Iráni nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Iráni nyelvek
Nyelvcsalád indoeurópai
   indoiráni
    iráni nyelvek
Iranian-languages-map.jpg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Iráni nyelvek témájú médiaállományokat.

Az iráni nyelvek az indoeurópai nyelvcsaládon belül az indoiráni nyelvekhez tartoznak. 2008-as becslés alapján kb. 150 millió ember beszéli anyanyelvként e nyelvek valamelyikét, míg további 30-50 millió második nyelvként.[1]

Az Ethnologue nyelvkatalógus alapján 86 iráni nyelv létezik, ezekből a legnagyobbak a perzsa, pastu, kurd és a beludzs. Beszélőik mind muzulmánok.

Történelem[szerkesztés]

Történelmi felosztás alapján 3 csoportja:

  • óiráni (Kr. e. 400-ig),
  • közép-iráni (Kr. e. 400 - Kr. u. 900),
  • új iráni (900-tól kezdve).

Az óiráni csoportba tartozik az óperzsa és az aveszta. A közép-irániba a pártus és a baktriai.

Az ókorban az iráni népeknek nagy szerepük volt a kulturális életben. Írásbeliségük az Óperzsa Birodalom fennállása alatt vette kezdetét, amikor az óperzsa ékírás (betűírás) kialakult, pl. Dareiosz (Dárius) király biszotuni felirata. De ezt a nehézkes írást az óperzsa birodalom közigazgatásában nem tudták használni, helyette az arámi írást alkalmazták arámi anyanyelvű írnokokkal és fordítókkal. Az óiráni nyelvek egyike volt a méd, amelynek állami-közigazgatási terminológiáját átvették az óperzsa államigazgatás tisztviselői. A többi óiráni népeknek más-más írásuk volt, így a szogdok az arámi írás változatát használták (szogd ábécé) és adták tovább más népeknek, így a mongoloknak. Óiráni az avesztai nyelv, a Kr. e. 1. évezred második felében a zoroaszteri vallás nyelve, amely a középperzsa ábécével került lejegyzésre a 4. században.[2]

A középiráni vagy pehlevi nyelvek közé tartozik a középperzsa, amelyet módosított arámi ábécével írtak, a párthus (pártus) a horezmi (hvárizmi) nyelv (a Kr. e. 2. századtól a 15. századig az Amu-darja alsó folyásánál), amelyet a 8. századtól kezdve az iszlám felvétele után arab betűkkel írtak és az alán nyelv, amelynek folytatása az oszét és a mai, illetve a középkori jász. (A jászok a 13. században betelepültek hazánkba, de elmagyarosodtak és nyelvük a 16. században kihalt.)

Az ó- és a középiráni nyelvekből a finnugor szókincsbe került szavak: árva, méz, szarv, száz stb. A magyar nyelvbe kerültek: tej, tehén, vár, város, szekér, ezer; az alán nyelvből pedig: egész, gazdag, kard, méreg, üveg, verem, zöld stb.[2]

A szarmata és szittya (szkíták) népek, az ókori Eurázsia lakói, irániak voltak, de nyelvükből nem maradtak fenn szövegemlékek.

Fő nyelvek[szerkesztés]

KELETI CSOPORT (kb. 35 millió ember)

NYUGATI CSOPORT (kb. 115 millió ember)

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Windfuhr, Gernot. The Iranian languages
  2. ^ a b Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, 2003
  3. A tokhárok valódi nyelve, amely nem tévesztendő össze az indoeurópai – de nem indoiráni – tokhár nyelvvel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranische Sprachen című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranian languages című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.