Diszfónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A diszfónia az artikuláció hangzó részének sérülése. A gége megbetegedése vagy funkcionáliszavara okozhatja.

A hang rekedt, nyers, fátyolos, préselt. A hang szabályozhatósága csökkent: a hangszín, a hangmagasság és a hangerő kevéssé változtatható. A beszéd kellemetlen, a torokban szárazság érződik; az érintett kényszeresen krákog, és köszörüli a torkát. Ez rontja a hangot.

A rossz beszédtechnika miatti tartós túlerőltetés csomóképződéshez vezethet a hangszalagokon. Egyes esetekben a hang teljesen elveszhet. Ez az afónia.

Okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangképzési zavaroknak szervi és funkcionális okai lehetnek. A lelkiállapot hat a hangszalagok feszességére, így a hangra is. A traumatizáló élmények akár a hang elvesztését is okozhatják.

A fő szervi okok: gyulladások, bénulások, jó- és rosszindulatú képződmények (polipok, hangszalagcsomók, rák), reflux, és a gégefő sérülése. Ritkán előfordulnak veleszületett elváltozások is. A hangváltozások hormonális változások következményei is lehetnek, mint a serdülő- vagy változó korban. Ezek egy bizonyos mértékig normálisnak tekinthetők.

A funkcionális okok közé tartoznak a hang túlerőltetése, a rossz hangosztályban való éneklés, a hangot károsító beszédtechnika, természettől fogva gyenge hangképző szervek, egyfajta beszédfélelem, vagy egy általánosabb betegség tünete.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő típusait írták le:

  • Dysphonia clericorum, a hang túlzott igénybevétele, többnyire tréfából
  • Dysphonia paralytica, bénulásos hangképzési zavar, a bolygóideg, vagy annak nervus recurrens ágának sérüléseként
  • Dysphonia puberum mutálás idején
  • Dysphonia spastica (aphonia spastica vagy mogiphonia); a hangszálak összepréselésének eredményeként, különösen szónokoknál vagy idegrendszeri tünetként
  • Funkcionális diszfóniák a leggyakoribb típusok. A beszélőszervek izomzatának nem megfelelő használata okozza.

Diagnosztikai eszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az átfogó orvosi diagnózishoz a gégefő laryngoszkópiáját (endoszkópia) használják stroboszkóppal vagy nagy sebességű kamerával kiegészítve. A vizsgálathoz hozzátartozik a beszéd- és az énekhang meghallgatáása is. Elektroglottográfiával határozzák meg a fontos elektrofiziológiai paramétereket, például az alapfrekvenciát.

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A funkcionális okokból adódó hangképzési zavart célzott hangterápiával kezelik. A szervi okok miatti diszfónián a lelethez igazodva műtéti kezeléssel segítenek. A képződményeket helyi vagy általános érzéstelenítésben távolítják el. Rosszindulatú esetben a daganat kivágása után a hangképzési zavar gyakran megmarad.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fred Bernitzke: Heil- und Sonderpädagogik. Bildungsverlag EINS, Stam 2005, ISBN 3-8237-1542-9
  • W. Seidner, U. Eysholdt, Jürgen Wendler (Hrsg.): Lehrbuch der Phoniatrie und Pädaudiologie. 4., völlig überarbeitete Auflage. Thieme, Stuttgart/New York 2005, ISBN 3-13-102294-9
  • Johan Sundberg: The Science of the Singing Voice. 1987, Die Wissenschaft von der Singstimme. deutsch: Friedemann Pabst, Orpheus, Bonn 1997, ISBN 3-922626-86-6
  • Richard Luchsinger, Gottfried Eduard Arnold: Handbuch der Stimm- und Sprachheilkunde. Springer, Wien/New York 1970

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]