Mocsári macska

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Mocsári macska
FelisChausMunsiari1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: Macskafélék (Felidae)
Alcsalád: Macskaformák (Felinae)
Nem: Felis
Faj: F. chaus
Tudományos név
Felis chaus
Schreber, 1777
Elterjedés
Wiki-Felis chaus.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Mocsári macska témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mocsári macska témájú kategóriát.

A mocsári macska (Felis chaus), vagy csausz, a ragadozók (Carnivora) rendjébe, azon belül a macskafélék (Felidae) családjába tartozó faj. Mivel életterei a mocsaras, nádas vidékek, ezért mocsári hiúz és nádi hiúz néven is emlegetik. A mocsári hiúzt Johann Christian Daniel von Schreber is leírta Die Säugethiere in Abbildungen nach der Natur mit Beschreibungen című munkájában.[1] Viszonylag hosszú lábú, rövid farkú macska.

2008-ban az IUCN nem fenyegetettnek sorolta be, habár egyes országokban állománya fogyatkozik.[2]

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mocsári macska vagy nádi hiúz, nagyon széles körben terjedt el, a fajt az ősi Egyiptomban is ismerték már. A házimacskák mellett mocsári macskákat is mumifikáltak, ami azt sejteti, hogy őket is használták rágcsálóirtásra.[3] Itt főleg a Nílus deltavidékét kedveli, a nedves, mocsaras nádasokat, valamint a folyó áztatta gabonaföldeket. Megtalálható Afrika legnagyobb részén, Núbiában, Perzsiában, a Közel-Keleten, Közép-, Dél- és Délnyugat-Ázsiában is. Kedveli a hegyvidékeket, a Himalájában 2400 méter magasságig is felhatol, ott a hideg miatt, sűrűbb és hosszabb szőrű bundát visel. Indokínában elterjedése nem ismert, bár Kambodzsa északi részét kivéve elég ritka lehet, a különösen Laoszban és Thaiföldön kihelyezett nem válogató csapdák, hurkok miatt.[4] Indiában a leggyakoribb kismacskaféle.[5]

Oroszország déli területeinél északabbra nem található. Itt az átlagos januári hőmérséklet 2 °C. Néha még hidegebb van, és hó is esik. Itt sok mocsári macska fagy meg, vagy pusztul éhen a hidegebb teleken, vagy a kitartóbb hóesés hatására.[6]

Élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mocsári macskák alkalmazkodóképesek, több biotópban is megtalálják helyüket, legyen az sűrű tüskés bozótos, vagy tavak és folyók melletti mocsaras erdő. Fellelhetők partokon, halastavak vagy csatornák mellett.[7] Megélnek szavannákon, trópusi száraz vagy esőerdőkben is. Falvak környékén is felbukkannak.[8] Érzékenyek a hidegre; nem élnek meg ott, ahol télen gyakori a fagy és a hósesés.[3] A Kaukázuson túl és Tadzsikisztánban a hegyeken az erősen benőtt folyóvölgyeket lakja. Indiában a Keoladeo Nemzeti Parkban megfigyelték mocsárban, de száraz füves helyeken is. Nepálban a Chitwan Nemzeti Parkban ártéri erdőket és a folyókat kísérő füves területeket kedveli, ahol a halászmacska is él.[6] A Kra-földhíd déli részéről hiányzik; 2010-ben lehetségesnek tartották előfordulását Selangor töredezett erdőfoltjaiban.[9]

Alfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felis chaus affinis (Gray, 1830)
A. N. Komarov rajza

Amikor Johann Anton Güldenstädt II. Katalin orosz cárnő felhívására 1768-tól 1775-ig Dél-Oroszországba utazott, akkor a Kaukázusban első kutatóként pillantott meg egy kirmüsakot.[10] Az első, 15 oldalas, 1776-ban kelt latin nyelvű leírásában a chaus nevet adta neki, amit azok a kutatók is használtak, akik 1830 és 1969 között további alfajokat írtak le.[11][12] Így a Felis chaus chaus három tagú név a Kaukázusban élő alfajt írja le, míg a többi alfajt a külső megjelenésük alapján nevezték el.[13]

Az Integrated Taxonomic Information System által elismert alfajok:[14]

Mindezidáig (2013) nem végeztek genetikai vizsgálatokat, hogy ellenőrizzék ezt a felosztást.[2]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Melanisztikus mocsári macska

A mocsári macska egy erőteljes és viszonylag nagy méretű macskafaj, testhossza meghaladja a 90 centimétert, ebből a farka kb. 30 centiméter. Vállmagassága 30-40  centiméter között mozog, a súlya 6-9 kg. között váltakozik. Testmérete alfajonként erősen változó; Izraelben a vizsgált kandúrok testsúlya 10±1,4 kg, a nőstényeké 7±1,73 kg volt. Indiában a kandúroknál 5,75±1,41 kg-ot, a nőstényeknél 4±1,97 kg-ot mértek.[18] A Bergmann-szabályt követve elterjedési területének északi határán nő a legnagyobbra, és a trópusokhoz közeledve egyre kisebbé válik.[19]

Gereznájának alapszíne a sárgás és a szürkésbarna színek között váltakozik, lehet sárgásszürke, vagy vörösesbarna is; egyes szőrszálai okkersárgák a tövükön, a közepükön pedig feketésbarnán gyűrüzöttek, a hegyük fehér, majd szürkésfehérek, és ismét feketék. A bundán nem vehető ki mintázat, csak a farka gyűrűzött. A kölykökön még látható némi cirmos mintázat felnőttkorra eltűnik. A hasa világosabb, mint a többi testrésze.[3] Érzékeny a fagyra, habár bundája tömött, hátán négyzetcentiméterenként 4000, hasán 1700 szőrszál nő.[20] Pakisztánból ismertek fekete egyedei is.[6]

Koponyája viszonylag széles a járomív környékén, amely miatt kerekebb a feje több más macskához képest. Füle hosszú, és alapjánál viszonylag széles. A fülpamat magassága 7 - 20 mm.[20] Arca keskeny, pofája fehér,[3] szeme élénk zöld színű, bár alfajonként ez is változhat. A fülén található pamat jól megkülönbözteti a többi fajtól, ezért nevezik mocsári hiúznak is.

Teste karcsú, emiatt ügyesen a táplálékára lelhet a szűkebb barlangok mélyén is. Mint minden macskának, a gepárd kivételével, neki is visszahúzható karmai vannak, ám mivel ezek nagyon mélyen ágyazódnak bele a lábfejbe, különösen élesek. Hátsó lábán a karom jobban elkopik, mivel csak részben tudja visszahúzni. Karmai elöl és hátul is ugyanakkorák, ami lehetővé teszi, hogy ugyanolyan könnyen másszon le a fáról, mint ahogy felmászik rá.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

FelisChausMunsiari2.jpg

Mint a legtöbb macska, nappal és éjszaka alszik, csak hajnalban indul el vadászni a kisebb rágcsálókra, madarakra és hüllőkre, bár már megfigyelték, hogy nappal is vadászik.[7] Nem fél a víztől, kitűnően úszik,[6] akár halászat, akár menekülés céljából. Egyszerre akár 1,5 km-t is képes úszva megtenni.[21] Magányos természetű. Rejtekhelyet más állatok elhagyott odúiban, fák üregében, vagy a sűrű növényzetben talál. Habár gyakran aktív éjszaka, kevésbé tekinthető éjjeli állatnak, mint több más macska. Becslések szerint egy éjszaka 3-6 kilométert tesz meg, a táplálékbőség függvényében. Területe határát vizelettel jelöli ki.[3] Nehezen szelídíthető, még akkor is, ha fiatalon ejtették fogságba.[20]

Leginkább olyan állatokra vadászik, amelyek nem érik el az egy kilogrammos testsúlyt. Zsákmányát nemcsak látással és hallással, hanem szaglással is keresi. Ahogy más macskák, ő is lesből támad, és a növényzetet használja rejtőzködéssel. Habár 32 km/h-val is képes futni, ritkán üldözi azt az állatot, aminek sikerült elmenekülnie az első támadás elől.[3] Méretének és karcsúságának köszönhetően játszi könnyedséggel mászik fel a fákra, hogy elfogyassza a tojásokat és a fészken ülő anyamadarat. A talajszinten egerekre, pockokra és néha patkányokra vadászik, de nem veti meg a kisnyulat és a gyíkot sem. Gyakorta táplálkozik fiatal állatokkal, mint a nemrég kikelt madárfiókák, kismadarak, sőt menyét- és görénykölyköket is megtámad, ha alkalma nyílik rá. Néha bemerészkedik emberi településekre is, ahol kiscsibéket, tojásokat és baromfiakat ejt el, ám ez nagyon ritka esetnek számít, ugyanis ez a macskafaj kerüli az embert és az általa keltett hangzavart. Inkább erdőkben és folyópartokon szerez magának zsákmányt, csak az ínséges években merészkedik az emberi települések közelébe. Ekkor elhullott állatok tetemeivel is táplálkozik, bár ezt nagyon ritkán teszi, mivel, mint minden macska, a friss húst kedveli.

Fő zsákmányai rágcsálók és más kisemlősök. Az indiai Sariska Tigrisrezervátumban végzett kutatás szerint naponta 3-5 rágcsálót fognak. Emellett a madarak is a táplálék fontos részét alkotják.[22] Télen a madarak fontossága megnő, hogyha a vízimadarak a mocsarakban vagy a folyók partján gyülekeznek. A Kaszpi-tenger partján a menü tartalma: közönséges kószapocok, mezei nyúl, földimókus, cickány, malac, nutria, vízimadarak, fiókák, tojás, teknősök, gyíkok, kígyók és halak.[7] Emellett terméseket is eszik. Üzbegisztánban télen a keskenylevelű ezüstfa gyümölcse a táplálék 17%-át tette ki.[6]

Fő vetélytársai a sakál és az erdei macska. Leggyakoribb ragadozói a krokodil, a medve, a farkas, és a nagymacskák, például a tigris. Ha fenyegetve érzi magát, akkor visszatámadás előtt kisebb morgásokkal figyelmezteti támadóját; ez a házimacskánál ismeretlen. Nyávogása mélyebb, mint a házimacskáé.[20] Néha támadójukra ugranak, de legtöbbször megelégszenek a fenyegetés viszonzásával. Ismertek esetek, amikor túl közelre merészkedő emberekre támadt, de ezek a támadások nem okoztak a karmolásos sebeknél komolyabb sérülést.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hím mocsári macska ivarérettsége elérése után, egy bizonyos időszakban több nősténnyel is párzik. Tavasz végén és ősz elején keresi fel a tüzelő nőstényeket, melyeknek több héten keresztül udvarol. Ha két hím egy territóriumon belül találkozik, először összemérik erejüket, majd ha megegyezőnek találták egymást vér nélküli harcba kezdenek, amiben szigorú szabályok vannak: behúzott karommal kell leteperni a másik macskát. A győztes, ha elnyerte párja tetszését, megtermékenyíti és abban a percben távozik. A nőstény több hímmel is közösül a párzási időszakban. Dél-Türkmenisztánban januárban vagy február elején is párosodhatnak.[20]

Az anyaállat egy védett sziklamélyedésben, faodúban vagy más állat elhagyott üregében hozza világra 3-4 kölykét, melyeket körülbelül 70 nap kihordási idő után hoz a világra. Egy vizsgálatban négy kétnapos mocsári macska 43 - 55 grammot nyomott. A fogságban született kölykök ennél kétszer-háromszor nehezebbek, 103 - 161 grammosak. A kölykök, mint minden kismacska vakon születnek, de már szőrösek, szemük kinyílási ideje két hét körüli, 10-13 nap. Szilárd táplálékot 50 naposan kezdenek fogyasztani.[6] Hat hónaposan ejtik el első zsákmányukat, hat-kilenc hónaposan már önállóak,[6] de akár két éven keresztül is anyjukkal maradhatnak, mely ez idő alatt megtanítja nekik az alapvető vadászati fortélyokat. A hímek nem szoktak segíteni az utódok felnevelésében, bár fogságban védelmezik utódaikat, jobban, mint az anya, vagy más macskafajok.[3]

Az ivarérettség elérésének időpontjáról nincs egyetértés. A fogságban felnőtt nőstények 11 hónaposan válnak ivaréretté, vadon ez valószínűleg később történik meg. A legidősebb fogságban élt mocsári macska 9 évet és 10 hónapot ért meg.[6]

Fenyegetettsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Agrárterületeken és nedves vidékeken jól érzi magát. Ezzel szemben a nedves területek kiszáradása fenyegetést jelent, mert ha a terület szárazabb, akkor ott kevesebb mocsári macska tud megélni.[23] Sok helyen megfogyatkozott, mivel lakott területeken csapdázzák és mérgezik.[4][15]

Élőhelyének megváltoztatása rontja a kilátásait. Miután Srí Lankán az 1970-es években nagyszabású erdőirtást végeztek, sok mocsári macska háziállatokra, kecskékre és háziszárnyasokra kezdett el vadászni. Egyes kecsketartók akár évi 12 macskát is megöltek. További tényező a bundakereskedelem, ami erős vadászathoz vezetett. 1979-ben az indiai kormány megtiltotta a gereznák kivitelét, ennek ellenére az eladott bundák 20%-a mocsári macskától származik. A betiltás pillanatában az indiai kereskedőknél 306 343 gerezna volt raktáron.[6]

Az 1960-as évek óta a Kaszpi-tenger és a Kaukázus környékén létszáma rohamosan csökkent, már csak kisebb populációi maradtak. Az Astrakhan nemzeti parkban 1980 óta nem látták a Volga deltájában.[24] Az alfajt veszélyeztetetté nyilvánították, és így szerepel Oroszország, Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán Vörös könyveiben.[25]

Egészen az 1970-es évekig a leggyakoribb vadmacska volt Észak-Thaiföldön, és a legtöbb védett helyen is jelen volt.[26] Az 1990-es évek kezdete óta azonban megritkult a vadászat és élőhelyének pusztítása miatt. Ma Thaiföldön kritikusan veszélyeztetettnek számít.[27] Kambodzsában, Laoszban és Vietnamban másodlagos élőhelyein könnyebben hozzáférhető a vadászok számára. A fogóhurkok miatt most már ritkább, mint a kisebb macskák. Az élve elfogott egyedeket állatkertekbe szállítják, a megölt macskák bőreit a határvidéki piacokon árulják.[28]

A Közel-Keleten ritkaságszámba megy. Jordániában a földművelés terjeszkedése miatt élőhelye beszűkült, és a földművesek vadásszák és mérgezik is, mert állataikra támad.[29] Afganisztánban is ritkának és veszélyeztetettnek tekintik; itt védelem alatt is áll.[30]

Védelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Washingtoni egyezmény II. függeléke a mocsári macskáról is szól. Afganisztánban 2009 óta védelem alatt áll. Védettséget élvez továbbá Indiában, Bangladesben, Kínában, Izraelben, Mianmarban, Pakisztánban, Tadzsikisztánban, Thaiföldön és Törökországban, de védett területeken kívül vadászható Bhutánban, Grúziában, Laoszban, Libanonban, Nepálban, Srí Lankán és Vietnámban.[31]

Tenyésztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keresztezhető a házi macskával. A chausie fajtát ezekből a hibridekből tenyésztették ki.[32] Egy hasonló fajta a jungle bob, ami a pixi bob házimacskafajtával történt keveredésből jött létre.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Johann Christian Daniel von Schreber: Die Säugethiere in Abbildungen nach der Natur mit Beschreibungen, 1778.
  2. ^ a b Duckworth, J.W., Steinmetz, R., Sanderson, J., Mukherjee, S. (2008) [[[:Sablon:Citation error]] Felis chaus]. In: IUCN 2010. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2010.4.
  3. ^ a b c d e f g Sunquist, M.. Wild cats of the World. Chicago: University of Chicago Press, 60–66. o (2002). ISBN 0-226-77999-8 
  4. ^ a b Duckworth, J. W., Poole, C. M., Tizard, R. J., Walston, J. L., Timmins, R. J. (2005) The Jungle Cat Felis chaus in Indochina: A threatened population of a widespread and adaptable species. Biodiversity and Conservation 14: 1263–1280
  5. Mukherjee, S., Groves, C. (2007.). „Geographic variation in jungle cat (Felis chaus Schreber, 1777) (Mammalia, Carnivora, Felidae) body size: is competition responsible?”. Biological Journal of the Linnean Society 92, 163–172. o. DOI:10.1111/j.1095-8312.2007.00838.x.  
  6. ^ a b c d e f g h i Sunquist, M., Sunquist, F. (2002) Wild cats of the World. Chicago: University of Chicago Press. ISBN 0-226-77999-8. Seiten 60–66
  7. ^ a b c d Heptner, V.G., Sludskii, A.A., Komarov, A., Komorov, N. (1992) Mammals of the Soviet Union: Carnivora. Volume 2 of Mammals of the Soviet Union: Hyaenas and Cats. Brill. ISBN 90-04-08876-8, 9789004088764
  8. Blanford, W. T. (1888–91) The fauna of British India, including Ceylon and Burma. Volume I, Mammalia. Taylor and Francis, London.
  9. Sanei, A., Zakaria, M. (2010.). „Possible first jungle cat record from Malaysia”. Cat News 53, 13–14. o.  
  10. Johann Anton Güldenstadt: Reisen durch Russland und im Caucasischen Gebürge. Russisch-Kayserliche Akademie der Wissenschaften, St. Petersburg 1787 (Sablon:Google Buch).
  11. Güldenstädt, J.A. (1776) Chaus – Animal feli adfine descriptum. Commentarii Academiae Scientiarum Imperialis Petropolitanae, Band 20, St. Petersburg 1776. pp. 483
  12. Sanderson, J. (2009) A Matter of Very Little Moment? The mystery of who first described the jungle cat. Feline Conservation Federation Volume 53, Issue 1 (January/February 2009): 12–18
  13. ^ a b c d Ellerman, J. R. and Morrison-Scott, T. C. S. (1966). Checklist of Palaearctic and Indian mammals 1758 to 1946. Second edition. British Museum of Natural History, London. Pp. 306–307.
  14. [[[:Sablon:ITIS]] ITIS Felis chaus Taxonomic Serial No. 183802]
  15. ^ a b Abu-Baker, M., Nassar, K., Rifai, L., Qarqaz, M., Al-Melhim, W., Amr, Z. (2003) On the current status and distribution of the Jungle Cat, Felis chaus, in Jordan (Mammalia: Carnivora). Zoology in the Middle East 30: 5–10
  16. ^ a b Pocock, R. I. (1939) The Fauna of British India, including Ceylon and Burma. Mammalia. – Volume 1. Taylor and Francis Ltd., London. Seiten 290–305.
  17. Zukowsky, L. (1914) Drei neue Kleinkatzenrassen aus Westasien: Felis (Felis) maimanah spec. nov. Archiv Für Naturgeschichte 80 (10): 139−142.
  18. Mukherjee, S., Groves, C. (2007) Geographic variation in jungle cat (Felis chaus Schreber, 1777) (Mammalia, Carnivora, Felidae) body size: is competition responsible? (PDF; 276 kB) Biological Journal of the Linnean Society 92: 163–172
  19. Burnie, D. and Wilson, D. E. (2001). Animal: The Definitive Visual Guide to the World's Wildlife. Dorling Kindersley, London. ISBN 0789477645
  20. ^ a b c d e Geptner, V. G., Sludskii, A. A. (1972). Mlekopitaiuščie Sovetskogo Soiuza. Vysšaia Škola, Moskva (in Russian); English translation: Heptner, V.G., Sludskii, A.A., Komarov, A., Komorov, N.; Hoffmann, R.S. (1992). Mammals of the Soviet Union. Vol III: Carnivores (Feloidea). Smithsonian Institute and the National Science Foundation, Washington DC. pp. 356–397.
  21. Hinde, G.. Cats of Africa: behaviour, ecology, and conservation. Struick (2005). ISBN 978-1-77007-063-9 
  22. Mukherjee, S., Goyal, S. P., Johnsingh, A. J. T., Pitman, M. R. P. L. (2004) The importance of rodents in the diet of jungle cat (Felis chaus), caracal (Caracal caracal) and golden jackal (Canis aureus) in Sariska Tiger Reserve, Rajasthan, India (PDF; 116 kB). Journal of Zoology (London) 262: 405–411
  23. Nowell, K., Jackson, P. (1996) Jungle cat Felis chaus In: Wild Cats: status survey and conservation action plan. IUCN/SSC Cat Specialist Group, Gland, Switzerland.
  24. Prisazhnyuk, B. E., Belousova, A. E. (2007) Красная Книга России: Кавкаэский Камышовый Кот Felis chaus (подвид chaus) online in Russian
  25. IUCN. (2007) European Mammal Assessment. IUCN, Gland, Switzerland and Cambridge, UK.
  26. Lekagul, B., McNeely, J.A. (1988) Mammals of Thailand. 2nd ed. Saha Karn Bhaet, Bangkok.
  27. Lynam, A.J., Round, P., Brockelman, W.Y. (2006) Status of birds and large mammals of the Dong Phayayen-Khao Yai Forest Complex, Thailand. Biodiversity Research and Training Program and Wildlife Conservation Society, Bangkok, Thailand.
  28. Duckworth, J.W., Poole, C.M., Tizard, R.J., Walston, J.L., Timmins, R.J. (2005.). „The Jungle Cat Felis chaus in Indochina: a threatened population of a widespread and adaptable species”. Biodiversity and Conservation 14 (5), 1263–1280. o. DOI:10.1007/s10531-004-1653-4.  
  29. Abu-Baker, M., Nassar, K., Rifai, L., Qarqaz, M., Al-Melhim, W., Amr, Z. (2003.). „On the current status and distribution of the Jungle Cat, Felis chaus, in Jordan (Mammalia: Carnivora)”. Zoology in the Middle East 30, 5–10. o.  
  30. Habibi, K. (2003) Mammals of Afghanistan. Zoo Outreach Organisation with assistance from U.S. Fish and Wildlife Service, Coimbatore, India.
  31. Nowell, K. and Jackson, P. (1996). Jungle Cat Felis chaus. in: Wild Cats. Status Survey and Conservation Action Plan. IUCN/SSC Cat Specialist Group, Gland, Switzerland and Cambridge, UK.
  32. Beschreibung der Katzenrasse Chausie (TICA) (englisch)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]