Kepes András

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kepes András
Falus Kriszta felvétele
Falus Kriszta felvétele
Született 1948. október 11. (69 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Dettai Mária
Szülei Kepes Imre, Borda Katalin
Foglalkozása újságíró, író, egyetemi tanár, televíziós műsorkészítő
Iskolái
Kitüntetései

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kepes András témájú médiaállományokat.

Kepes András (Budapest, 1948. október 11.) magyar író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Apai ágon asszimilálódott zsidó, nagypolgári családból származik, ahol a magyar és a keresztény kultúra, valamint a keleti tanok nagy becsben álltak.[1] Apja, Kepes Imre a húszas években illegális kommunistaként részt vett a nemzetközi munkásmozgalomban. Édesanyja, Borda Katalin[2] kilenc gyermekes egri pék nyolcadik gyermeke, gazdasági emigrációban élt Mexikóban 1934-1946 között. Hazatérésük után apja Magyarországon külkereskedő, majd diplomata lett, édesanyja a diplomáciai protokoll ismert szakértője és egyetemi oktatója volt. Emellett fiatal diplomata-feleségek generációit vezette be a mindennapi diplomáciai etikett tudnivalóiba. A Külügyminisztérium főosztályvezető-helyetteseként ment nyugdíjba.

Tanulmányai[szerkesztés]

Általános- és középiskoláit Budapesten, illetve Bejrútban és Buenos Airesben végezte. 1973-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-esztétika szakos diplomát. Posztgraduális tanulmányokat folytatott az Amerikai Egyesült Államokban a Syracuse-i Egyetemen (1979), illetve miután elnyerte a Stanford Egyetem John S. Knight nemzetközi ösztöndíját, a Stanfordon (1985-1986). Doktori és habilitált doktori fokozatát a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte (2004).[3]

Újságírói tevékenysége[szerkesztés]

Első cikkei 17 éves korában jelentek meg. Az egyetem elvégzése után, 1973-tól a Magyar Rádiónál dolgozott munkatársként, majd a kulturális rovat vezetőjeként. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, szerkesztette többek között a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozatot. 1980-tól a Magyar Televízió akkor induló kulturális hetilapjának, a Stúdió ’80-nak alapító főszerkesztő-helyettese és egyik műsorvezetője volt. Elsőként tudósított a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói, a San Sebastian-i filmfesztiválról, Hollywoodból és a Nobel-díj átadásokról. Mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn világsztárok, világhírű filmrendezők, írók. 1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, jegyezte az Apropó (1991–1998) című riport-dokumentumfilm sorozatot és a Desszert (1994–1998) című beszélgetős műsort. 1998-ban a TV2-n készítette beszélgetős műsorát, Kepes címmel, de még abban az évben egy súlyos betegség két évre félbeszakította pályáját, és úgy döntött, visszavonul a rendszeres szerepléstől. 2000-ben a Magyar Televízió képernyőjén tűnt fel újra Oázis (2000) című egész estés összetett sorozatával, beszélgetésekkel, dokumentumfilmekkel. 2002-től az RTL Klub képernyőjén volt látható irodalmi sorozata, a Könyv-jelző (2002) és beszélgetős műsora, a Desszert (2005), majd dokumentumfilm sorozata, a Világfalu (2005-2006). 2008-ban Különös történetek című dokumentumfilm sorozatával tért vissza egy évre a Magyar Televízióba.[4] Több riportját sugározták külföldi televíziók, jelentős nemzetközi visszhangot keltettek a Bolíviában terrorizmussal megvádolt, és társaival tisztázatlan körülmények között meggyilkolt Eduardo Rózsa Flores-szel készült dokumentumfilmjei, különösen a vele készült utolsó interjú, ami belpolitikai vihart kavart Bolíviában, és amelynek kapcsán Kepest is megvádolták.[5]

Oktatói tevékenysége[szerkesztés]

Oktatói munkáját Fulbright kutató-tanárként a New York Egyetemen (N.Y.U.) kezdte (1986-1987), később más amerikai egyetemeken is előadott. Nemzetközi médiaoktatási tapasztalatait először a Színház- és Filmművészeti Főiskola óraadó tanáraként (1987-1989), majd a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola címzetes főiskolai tanáraként (2004-2008) kamatoztatta. 2008–tól a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF), majd annak jogutódánál a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanított kinevezett főiskolai tanárként, 2012-től egyetemi professzorként. Vezetésével alakult az intézmény Művészeti Intézete (2009), illetve Kommunikációs és Művészeti Kara, amelynek négy esztendőn át (2010-2014) dékánja volt.[6] 2014-től az egyetem Művészeti Tanácsának elnöke.[7]

Szakmai-közéleti tevékenységei közül említésre méltó, hogy 1990–1995 között a Magyar Film- és Televízióművészeti Szövetség elnökségének tagja és a Táncsics Mihály-díj kurátora volt (1993–1994). Az UNESCO Nemzetközi Kommunikációs Fejlesztési Programjában (IPDC) a Magyar Köztársaság képviselőjeként tevékenykedett (1995–1997). A Joseph Pulitzer-emlékdíj kurátora (1999–), illetve két cikluson át tagja volt a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) művészeti, média- és kommunikációs bizottságának (2004-2006) illetve (2010-2012) között.[8]

Írói munkássága[szerkesztés]

A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen publikál könyveket, és különösen azután, hogy visszavonult a televíziós műsorkészítéstől, tevékenysége középpontjában egyre inkább az írás áll. Első művei főként rádiós és televíziós riportútjaira és beszélgetéseire épültek (Szerencsés Útjaim, Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986; Kepes Krónika – Beszélgetések, Park Könyvkiadó, 1999; Kepes Krónika – Történetek, Park Könyvkiadó, 2000), illetve irodalmi válogatásokat készített Könyv-jelző I-III címmel a Park Könyvkiadó számára (2001-2002). 2008-ban, Matt a férfiaknak címmel (Alexandra Kiadó) dokumentum-regénye jelent meg, 2011-ben pedig Tövispuszta című regénye (Ulpius-Ház Könyvkiadó). Könyveit idegen nyelveken is kiadták.[9] Világkép című szubjektív esszé-regényét, amit a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választott, 2016-ban adta ki a Libri Kiadó.[10]

Főbb díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. Elnyerte többek között a Táncsics Mihály-díjat (1991), a Joseph Pulitzer-emlékdíjat (1994), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (1998) és a Prima díjat (2011).[11] Világkép című szubjektív esszé-regényét, amit a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választott, 2016-ban adta ki a Libri Kiadó," és 2017-ben elnyerte a Libri Irodalmi Közönségdíjat.[12][13]

Rokonsága[szerkesztés]

Apai ágon Dr. Kepes Gyulának (1847-1924), a Ferenc József-földet felfedező expedíció orvos-tábornokának, Kepes Ferencnek (1876-1942), a magyar gnosztikus filozófia iskola vezetőjének rokona, Kepes György (1905-2001,) az MIT intézetvezető professzora, magyar-amerikai festő, fotográfus, médiaművész unokaöccse.[14] Anyai ágon Szegő Gábor (1895-1985) nemzetközi hírű magyar-amerikai matematikus professzor és Braun „Csibi” József (1901-1943), az MTK sokszoros válogatott labdarúgójának hozzátartozója.[15] Szemerédi Endre (1940) Széchenyi- és Abel-díjas matematikus, akadémikus sógora.[16]

Művei[szerkesztés]

  • Világkép (Libri Kiadó, 2016)
  • Tövispuszta (Ulpius-ház, 2011)
  • Matt a férfiaknak! (Alexandra Kiadó, 2008)
  • Könyv-jelző, világirodalmi válogatás (Park Könyvkiadó, 2002)
  • Könyv-jelző, válogatás fiatal írók műveiből (Park Könyvkiadó, 2002)
  • Könyv-jelző, magyar irodalmi válogatás (Park Könyvkiadó, 2001)
  • Kepes Krónika - Történetek (Park Könyvkiadó, 2000)
  • Kepes Krónika - Beszélgetések (Park Könyvkiadó, 1999)
  • Szerencsés Útjaim (Múzsák Közművelődési Kiadó, 1986)

Televíziós műsorai[szerkesztés]

  • Apropó (1991–1998), Magyar Televízió
  • Desszert (1994–1998)
  • Kepes (1998), TV2
  • Oázis (2000), Magyar Televízió
  • Könyv-jelző (2002), RTL Klub
  • Desszert (2005), RTL Klub
  • Világfalu (2005), RTL Klub
  • Különös történetek (2008), Magyar Televízió

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]