Jeszenák János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Jeszenák János
Jeszenák János főispán.jpg
Született 1800. január 22.
Pozsony
Elhunyt 1849. október 10. (49 évesen)
Pest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása politikus, kormánybiztos, főispán
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeszenák János témájú médiaállományokat.

Királyfiai báró Jeszenák János (Pozsony, 1800. január 22.Pest, 1849. október 10.) politikus, kormánybiztos, főispán, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vértanúja, evangélikus egyházkerületi felügyelő, Esterházy János dédapja.

Családja[szerkesztés]

Jeszenák (IV.) János báró 1800. január 22-én született Pozsonyban. Családja a Pozsony vármegyei Somorja mellett fekvő Királyfia helységből írta előnevét, ahol még az 1800-as években is voltak birtokai. Apja (III.) János, az evangélikus egyház felügyelője volt, 1808-ban könyveit és "földabrosz" gyűjteményét a nemzeti múzeumnak adományozta. Egy Lujza nevű húga volt. (született 1803), aki gróf Teleki Sámuelhez ment férjhez.

Jeszenák János felesége gróf Forgách Alojzia volt (született 1810-ben). Öt gyermekük született: János császári- és királyi huszárfőhadnagy lett, Sándor 21 évesen, Béla pedig alig néhány évesen meghalt, így a család fiú ágon kihalt. Leányai Lujza (Draskóczi Gyuláné) és Gizella voltak. Gizella Esterházy István gróffal (18221899) kötött házasságot, aki a szabadságharc alatt honvédkapitányként szolgált, majd országgyűlési képviselő és végül Pozsony megye főispánja (18751889) lett. E családi ág révén Jeszenák János dédunokája a magyar mártír politikus Esterházy János.[1]

Életpályája[szerkesztés]

Iskoláit Pozsonyban végezte, majd kétéves külföldi utazásra indult: Olaszországba, Franciaországba és Angliába is ellátogatott. Londoni tartózkodása során, 1821. július 19-én részt vett IV. György király koronázásán herceg Esterházy Pál Antal nagykövet, későbbi magyar külügyminiszter kíséretében.[2]

Mivel nem vonzódott a hivatali munkához, 1822-ben Nyitrán átvette apja szeniczei birtokát, ott gazdálkodott, ahol jobbágyaival családias környezetben élt. Részt vett a Nyitra megyei gyűléseken, itt az ellenzékhez csatlakozott. Felfogása alapvetően Széchenyi István gondolataihoz állt közel, sőt levelezésben is állt a gróffal.[2]

A nyitrai evangélikus esperesség főfelügyelője, majd 1841-től gróf Zay Károly helyében az evangélikus és iskolák Dunán inneni Egyházkerület felügyelője volt. Ezt a tisztségét egészen haláláig töltötte be. A reformkor jelentős országgyűlésein a főrendi tábla ellenzéki tagjaként vett részt, itt többek között támogatta Széchenyi gondolatát a Buda és Pest között építendő hídról, vagy a rendek javaslatát a Nemzeti Múzeum új épületéről, majd felkarolta a Védegylet ügyét is. 1839/1840-ben került közelebbi ismeretségbe Batthyány Lajos gróffal, valószínűleg ettől kezdve romlik meg kapcsolata Széchenyivel.[3]

1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre.[4]

Azon intézkedései kormánybiztos úrnak, melyek Lipótvár parancsnokát a magyar birodalmi zászló kitűzésére kényszerítették, az Országos Honvédelmi Bizottmány részéről szívesen és teljesen méltányoltatnak.
– Az OHB köszönő levele[5]

Ugyancsak Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár magyar kézen maradt: a hezitáló Karl Bibra ezredessel és az itt állomásozó négy román határőrszázaddal szemben keményen lépett fel, ami 1848. október 16-án a magyar lobogó kitűzéséhez vezetett. A vár így 1849. februárjáig tartotta magát.

Ezt követően jelentős erőket igyekezett kiállítani a Morvaországból betörő Balthasar Simunich altábornagy csapatai ellen, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben a magyar seregek döntő vereséget szenvedtek és a cs. kir. altábornagy december 20-án megkezdte Lipótvár ostromát.[6] Jeszenák előbb Érsekújvárra húzódott vissza, majd 1849 januárjában a komáromi erődbe tette át székhelyét. 1849. júliusában csatlakozott a Görgey Artúr vezette feldunai hadsereghez és azzal együtt vonult Aradra. Végül az augusztus 13-i fegyverletétel során esett orosz fogságba és a többi magyar politikussal együtt adták át az osztrákoknak.[5]

Kifejtett munkásságáért a forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.

Emlékezete[szerkesztés]

Sírverse[szerkesztés]

Jeszenák János síremléke a pozsonyi ev. temetőben. A síremlék Alexy Károly alkotása.

Gyulai Pál költő az alábbi verssel emlékezett meg Jeszenák Jánosról 1869-ben:

B. Jeszenák János sírkövére

Szerette hazáját
Szívvel, szóval, tettel,
Védte szabadságát
Híven, becsülettel.
Áldozott, szenvedett.
Jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé,
Vérpadon halt érte.[7]

Idézetek[szerkesztés]

Kivégzése előtti utolsó gondolatait Székács József evangélikus lelkész jegyezte fel:[8]

"Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, 's a hazára örökös rabság vár."
"Ön hivatva lesz rólam, s végső órámról tanúságot tenni a haza előtt. Mondja meg azoknak, akiket illet, hogy én azt, amit tettem halálom óráján sem bántam meg; hogy egyet sem tagadtam meg azon elvek közül, melyekért nemzetem annyi áldozattal és vérontással küzdött."

További gondolatai:[9]

"Egyébiránt én azon hitben halok meg, hogy a haza sorsa jobbra fordul, mert Európában fel kell a lelkiismeretnek ébrednie, s ez a külső nemzeteket kényszeríteni fogja megtenni nemzetünkért azt, mit ezúttal vagy meg nem tehettek, vagy megtenni elmulasztottak."
"Gyermekimnek atyai áldásomat küldöm, s azon kérelmemet, hogy maradjanak meg az erény útján. Ha lehet, alkalmazzák nézeteiket az uralkodó nézetekhez; de ha ki nem békölhetnek velök, vonuljanak vissza, s őrizzék meg lelköknek nyugalmát."

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Jeszenszky Géza emlékbeszéde. [2009. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 28.)
  2. a b Hermann Róbert: Jeszenák János báró. 240. o.
  3. Hermann Róbert: Jeszenák János báró. 241. o.
  4. Hermann Róbert: 1848–49. A szabadságharc hadtörténete. 143-144. o.
  5. a b Hermann Róbert: Jeszenák János báró. 242. o.
  6. Hermann Róbert: 1848–49. A szabadságharc hadtörténete. 182-185. o.
  7. Gyulai Pál összes költeménye 1826-1909
  8. Idézi Jeszenszky Géza emlékbeszédében. [2009. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 28.)
  9. Idézi: Hermann Róbert: Jeszenák János báró. 244. o.

Források[szerkesztés]