Kepes András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kepes András
Kepes András a 2012-es Ünnepi Könyvhéten
Kepes András a 2012-es Ünnepi Könyvhéten
Született
1948. október 11. (68 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Dettai Mária
Szülei Kepes Imre
Foglalkozása újságíró, író, egyetemi tanár, professzor
Iskolái
Kitüntetései
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kepes András témájú médiaállományokat.

Kepes András (Budapest, 1948. október 11.) magyar újságíró, író, egyetemi tanár, televíziós személyiség.

Élete, pályafutása[szerkesztés]

Budapesten született egy zsidó származású családban. Családjának nagy részét a holokauszt idején meggyilkolták.[1]

Apja, Kepes Imre munkásmozgalmi és illegális kommunista múlt után az 1950-es években külkereskedőként dolgozott, majd a hatvanas években Buenos Aires-i magyar nagykövet volt. Anyja évtizedekig a magyar külügyminisztérium vezető etikett és protokoll-szakértőjeként tevékenykedett.

Általános és középiskolai tanulmányait három földrészen, három nyelven, kilenc iskolában végezte, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban, a Syracuse-i és a Stanford Egyetemen. Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte.

Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió gyakornoka, munkatársa, majd rovatvezetője lett. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészet kritikai sorozatot. 1975-től külső munkatársként dolgozott A Hét című televíziós műsornak.

1980-tól a Magyar Televízió belső munkatársa, az akkor induló kulturális hetilap, a Stúdió ’80 alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Ő tudósított elsőként a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywoodból és a Nobel-díj átadásokról. Az ő mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn a világsztárok, köztük Woody Allen, Glenn Close, Dennis Hopper, Sophia Loren, Marcello Mastroianni, Yves Montand, Fernando Rey, Donald Sutherland, rendezők, mint Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, Jean-Luc Godard, Elia Kazan, Martin Scorsese, Kuroszava Akira, Andrzej Wajda, Nobel-díjas írók, mint Gabriel García Márquez, Octavio Paz, Mario Vargas Llosa. Portréfilmeket készített többek között André Kertészről, Alexandre Traunerről és Billy Wilderről.

1985-ben elnyerte a kaliforniai Stanford Egyetem nemzetközi ösztöndíját, majd meghívták Fulbright kutató-tanárnak a New York Egyetemre (N.Y.U.). Számos más amerikai egyetemen is tartott előadást.

1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, ő jegyezte az Apropó (19911998) című riport-dokumentumfilm sorozatot, amelynek több riportját külföldi televíziók is sugározták, Ausztráliától Franciaországon át Portugáliáig és a Desszert (19941998) című beszélgetős műsort. Az 1989-ben alapított Joseph Pulitzer-emlékdíj kuratóriumának tagja.

1997-től külsős, szerződéses műsorkészítőként műsorainak producere is. 1998-ban az akkor piacvezető kereskedelmi csatorna, a TV2 átcsábította[2] itt készítette talk-show műsorát Kepes címmel.

1998-ban egy súlyos betegség két évre félbeszakította Kepes pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől, kizárólag igényes tv-sorozatokat készít és könyveket ír.

2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra Oázis (2000) című egész estés összetett sorozatával, beszélgetésekkel, dokumentumfilmekkel.

2002-től az RTL Klub képernyőjén volt látható a Könyv-jelző (2002), Desszert (2005), majd Világfalu (2005) című sorozataival. 2008-ban Különös történetek című sorozatával tért vissza a Magyar Televízióba.

Nemzetközi szinten is figyelmet keltett egy Rózsa-Flores Eduardóval titokban készített, 2008-as interjúja,[3] amelyben Rózsa-Flores elmondta, hogy felkérést kapott a polgárháború szélén álló Bolíviából, hogy korábbi katonai tapasztalataira támaszkodva segítsen megszervezni Santa Cruz város védelmét. Rózsa-Flores nem sokkal ezután Bolíviába utazott, ahol 2009 áprilisában a biztonsági erők tisztázatlan körülmények között több társával együtt agyonlőtték. Az ügy komoly belpolitikai vihart kavart Bolíviában, és egyes politikusok a gyilkosság után nyilvánosságra került felvétel kapcsán Kepest is megvádolták,[4] illetve megpróbálták bevonni a belpolitikai játszmákba.[5] A bolíviai parlament határozatban kérte Kepest, hogy tegyen tanúvallomást az ügyben.[6]

  • 2008–2012: a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) főiskolai tanára
  • 2009–2010: Intézetvezető, Művészeti Intézet (BKF)
  • 2010–2014: Dékán, Kommunikációs és Művészeti Kar (BKF)
  • 2012–: Egyetemi tanár (professzor) (BKF, Budapesti Metropolitan Egyetem)

Braun József labdarúgó unokaöccse.[7]

Főbb művei[szerkesztés]

  • Világkép (Libri Kiadó, 2016)
  • Tövispuszta (Ulpius-ház, 2011)
  • Matt a férfiaknak! (Alexandra Kiadó, 2008)
  • Könyv-jelző, világirodalmi válogatás (Park Könyvkiadó, 2002)
  • Könyv-jelző, válogatás fiatal írók műveiből (Park Könyvkiadó, 2002)
  • Könyv-jelző, magyar irodalmi válogatás (Park Könyvkiadó, 2001)
  • Kepes Krónika - Történetek (Park Könyvkiadó, 2000)
  • Kepes Krónika - Beszélgetések (Park Könyvkiadó, 1999)
  • Szerencsés Útjaim (Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986)

Főbb műsorai[szerkesztés]

  • Apropó (1991–1998), Magyar Televízió
  • Desszert (1994–1998)
  • Kepes (1998), TV2
  • Oázis (2000), Magyar Televízió
  • Könyv-jelző (2002), RTL Klub
  • Desszert (2005), RTL Klub
  • Világfalu (2005), RTL Klub
  • Különös történetek (2008), Magyar Televízió

Főbb díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Közéleti pályafutása[szerkesztés]

Érdekességek[szerkesztés]

A Ferenc József-földet felfedező expedíció orvosának, Dr. Kepes Gyulának (1847-1924) leszármazottja, Kepes György (1905-2001) amerikai professzor, festő, fotográfus, médiaművész unokaöccse, Szemerédi Endre Széchenyi- és Abel-díjas matematikus, akadémikus sógora.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]