Jászóváralja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Jászóváralja (szlovákul Jasovský Podzámok, németül Pisendorf) Jászó község része, egykor önálló település Szlovákiában, a Kassai kerület Kassa-vidéki járásában.

Fekvése[szerkesztés]

Kassától 22 km-re nyugatra, a Kassai-medence délnyugati részén, a Bódva jobb partján fekszik.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az őskorban is éltek emberek és azóta területe megszakításokkal folyamatosan lakott.

A jászói premontrei kolostort a 12. században Könyves Kálmán király alapította. A középkorban országos jelentőségű hiteleshely, melyet még a 17. században is tornyokkal erődített fal övezett. Építését csak a tatárjárás szakította félbe és 1255 után fejezték be. A premontrei szerzetesek nyomában főként a Szepességből német telepesek érkeztek a faluba. A település 1290-ben számos kiváltságot (vásártartási jog, vámszedési jog, vadászati jog) kapott és gyorsan várossá fejlődött. Ekkor a település tulajdonképpen két részből állt. A Bódva jobb partján fekvő Jászóváralja és a bal parton fekvő Jászóból.

Jászóváralján általában a monostor szolgálónépei laktak, míg Jászó egyre inkább városi jelleget öltött. Jászó várát 1312-től Károly Róbert és a jászói konvent egyezsége alapján építték. 1390-ben „Jazowara” néven említik. A 15. század közepén a husziták foglalták el, de 1458-ban Rozgonyi Sebestyén visszafoglalta. Jászó 1394-ben évenkénti országos vásár megtartására szóló jogot kapott. A 15. században ellentét robbant ki a monostor és a város között a fizetendő adók és a monostornak végzett munkák miatt. A prépostságot 1619. szeptember 12-én Bethlen István serege pusztította. 1676-ban Teleki Mihály kurucai égették fel. Falai között noviciátus és hittudományi főiskola működött, melyet Kisdy Benedek egri püspök alapított a jezsuiták számára 1657-ben, de 1929-ben Gödöllőre költöztették. A régi monostor épületeit az 1740-es években lebontották és ezután 1750 és 1766 között építették fel a ma is látható késő barokk épületegyüttest.

A település lakói főként mezőgazdaságból és bányászatból éltek. A hozzá tartozó bányákban vasat, rezet, ólmot bányásztak. A bányászati tevékenység különösen a 18. század végén lendült fel, 1780-ban nagyolvasztó is épült itt. A vaskohók mellett több kovácsműhely, fűrésztelep, téglagyár és malom is működött.

Borovszky Samu monográfiasorozatának Abaúj-Torna vármegyét tárgyaló része szerint: „Tisztább, csinosabb a városnál az evvel egészen összeépült, tőle a Bódván tul nyugat felé huzódó Jászó-Váralja. Két sor házból álló, alig harmadfélszáz lelket számláló kis község ez, melynek sem temploma, sem iskolája, sem boltja. Lakói jobbára a prépostság alkalmazottjai. E kis község végében, a vasúti vonalon túl, festői szép erdők zöldjéből domborodik ki Jászóvár hatalmas épülete, a magyarországi két önálló premontrei prépostság egyikének ősi fészke.[1]

1910-ben Jászóváralját 243-an, túlnyomórészt magyarok lakták. A trianoni diktátumig Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott.

Nevezetességei[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • Borovszky - Magyarország vármegyéi és városai. mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. január 10.)