Ugrás a tartalomhoz

Magna Carta Libertatum

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magna Carta Libertatum
Az 1215. június 15-én aláírt Magna Carta eredetijének képe (British Library)[1]
Az 1215. június 15-én aláírt Magna Carta eredetijének képe (British Library)[1]
Típusaszabadságlevél
Aláírás dátuma1215. június 15.
Aláírás helyeRunnymede
AláírókJános angol király
Nyelvekközépkori latin nyelv
A Wikimédia Commons tartalmaz Magna Carta Libertatum témájú médiaállományokat.
A Magna Carta egy 1297-es másolata az ausztráliai parlamentben található
Ez a szócikk az angol király jognyilatkozatáról szól. Hasonló címmel lásd még: Jogok nyilatkozata (egyértelműsítő lap).

A Magna Carta Libertatum („Nagy szabadságlevél”) az 1215. június 15-én Földnélküli János angol király által kiadott, a rendi jogokat biztosító szabadságlevél, az angol alkotmányfejlődés egyik legfontosabb állomása.


Előzmények

[szerkesztés]

I. (Földnélküli) János számos kihívással szembesült uralkodása alatt. Az angol monarchia részt vett a keresztes háborúkban, melyből visszatérőben elődje, Oroszlánszívű Richárd az egyik riválisa fogságába esett. A Plantagenêt-ház kiterjedt birtokokkal rendelkezett a mai Franciaország területén, amelyek konfliktust gerjesztettek a központosított monarchiát létrehozni szándékozó II. Fülöp királlyal. A keresztes háborúk költségei, Richárd váltságdíja, a francia monarchiával való állandó, és angol szempontból kudarccal végződő fegyveres összetűzések (bouvines-i csata), állandó pénzhiányt teremtettek és királyi központosításra kényszerítették I. Jánost.

A központosító intézkedések közül kiemelkednek a többszörösükre növelt, illetve új adók, a király által a bárók megkerülésére létrehozott kincstári intézmény (wardrobe), valamint a király törekvése, hogy saját jelöltjét ültesse a canterburyi érsek székébe. Ez utóbbi nem járt sikerrel, mivel a pápa kiátkozta Angliát, amit csak azzal lehetett feloldani, hogy I. János a pápa hűbéresévé nyilvánította magát és elfogadta Stephen Langtont canterburyi érseknek.

Ezek az események megterhelték az angol társadalmat, és a feszültség bárói lázadásban nyilvánult meg. A különböző bárói csoportok átmenetileg kiegyeztek egymással a királyi hatalommal szemben és arra hivatkozva, hogy az uralkodó megszegte hűbéri esküjét a király iránti hűbéri kötelezettségeiket és esküjüket semmisnek nyilvánították (diffidatio). A bárói mozgalomhoz csatlakozott a polgárság is. A mozgalom nyomására az uralkodó kibocsátotta a Magna Cartát 1215. június 15-én a Windsor melletti Runnymede mezején.

A Carta rendelkezései

[szerkesztés]

Gyakrabban hivatkozott cikkelyei:

  • 12. cikkely - az uralkodó – hűbéreseinek egyetértése nélkül – nem rendelheti el a hadiadó és a pajzspénz megfizetését
  • 39. cikkely - szabad embert csak vele egyező státusúak ítélete alapján lehet elfogni, illetve javait lefoglalni
  • 45. cikkely - királyi bíró és sheriff csak az ország jogát ismerő személy lehet
  • 48. cikkely - a rossz szokások felülvizsgálatára grófságonként 12 lovagot kell választani
  • 61. cikkely - a bárók jogot kaptak arra, hogy a Carta megsértése esetén lefoglalják a király várait, birtokait, de a királyt személyében nem sérthették meg

A 63 cikkelyt tartalmazó Magna Carta Libertatum összességében biztosította az egyházi és világi bárók, valamint a városok jogait, kiváltságait személyi és vagyoni biztonságát. Rendelkezéseket tartalmazott továbbá a kereskedelem, a vám- és pénzügyek területén, elrendelte a súlyok és mértékek egységesítését. Egy 25 tagú bizottság volt hivatva arra, hogy a rendelkezéseket az uralkodóval betartassa.

A középkorban többször megújították és kivették a legradikálisabb, a király hatalmát korlátozó rendelkezéseket, így a 61. cikkelyt is. A legelterjedtebb az 1225-ös megújítás során született szöveg.

A király és a bárók közötti küzdelem azonban nem oldódott meg hosszú távra a Magna Cartával. A 61. cikkelyben megfogalmazott ellenállási jogra (ius resistendi, ius resistentiae) hivatkozva 1258-ban a Simon de Montfort, Leicester 6. grófja által vezetett bárói mozgalom az oxfordi províziók kibocsátására kényszerítette III. Henriket. Az Anglia első írott alkotmányának is tartott províziók egy tanácsra bízták a kormányzati hatalom ellenőrzését. A tanácsba 12 tagot a bárók, 12 tagot a király nevezett ki. A kiválasztott személyek még két személyt választhattak. Az így létrejött tanács felügyelte a miniszteri megbízásokat, a helyi közigazgatást, illetve a királyi várak őrzését. Az bárókkal szövetséges polgárságnak tett engedménynek tekinthető, hogy évente három alkalommal össze kellett hívni a parlamentet, amely a tanács tevékenységét felügyelte. A 24 tagú tanács 1259-ben kibocsátotta az ún. westminsteri províziókat, mely a királyi és földesúri bíróságok eljárásrendjét szabályozta, korlátozva ezek önkényét. A királyhoz hű bárói csoportok Glouchester grófjának vezetésével legyőzték Montfortot, a király pedig, hogy megnyerje a polgárságot 1265-ben összehívta a parlamentet (ún. mintaparlament). Montfort bukásával a "westminsteri províziókat" is hatályon kívül helyezték, azonban a parlament 1267-ben újra megerősítette azokat.

Összevetése a magyar Aranybullával

[szerkesztés]

1832. október 15-én Széchenyi István (1791-1860) Naplójában így ír: "Magna Carta és Aranybulla a kereszteshadjáratok következményeképpen úgyszólván egyazon agyból születtek. Anglia fokozatos kifejlődése révén tökéletes... Hogyan áll Magyarország, ahol annyi minden hátramaradt. Meg kell vizsgálni és össze kell hasonlítani a kettő mechanikáját és fokozatos kifejlődését - hogy Angliából a jót mindjárt befogadhassuk - nem pedig véres válság árán...".[2]

A 19-20. század fordulóján élő jogtörténész, Timon Ákos (1850-1925) és Divéky Adorján (1880-1965) is rokonságot lát az 1222-es Aranybulla és az 1215-ös Magna Carta között. Timon és Divéky a keresztes államok jogalkotásában, különösen az ún. jeruzsálemi assizákban látja a közös forrást, melyekkel mind II. András magyar királynak, mind az angoloknak volt alkalmuk megismerkedni a keresztes háborúk során. A magyar főnemesek közül olyanok is részt vettek a hadjáratban, akik később az Aranybulla aláírói között szerepelnek. Érintkezésüket a Jeruzsálemi Királyság nemeseivel a korabeli források alátámasztják, az ottani jogszokás pedig számos esetben megegyezik az Aranybullában foglaltakkal - így például a nevezetes ellenállási záradék esetében is. Mindezek alapján pedig valószínűsíthető, hogy a Magna Carta és az Aranybulla hasonlóságai annak köszönhetők, hogy egyes elemeik közös forrásból, a keresztes államok jogából kerültek átvételre.[3] A XX. században jelentős befolyásra tett szert a Magna Carta és az Aranybulla rokonítása - ezt az is jelzi, hogy Lord Rothermere nevezetes 1927-es Daily Mailben megjelent cikkében ("Magyarország helyzete a nap alatt") maga is hivatkozik arra, hogy csak pár év választja el a két okmányt, azt sugalmazva, hogy rokonság lehet közöttük.

Eckhart Ferenc (1885-1957) ezzel szemben nem lát kapcsolatot a két dokumentum között, legfeljebb annyiban, hogy a "korszellem", a feudális jogfelfogás hasonlósága hozott létre hasonló jellegű dokumentumot. Eckhart bebizonyította, hogy a Magna Carta jogfelfogása sokkal fejlettebb, és a társadalom szélesebb rétegeinek javát szolgálta, mint az Aranybulla.[4]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Magna Carta. England, 1215 British Library Cotton MS Augustus II.106 Copyright © The British Library Board
  2. ↑ Széchenyi István: Napló. Bp., 2002. 636. old.
  3. ↑ Eckhart Ferenc ismertetője: Divéky Adorján: Az Aranybulla és a jeruzsálemi királyság alkotmánya. Századok, 1933. LXVII. évf. 1-3. f. 97-98. o.
  4. ↑ Eckhart Ferenc: Magyar jogtörténet, 32-34. old.

Online elérhetőség

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
Commons:Category:Magna Carta
A Wikimédia Commons tartalmaz Magna Carta Libertatum témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magna_Carta_Libertatum&oldid=27122249”