Andorka Rudolf (szociológus)

Andorka Rudolf
Született	1931. április 30. Budapest
Elhunyt	1997. június 30. (66 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Házastársa	Dr. Kiss Judit (1970-1997: Andorka Rudolf haláláig)
Gyermekei	Andorka Eszter
Szülei	Andorka Rudolf
Foglalkozása	szociológus, egyetemi tanár
Díjak	Akadémiai Díj Széchenyi-díj Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja Magyar Örökség díj
A Wikimédia Commons tartalmaz Andorka Rudolf témájú médiaállományokat.

Andorka Rudolf (Budapest, 1931. április 30. – Budapest, 1997. június 30.) Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Andorka Rudolf katonai attasé gyermeke. A társadalmi rétegződés és a demográfia neves kutatója, 1991-től haláláig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora volt.

Életpályája

1949-ben érettségizett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től: Eötvös Loránd Tudományegyetem) Jogtudományi Karának esti tagozatára. Egyetemi tanulmányai mellett fizikai munkásként dolgozott. 1951-ben családjával kitelepítették Besenyszögre és kizárták az egyetemről (édesapja Horthy-korszakbeli diplomata tevékenysége miatt). Sorkatonai szolgálatának letétele után a Cserép- és Díszkerámia Szövetkezetnél, majd a Labdagyártó Szövetkezetnél dolgozott. 1956-ban ismét elkezdte az egyetemet. Az 1956-os forradalom idején az egyetemi nemzetőrség tagja volt. A forradalom leverése után rövid ideig a KGB őrizetében volt. 1957-ben öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Későn tudta befejezni tanulmányait, 1963-ban szerzett jogi doktorátust.

1960-ban a Kohó- és Gépipari Minisztérium műszaki fordító irodájában tudott elhelyezkedni. 1962-ben Dányi Dezső akkori igazgató hívására a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárához került. Rövid könyvtárosi munka után a KSH Népességtudományi (később: Demográfiai) Intézetéhez került munkatársi beosztásban. 1970-ben a hivatal társadalomstatisztikai főosztályának kutatója lett, később a társadalmi mobilitás és életmód kutatási osztályának vezetésével bízták meg. 1984-ben távozott a hivataltól, amikor a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre került, ahol egyetemi tanárrá és a szociológia tanszék vezetőjévé nevezték ki. 1991-ben megválasztották az egyetem rektorává. Tisztségét haláláig viselte.

1979-ben védte meg a szociológiai tudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekézést. Az MTA Szociológiai Bizottságának lett tagja. 1990-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. 1991 és 1996 között az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) elnöke volt. Számos tudományos bizottságnak volt tagja, illetve 1995-ben a Magyar Szociológiai Társaság elnökévé és a Páneurópai Unió Magyar Egyesülete alelnökévé választották. Több tudományos szakfolyóirat, többek között 1984-től az Alkohológia, 1991-től a Sociological Working Papers szerkesztőbizottságának munkatársa volt. 1986-tól haláláig a Szociológiai Műhelytanulmányok főszerkesztője volt.

Tudományos munkái mellett kora közéletében is részt vett: 1988–1989-ben az utolsó MSZMP Központi Bizottsága tanácsadó testületének tagja. 1991-től haláláig a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának világi elnöke, és a Deák téri evangélikus gyülekezet presbitere volt.

Munkássága

Rendkívül termékeny szerző volt. Három évtizedet felölelő tudományos munkássága során a szociológia, a statisztika, a közgazdaságtan legtöbb területével foglalkozott. Kezdeti kutatásai az ökonometria irodalom összegyűjtéséből álltak. Később, már a Központi Statisztikai Hivatal munkatársaként bekapcsolódott Kemény Istvánnal a Ferge Zsuzsa által vezetett társadalmi rétegződéssel és a mobilitással foglalkozó vizsgálatsorozatába. A későbbi, 1972-ben, illetve 1982-ben lefolytatott ilyen természetű KSH-kutatást már Andorka vezette.

A társadalmi mobilitás problémakörén túl publikált több devianciaformával kapcsolatos közleményt (pl. az alkoholizmus kutatása terén fejtett ki jelentős hatást). Írásaiban foglalkozott az abortusz, a család szociológiai kérdéseivel, az úgynevezett népmozgalmi statisztikával is. Részt vett szegénységgel kapcsolatos szociológiai kutatásokban. A szociológia közgazdasági oldalának kérdéseivel is foglalkozott: több gazdaságszociológiai, időmérleggel kapcsolatos, történeti demográfiai cikket is publikált.

Nevéhez fűződik a szociológia első komolyabb és korszerűbb magyar nyelvű egyetemi tankönyvének megírása is, amelynek legutolsó, még életében megjelent kiadását már nagybetegen írta meg. A tankönyvet 2006-ban – csak kisebb változtatásokkal – ismét kiadták.

Díjai, elismerései

• Akadémiai Díj (1984)
• Széchenyi-díj (1996) – A társadalmi mobilitás vizsgálata, valamint a tudományszervezés és a nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztése terén szerzett érdemei elismeréseként.
• Francia Becsületrend (1997)
• Magyar Örökség díj (1997)

Főbb publikációi

• A budapesti nyugdíjasok helyzete és problémái (Cseh-Szombathy Lászlóval, 1965)
• Dinamikus népgazdasági modellek (társszerző, 1965)
• Iskolai végzettség és szakképzettség (1967)
• Alkoholizmus (társszerző, 1968)
• Mikromodellek (1971)
• Társadalmi jelzőszámok – társadalomstatisztikai rendszerek (1975)
• A társadalmi mobilitás történeti tendenciái (társszerző, 1975)
• Determinants of Fertility of Advanced Societies (1978)
• A magyar községek társadalmának átalakulása (Magvető, 1979) ISBN 9632709934
• A társadalmi mobilitás változásai Magyarországon (1982)
• Bevezetés a szociológiába (1986, utolsó kiadás 2006) ISBN 9789633898482
• Gyermekszám a fejlett országokban (Gondolat, 1987)
• Demográfiai átmenet Magyarországon (1991)
• A jóléti rendszer átalakulása Magyarországon (társszerző, 1994)
• Homo socio-oeconomicus (1995)
• Merre tart a magyar társadalom? (1996)
• Gyermek, család, történelem (Századvég, 2001)

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 41–42. o.
• Szelényi Iván nekrológja a Közgazdasági Szemle 1997. novemberi számában
• Rövid életrajz az MTI 1956-os emlékoldalán