Hajléktalanság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Közterületen heverő hajléktalan Európa közepén, a müncheni Rindermarkt téren (2014)

A közterületen élő hajléktalan emberek, a fedél nélkül élő, nomád, csavargó és a szokásos lakóhely fogalmát nem ismerő szemé­lyek, nem rendelkeznek kellő kapcsolati tőkével vagy jövedelemmel, amely átsegítené őket a lakhatási problémákon. Ennek hiányában nehezebben jutnak állandó jövedelmet biztosító munkahelyhez, nehezebben jutnak lakhatási lehetőséghez, nehezebben junak élelmiszerhez, ruházathoz és mindazokhoz a javakhoz, amelyek az egyszerű túléléshez szükségesek egy mai ember számára, ezért az életbenmaradáshoz a modern közösségekben a társadalmi szolidaritásra szorul. Általánosságban elmondható, hogy ahány fedél nélküli, hajléktalan, lakástalan, otthontalan ember, annyi sors, annyi körülmény, annyi különböző élethelyzet és perspektíva létezik a különböző országokban.[1] Magyarországon szabálysértéssé nyilvánították a közterületi hajléktalanságot és az arra rászoruló embereknek férőhelyeket biztosítanak, hogy ne kelljen a közterületeken életvitelszerűen tartózkodniuk.[2] Budapesten télen, a krízisidőszakban melegedők állnak rendelkezésre a hajléktalan emberek számára, ahol álláskeresés céljából és lakhatási ügyben internet és számítógép használatával is segítik őket.[3]

A hajléktalanellátó rendszer[szerkesztés]

A hajléktalanellátó rendszer feladata a hajléktalanok felkutatása, ellátása, fejlesztése, az önálló életvitelhez szükséges képességek helyreállítása, habilitáció, rehabilitáció.

A hajléktalanellátó rendszer elemei[szerkesztés]

Nem a törvényi szabályozás, hanem a gyakorlat szerint:

  • Utcai szociális munka: feladata az utcán élő hajléktalanok segítése, az ismeretlen hajléktalanok felderítése, a fizikai szükségletek kielégítése (élelmiszer, ruha, tisztálkodószerek, takarók, gyógyszer), alapvető ügyintézés (iratok pótlása, jövedelem szerzése, szociális ellátásokhoz való hozzájutás szervezése), információs segítségnyújtás (jogok, szociális ellátások, egyéb információk), majd lehetőség szerint szakellátásba továbbítás.
  • Krízisvonal: regionális diszpécserszolgálatok segítik a krízishelyzetbe került, hajléktalan, vagy hajléktalansággal veszélyeztetett személyeket, családokat.
  • Népkonyha: feladata napi egyszeri étkezési lehetőség biztosítása azok számára, akik más módon az étkezésüket megoldani nem tudják.
  • Nappali melegedő: feladata a hajléktalanok napközbeni tartózkodási lehetőség, tisztálkodási lehetőség, postai cím, csomagmegőrzés biztosítása, általában olyan szolgáltatások biztosítása, amelyek a lakhatási lehetőség hiánya miatt a hajléktalan személy számára nem elérhetőek.
  • Szociális Információs Szolgálat: feladata a hajléktalanok ügyintézésének támogatása, iratpótlás.
  • Éjjeli menedékhely: feladata szállás és kiegészítő szolgáltatások biztosítása egy éjszakára. Éjszakáról éjszakára igénybe vehető, az időtartam korlátozása nélkül.
  • Átmeneti szállás: feladata szállás és kiegészítő szolgáltatások biztosítása meghatározott időtartamra (általában 3 hó és 2 év között).
  • Hajléktalanok rehabilitációs intézménye: feladata a hajléktalan személyek rehabilitációja, az önálló életvitelhez szükséges képességek kialakítása.
  • Hajléktalanok otthona: hajléktalanoknak tartós szállást nyújtó intézmény, amelynek feladata az átmeneti szálláshelyen egészségi állapota, vagy kora miatt nem gondozható hajléktalanok ellátása, ápolása, gondozása.

Hatóságok és a hajléktalanság[szerkesztés]

A magyar parlament 2011-ben törvényt hozott a közterületen való életvitelszerű tartózkodás büntetéséről.[4] A törvény számos vitát váltott ki Magyarországon[5] és külföldön[6][7] egyaránt, míg végül az Alkotmánybíróság érvénytelenítette.[8][9] A vita azonban nem ért véget, önkrományzatok más eszközökkel próbálták tiltani az utcán történő lakást.[10]

A hajléktalanság története Magyarországon[szerkesztés]

Hajléktalanok a budapesti Deák téri aluljáróban.
Hajléktalanok sajátkezű lakhelye, „héder” Miskolcon

Hajléktalan az 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) alapján:[11]

  • ellátási szemléletű meghatározás: hajléktalan az, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti.
  • igazgatási szemléletű meghatározás: hajléktalan az, aki bejelentett lakcímmel nem rendelkezik, kivéve, ha bejelentett lakcíme a hajléktalanszállás.

Kialakulásának gazdasági okai[szerkesztés]

A Központi Statisztikai Hivatal 1962 óta végez kutatásokat, azóta vannak pontosabb információink a magyarországi helyzetről. Az 1968-as gazdasági reformot követően 1978-ig a reálbér nőtt, azután csökkent, ezért mindazok a háztartások, amelyek elsősorban bérből éltek, nehezedő anyagi körülmények közé kerültek. Az egy főre jutó reáljövedelem növekedése azonban lelassult, 1982-től stagnált, majd 1990-től csökkent. Ez a folyamat eredményezte a létminimum alatti kategória növekedését. A jövedelmek szóródása jelentősen nőtt, emelkedett a „gazdagodás” mértéke, ezzel arányosa a szegények elszegényedése is fokozódott.

Hajléktalanok Menhelye Egylet[szerkesztés]

A századfordulóra (1876) létrehozták a Hajléktalanok Menhelye Egyletet [12] menhelyek alapítása és fenntartása céljából. Az első világháború után a lakáshelyzet tovább súlyosbodott. Az elcsatolt országrészekről tömegesen vándoroltak a főváros felé. Emellett tovább nőtt a munkanélküliség, csökkentek a reálbérek. A második világháború után a szétbombázott hajléktalanellátó intézményeket is elkezdték rendbe hozni, de ez rövid ideig tartott. Az 1950-es évektől ugyanis megváltozott a hivatalos ideológia, a hajléktalan kifejezés megszűnt jogi kategória lenni. A menhelyek és szükséglakások helyett állami bérlakások jöttek létre. Az új paradigma értelmében sem szegénység, sem hajléktalanság nem létezett többé. A kapitalista rendszerváltás időszakának (1989) sajátos szociálpolitikai gondjaként jelent meg újra hazánkban a rohamosan növekvő mértékű hajléktalanság és ennek tudatosodása. 1989 után a munkahelyek jelentős hányada megszűnt, amely a lakosság elszegényedéséhez vezetett. Robbanásszerűen nőttek a szociális és társadalmi különbségek.

Az 1990-es évektől napjainkig[szerkesztés]

Az 1990-es évek közepén a szegénység nyilvánvalóan Magyarország egyik legsúlyosabb társadalmi problémája, Budapest és a „vidék” szétválása kiéleződött. A kapitalista rendszerváltás időszakának (1989) sajátos szociálpolitikai gondjaként jelent meg újra hazánkban a rohamosan növekvő mértékű hajléktalanság és ennek tudatosodása.[13]

„Aki szegény, az a legszegényebb” – írta egykor József Attila, s talán nem is gondolta – vagy éppen zsenialitásánál fogva nagyon is ráérzett –, hogy tömör, nem is annyira lírai, mint inkább életszerű megfogalmazása milyen időtálló és örök érvényű lesz. A szegénység története „csak” folytatódik – s nem most kezdődik – napjaink Magyarországán.
– Baráthi Ottó: A szegénység, szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat, 2005. február[14]

A nyílt pénzügyi válság után (2009) a kormány kénytelen volt jelentős megszorító intézkedések (pl.: nyugdíjkorhatár emelése, táppénz csökkentése, lakástámogatási rendszer felfüggesztése, gázár és távfűtés támogatás csökkentése, ÁFA emelkedés) meghozatalára, mely összességében a szegénységben, illetve mélyszegénységben élőket sújtja. A magyar parlament 2011-ben törvényt[15] hozott a közterületen való életvitelszerű tartózkodás büntetéséről. A törvény számos vitát váltott ki Magyarországon és külföldön egyaránt, míg végül az Alkotmánybíróság érvénytelenítette. A vita azonban napjainkig sem ért véget, az önkormányzatok más eszközökkel próbálják tiltani az utcán történő életvitelszerű tartózkodást. Becslések alapján Magyarországon legalább 50 ezer ember "effektív hajléktalan". [16]

Veszélyeztetettek[szerkesztés]

A lakosság harmada szegénynek számít, több mint tizede leszakadt a társadalomról, kirekesztettségben él. Veszélyeztetettek a munkanélküliek, feketemunkások (hisz ők, nyugdíj nélkül vagy alacsony nyugdíjjal fognak megöregedni), gyermekes/sokgyermekes családok, nyugdíjasok, tartós betegségben vagy fogyatékossággal élők egy része és teljesen kiszolgáltatottak[forrás?] a hajléktalanok.

Híres hajléktalanok[szerkesztés]

Galéria[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
  • Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Budapest: Osiris

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hajléktalanság témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]