Fűzfasíp
| Fűzfasíp | |
.jpg) | |
| Besorolás | |
| aerofon → fúvós → ajaksípos dugós furulya | |
| Sachs–Hornbostel-féle osztályozás | 421.222.12 |
| Csőhossz | 10-20 cm |
| Hangolás | véletlenszerű |
| Rokon hangszerek | tilinkó, hatlyukú furulya |
A fűzfasíp Európa-szerte ismert népi hangadó játékszer. A furulyához hasonló felépítésű ajaksípos fúvós hangszer, de dallamjátékra nem alkalmas. Jellegzetesen fiúk játéka, de hasonló hangkeltő eszközöket felnőttek is használtak jeladásra. A rongykereskedők például ilyen hangszerrel hívták fel magukra a falu utcáit járva a figyelmet, erre utal másik elnevezése, a zsidósíp. Hívják még süvűtőnek, tilinkónak is.
| „ | Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva... |
” |
| – Petőfi Sándor, Szülőföldemen | ||
Készítése[szerkesztés]
Kiinduló anyaga 8–20 mm vastagságú, 10–50 cm hosszú 2-3 éves csomómentes, sima fűzfa hajtás. Tavasszal készítik, mert ilyenkor a héj könnyen leválik róla. A héj leválasztása előtt az egyik végétől 1–3 cm-re bevágják a szélhasító nyílás helyét, a másik vége felé a héjat körbemetszik és a metszéstől kezdve lehántják a bélről. Ennél a csupasz résznél – foggal vagy kézzel – rögzítve lehet viszonylag könnyen a héjat lehúzni. Ezt úgy is segítik, hogy előtte a kés nyelével óvatosan körbeveregetik az anyagot, hogy könnyebben elváljon a héja. Az ütögetés közben rendszerint egy fűzfasípkészítő mondókát ismételgetnek, hogy a héj ne sérüljön meg, hogy sikeres legyen a művelet. A jól meglazult fűzfahéjat ezután marokra fogják, és egy csavarintással lehúzzák a fáról.
A csupasz fának azt a végét, ami eredetileg a szélhasító nyílásnál volt, a bemetszés helyénél merőlegesen elvágják, a szélhasító felőli oldalából 1–2 mm-nyit lefaragnak. A csőbe visszahelyezve ez lesz a síp dugója, a lefaragott rész és a csőfal közötti rés pedig a fúvóka befúvórése. A rövidebb fűzfasípokat az alsó végükön is bedugják – de itt légmentesen – a csupasz fa megfelelő végéből levágott darabkával, így mélyebben szólal meg.
Gyerekjáték sípokat nem csak fűzfából, de ritkábban orgona, mogyoró héjából, vagy néha a tartósabb bodzából is készítettek. Az utóbbi esetben a népi furulyákhoz hasonlóan készül, a különbség csak annyi, hogy annál rövidebb, és legfeljebb csak néhány találomra elhelyezett hangképző nyílás van rajta.
Fűzfasípkészítő mondókák[szerkesztés]
|
|
Források[szerkesztés]
- Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Budapest: Planétás. [1998]. ISBN 963 9014 35 4
- Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 249. o. ISBN 963-05-1287-4
