Kínai razbóra
 | ||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg) Kínai razbóra (Hamamacu japán város közelében fogva, később akváriumban fényképezve) | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Pseudorasbora parva (Temminck & Schlegel, 1846) | ||||||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kínai razbóra témájú rendszertani információt.
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai razbóra témájú médiaállományokat és Kínai razbóra témájú kategóriát.
|
A kínai razbóra (Pseudorasbora parva) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe, ezen belül a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj. Az európai édesvizekben egyre gyakoribb ez a kisméretű halfaj. További elnevezése még a fűzfalevél-hal és a gyöngyös razbóra.
Gazdasági szempontból jelentéktelen, sőt inkább kárt okoz, hiszen tömeges jelenléte esetén az ivadéknevelő gazdaságokban a természetes táplálékot és a takarmányt is elfogyasztja, így csökkenti a haszonhalak gyarapodását.
Előfordulása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A kínai razbóra Ázsiából származik, de Európába is betelepítették, ahol ma már inváziós fajnak számít. A halat először a romániai Dâmbovița megye Nucet nevű község tavacskáiba telepítették be. Ez az 1960-as években történt, de azóta a kínai razbóra a tavakból kiszabadulva már a Dunába is eljutott. Az első példánya alapján előfordulását 1963-ban jelezték a paksi tógazdaságból. Terjeszkedése megállíthatatlan folyamatnak tűnik, mert jó alkalmazkodó képességének köszönhetően napjainkra meghódította egész Európát és Magyarországon közönségessé vált.[1]
A sebes hegyi patakok kivételével szinte mindenütt előfordulhat, így folyókban, holtágakban, tavakban, öntöző csatornákban, sőt még a szennyvizes csatornákban is. Élőhelyein, rajhalként tömegesen lehet találkozni ezzel a rendkívül igénytelen az oxigénhiányt és a vízszennyezést is jól tűrő fajjal. Kedvenc része a könnyen felmelegedő sekély állóvíz, mely gazdag vízi növényzetben és algásodik, hiszen itt könnyedén jut táplálékhoz.[2]
Hasonló fajok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Magyarországon megtalálható halfajokkal nehéz összetéveszteni. Alakra azonban az amur (Ctenopharyngodon idella) ivadékokhoz hasonlít és tulajdonképpen ez a hasonlóság eredményezte, hogy Európába került, hiszen az amur és a busa honosításakor összekeveredtek az ivadékaik. Fölső állású szája miatt még a kurta bainggal lehetne összetéveszteni, de annak farkalatti úszója hosszabb. Hasonlít még hozzá a Hévízi-tóban megtalálható szúnyogirtó fogasponty, de ezek barnás színűek és farokúszójuk lekerekített.[3]
Megjelenése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kis méretű halfaj, mely nem nő 10 centiméternél nagyobbra. Teste nyújtott, oldalról lapított és a faroknyél viszonylag magas. A nyúlánkabb fiatal egyedei miatt kapta a „fűzfalevél-hal” nevet. A kifejlett és jól táplált idősebb példányok kikerekedhetnek. Feje kicsi, szája felső állású, mely a kúpszerűen kihegyesedő fej csúcsán helyezkedik el. A pikkelyei jól fejlettek az oldalvonala mentén 34–38 darab helyezkedik el. A pikkelyek hátsó széle sötét árnyalatú, így azt a látszatot keltik, mintha a bőrből kidomborodnának. Hát- és farkalatti úszója domború szegélyű, és 7 illetve 6 elágazó sugár van bennük. Oldalukon egy sötétebb csík húzódik végig, a szemtől egészen a farkúszóig. Háti része sötétzöld, a hasi oldala pedig világosabb, sárgás színben játszik. A hímek általában sötétebb színűek, főleg a nász ideje alatt, amikor lilás-feketés színben pompáznak. A nászruhás hímeken fehér nászkiütések, dorozsmák is megjelennek. Éppen ezért még nevezik gyöngyös razbórának is a fajt.[2]
Életmódja
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Fiatalabb korában a vízben lebegő algákkal táplálkozik. Felnőtt korában a vízben úszó és lebegő rovarlárvákat, a vízben lévő szerves anyagokat például a növényeken kialakuló élőbevonatot fogyasztja. Nem válogatós táplálék szempontjából, mindent elfogyaszt és azt tartják róla, hogy jelentős kárt okoz a más értékesebb halfajok ikráinak felfalásával.[2]
A kínai razbóra veszélyt jelent több őshonos fajra például a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) vagy a kurta baing (Leucaspius delineatus) számára. A kurta baingra például azért mert a Sphaerothecum destruens élősködő hordozója.[4] Ez az élősködő nem árt a kínai razbórának, viszont a kurta baingot meggátolja az ikrák lerakásában. A Sphaerothecum destruens-szal fertőzött kurta baing állományokban nagyobb a halálozási arány.[5]
Szaporodása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ivarérettségét egyéves korára éri el és tavasztól egészen ősz végéig folyamatosan ikrázik. A hímek gondos apaként készítik elő a nászt. Ennek keretében kiválasztanak egy követ, kagylóhéjat, vagy más fenéken lévő keményebb tárgyat, melyen egy kis foltot megtisztogat az algáktól. A nőstény szemrevételezi a helyet és ha tetszik neki, akkor hajlandó a násztáncra. Ilyenkor a pár szorosan egymás mellett, egymással párhuzamosan lebeg a vízben, majd a testük egyszerre remegni kezd. Ezt elismétlik párszor, majd a nőstény a megtisztított rész fölé úszik és egy hirtelen mozdulattal, féloldalasan a folthoz súrolja testét, miközben egy ikra-láncot tapaszt a kőre. A hím követi őt, megismétli a nőstény mozgását és megtermékenyíti az ikrákat. Ezután a nőstény távozik, a hím pedig az ikrákkal marad és őrzi őket egészen az ivadékok kikeléséig. A lerakott ikra sárga színű, ovális alakú, 1,3-1,6 x 1,1-1,3 milliméter nagyságú és 50-560 darab közötti szemű. A hím kitartóan védelmezi a lerakott ikrákat a betolakodókkal szemben, védekező fegyverként fejét használja. Valószínűleg a hímek eredményének lehet elkönyvelni, hogy szaporodás szempontjából rendkívül sikeres a faj.[1][2][3]
Galéria
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A képeken jól látható, hogy ez a kis méretű hal meghódította Európát.
 |
.JPG) |
 |
 |
 |
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Falka I.: Hívatlan vendég: Falka István. "Hívatlan vendégünk, a kínai razbóra". erdelyinimrod.ro. 2008. szeptember 15. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
- ↑ Györe K.: Kínai razbóra: Dr. Györe Károly. "Kínai razbóra - Pseudorasbora parva Schlegel, 1842". HAKI. 2014. április 29. dátummal razbóra az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
{{cite web}}: Check|url=value (súgó) - ↑ Tankönyvtár: Razbóra: "Razbóra - Pseudorasbora parva Schlegel, 1842". Tankönyvtár. Hozzáférés: 2011. október 9..
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Kovács Róbert. "A kínai razbóra (Pseudorasbora parva S.) területhasználatának vizsgálata a Babati I-es tóban". hakinapok.haki.hu. 2016. március 4. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "Kínai razbóra". terra.hu. 2011. augusztus 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "Kínai vagy gyöngyös razbóra". kaloistvan.atw.hu. 2010. március 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "Kínai razbóra raj etetése videó". videa.hu. 2009. április 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
Internetes leírások a kínai razbóráról
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- "A faj adatlapja a FishBase oldalán". FishBase. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában". Integrated Taxonomic Information System. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "Pseudorasbora parva" (angol nyelven). Encyclopedia of Life. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "Pseudorasbora parva" (angol nyelven). uBio. Hozzáférés: 2011. október 9..
- "La pseudorasbora, Pseudorasbora parva (Temminck & Schlegel, 1842)" (olasz nyelven). ittiofauna.org. 2011. november 8. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. október 9..
- Kottelat, M. and J. Freyhof, 2007. Handbook of European freshwater fishes. Publications Kottelat, Cornol and Freyhof, Berlin. 646 pp.
