Dziga Vertov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dziga Vertov
Született 1896. január 2.
Białystok, Lengyelország
Elhunyt 1954. február 12. (58 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Sírhely Novogyevicsi temető
Házastársa Jelizaveta Szvilova
Foglalkozása
Díjak Vörös Csillag Rend

Dziga Vertov az IMDb-n
Dziga Vertov PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dziga Vertov témájú médiaállományokat.

Dziga Vertov, (Дзига Вертов) eredeti nevén Gyenyisz Arkagyjevics Kaufman), (Białystok, 1896. január 15.[1]Moszkva, 1954. február 12.) szovjet filmrendező, a dokumentumfilmezés, a cinema verité, a filmhíradó egyik klasszikusa. A montázstechnika egyik kidolgozója, teoretikusa és megvalósítója. Az 1960-as évekbeli francia cinema verité dokumentarista filmirányzat neve a Vertovtól származó kinopravda tükörfordítása.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Szülővárosában zenét tanult, majd 1916-tól a szentpétervári Neurológiai Intézetben orvosnak készült.

19181919-ben az első szovjet filmhíradósok között dolgozott (Kinonyegyelja). Különböző híradós felvételekből A polgárháború története címmel önálló filmet állított össze.

19221925 között az általa kezdeményezett, havonta jelentkező híradó (Kinopravda) szerkesztését irányította, melyből 23 szám készült el. Ez a híradó nemcsak a tájékoztatás, hanem az agitáció eszköze is volt, és a hatás eléréséhez Vertov már tudatosan alkalmazta a film alapvető kifejezőeszközeit, mint a premier plánt, a változó beállításokat, vagy a képsorok ritmizálását a vágás segítségével.

Híressé vált filmszem-elméletének lényege, hogy az objektív, a kamera ("Én vagyok a filmszem. Én vagyok a gép-szem. Én vagyok a gép…") képes a tényeket, az eseményeket közvetlenül, bárhol és bármikor, részleteiben és állandó mozgásában is filmre venni, sőt újraalkotni. A régi, "polgári" cselekményes filmre, a forgatókönyvre, egyáltalán a játékfilmre semmi szükség. "A filmszem maga a filmigazság (kinopravda)."

Elméletét először 1924-ben készült dokumentumfilmjeiben (Filmszem) alkalmazta, melyeket operatőr-testvérével, Mihail Kaufmannal együtt, valós helyszíneken, néha rejtett kamerával vettek fel. Az így felvett képsorok összeállításánál igyekezett a montázs nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználni. Itt tűnik fel filmjeinek az a jellegzetessége, melyet "lírai dokumentumfilm"-nek lehet nevezni. E tekintetben szokták filmjeit szembeállítani a kortárs dokumentarista, Robert Flaherty objektivitásra törekvő filmjeivel. (A harmadik testvér, Borisz Kaufman Nyugaton dolgozott: előbb Jean Vigo filmjeinek, majd többek között Elia Kazan és Sidney Lumet operatőreként csinált karriert.)

Elméletének legteljesebb formába öntése az 1929-ben készített Ember a felvevőgéppel, amelyet 1964-ben, a mannheimi nemzetközi rövidfilm fesztiválon a világ húsz legjobb dokumentumfilmje közé választottak.

Dziga Vertov a hangosfilm korszakának elején is megőrizte művészetének alapvető jellemzőit, miközben dokumentumfilmjeiben az agitáció, a lírai, patetikus hangvétel egyre erősödött. Első hangosfilmje A Donyec-medence szimfóniája (1931) a szovjet bányászok munkájának képeiből, zenéből és helyszínen felvett különféle zörejekből összeállított "szimfónia". Három dal Leninről (1934) című filmjét egyik legjobb alkotásának tartják, bemutatását a vezető szovjet pártlap lelkesen üdvözölte. 1937-ben, a forradalom huszadik évfordulójára készített apologetikus filmje (Bölcsődal) is jelzi, hogy ez az időszak a szovjet filmművészetben már a "szocialista realizmus" és a sematizmus korszaka.

Dziga Vertov a világháború idején Kazahsztán fővárosában, Alma-Atá-ban (ma: Almati) dolgozott, híradókat szerkesztett és a hátországban folyó munkáról szóló filmeket készített (Az Alatau hegyei között). 1944-ben visszatért a kitelepítésből, és haláláig híradók szerkesztésével foglalkozott.

Filmjei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Julián-naptár szerint január 3.

Források[szerkesztés]