Ugrás a tartalomhoz

Leberecht Maaß

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Leberecht Maaß
Leberecht Maaß ellentengernagy
Leberecht Maaß ellentengernagy
Született1863. november 24.
Korkenhagen Hátsó-Pomeránia
Meghalt1914. augusztus 28. (50 évesen)
Helgolandi-öböl
SírhelyAlter St.-Matthäus-Kirchhof Berlin
Állampolgárságaporosz
NemzetiségeNémet
Fegyvernem Német Császári Haditengerészet
Rendfokozataellentengernagy
CsatáiHelgolandi csata
Kitüntetései
  • Vörös Sas-rend 3. osztálya
  • Knight of the Order of the Crown of Italy‎
A Wikimédia Commons tartalmaz Leberecht Maaß témájú médiaállományokat.

Leberecht Maaß (Korkenhagen, 1863. november 24.Helgoland közelében, 1914. augusztus 28.) a Német Császári Haditengerészet tengerésztisztje volt. 1914-ben ellentengernagyként esett el a helgolandi csatában.

Pályafutása

[szerkesztés]

A háború előtt

1883-ban kadettként lépett be a Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) kötelékébe. 1893 és 1895 között torpedónaszádparancsnokként szolgált. 1898-től 1901-ig flottillavezető, majd 1903-tól 1906-ig a torpedófegyvernem részlegvezetője (Abteilungskommandeur in der Torpedowaffe) volt.

1906 októberétől 1908 márciusáig a kieli Tengerészeti Akadémia és Iskola igazgatója volt. 1908. március 7-én sorhajókapitánnyá léptették elő. 1908 áprilisától 1909 márciusáig a Freya, 1909 márciusa és 1910 júniusa között a Scharnhorst cirkálók, majd 1910 augusztusa és 1910 szeptembere között a Weißenburg csatahajó parancsnoka volt.

1910 októberében a II. hajógyári divízió (II. Werftdivision) parancsnokává nevezték ki. 1913 szeptemberétől 1914 februárjáig a felderítőhajók rangban harmadik tengernagya (Dritter Admiral der Aufklärungsschiffe) volt és zászlóshajójaként a Cöln könnyűcirkáló szolgált. Eközben 1913. december 9-ikén ellentengernaggyá léptették elő. 1914. március 1-ejei hatállyal a felderítőhajók rangban második tengernagyává lett. A feladatköre ezzel együtt nem változott jelentősen.

A háború alatt

Az első világháború kitörésével Maaß tovább a rombolók vezetői feladatait (I. Führer der Torpedobootsstreitkräfte) is ellátta és emellett a II. felderítőcsoport (II. Aufklärungsgruppe) vezetője is volt. Zászlóshajójával, a Cölnnel augusztus 1. és 7. között a Schillig-révnél tartózkodott. Augusztus 12. és 15. között előretöréseket hajtott végre az Északi-tengeren.

Maaß az 1914. augusztus 28-ikán lezajlott helgolandi csatában esett el. A Royal Navy Harwich Force-nak nevezett könnyű erőkből – az Arethusa és a Fearless könnyűcirkálókból valamint 31 rombolóból – álló köteléke Reginald Tyrwhitt commodore vezetésével e nap kora reggelén támadást intéztek a Helgoland mellett őrjáratozó német rombolókon és közülük elsüllyesztették a V 187-et. David Beatty altengernagy öt csatacirkálójával (Lion, Queen Mary, Princess Royal, New Zealand és Invincible ) valamint három további könnyűcirkálóval 25 tengeri mérföldre északra helyezkedett biztosítandó a Harwich Force-t. Tyrwhitt visszaverésére elsőként a Frauenlob és a Stettin könnyűcirkálók érkeztek a helyszínre, majd további négy Maaß vezetésével. Tyrwhitt cirkálói hamar szorult helyzetbe kerültek és az Arethusa a német ágyútűzben súlyos sérüléseket szenvedett. A Tyrwhitt kérésére segítségére siető Beatty 12:40-kor érkezett meg és ezek nagy tűzerejüknek köszönhetően elsüllyesztettek három elkeseredetten védekező könnyűcirkálót, a Mainzot, a Cölnt és az Ariadnét.

Az 51 éves Leberecht Maaß ellentengernagy zászlóshajójával, a Cölnnel együtt veszett oda.

Emlékezete

[szerkesztés]
Z 1 Leberecht Maass

A torpedó-kiképzés mürwiki iskolájának egyik laktanyája az ő nevét viselte (Maaß-kaszárnya). Az épület ma lakóház. Tiszteletére nevezték el utána a Kriegsmarine egyik rombolóját, a Z 1-et.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Leberecht Maaß című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

[szerkesztés]
  • Dermot Bradley (Hrsg.), Hans H. Hildebrand, Ernest Henriot: Deutschlands Admirale 1849–1945. Die militärischen Werdegänge der See-, Ingenieur-, Sanitäts-, Waffen- und Verwaltungsoffiziere im Admiralsrang. Band 2: H–O. Biblio Verlag, Osnabrück 1989, ISBN 3-7648-1499-3, 415–416. o.