Diplomáciai rangok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az államok a diplomáciai tevékenységet végző képviselőiket megfelelő rangokkal ruházzák fel. A vezető diplomaták, akik formálisan államfőjüket képviselik, nagyköveti rangot kapnak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rangok rendszerének egységesítése előtt az államok követei között sok vitára adott alkalmat a protokoll rangsorának megállapítása, amelytől például a rendezvények ültetési rendje függ. Ennek e vetélkedésnek az eredménye volt részben a címek barokkos elburjánzása, mert a küldő államok a címek révén is elsőbbséget kívántak biztosítani saját diplomatáiknak a fogadó ország diplomáciai testületén belül.

A címek, rangok rendszerét átfogóan először – a diplomáciai élet sok más elemével együtt – az 1815-ös bécsi kongresszus szabályozta.[1] A nagyhatalmak vezető diplomatái azóta a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti (fr: ambassadeur extraordinaire et plénipotentiaire, en: ambassador extraordinary and plenipotentiary) rangot viselik, nagykövetségeik élén. Közöttük a protokoll-sorrendet általában a megbízólevelük átadásának ideje szabályozza. (Egyes államokban mindig a pápai nuncius címet viselő vatikáni nagykövet áll az első helyen.)

A kisebb államok képviselet-vezetői követi (fr: ministre, en: envoy) rangot (rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter) kaptak, hivataluk elnevezése követség lett.

Az ENSZ létrejötte véget vetett az államok közötti rangsorolásnak, tagállamai mind jogosultak nagykövet küldésére. A magyar diplomáciai képviseletek vezetői is ENSZ-tagságunk (1955) óta viselnek nagyköveti rangot. A követi rang alkalmazása ezután háttérbe szorult, illetve esetenként nagyobb külképviseleteken a nagykövet utáni vezető diplomata rangjaként alkalmazzák. A beosztotti helyzet miatt ugyanezt a rangot másképpen követtanácsosnak (fr: conseiller ministre, en: minister counsellor) is nevezik.

A 21. század elején érvényes rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diplomáciai kapcsolatok mai rendjét az államok a – hivatalos magyar neve szerint – "BÉCSI SZERZŐDÉS A DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOKRÓL" nemzetközi szerződésben szabályozták, amelyet Bécsben 1961. április 18-án írtak alá és Magyarországon az 1965. évi 22. törvényerejű rendeletben hirdettek ki (1965. évi 22. törvényerejű rendelet a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés kihirdetéséről)[2] Ez a szerződés elsősorban a diplomáciai képviselők mentességeivel és kiváltságaival foglakozik, de szerepelnek benne a képviseletvezetők lehetséges rangjai is. Ennek alapján elméletileg három kategória létezik, de közülük a gyakorlatban – az államok képviseletei közötti protokolláris versenyhelyzet miatt – csak az első kategóriát, a nagyköveti szintet alkalmazzák.

A beosztott diplomaták rangjaival e szerződés sem foglalkozik, de a nemzetközi szokásjog alapján kialakult egy – államonként kisebb-nagyobb eltérésekkel alkalmazott – rendszer, amit a magyar gyakorlat is követ. Eszerint a diplomáciai rangok emelkedő sorrendben a következők: segédattasé, attasé, III., II., I. osztályú titkár, (ezeket a rangokat megfelelő kivárási idő leteltével kapják a diplomaták) II., I. osztályú tanácsos (ezeket már egyéni értékelés alapján adják a külügyminiszterek). A követi és nagyköveti rangokat továbbra is az államfő adományozza.

A katonai attasé a protokoll-sorrendben a tanácsosok közé sorol, de természetesen megőrzi saját katonai rendfokozatát is.

A 20. század második felében a diplomáciai tevékenység szakosodásával elterjedt a szakattasék – kulturális attasé, mezőgazdasági attasé, tudományos attasé – rendszere. A szakattasé elnevezés beosztást, munkakört jelöl, a diplomáciai rangjuk (például első titkár, tanácsos) ettől független.

Az ideiglenes ügyvivő (chargé d'affaires) szintén beosztás, nem rang: a nagykövetet az ideiglenes, vagy akár állandó távollétében helyettesítő rangidős diplomata beosztása. Amikor a nagykövet az állomáshelyén van, akkor az őt rangban követő diplomatát „első beosztott”-nak nevezik (angolul Deputy Head of Mission, oroszul второе лицо).

A konzulok eredetileg különálló, kevesebb kiváltsággal és mentességgel rendelkező testületet alkottak. Ma azonban a konzuli tevékenység túlnyomó részét diplomaták végzik a külképviseleteken, illetve az esetleg különálló főkonzulátusokon és konzulátusokon egyaránt (egy kivétel a tiszteletbeli konzul).

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "Réglement du 19 Mars 1815 sur le Rang entre les Agents Diplomatiques"(angol fordítás (6. lábjegyzet a 135. oldalon)), később függelékként csatolva az "Acte du Congrès de Vienne du 9 Juin 1815",-hoz; Article 118.17. Módosítva az Aix-la-Chapelle-i kongresszuson (1818) (eredeti francia szöveg (7. lábjegyzet a 152. oldalon), angol fordítás (7. lábjegyzet a 136. oldalon))
  2. http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=96500022.TVR

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon Bp. 1967