos Mentőszolgálat weboldala

Az Országos Mentőszolgálat (rövidítve: OMSz[1]) 1948. május 10-én alakult.[2] Magyarország legnagyobb mentő és egészségügyi intézménye, működési köre az ország egész területére kiterjed.[3] Több mint 70 éve látja el feladatát az ország 255 darab mentőállomásán és mentési pontjain.

Története[szerkesztés]

Az OMSZ előtt[szerkesztés]

Magyarországon 1887 előtt a rendőrség – azon belül a rendőrorvosok – feladata volt az elsősegélynyújtás. Kresz Géza orvos külföldi mintára indított mozgalmat a fővárosban társadalmi jellegű mentőmozgalom szervezésre. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (korabeli írásmóddal: Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, rövidítve: BÖME) 1887. május 10-én alakult meg Andrássy Aladár elnökletével és Kresz Géza szakmai vezetésével. 1890-ben költöztek a Markó utcába, ahol 1899-re készült el a ma is a mentésügy szolgálatában álló székház.[4] Az eredetileg csak a budapestiek számára elérhető egészségügyi szolgáltatást hamar követték vidéki települések önkéntes egyesületei, majd 1926-ban megalakult a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesü­lete (VVOME), mely az ország valamennyi egyesületének a szakmai koordinálását végezte.[5]

1948-tól[szerkesztés]

A második világháborút követően a német csapatok szinte az összes felszerelést magukkal vitték. Az egészségügyi biztosítók szerveztek ugyan kisebb mentőegységeket, de az országos szintű újjászervezésre csak 1948-ban került sor Oravecz Béla kormánybiztos vezetésével. 1948. május 10-én alakult meg az új állami szervezet, az Országos Mentőszolgálat. Ekkor 76 mentőállomás volt az országban és 399-en dolgoztak a szervezetnél, melynek 156 mentőkocsija volt; induló járműparkja az elődök a világháborút átvészelt járműveiből és néhány, adományként érkezett gépkocsiból állt.[5]

1954-ben – Európában elsőként – állt szolgálatba rohamkocsi, mely már lélegeztetőkészüléket, defibrillátort és pacemakert (szívritmus-szabályozót) is vitt magával a helyszínre. 1956-ban került a Mentőszolgálathoz a VI. kerületi Szobi utcai Mentőkórház (2001-ig működött), a légi mentőszolgálat szervezése 1958-ban kezdődött. 1962 óta vannak URH-készülékek a mentőautókban,[5] a szimbólummá váló Nysa mentőautók az 1960-as évek elejétől 1995-ig voltak szolgálatban, hogy azután Toyota, majd Mercedes-Benz járművekkel váltsák fel azokat.[6][7]

2007-ben a korábbi URH-rádiókat felváltotta a TETRA technológiára épülő műholdas EDR-rendszer.[8] 2005. augusztus 6-án állt szolgálatba az OMSz első motoros mentőorvosa.[9]

A mentésügy magyar sajátosságai[szerkesztés]

A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület emléktáblája – 1887

A világ számos országától eltérően a mentést Magyarországon egységes állami szervezet látja el. Míg például Németországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban a kórházakhoz tartoznak a mentésügy kivonuló szolgálatának a tagjai, hazánkban az Országos Mentőszolgálat a kórházaktól és a társszervektől (pl.: tűzoltóság) függetlenül végzi tevékenységét.

Magyar "találmány" a mentőtiszti szakma képzési formája is. Oravecz Béla volt az, aki kidolgozta és megszervezte a mentőtisztképzést, melyet ma már főiskolai (Bsc) szinten oktatnak. A sürgősségi ellátás önálló orvosi diszciplínaként történő elfogadtatása is Oravecz nevéhez köthető, sőt, az oxiológia néven ismert szakterület nevére is ő tett javaslatot.[10]

A nők foglalkoztathatók az összes kivonuló mentőegység mindegyik beosztásában. Korábban csak orvosi/mentőtiszti pozícióban vállalhattak szolgálatot.

Egység az egészségügyön belül. Csatlakozás az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér)-hez.

Címere[szerkesztés]

Az OMSz címere

Az Országos Mentőszolgálat címere alul, a nemzeti színű zászlóval összefogott kék szalag – melyben az Országos Mentőszolgálat felirat olvasható -, s mely egy úgynevezett Konstantin-keresztet (Labarum) ölel körül. A sürgősségi betegellátás szimbólumaként világszerte elterjedt jelképről van szó, mely a mentés hat alapvető követelményét szimbolizálja: felismerés, segélykérés, elsősegély, mentőellátás, szállítás alatti kontroll, definitív ellátás.[3] A kígyós bot (Aszklépiosz botja) az orvoslás-gyógyítás eszméjét fejezi ki.[11]

A magyar mentésügy nagy alakjai[szerkesztés]

  • Flór Ferenc (1809–1871) volt a magyar elsősegélynyújtás egyik úttörője. 1835-ös a „Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás” című könyvében felállította az újraélesztés teendőinek sorrendjét, jelentőséget tulajdonítva az átjárható légutak biztosításának, a befúvásos lélegeztetésnek és a mellkas nyomogatásának. Ajánlotta a légutak leszívását, a gégemetszést, az intubációt. Követelte mentőegyesületek felállítását, szervezési tervet dolgozott ki, megadta a mentőláda, a mentőállomások felszerelésének leltárát.
  • A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1887-ben, dr. Kresz Géza (1846–1901) vezetésével kezdte meg működését, és a nap vagy éj bármely órájában bárkinek minden díj nélkül nyújtott segítséget.
  • Oravecz Béla a BÖME orvosa, aki 1948-ban megszervezte az Országos Mentőszolgálatot, önálló diszciplínává tette a sürgősségi orvostant oxiológia néven, és kidolgozta a mentőtisztképzés alapjait.
  • Részt vett a Budai Ambulatórium megalapításában Baranski Gyula (1867–1953) jogász, aki 1941-ben ünnepelte a 25. évfordulóját annak, hogy a budapesti mentőknél ügyészként dolgozik.[12]
  • Dr. Gábor Aurél (1923–1976) belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa (1966) volt a magyar mentés történetének egyik legmeghatározóbb alakja.
  • Felkai Tamás (1922–1997) kandidátus, orvos, oxiológus, orvostörténész.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. az Országos Mentőszolgálat alapító okirata
  2. Rólunk. az Országos Mentőszolgálat weboldala (Hozzáférés: 2020. aug. 28.)
  3. a b Gőbl Gábor: Oxiológia. (hely nélkül): Medicina Könyvkiadó. 2006.  
  4. Melly József: Balesetek Budapesten és más nagy városokban. 1939. 115. o. = Budapesti Statisztikai Közlemények, 84.  
  5. a b c Radnai Lóránt: 04... 04... 04... Budapest, XVIII. évf. 5. sz. (1980. máj.) 40. o.
  6. Bodács Károly: Száguldó segítők. Autó-Motor, LX. évf. 11. sz. (2008) 80. o.
  7. Bencze Béla: Az élő állampolgár a jó állampolgár. Népszabadság, XLVIII. évf. 210. sz. (1990. szept. 7.) 6. o.
  8. Extrák. Mentőmotor Alapítvány (Hozzáférés: 2020. aug. 28.)
  9. Az Országos Mentõszolgálat Mentõmotoros Szolgálata a kezdetektõl napjainkig. Mentőmotor Alapítvány (Hozzáférés: 2020. aug. 28.)
  10. Bencze Béla: Emlékezés Orovecz Bélára. Orvosi Hetilap, CXX. évf. 46. sz. (1979. nov. 18.) 2819–2820. o.
  11. Keith Blayney: The Caduceus vs the Staff of Asclepius. dr. Keith T. Blayney honlapja (angolul) (2002. szept.) (Hozzáférés: 2020. aug. 28.)
  12. Magyar Országos Tudósító, 1941. június 28.. (Hozzáférés: 2019. február 3.)