Fakürt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fakürt
Besorolás
aerofonfúvóstölcséres fúvókájú
Csőhossz 70-200 cm
Rokon hangszerek kanászkürt, didzseridu

A fakürt kürt módjára megszólaltatott egyenes, ívelt vagy pipaszerű kónikus facső. Magyar népi fúvós hangszer, a tölcséres fúvókájú hangszerek családjába tartozik.

Egyéb elnevezései: kürt, nyírfakürt, hárskürt, szádokkürt, zádogkürt, az Alföldön ismert rövidebb változat duda, fűzfaduda, víziduda, Herman Ottónál halászkürt, halászduda. Bartók Béla havasikürtnek nevezi, ezt a nevet a nép nem használja.

Felépítése[szerkesztés]

A hangszertest[szerkesztés]

A magyar népzenében használt fakürtök legfejlettebbike a székely fakürt. Ez 1,5–2 m hosszú, enyhén kúpos furatú egyenes facső, alsó végén legtöbbször pipaszerű görbülettel. Leggyakoribb anyaga a jávorfa, olyan megfelelő nagyságú fiatal fa, amelynek az alsó részén a leendő kürt pipájának megfelelő görbülete van. A fát szárítás nélkül dolgozzák fel, kérgét lehántják, a törzset fejszével hosszában kettéhasítják. A két fél darab belsejébe görbe élű vonókéssel félkör keresztmetszetű vájatot készítenek, majd újra összeillesztik, három-négy helyen körbetekert dróttal rögzítik. Az illesztéseket olvasztott fenyőgyantával becsöpögtetik, majd a vékony vége felől nyírfakéreggel, tidóval körbetekerik. A kérget e célból hosszú, 4–5 cm széles szalagban, spirálvonalban hántják le a nyírfáról. A kéreg szorosan, rés nélkül fedi be a kürt fáját, néhol ezt is fenyőgyantával rögzítik. Nyírfakéreg helyett néha hársfaháncsot használnak, innen a szádokkürt, zádogkürt név.

A kész hangszert úgy ellenőrzik, hogy felső végét bedugaszolják, vizet töltenek bele, és ahol a víz szivárog, oda fenyőgyantát folyatnak, hogy majd ne szeleljen.

Fakéreg helyett a hangszer körbetekerésére használnak még a Mátra vidékén bőrt, az Alföldön, a Nyírségben viaszosvásznat, a BakonybanHerman Ottó szerint – juhbelet. Az Alföldön a 70–100 cm hosszúságú fakürtöket, a mohácsi sokácok 3–4 m hosszú „busókürtjeit” gyakran mindenféle körbetekerés nélkül készítik – csak fűzfagyökérből, vesszőből hasított gúzzsal, néha vasabroncsokkal rögzítik pár helyen. Ebben az esetben az illesztés mentén tömítőanyagot, például gyékénylevelet alkalmaznak, ami vízben áztatva megduzzad, légmentessé teszi a hézagot. Általában jellemző, hogy a fakürtöket gyakran kell vízben áztatni, hogy anyagának dagadása révén az apró rések eltömődjenek, valószínűleg ezért nevezik e hangszereket gyakran vízidudának.

A fúvóka[szerkesztés]

A fakürthöz nem mindig készítenek külön fúvókát, gyakran a facső felső, összeszűkülő végének nyílása tölti be ezt a szerepet. A székelyek ötletes módon, fúró nélkül készítettek külön fúvókát, szipkát. Fiatal fenyő 2–3 cm átmérőjű hajtásából egy arasznyit levágtak, középen 6 mm mélyen körbemetszették, a két végét megmarkolták és ellentétes irányba tekerték. Ettől az egyik oldalon a fa belseje az évgyűrűhatárnál elvált, azt kihúzva facsövecske keletkezett. Ennek egyik végét a trombitafúvókához hasonlóan tölcséresre faragták, a másikat úgy, hogy a fakürt végébe csapolható legyen. Az Alföldi fakürtök sípókáját gyümölcsfából készítették.

Használata[szerkesztés]

A fakürt – hangképzése alapján – nem fafúvós, hanem rézfúvós hangszer, pontosabban a tölcséres fúvókájú hangszerek közé tartozik: hangforrása a használójának a fúvókához szorított, rezgésbe hozott ajkai között átpréselt levegőben létrejövő nyomásingadozás. Ez a megfúvás módjától függően a hangszer csövébe zárt légoszlop különböző rezgési módjait képes gerjeszteni, ezáltal különböző hangokat létrehozni. A modern kürtszerű hangszerektől eltérően a fakürt natúrkürt, azaz csövének hossza nem módosítható szelepekkel, hangkészletét kizárólag természetes részhangjainak sorozata alkotja.

A tompa, de átható hangú fakürtöt a hegyekben a pásztorok gyakran a medvék, farkasok elriasztására is megfújták, de leginkább jelzőeszközként használták. Hangja megfelelő légköri viszonyok mellett – az Alföldön és a havasokban is – 10–15 km-re is elhallatszik. A jelzésekre használt hangjeleknek, szignáloknak – ha voltak ilyenek – mára nyoma veszett.

Ecsedy István Debrecen környéki, ebédre hívó fakürt rajzát közli,[1] Herman Ottó arról tudósít, hogy a hajómalmokon a fakürt jelezte, hogy elfogyott az őrölnivaló.[2] Az 1463-ban keletkezett székely felkelési szabályzat latin szövegének egyik pontja bizonyos zaldob megszólaltatását írja elő a katonák riadóztatására;[3] a zaldob valószínűleg nem más, mint záldog, azaz szádog- vagy szádokkürt, hárskürt.

A fakürt zenei célú használata másodlagos. Hangsora Bartók Béla megállapítása szerint a 11. felhangig terjedhet, ez a hangkészlet pedig dallamjátszásra is alkalmassá teszi.

A székely fakürt legfőbb vonásaiban megegyezik azokkal a fakürtökkel, „havasi kürtökkel”, amelyeket Európa-szerte használnak a hegylakók, például az Alpokban („Alphorn”) és másutt; de más kontinenseken, Ázsiában, Afrikában is ismert ilyen típusú hangkeltő eszköz. Magyarországi nyelvemléki adatok kürtről a 13. századtól, kürtösről a 14. század óta vannak.

Források[szerkesztés]

  • Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 963 9014 35 4  
  1. Sárosi, i. m.  szerint Ecsedi István: A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása. Debrecen, 1935, 242. o.
  2. Sárosi, i. m.  szerint Herman Ottó: Az ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. In: Az ezredéves kiállítás eredményei V. Szerk. Matlekovics Sándor. Budapest, 1898. 20. o.
  3. Sárosi, i. m.  szerint az eredeti szöveg: „Dum tamen necessitas tumultum excitare cogit, Capitanei Sedium cunctarum tympanis et zaldobonibus, atque accensis struibus lignorum in sciundis locis Tűzhalom vocatis conclamationem faciant, et qui ad haec non concurrit, caput omittat.” Szabó Károly: Székely Oklevéltár I. Kolozsvár 1872, 198. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap