Zenei hang

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A hang

Zenei hangnak azt az összetett hangjelenséget nevezzük, melyet a zenetudomány a hangzás fogalmával határoz meg.

Hangzás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyetlen periodikus rezgés hatására hang (fizikai értelemben vett hang, egyszerű hang, szinuszhang) keletkezik. Hangzásnak nevezzük periodikus rezgéseknek azt a komplexumát, mely egy alaprezgés által keltett alaphangból és az alaprezgés egész számú többszöröseivel rezgő felhangokból áll.

A hangzás ezen fundamentális definíciója köti össze a fizikai-élettani hangjelenséget a zenével. Ennek ellenére egyes zenei alapfogalmak meghatározása nem közvetlenül a hangzáshoz, hanem az alaprezgéshez, alaphanghoz és/vagy a felhangokhoz kötődik.

A hangmagasság meghatározhatóságának szempontjából a hangzás a határozott hangmagasságú hang (szinuszhang) és a határozatlan hangmagasságú zörej között helyezkedik el, természetszerűleg az előbbihez jelentősen közelebb.

A zenei hang tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenei hang elsődleges jellemzői: hangmagasság, időtartam, hangintenzitás, hangszín. E tulajdonságok nélkül adott valóságos hang nem meghatározható. (Összhangzattani szempontból például a hangintenzitás és hangszín érdektelen, ezért ez esetben absztrakt hangokról beszélünk.)

A zenei hang másodlagos jellemzői: sűrűség, volumen, világosság, élesség stb. Ezek adott valóságos zenei hang meghatározásához nem feltétlenül szükségesek.

Hangrendszer, hangkészlet, törzs- és módosított hangok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bármely kétszeres rezgésszám-különbségű tartomány felosztásával, az osztások száma illetve az osztások közötti viszonyokat meghatározó szabályok alapján jön létre a hangrendszer. A nyugati kultúrkörben és a Föld számos más táján uralkodóvá vált, történelmileg a természetes felhangokból származtatható hangrendszer e tartományt hét kitüntetett hangmagasságú törzshangra osztja, melyeknek önálló elnevezése és zenei jelölése van. Közülük azonban csak az a elnevezésű hangok frekvenciája kanonizált (440, 880, stb. Hz - "concert pitch"); a többi törzshang frekvenciája a hangolás megválasztásától függ.

A hangrendszeren belül használható hangok összessége a hangrendszer hangkészlete. A nyugati hangrendszerben a törzshangok adják a hangkészlet alapját, de nem egészét. A hangrendszeren belül a törzshangokból származtatunk minden más zenei hangot, ezeket módosított hangoknak hívjuk.

A törzshangok elnevezése és jelölése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel bármely két nem azonos törzshang tényleges hangköze, így frekvenciája is hangolás-függő, minden törzshangot a konvencionális kamarahanghoz viszonyított névleges távolsággal lehet csak jellemezni.

A kamarahang az első törzshang. A kamarahangtól felfelé kiindulva a törzshangokat

  • az újlatin és szláv nyelvű országokban tradicionálisan a történelmileg kialakult, latin eredetű ut/do, re, mi, fa, sol, la, si szótagokkal (abszolút szolmizáció);
  • angolszász országokban a latin ábécé betűivel: a, b, c, d, e, f, g;
  • más germán nyelvű országokban és Magyarországon pedig az előbbi variánsával: a, h, c, d, e, f, g betűkkel

nevezzük és egyben jelöljük. A magyar (germán) nómenklatúrában a b – bár nem törzshang – önálló elnevezéssel a h egyszeresen leszállított módosítását jelöli.

A módosított hangok elnevezése és jelölése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bármely törzshangot lehet felfelé vagy lefelé, egyszeresen vagy kétszeresen módosítani. Jelölésük az eredeti törzshang jelének és a módosítás irányának megfelelő módosítójel kombinációjával történik. Magyarországon e módosított hangok neve és jelölése sorrendben:

  • a felfelé módosított hangok -isz toldalékot kapnak:
fisz, cisz, gisz, disz, aisz, eisz, hisz
  • a kétszeresen felfelé módosított hangok "-iszisz" toldalékot kapnak, fenti kivétellel:
aiszisz, hiszisz, ciszisz, diszisz, eiszisz, fiszisz, giszisz
  • a lefelé módosított hangok -esz toldalékot kapnak, kivéve az a, h és e törzshangokat:
b (nem hesz), esz (nem eesz), asz (nem aesz), desz, gesz, cesz, fesz
  • a kétszeresen lefelé módosított hangok -eszesz toldalékot kapnak, a fenti kivételekkel:
aszasz, bébé (nem heszesz), ceszesz, deszesz, eszesz, feszesz, geszesz

Figyelem: a "b" hang nem törzshang, hanem a "hesz" jelölés helyett használt hangmódosítás.

A törzs- és módosított hangok fekvésének jelölése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kétszeres rezgésszám-különbségű hangok neve azonos, de tényleges hangmagasságuk eltér. Ennek jelzésére a teljes hallható hangtartományt szintén kétszeres rezgésszám-különbségű kisebb tartományokra osztjuk, c hangtól c hangig, ezeket fekvéseknek (gyakran oktávoknak is) nevezzük. E tartományokat a legmagasabbtól a legmélyebbig az alábbiak szerint hívjuk, illetve a benne lévő törzshangokat jelezzük:

  • ötvonalas: a’’’’’
  • négyvonalas: a’’’’
  • háromvonalas: a’’’
  • kétvonalas: a’’
  • egyvonalas: a’
  • kis: a
  • nagy: A
  • kontra: A,
  • szubkontra: A,,
  • szubszubkontra: A,,,

A kamarahang az egyvonalas a (a’). A kontra alatti és háromvonalas feletti fekvések használata ritka.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The New Grove Dictionary of Music and Musicians, Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0195170672
  • Brockhaus Riemann zenei lexikon I–III. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983–1985. ISBN 963-330-540-3

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap