Jacob Burckhardt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jacob Burckhardt
Jacob Burckhardt portréja
Jacob Burckhardt portréja
Született 1818. május 25.
Bázel
Elhunyt 1897. augusztus 8. (79 évesen)
Bázel
Állampolgársága Svájc
Szülei Jakob Burckhardt
Foglalkozása kultúrtörténész, művészettörténész
Iskolái Bonni Egyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacob Burckhardt témájú médiaállományokat.

Jacob Christoph Burckhardt (Bázel, 1818. május 25. – Bázel, 1897. augusztus 8.) svájci kultúr- és művészettörténész.

Életútja[szerkesztés]

Apja a bázeli református templom első lelkésze, az egyházi és iskolai ügyek főgondnoka. Anyja – egy városi tanácsos lánya – korán meghalt.

Már gyerekkorában érdeklődött a régiségek iránt; 1836 áprilisában megkezdett egyetemi tanulmányai során is elsősorban a művészettörténeti stúdiumok vonzották. 1837 tavaszától a teológiai karon tanult tovább. Az itteni egyháztörténeti előadások néhány motívuma később visszatért Nagy Constantinusról írott művében. Még ez év nyarán eljutott Felső-Itáliába; 1838-as és 1839-es útjai során délebbre utazott. 1839 szeptemberétől Berlinben hallgatta Leopold von Ranke, August Böckh, Johann Gustav Droysen, majd 1841-től Jacob Grimm előadásait. Néhány nyári hónapot bonni tanulmányokkal töltött. 1843-ban ledoktorált Bázelben, majd Párizsba utazott. Magántanári képesítése megszerzése után újságíróként helyezkedett el a Basler Nachrichten című konzervatív lapnál, és cikkeket írt a Brockhaus Lexikonba.

Kora középkori stúdiumaitól a Die Alemannen und das Christentum című 1846-os tanulmánnyal búcsúzott el. 1846, 1847, 1848 és 1853–1854 folyamán újabb itáliai utakat tett. Ezek eredménye lett a Cicerone. Kalauz Itália műemlékeinek élvezetéhez, amely fél évszázad alatt további tíz kiadást ért meg. Ugyancsak 1853-ban látott napvilágot a Die Zeit Constantins des Großen, amely – bőséges forrásanyag alapján – Septimius Severustól Diocletianusig időrendben tárgyalta a Római Birodalom történetét. A feliratok, görög és latin egyházi írók munkái mellett főként a Historia Augusta című császáréletrajz-gyűjteményre támaszkodott, amelynek hitelességét már saját kora is megkérdőjelezte. (Theodor Mommsen egyenesen „az egyik leghitványabb ókori fércműnek” titulálta.) A mű újszerűségét az adta korábbi munkáihoz képest, hogy az állammal szemben a vallást és a kultúrát helyezte előtérbe.

Mivel szülővárosában nem jutott megfelelő álláshoz, 1855-ben a zürichi Eidgenössischen Hochschule művészettörténet-oktatója lett. 1858 tavaszán végül történelemprofesszori katedrát kapott Bázelben. Egészen 1893-ig töltötte be ezt a posztot, bár 1886-tól csak művészettörténetet tanított. Hívták ugyan Karlsruhébe, Tübingenbe és Berlinbe is (itt Rankét válthatta volna 1872-ben), de mindegyik lehetőséget visszautasította, mivel bizalmatlanul tekintett a dinamikusan fejlődő Német Birodalomra.

1860-ban jelent meg Die Kultur der Renaissance in Italien című monográfiája, amelyben az elsők között elemezte a reneszánsz kultúráját. A mű a következő ötven évben még hétszer látott napvilágot, a művészet- és a kultúrtörténet egyik alapművének számít. Az 1867-es Die Architektur der Renaissance Italiens az itáliai reneszánsz építészetével foglalkozott.

Burckhardt zárkózottan élt, csak rokonaival és néhány ismerősével tartotta a kapcsolatot. Bázeli háza még életében valóságos zarándokhellyé lett a fiatal művészettörténészek körében.

A Világtörténelmi elmélkedések[szerkesztés]

„...a modern történelmi elmélkedések között Burckhardté illik még a leginkább a történelem természetéhez. Annyiban »modern«, amennyiben Burckhardt egyaránt megérti a klasszikus és a keresztény pozíciót, anélkül, hogy bármelyik mellett elkötelezné magát.”

Karl Löwith a burckhardti történelemfilozófiáról[1]

Burckhardt történelemfilozófiai elképzeléseit a halála után Világtörténelmi elmélkedések címmel kiadott előadássorozatban foglalta össze. Az első feljegyzéseket 1868 júliusában készítette. Az anyagot 1872-ig – többször átalakítva – három szemeszterben is előadta. (Egyik hallgatója az a Friedrich Nietzsche volt, akinek 1874-es A történelem hasznáról és káráról című munkájára nagy hatást gyakoroltak a bázeli előadások.) A filozófiai vázlatokból unokaöccse formált szöveget Burckhardt halála után.

A Világtörténelmi elmélkedések szerzője nem törekedett a rendszerépítésre, mivel a történelemfilozófiát önellentmondásnak, két egészen másképpen gondolkodó tudomány szörnyszülöttjének tartotta. Ugyanezen az alapon vetette el a történelem teológiai alapú magyarázatát. Meglátása szerint a történelem események és szokások láncolata, amely semmiféle magasztos cél felé nem halad. Az emberi létet leginkább befolyásoló három tényező közül – az állam fejlődésének eltorzulása és a vallás visszaszorulása miatt – a kultúrát tartotta a legfontosabbnak, amely „a másik kettő kritikája, az óra, amely mutatja az időt, hiszen amazokban már nem fedi egymást forma és tartalom.”[2]

Emlékezete[szerkesztés]

Az első Burckhardt-életrajzok nem sokkal halála után jelentek meg. Még 1910-ben napvilágot látott egy monográfia Jacob Burckhardt als Geschichtsphilosoph címmel. Munkásságáról több monográfia született a 20. század második felében. Összes műveit 1980-ban adták ki tíz kötetben.

Főbb művei[szerkesztés]

Burckhardt arcképe az ezerfrankos bankjegyen

Történelmi tárgyú művek[szerkesztés]

  • Bilder aus Italien (1838)
  • Carl Martell (1840)
  • Kunstwerke der belgischen Städte (1842)
  • Conrad von Hochstaden (1843)
  • Die Kirche zu Ottmarsheim im Elsaß (1844)
  • Die Alemannen und ihre Bekehrung zum Christentum (1846)
  • Erzbischof Andreas von Krain und der letzte Concilsversuch in Basel (1852)
  • Die Zeit Constantins des Großen (1853)
  • Der Cicerone. Eine Anleitung zum Genuß der Kunstwerke Italiens (1855)
  • Die Kultur der Renaissance in Italien (1860)
    magyarul: A reneszánsz Itáliában (Ford.: Elek Artúr; Budapest, 1978)
  • Die Architektur der Renaissance Italiens (1867)
  • Erinnerungen aus Rubens (1898)
  • Griechische Kulturgeschichte I–IV. (1896–1902)
  • Weltgeschichtliche Betrachtungen (1905)
    magyarul: Világtörténelmi elmélkedések. Bevezetés a történelem tanulmányozásába (Ford.: Báthori Csaba – Hidas Zoltán; Budapest, 2001)
  • Historische Fragmente (1929)

Szépirodalmi művek[szerkesztés]

  • Ferien. Eine Herbstgabe (1849)
  • E Hämpfeli Lieder (1853)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Karl Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Ford.: Boros Gábor – Miklós Tamás. Budapest, 1996, Atlantisz. 65–66. o.
  2. Jacob Burckhardt: Világtörténelmi elmélkedések. Bevezetés a történelem tanulmányozásába. Ford.: Báthori Csaba – Hidas Zoltán. Budapest, 2001, Atlantisz. 77. o.

Források[szerkesztés]

  • Breisach, Ernst: Historiográfia. Ford.: Baics Gergely. Budapest, 2004, Osiris.
  • Heimpel, Hermann: Jacob Burckhardt 1818–1897. Ford.: Bitter Ákos – Krász Lilla. Sic Itur ad Astra, 1992. 1–3. sz. 41–62. o.
  • Hornyánszky Gyula: Burckhardt Jakab I–II. Nyugat, 1919. 1–2. sz.
  • Löwith, Karl: Világtörténelem és üdvtörténet. A történelemfilozófia teológiai gyökerei. Ford.: Boros Gábor – Miklós Tamás. Budapest, 1996, Atlantisz.
  • Történetelmélet II. Szerk.: Gyurgyák János – Kisantal Tamás. Budapest, 2006, Osiris. 1050–1051. o.

További információk[szerkesztés]

  • Farulli, Luca: Burckhardt e Nietzsche. Firenze, 1998, Polistampa.
  • Gossman, Lionel: Basel in the Age of Burckhardt. Chicago, 2000, University of Illinois Press.
  • Günther, Horst: „Der Geist ist ein Wühler.” Über Jacob Burckhardt. Frankfurt am Main, 1997, Fischer Taschenbuch.
  • Hinde, John Roderick: Jacob Burckhardt and the Crisis of Modernity. Montreal, 2000, MacGill-Queen’s University Press.
  • Kaegi, Werner: Jacob Burckhardt. Eine Biographie. Bázel, 1947–1967, Schwabe.
  • Rüsen, Jörn: Jacob Burckhardt: Political Standpoint and Historical Insight on the Border of Post-Modernism. History and Theory, 1985.
  • Teuteberg, René: Wer war Jacob Burckardt? Bázel, 1997, Vetter.
  • White, Hayden: Burckhardt: Historical Realism as Satire. In uő: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. Baltimore, 1973, The Johns Hopkins University Press.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]