Lőw Lipót

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lőw Lipót
Lipot Loew.jpg
Született 1811. május 22.
Černá Hora
Elhunyt 1875. október 13. (64 évesen)
Szeged
Állampolgársága
Nemzetisége magyar
Foglalkozása rabbi
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lőw Lipót témájú médiaállományokat.

Lőw Lipót, születési nevén Júda Leib Löw (héberül: יהודה לייב לעף;[1] Černá Hora, 1811. május 22.Szeged, 1875. október 13.) német-cseh születésű magyar rabbi, tudós, a zsidóság egyenjogúsítási mozgalmának vezetője. Szorgalmazta a magyar zsidóság asszimilációját és a nemzeti nyelv használatát az egyházi szertartásokon.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Löw Lipót szobra a szegedi zsinagógában. A szobor szövege: Löw Lipót - A szabadságharc tábori rabbija volt, s ezért három hónapig raboskodott Pesten. Szeged nemzeti érzésű zsidósága 1850-ben választotta rabbijává. Negyedszázados működése Szeged és az egész ország zsidóságának az életében új korszakot nyitott. Nagy-tudású, európai műveltségű világhírű tudós volt.
Szegeden Löw hagyományát ébren tartják, az évente kiadott Löw Lipót Emlékplakett formájában, és mellette olvasható töredékesen kik és milyen intézmények kapták eddig

Lőw Lipót a híres prágai rabbi, Jehuda Lőw ben Besalel leszármazottjaként született 1811-ben a morvaországi Černá Horában. Bevezető tanulmányait 1824 és 1835 között a třebíči, kolíni, lipníki és kismartoni jesivákban végezte, az ezt követő hat évben pedig a pozsonyi líceumban, majd a pesti és bécsi egyetemeken nyelvészetet, pedagógiát és keresztény teológiát tanult. Tanulmányai befejeztével rövid ideig nevelő volt Prostějov morva városban, mielőtt 1841. szeptember 1-jén megválasztották nagykanizsai rabbinak.

Pályafutása elején nagyfokú jártasságra tett szert a magyar nyelvben, és ő volt az első, aki a zsinagógában is magyarul prédikált, nem kis visszatetszést váltva ki ezzel konzervatív hittársaiból. Első magyar nyelvű prédikációja 1845-ben jelent meg nyomtatásban. 1844-ben kezdte meg a magyar zsidók egyenjogúsítása érdekében kifejtett irodalmi tevékenységét. Ő vezette a mozgalmat egészen addig, amíg el nem érték céljukat: 1867-ben az országgyűlés kimondta a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását. A Ben Chananja című folyóirat, melynek Lőw 1858 és 1867 között a szerkesztője volt, rendkívül fontos szerepet játszott a mozgalomban.

1846-ban meghívták a pápai hitközség élére, ahol a frissen felépült új zsinagógát magyar nyelvű beszéddel szentelte fel. Az 1848-as forradalom kitörése Pápán érte. A helyi nemzetőrségnek számos zsidó is tagja lett, Lőw pedig tábori lelkészként követte híveit; „nagyra becsült vitéz társainak” ajánlott tábori beszéde „Az Isten velünk vagyon” címmel nyomtatásban is megjelent. Emlékezetes ünnepi beszédet tartott a pápai zsinagógában 1849 májusában, miután kimondták az ország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. A szabadságharc leverése után ellenségei feljelentették, felségsértés és lázítás vádjával börtönbe vetették, de báró Sina György közbenjárására kéthavi fogság után, 1849. december 14-én Haynau tábornok szabadon bocsátotta. Mivel Pápán folytonos zaklatásnak volt kitéve, elfogadta a szegedi hitközség meghívását és 1850. december 10-én beiktatták a szegedi főrabbi hivatalába, amit haláláig megtartott. A lembergi, brünni és bukaresti hitközség, valamint a berlini zsidó főiskola (Hochschule für die Wissenschaft des Judenthums) meghívását visszautasította.

Lőw mélyreható történelmi, teológiai és esztétikai ismereteit a zsidó szertartásrend modern alapokon nyugvó megújításának szolgálatába állította. Magyarország egyik legismertebb prédikátoraként részt vett szinte minden hazafias ünnepségen és zsinagóga-felszentelésen. 1870-ben adta ki magyar nyelvű prédikációit, ez volt az első zsidó prédikációgyűjtemény, ami magyarul megjelent. Lőw egyesítette a keresztény prédikáció alapos, logikus felépítését a bonyolult haggadai elbeszélések szellemes elemzésével. Tanulmányai, kezdve a halakha történetével, felölelték a zsidóság teljes talmud utáni történetét. A zsidó élet és jog fejlődésének a halakhai irodalom alapján kívánt irányt szabni és igyekezett a zsidóság érdekében megcáfolni azt a nézetet, mely szerint a zsidó vallás erkölcs- és szokásrendszere változatlan maradt a németországi reformáció kezdetéig. Legfontosabb régészeti tanulmányait és válaszait azzal a céllal írta, hogy bizonyítsa különféle intézmények fejlődését és sok esetben hogy kimutassa más népek szokásainak hatását.

Lőw vezető szaktekintély volt tudományos témában és alkalmazott teológiai kérdésekben egyaránt. Az bécsi abszolutista (18501866), majd a pesti alkotmányos kormányzat (1867 után) egyaránt kikérte − és figyelembe vette − véleményét a zsidó szertartásrend és oktatás szervezetével kapcsolatban. A zsidó oktatás egész Magyarországon sokat köszönhet neki. Haláláig a magyar neológ zsidók vezetője volt, különösen azután, hogy az általános gyűlés − amelyet tanácsa ellenére hívtak össze és amelyen nem is vett részt − a várt egyesülés helyett egyházszakadást eredményezett a magyarországi zsidók között.

Munkái[szerkesztés]

A halakhával foglalkozó munkái mellett Lőw mindössze egy nagyobb lélegzetű művet hagyott hátra: az 1850-ben német nyelven megjelent Ha-Mafteaḥ, amely a zsidó szentírásmagyarázat történetét tárgyalja, ma is mértékadó. A zsidók egyenjogúsítását követően, miután leköszönt a Ben Chananja szerkesztői székéről, nagyobb régészeti monográfiáknak szentelte idejét, melyek közül a következők jelentek meg: Die Graphischen Requisiten (18701871) és Die Lebensalter in der Jüdischen Literatur (1875). A harmadik, Der Synagogale Ritus című kötet részleteit csak 1884-ben, halála után adták ki. Rövidebb munkái öt kötetben jelentek meg (Szeged, 18891900), ezek közül az utolsó egy teljes bibliográfiát is tartalmaz.

Fiai[szerkesztés]

Lőw Lipótnak mindkét feleségétől (Schwab Leontin, 18421851 és Redlich Babette, 1853-tól) hét-hét gyermeke született, akik közül többen szintén kiemelkedő pályát futottak be.

  • Lőw Tóbiás (Nagykanizsa, 1844. június 5.Budapest, 1880. június 7.) helyettes igazságügyminiszter. 1874-ben megalapította a Magyar Igazságügy című, jogtudománnyal és törvénykezéssel foglalkozó folyóiratot, ezenkívül tevékeny részt vállalt az 1880-ban életbe lépett büntető törvénykönyv előkészítésében és szerkesztésében.
  • Lőw Sámuel (Pápa, 1846. szeptember 11.Budapest, 1936. szeptember 22.) belgyógyász Szegeden és Bécsben tanult és 1871-ben szerzett doktori képesítést. 1873-ban Budapestre ment, ahol három évvel később megalapította a Pester Medizinisch-Chirurgische Presse című szakfolyóiratot, melyben tudományos cikkei többségét publikálta és amelynek főszerkesztője is volt.
  • Lőw Vilmos (William N. Loew) (1847-1922) New York-i jogász és műfordító.
  • Lőw Tódor (sz. Pápa, 1848. november 14.) budapesti jogász. Fő művei: Iromány Példák az uj magyar csődeljáráshoz (Budapest, 1882) és A Magyar Büntető Törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Budapest, 1884).
  • Lőw Immánuel (1854-1944) rabbi és orientalista, szülővárosában és a berlini zsidó főiskolán (Lehranstalt für die Wissenschaft des Judenthums) és egyetemen tanult, ahol 1878-ban rabbiképesítést és doktori fokozatot szerzett, és ugyanebben az évben apja utódjaként elfoglalta a szegedi főrabbi székét.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Moshe Ungerfeld. Erets ṿa-ḥakhameha : Osṭriyah Hungaryah. ʻAm ha-sefer, 1974. OCLC 19181636. 68. oldal; Judah Leib Maimon. ʻArim ve-imahot be-Yisraʼel. Mosad ha-Rav Kuk, 1945. OCLC 13163086. 108. oldal; És így tovább.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Leopold Löw című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]