Felhangsor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
felhangsor

A felhangsor egy zenei hang részhangjainak sorozata. A zenei hang, mint – fizikai forrását tekintve – periodikus rezgés felfogható olyan egyszerű, harmonikus rezgések összegeként, melyek frekvenciái egy alaphang (a zenei hang fülünk által érzékelt hangmagassága) frekvenciájának egész számú többszörösei.

Ha az alaphang frekvenciája, az alapfrekvencia , akkor a felhangok stb. frekvenciájúak.

Egy zenei hang első részhangjának a legmélyebb részhangot, az alaphangot nevezzük, első felhangnak a második részhangot és így tovább, a mélyebbektől a magasabbakig. Nem-zenei hangok, tehát meghatározhatatlan magasságú, vagy akár zörejszerű hangok összetevőire nem használhatjuk sem az alaphang, sem a felhangsor kifejezést, itt pusztán részhangokról beszélünk.

A hangelemzés[szerkesztés]

A Joseph Fourier (1768 – 1830) által megfogalmazott, és róla Fourier-analízisnak nevezett matematikai tudományág egyik alkalmazása szerint minden periodikus rezgés megfelelő számú tiszta, szinuszos részrezgés eredőjeként is felfogható. Ezeknek a részrezgéseknek a körfrekvenciái az előforduló legkisebb körfrekvencia egész számú többszörösei lesznek:

ahol

  • ,
  • az elemzett periodikus rezgés pillanatbeli kitérése,
  • az egyes részrezgések csúcsértéke, amplitúdója,
  • , ahol az elemzett periodikus rezgés alapfrekvenciája,
  • az egyes részrezgések kezdeti fázisszöge.

A részhangok és a felhangsor fogalma nem más, mint ennek az összefüggésnek a hangok világára való alkalmazása. Fülünk az eltérő rezgésfolyamatokból, eltérő jellegű hangforrásokból származó, ezért más-más színezetűnek érzett hangokat nagyjából ennek megfelelő módon, hangelemzés révén különbözteti meg egymástól. De ha az emberi hallás jelenségeire alkalmazzuk a fenti összefüggést, akkor a tagot figyelmen kívül is hagyhatjuk, mivel a fül nem képes érzékelni a különböző részrezgések fázisviszonyait.

A felhangsor zenei jelentősége[szerkesztés]

  • A tiszta hangolás hangközei a felhangsor természetes hangtávolságain alapulnak.
  • A legharmonikusabb zenei hangzatok a felhangsor első 6-12 részhangjából állnak.
  • Fúvós hangszerek átfúvásakor a felhangok szólalnak meg az alaphang nélkül, lehetővé téve a magasabb hangfekvésbe, regiszterbe való áttérést. Rézfúvós hangszereken teljes hangsorok hozhatók létre pusztán ezen a módon.
  • Húros hangszereken az üveghangok létrehozásakor az alaphangot és meghatározott részhangokat kioltanak, tompítanak, hogy a húr rezgésének csak meghatározott összetevői, felhangjai maradjanak meg.
  • Az orgona különböző hangolású regisztereit a felhangsor mintájára lehet egymással kombinálni, így új hangszíneket létrehozni.

A C hang felhangjai[szerkesztés]

Frekvenciaarány: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16
Zenei hang: C c g c' e' g' a'# c" d" e" f"# g" g"x a"# h" c'"

Megjegyzendő, hogy a 7. és 14. természetes részhang kb. 13,8 centtel magasabb a tiszta Aisz-nál, a 11. természetes részhang kb. 17,4 centtel alacsonyabb a tiszta Fisz-nél, és a 13. természetes részhang kb. 2,8 centtel alacsonyabb a tiszta Giszisz-nél; a többi részhang viszont pontosan megegyezik a tiszta hangolás megfelelő hangjaival.

A következő kép a C felhangjainak a kiegyenlített hangolástól való eltérését szemlélteti:

Hallgat hallgat

Külső hivatkozások[szerkesztés]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap