Ecetfa
 | ||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       | ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||
| Rhus typhina (L.) Sudw. | ||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 |
Az ecetfa, ecetszömörce vagy torzsás szömörce (Rhus typhina) a szappanfavirágúak (Sapindales) rendjébe, a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó Rhus növénynemzetség faja. Gyakran a bálványfát (Ailanthus altissima) is ecetfának nevezik jellegzetes szaga miatt, de a két fajnak nincs különösebb köze egymáshoz,[1] csak növényrend szinten rokonok, más növénycsaládba tartoznak. Az ecetfa Észak-Amerika keleti részén őshonos, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok északkeleti és középnyugati részén, Ontario tartomány déli részén és az Appalache-hegység területén található meg.[2] Magyarországon inváziós fajnak számít[3], nem ültethető.
Rendszertan
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Rhus nemzetség mintegy 150 faja közül az ecetfa a Sumac szekcióba tartozik, virágainak terminális helyzete, sűrűn szőrözöttsége, vörös termése és páratlan, szőrözött levelei miatt.
Az ecetfának a kertészetben két termesztett változata ismert:
- Rhus hirta 'Dissecta', a levélkék mélyen bemetszettek
- Rhus hirta 'Lacinata', a virágok fellevelei csipkézettek
A faj eredeti neve (basionym): Datisca hirta L., elterjedt szinonim neve pedig a Rhus typhina L.[4] A typhina specifikus név a gyékény (Typha) nevéből származik, macskafarkhoz hasonlót jelent, és a termések állására utal. A hirta a latinból ered, sörtéset jelent.[5]
Jellemzői
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Lombhullató többtörzsű kis fa vagy ritka, sátoros ágrendszerű cserje, tipikusan 3-5, kedvező körülmények között 10 méteresre nő meg. A törzs maximális átmérője 35 cm. Gyökérzete a talaj felszíne alatt haladva nagy felületet hálóz be, a gyökérsarjakkal könnyen terjedhet, sugarasan terjedő kolóniákat létrehozva.[7] A 25–55 cm-es összetett levelek 9-31 lándzsás vagy keskeny, durván fogazott levélkéből állnak.[7] A levélkék 6–11 cm hosszúak, kb. 5 cm szélesek, a középső levélkék a legnagyobbak; fonákuk bolyhos. Ősszel narancssárgára, tűzpirosra színeződnek. Vastag hajtásai sötétbarnák, rozsdabarna szőrrel sűrűn borítottak, érintésük (ahogy a termésé is) allergiás tüneteket okozhat.
Kétlaki növény. A virágok kora nyáron, a levelek után nyílnak. Az egyes virágok ötszirmúak, mindegyiket 1,5 mm hosszú, 0,5 mm széles fellevél védi. A szirmok fehéresek vagy sárgászöldek, 3,5 mm hosszúak, 1,5 mm szélesek, szőrösek. Az ágvégeken a kb. harmadával hosszabb porzós virágok lazább, a termősök tömött, szőrös, dekoratívabb bugavirágzatot alkotnak. A termős virágok általában a porzósok előtt egy héttel már megjelennek. A kúpos bugák 10–20 cm hosszúak, alapjuknál 4–6 cm szélesek.[8] A nyár közepére kifejlődő sötétvörös, szőrös terméscsomók a tél végéig díszlenek, lencse nagyságú (4 mm hosszú, 4,5 mm széles, enyhén lapított) csonthéjas termések alkotják. A narancsos barna magvak 2,7 mm hosszúak, 2 mm szélesek, nem tartalmaznak endospermiumot, azaz táplálószövetet. A magok ezermagtömege 11 gramm. A magvakat gyakran madarak terjesztik.
| Virágképlet: | Porzós virág: | |
| Termős virág: |
Fája könnyű, puha, törékeny. A szíjács csaknem fehér, a gesztje narancssárga, zöld csíkozással. A másodlagos növekedés során a használatból kikerült tracheák paratracheális parenchimasejtekkel záródnak (tyloses).
Kromoszómaszáma 2n=30.[9]
Felhasználása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Termését hideg vízben átmosva, megszűrve, megédesítve rózsaszín, limonádészerű ital nyerhető belőle.[10] Leveleit és termését egyes indián törzsek dohánnyal és más levelekkel összekeverve szívták.[11]
Fájának nincs gazdasági jelentősége, bár műasztalos célokra felhasználják.
Felhasználják azonban tanninforrásként, bőr cserzésére. Különösen magas a tannintartalom a gyökér kérgében és a levélkékben (csak a leveleket használják fel). Az őszi levélhullás előtt a levelek szárazanyagtartalmának akár 27-29%-a is tannin lehet. Az USA-ban és egyes európai országokban termesztett ecetfák akár a 42%-os tannintartalmat is elérhetik, 140 kg/hektár/év hozammal. Ez a hozam azonban a Rhus glabra és Rhus coppalina fajokkal érhető el. Míg korábban Csehország, Szlovákia, Magyarország és Németország területén termesztették, jelenleg Pakisztánban ültetik.
Európában gyakran ültetik díszfaként kertekben, füvesített területeken. A szárazságot jól viseli, laza talajra, sok fényre van szüksége. Kertbe magánosan ültetve érvényesül igazán szép formája, színe. 1620 körül érkezett Európába, de a 18. század végéig csak botanikus kertekben fordult elő, a 20. század második felében terjedt igazán el mint kertekbe, parkokba ültetett díszfa.[12]
Galéria
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Porzós bugavirágzat
Érő termése
Érett termése közelről
A 'Laciniata' változat termése
Szárított porzós buga
Őszi színei
Koronája
Szőrös szára
Törzsének keresztmetszete
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Bálványfa (Ailanthus altissima (Miller) Swingle)". winner-hun.uw.hu. 2009. január 17. 3. o. 2016. március 5. dátummal az eredeti (doc) címről archiválva.
- ↑ ""Rhus Typhina Range Map"" (PDF). United States Geological Survey. 2012. június 26. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2008. március 2..
- ↑ "282/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet a települési zöldinfrastruktúráról, a zöldfelületi tanúsítványról és a zöld védjegyről".
- ↑ FloraWeb, Zugriff am 8. Juni 2008
- ↑ Helmut Genaust: Etymologisches Wörterbuch der botanischen Pflanzennamen. 3. Auflage, Nikol, 2005, ISBN 3-937872-16-7
- ↑ Beschreibung durch die USDA, Zugriff am 10. Juni 2008
- 1 2 Richard H. Uva, Joseph C. Neal and Joseph M. Ditomaso, Weeds of The Northeast, (Ithaca, NY: Cornell University Press, 1997), Pp. 326-327.
- ↑ Forest Service Handbook Number 450 Seeds of Woody Plants in the United States
- ↑ "Flora of NW Europe". 2009. január 16. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. január 18..
- ↑ Lee Allen Peterson, Edible Wild Plants, (New York City: Houghton Mifflin Company, 1977), P. 186.
- ↑ "Cowasuck Band of the Pennacook-Abenaki People: The People of the White Pines: Smoking and Pipes". 2005. január 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. január 18..
- ↑ Heinz-Dieter Krausch: Kaiserkron und Päonien rot... Von der Entdeckung und Einführung unserer Gartenblumen. Deutscher Taschenbuch Verlag, München 2007, S. 391f. ISBN 978-3-423-34412-8
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Rhus typhina című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Essigbaum című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
