SMS V 187

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
SMS V 187
SMS V187at Heligoland.jpg
Hajótípus romboló
(Großes Torpedoboot – nagy torpedónaszád)
Névadó Vulcan hajógyár sorszámmal
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály S 138-osztály
Pályafutása
Építő AG Vulcan, Stettin
Vízre bocsátás 1911. január 11.
Szolgálatba állítás 1911. május 4.
Szolgálat vége 1914. augusztus 28.
Sorsa elsüllyedt a helgolandi csatában
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 650 t (konstrukciós)
Hossz 73,9 m (teljes)
Szélesség 7,9 m
Merülés 3,1 m
Hajtómű 4 gőzkazán
2 gőzturbina
2 db hajócsavar
Üzemanyag 136 t szén, 67 t olaj
Teljesítmény 18 000 le (13 000 kW)
Sebesség 32 csomó (59 km/h)
Hatótávolság 2360 tmf (12 csomó mellett)
Fegyverzet 2 db 8,8 cm löveg (1800 lövedék)
4 db 50 cm-es torpedóvető cső

Legénység 84 fő

Az SMS V 187[m 1] a Császári Haditengerészet egyik S 138-osztályú rombolója, korabeli német megnevezésével (nagy) torpedónaszádja volt. Az AG Vulcan hajógyár építette Stettinben 1910-11-ben. Az első világháború elején a helgolandi csatában veszett oda brit rombolókkal és könnyűcirkálókkal vívott harc során.

Építése[szerkesztés]

A Császári Haditengerészet az 1910-es költségvetése 12 nagy torpedónaszád megrendelését tartalmazta. Az egyik félflottilla hat egységét a stettini Vulcan AG-tól rendelték meg (ezek jelzése V 186V 191), míg a másik félflottilla egységeinek legyártására a Germaniawerft kapott megbízást.[1] A két fajta hadihajó-csoport alapjaiban megegyezett és csak kisebb eltéréseket mutattak. A később építésre kerülő hajók vízkiszorítása mindig valamivel nagyobb lett.[2]

A V 187' teljes hossza 73,9 m, szélessége 7,9 m, merülése 3,1 m volt. A tervezett vízkiszorítása 666 t, a teljes terhelés melletti 775 t volt.[1]

A V 186 és a G 192-csoport orrészét úgy alakították ki, hogy az elülső két torpedóvető csővel egyenesen előre is kilőhessék a torpedókat. Ez azonban nagyon eláztatta a hajókat magas hullámzások esetén és emiatt a V 187 egy hosszabb orrot kapott, a torpedóvetőket pedig az orr és a hajóhíd felépítménye között helyezték el.[1][3]

Három széntüzelésű és egy olajtüzelésű vízcsöves kazánja 18,5 atm gőznyomással táplálta a két pár gőzturbináját. A hajtóművek teljesítményét 18 000 lóerőre becsülték, amivel a 32 csomós sebességet kellett elérnie. Az osztály hajói azonban a 33,5 csomó végsebességet is elérték a próbajáratok során.[4] Üzemanyagként 136 t szenet és 67 t olajt szállíthatott magával, amivel 12 csomós sebesség mellett 2360 tmf, 17 csomós sebesség mellett 1250 tmf és 30 csomós sebesség mellett 480 tmf volt a hatótávolsága.[1]

Fegyverzetét két darab 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú ágyú adta,[5] de más források a lövegek kaliberhosszúságát 30-asként adják meg.[6][7] Torpedófegyverzetét négy külön talpazaton elhelyezett torpedóvető cső alkotta. Ezek közül kettőt a hajó elején, egyet a két kémény között, a negyediket pedig a hátsó kémény között helyezték el.[1][6] A hajón 84 tiszt és sorállományú teljesített szolgálatot.[1] A gerincének lefektetésére az AG Vulcan hajógyár Stettinben lévő telepén került sor 305-ös sorszámmal. 1911. január 11-én bocsátották vízre és 1911. május 4-én fejezték be a felszerelését.[8]

Szolgálata[szerkesztés]

Szolgálatba állításakor a V 187 az I. rombolóflottilla (torpedónaszád-flottilla) vezérhajója lett és a háború kitörése után is ez maradt.[9][10]

Első világháború – A helgolandi csata[szerkesztés]

A brit rajtaütés

SMS V 187

A világháború első hónapjában, 1914. augusztus 28-án a britek Harwichban állomásozó könnyű erői, a Harwich Force könnyűcirkálók és csatacirkálók biztosítása mellett rajtaütést hajtott végre a Német-öbölben járőröző német rombolók ellen.[11] A Helgoland körüli német védelem külső ívét ezen a napon az I. rombolóflottilla 12 modern egysége – köztük a vezérhajó V 187 – alkotta és a szigettől 25 tmf távolságra helyezkedtek negyedkörívben (Helgolandtól nyugatra és északra, míg a belső védelmi ívet a hasonlóan a sziget körül 12 tmf távolságra elhelyezkedő, régebbi rombolókból álló III. aknamentesítő-divízió egységei alkották. Négy könnyűcirkáló és az V. flottilla Helgoland mellett állt készenlétben arra, hogy szükség esetén a járőrhajók segítségére siessen.[12]

Reggel 06:00-kor a német védelmi öv északkeleti részén lévő G 194 jelű romboló egy tengeralattjáró periszkópját észlelte, mire kiküldték az V. rombolóflottillát az elfogására. Valamivel később, 07:57-kor a G 194-re tüzet nyitottak a rajtaütést végrehajtó brit rombolók egyik csoportja, mire az Helgoland irányába kezdett visszavonulni. Az V. flottilla és a régebbi építésű aknamentesítők is hamarosan a támadók útjába kerültek és menekülni kezdtek Helgoland felé. A lassabb hajókat a Stettin és a Frauenlob könnyűcirkálók beérkezése mentette meg, de több így is jelentős sérüléseket szerzett.[13]

A Nottingham és Lowestoft cirkálók szemmel tartása

A csata kezdeti hadmozdulatai – rajta a V 187 elsüllyesztésével (brit vázlat)

Míg a Stettin, a Frauenlob és az V. flottilla megvívták harcaikat, addig a külső védelmi vonal rombolói a G 196-ot és a G 194-et leszámítva magukra maradtak. Mikor a V 187 08:05-kor vételezte a jobb oldali szomszédjának, a G 194-nek az üzenetét („Üldöz egy ellenséges nagycirkáló”), az már a látótávolságán kívül tartózkodott. Ezt követően északi irányra állt, hogy felkutassa bajba került társát. Negyed óra elteltével azonban 4 vonásnyira (45°) a bal oldalon két ellenséges egységet pillantott meg, melyek délkeleti irányba haladtak. Ezeket rombolóknak hitte és ennek megfelelően jelentette pozíciójukat a Cöln 'nek. Hamarosan azonban jobban ki lehetett venni őket és kiderült, hogy cirkálókról van szó. (Ezek a Nottingham és a Lowestoft voltak, melyeket Goodenough nem sokkal korábban küldött ki a britek első hullámát vezető Arethusa könnyűcirkáló és a rombolói megsegítésére. Ők nem észlelték a V 187-et.) Ennek megfelelően helyesbítették a Leberecht Maaß ellentengernagynak küldött információkat. A jelentős túlerő miatt a V 187 megfordult és 24 csomós sebességgel olyan mértékben eltávolodott az észlelt cirkálóktól, hogy még épp szemmel tarthassa őket.[14] Ezután kelet-délkeleti irányba haladt velük, mígnem 08:35-kor szem elől vesztette őket.[15]

09:00 körül északról két újabb hajó tűnt fel, melyek déli irányba nagy sebességgel és 9000-10 000 m távolságra haladtak, merőlegesen a saját irányukra. Ezeket az egységeket a V 187-ről páncélos cirkálókként azonosították, de valójában ismét a Nottingham és a Lowestoft voltak. Teljes sebességre kapcsolva és két vonással jobbra kanyarodva sikerült őket elkerülni és jelentést küldeni róluk, ami azonban – a német visszaemlékezések szerint – az adás britek általi erős zavarása miatt nem ért célba.[16] A kapcsolattartás jelentései a Cöln és a Seydlitz közötti egyidejű kommunikáció miatt nem értek el a parancsnokságokhoz és az összes jelentés kézbesítése késedelmet szenvedett. Emiatt nem értesült a V 187 fedélzetén Wallis korvettkapitány, a flottillaparancsnok, és a hajóparancsnok Lechler sorhajóhadnagy a tőlük jóval keletebbre észlelt brit kötelékekről. A két tiszt így nem számolt a saját hajójuknál gyorsabb rombolók feltűnésével, hanem csak cirkálókéval, melyekkel magától értetődő módón tartani kellett a vizuális kapcsolatot. A német csatajelentés is kiemelte, hogy amennyiben tudomásuk lett volna a brit rombolók tömeges jelenlétéről, úgy vélhetőleg eltekintettek volna a cirkálók megfigyelésétől és azonnal Helgoland felé vették volna az irányt. Erre azonban csak akkor került sor, mikor a rombolók parancsnokának, Maaß ellentengernagynak erre felszólító konkrét parancsát vételezték. Ekkor viszont már túl késő volt.[15]

Találkozás a brit 1. rombolóflottillával

A britek második hullámát vezető Fearless könnyűcirkáló keletre volt ekkor a V 187-től az 1. flottillával és 09:12-kor (08:12 GMT) nyugat-délnyugatnak fordult az Arethusa utasításainak megfelelően. Röviddel ezután észlelt egy dél-délnyugati irányba tartó rombolót csaknem pont maga előtt 6000 yard távolságban és a Goshawk vezette 5. divíziót (Goshawk, Lizard, Lapwing, Phoenix) küldte az elfogására. Az észlelt romboló a V 187 volt, mely igyekezett szemmel tartani a Nottinghamet és a Lowestoftot. A Fearless épp ekkor kapott értesítést arról, hogy a Lurcher és a Firedrake rombolók – melyek a csatacirkálók számára végeztek felderítést – a tenger felől (nyugatról) közelednek és emiatt a V 187-et először a Lurchernek vélve jelezte a kiküldött 5. divíziónak, hogy nem kell üldözőbe venni az újonnan észlelt hajót. A kiléte azonban a divíziót vezető Goshawkon már kétségtelenné vált, így a rombolók nem az utasítás szerint jártak el, hanem támadást intéztek ellene. A Fearless 09:37-kor a 3. divíziót a Goshawk támogatására küldte. Maga nem támogatta a két divíziót, hanem hagyta őket megbirkózni a V 187-tel.[17]

A V 187-ről röviddel azután észlelték az 5. divízió hajóit, hogy 09:25-kor kelet-északkeleti irányban ágyúdörejt hallottak. A négy brit romboló egy-két vonásnyira tőlük balra bukkant fel, és ezekről úgy vélték, hogy céljuk a visszavonulási útvonaluk elvágása.[15][17][m 2] Lechler sorhajóhadnagy a hajójával ekkor teljes sebességre kapcsolva azonnal déli irányra állt, hogy megpróbálja elérni a Jade torkolatát. Az üldöző brit rombolók ha lassan is, de egyre közelebb értek hozzá, ami miatt folyamatosan enyhén jobbra tértek ki, míg már délnyugati irányban haladtak. A V 187 mögött a bal oldalon helyezkedő britek 6000 m távolságból nyitottak először szórványos tüzet, de eleinte a célzásuk nagyon gyenge volt és csak az egyik brit löveg lőtt túl a német rombolón, annak hídjának magasságában.[15] A németek csak 4800 m távolságból tudták viszonozni a tüzet. Mivel az ellenség a kitérés miatt (relatíve) 225°-ra helyezkedett, az elülső löveget nem lehetett ellene bevetni. A hajóparancsnok ennek ellenére a hajója helyzetét nem tartotta kedvezőtlennek, mivel úgy tűnt, köd ereszkedik le és ez lehetővé teszi számára a Jade vagy az Ems folyók torkolatának elérését. Emellett a 28-29 csomós tempó mellett a V 187 kéményei erős füstöt bocsátottak ki, ami jobb oldalon hátul szétterülve eltakarta az ellenség elől, így pedig még huzamosabb ideig tarthatta magát.

A V 187 elsüllyesztése


09:45-kor azonban jobb oldalon, északnyugati irányban két nagy sebességgel haladó könnyűcirkáló bukkant fel. Ezek ismét a Nottingham és a Lowestoft voltak – immár harmadjára.[m 3] A két négykéményes cirkálót először saját egységeknek vélték, mely feltételezést megerősített az is, hogy fényszóróikkal német azonosító jelzéseket adtak le. Ezek az azonosítók azonban a német rombolók azonosítói voltak. Mikor a távolság a cirkálóktól 3500–4000 m távolságra csökkent, azok sortüzeket kezdtek lőni a V 187-re, kétséget nem hagyva a kilétük felől. Az orrlöveg azonnal viszonozta a tüzet és több találatot is elérni véltek. A német romboló ellenben valós találatokat szenvedett el. A kazánok kezelőit leszámítva a hajó teljes legénysége felvette mentőmellényét és kézifegyvereket vett magához. Mivel hajója a saját bázisától el lett vágva, Wallis korvettkapitány a Helgoland felé való áttörés mellett döntött, amihez a négy északról közeledő brit rombolón kellett átjutnia. Ennek végrehajtásához Lechler sorhajóhadnagynak a következő parancsot adta ki: „Ráfordulni az elhaladásos harchoz” („Herandrehen zum Passiergefecht”). A brit rombolókat láthatólag meglepte ez a manőver és hatására átmenetileg még a tüzelést is beszüntették. A németek viszont minden fegyverrel tüzet nyitottak rájuk és a sorban második rombolóra egy torpedót is kilőttek egy méteres mélységi beállítással, ez azonban elvétette a célt. A britek ekkor ismét tüzet nyitottak, de a csekély, mindössze 2000 méteres távolság ellenére csak kevés kárt okoztak. A német hajóhídon ez felcsillantotta a reményt arra, hogy sikerülhet még a keleti irányba való áttörés.[18]

Amint azonban az utolsó romboló mellett elhaladt és épp keleti irányba akart kanyarodni, balra elől feltűnt a Fearless által támogatásnak utólag kiküldött 3. divízió (Ferret, Forester, Druid, Defender), mely nagy sebességgel tartott a V 187 felé, a négy eddigi romboló pedig mögötte sorban kanyarodást hajtott végre, így a németek két tűz közé kerültek. Ezután minden oldalról heves és rendkívül hatásos tűz zúdult a V 187-re. Az egyik találat az elülső 8,8 cm-es löveg alatt csapódott be és a lőszerkamra személyzetét harcképtelenné tette. A löveg ezt követően már csak néhány lövést tudott leadni. Találat érte a negyedik kazántermet, egy másik lövedék és repeszek a parancsnoki hidat érték, majd ezután áttekinthetetlen sorrendiségben érték a hajót a találatok, amitől rövid idő alatt teljesen elborította a füst. Minden kazánját találat érte, végül az elülső turbinát érte két lövedék. A lejáratokból és a fedélzet repedéseiből fekete füst és gőz szállt fel, ami erősen korlátozta a még működőképes hátsó löveget. Egy találattól Lechler sorhajóhadnagy súlyos sérülést szenvedett, a kormányos elesett. A hajó parancsnokságát Jasper főhadnagy vette át. Wallis korvettkapitány utasította őt a robbanótöltetek önelsüllyesztéshez való előkészítésére, majd a flottillaparancsnok maga vette át a kormányos helyét, hogy zászlóshajójával megpróbálja a leghátsó brit rombolót legázolni. A kormányt azonban nem lehetett éles fordulóra bírni és a romboló sebessége is alacsony volt ekkor már, a tat pedig lángokban állt.[m 4] Mikor Wallis jelentést kapott arról, hogy a lőszert ellőtték, utasítást adott a robbanótöltetek előírás szerinti termekben való élesítésére. Jasper főhadnagy ennek kivitelezését ellenőrizendő még végigjárta e helyiségeket, Wallis pedig a titkos iratokat dobta a hajóhídról a tengerbe és adott ki parancsot a hajó elhagyására.[19]

A német leírás ezzel ellentmondóan arról is beszámolt, hogy a Friedrich Braune fregatthadnagy irányítása alatti hátsó löveg lassú ütemben mindaddig tűz alatt tartotta a brit rombolókat, mígnem kilőtték ezt a 8,8-ast is. A legénység túlélői csak ezt követően vetették magukat a vízbe, mire a britek is felhagytak a lövetéssel. Röviddel azután, hogy a hátsó löveg is beszüntette a tüzelést és az első túlélők a vízbe vetették magukat, felrobbantak a robbanótöltetek és a német hadihajó rövid idő alatt, felvont hadilobogóval és flottillaparancsnoki lobogóval elsüllyedt.[m 5]

A brit jelentések szerint az harc végén az 5. divízió mindössze 600 yardra haladt el a megbénított romboló mellett és szórta meg közben lövedékekkel. A V 187 „bátran harcolt a végsőkig” és a megadásra felszólító jelzést figyelmen kívül hagyva, lángokban állva és csak az egyetlen épségben maradt hátsó ágyújával még akkor is kétségbeesetten a Goshawkra tüzelt, mikor az a hajótörötteinek kimenekítésének szándékával közelített hozzá. A németek ugyanis azt hitték, hogy a britek el akarják foglalni a hajójukat és ezért eresztik vízre a csónakokat. A britek szerint erre a Goshawk, a Phoenix és a Ferret ismét tüzet nyitott rá és 10:10-kor (09:10 GMT) a német romboló az ő tüzük hatására süllyedt el.[20][21]

Míg a német történetírás kiemeli, hogy habár egy (valójában kettő) cirkáló és nyolc romboló is lövette és számos találatot is kapott, a V 187 elsüllyedéséhez mégis a saját robbanótöltetek vezettek.[19] Ezt a brit leírás túlzó állításnak tartva kétségbe vonja.[17]

A hajótörötteinek kimentése

A harc elülte után a britek hozzáláttak a túlélők kimentéséhez. Hadifogságba került a hajó parancsnoka, a súlyosan sebesült Lechler sorhajóhadnagy és a flottillaparancsnok, a szintén sebesülést szenvedett Wallis korvettkapitány is.[19] A mentési munkálatokat a hamarosan felbukkanó Stettin zavarta meg. A német cirkálóról nem látták, hogy a britek hajótörötteket mentenek, ezért tüzet nyitott rájuk. A nyolc brit romboló menekülőre fogta és a Defender két mentőcsónakját hátrahagyták 28 német és 10 brit tengerésszel. Az E4 jelű brit tengeralattjáró, mely egy torpedót is kilőtt közben a Stettinre, később felszínre emelkedve fedélzetére vette a 10 britet és három németet – egy-egy tisztet, altisztet és fűtőt. A csónakban maradottakat ezután ellátták élelemmel, vízzel és egy iránytűt is adtak nekik megmutatva a Helgoland felé vezető irányt.[21][22] Őket a britek elvonulása után a helyszínre érkező német hadihajók vették a fedélzetükre.

A V 187 legénységéből 24 fő esett el, 14 sebesült meg és 33 esett brit fogságba.[23][24]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. A hajónév előtt álló három betű (SMS; pontosabban: S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.; A „V” betű a hajó nevében a Vulcan hajógyárra utal.
  2. A német leírás azt sugallja, a V 187-en úgy vélhették, hogy a britek már észlelték és be akarják keríteni őket. A brit leírás alapján azonban a Fearless flottillája észlelte őket elsőként, a két cirkáló korábban nem látta meg a hajójukat.
  3. A német jelentés szerint a két cirkáló rombolókísérettel rendelkezett, de valójában egyedül voltak.
  4. A Lizard szerint a sérült német hajó előbb északnak tartott, majd kanyarodni kezdett míg végül szembe nem fordult a Goshawkkal. – Naval Staff Monographs 126. o.; Ez talán a Wallis próbálkozásának és a beragadt kormánylapátnak volt az eredménye.
  5. A német történetírás szerint a V 187 mindössze 5,5 km távolságra süllyedt el attól a helytől, ahol nem egészen negyed órával korábban a Frauenlob tűzharca véget ért. – Groos 162. o.; Valójában ez innen nagyobb távolságra lehetett, mivelez a közlés az Arethusa északnyugati irányba való üldözését veszi alapul, amit a brit források nem támasztanak alá.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Gardiner & Gray 1985, pp. 166–167
  2. Gardiner & Gray 1985, pp. 164, 167
  3. Gröner, Jung & Maass 1983, pp. 47–50
  4. Gröner, Jung & Maass 1983, p. 46
  5. Gröner, Jung & Maass 1983, p. 47
  6. a b Moore 1990, p. 118
  7. Conway's All The World's Fighting Ships (Gardiner & Gray 1985, 166-167. o.); Jane's Fighting Ships (Moore 1990, 118. o.)
  8. Gröner, Jung & Maass 1983, pp. 46, 49
  9. Rangliste der Kaiserlich Deutschen Marine für Das Jahr 1912 (German nyelven). Berlin: Ernst Siegfried Mittler und Sohn, 56. o. (1912) 
  10. Rangliste der Kaiserlich Deutschen Marine für Das Jahr 1914 (German nyelven). Berlin: Ernst Siegfried Mittler und Sohn, 60. o. (1914) 
  11. Massie 2007, pp. 97–101
  12. Naval Staff Monograph No. 11 1921, pp. 122–123, 162
  13. Naval Staff Monograph No. 11 1921, pp. 123–125
  14. Groos 159. o.
  15. a b c d Groos 160. o.
  16. Groos 160. o.; A brit leírások a V 187 rádiójeleinek zavarásáról nem tesznek említést.
  17. a b c Naval Staff Monographs 126. o.
  18. Groos 161. o.
  19. a b c Groos 162. o.
  20. Naval Staff Monographs 126-127; 162.. o.
  21. a b Massie 2007, pp. 104–105
  22. Naval Staff Monograph No. 11 1921, pp. 126–127, 162
  23. Gröner, Jung & Maass 1983, p. 49
  24. Naval Staff Monograph No. 11 1921, p. 166

Források[szerkesztés]