Giulio Caccini

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Giulio Caccini
A Le nuove musiche címlapja, 1601-ből
A Le nuove musiche címlapja, 1601-ből
Életrajzi adatok
Született 1551. október 8.
Tivoli
Elhunyt 1618. december 10. (67 évesen)
Firenze
Házastársa Maria Fastero
Gyermekei Pompeo Caccini
Francesca Caccini
Settimia Caccini
Pályafutás
Műfajok opera
Hangszer
Hang tenor
Tevékenység zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Giulio Caccini témájú médiaállományokat.

Giulio Caccini (Tivoli, 1551. október 8.Firenze, 1618. december 10.) kora barokk itàliai zeneszerző, a Giovanni de' Bardi-féle firenzei Camerata egyik vezéralakja, korának legbefolyásosabb komponistája.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Fiatalkoráról annyit lehet tudni, hogy Rómában tanult viola da gambán és hárfán játszani. A Capella Giulia karvezetőjének, Giovanni Animucciának tanítványa volt. 1565-ben a Mediciek szolgálatába lépett, Cosimo de’ Medici magával vitte Firenzébe. Itt a Medici-udvar tenorénekese lett, és lehetősége nyílt zenei tanulmányai folytatására is Scipione Delle Palle tanítványaként, majd nemsokára belépett az akkori Itália egyik leghíresebb tudós-zenész társaságába, a Cameratába, amelynek igen aktív tagje lett.

A Camerata célul tűzte ki az ókori tragédia feltámasztását. Létrehozták a monódia stílusát, amivel olyan zenei nyelvezetet akartak megalkotni, amely biztosítja a szöveg érthetőségét és leszámol a késő reneszánsz imitatív szerkesztési módjaival. A homofónia alkalmazása, az ellenpont elvetése nagy újdonságnak számított a maga korában. A csoport tevékenysége gyakorlatilag a barokk zene kezdetét jelentette, ebben állt legnagyobb jelentősége az opera műfajának életre hívása mellett. Az opera tulajdonképpen a túlságosan elburjánzott énekes többszólamúság reakciójaként jött létre.

1592-ben Caccini mint Bardi gróf kísérője Rómába utazott, itt a konzervatív Palestrina-pártiakkal szemben sikerrel vette fel a küzdelmet a monódia elismertetése érdekében. 1604-ben Medici Mária hercegnőt kísérte el Párizsba, és egy éven át a francia fővárosban tartózkodott. Caccini inkább kiváló előadó volt, zeneszerzőként és teoretikusként kevésbé alkotott maradandót. Mai szemmel nézve kicsinyesnek tűnő vitái voltak zenésztársaival, úgy tűnik, lehetett benne némi szakmai féltékenység is a Camerata többi tagja iránt. Különösen Jacopo Perivel folytatott versengése volt nevezetes.

Perivel egy időben ő is megzenésítette az Euridice Ottavia Rinuccini által írt szövegkönyvét. Caccini darabja cikornyásabb, koloratúrosabb, de zeneileg elmarad Perié mögött. Egyetlenegy jelenetet sikerült igazán nagy drámai erővel ábrázolnia: azt, amikor Orfeusz belép az alvilágba. Caccini a Dafne librettóját is megzenésítette, szinte azonnal Peri darabja után, de az ő művének sem maradt fenn a zenéje.

Zenei vállalkozásába egész családját bevonta. Felesége, Maria Fastero – aki egy jómódú kereskedő lánya volt – éppúgy kivette a részét férje hírnevének öregbítéséből, mint gyermekei: Pompeo, Francesca és Settimia. Miután gyermekeit alapos zenei képzésben részesítette, bevonta őket zenekarába, műveinek előadásába.

A Perivel folytatott versengéssel egy időben számos szópárbajt vívott annak elfogadtatására, hogy valójában ő a monódia megteremtője. Ma már a zenetörténészek nagyrészt egyetértenek abban, hogy annak kialakítása egy hosszú folyamat eredménye volt, amely semmiképpen sem köthető egy ember nevéhez, ami pedig az elméleti megalapozást illeti, abban a legnagyobb érdeme Vincenzo Galileinek volt. Az azonban igaz, hogy Caccininek döntő szerepe volt a dallamosság és az énekhang elsődlegességének hangsúlyozásában. Mindenesetre ő maga a monódia feltalálójaként tekintett önmagára.

Szakmai előrehaladása érdekében gyakran nem volt tekintettel másokra, szerepe volt abban is, hogy Cavalieri elveszítse a IV. Henrik és Medici Mária házasságakor tartandó ünnepségek zeneigazgatói állását. Az 1600-as évekre mégis csökkent a befolyása a zenei életben, és apránként fiatalabb vetélytársa került előtérbe. 1614-ben a firenzei Santa (Maria) Annunziata kórusának lett a vezetője. A városban hunyt el 1618-ban, ott is temették el.

Caccini mint alkotóművész az operairodalom három korai alkotásával (Dafne, 1598; Euridice, 1600; Il rapimento di Cefalo, 1600), illetve, Le nouve musiche című szóló madrigálgyűjteményével írta be nevét a zenetörténetbe. Alapvető célja egyfajta dallamos énekbeszéd létrehozása volt. Többek között ő is kivette részét a stile recitativo megalkotásából. Ebből később két alapvető zenei forma alakult ki: egyrészt a secco recitativo (a stile recitativo egyszerűsödött és szárazabb lett), másrészt a díszített, dallamot előtérbe helyező ária.

Művei közül az Euridice és a Le nuovo musiche cd-kiadásban is hozzáférhető az érdeklődők számára. A neki tulajdonított, számos közkedvelt énekes (köztük Charlotte Church, Andrea Bocelli, Lesley Garrett, Sumi Jo stb.) által lemezre énekelt Ave Mariának viszont nem ő a szerzője, valójában Vlagyimir Fjodorovics Vavilov komponálta „Ismeretlen” szerzői jelöléssel (évszázadokkal Caccini halála után, a XX. század második felében), más műveihez hasonlóan tudatosan elrejtve saját szerzőségét.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Giulio Caccini című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.