Diszfónia
A diszfónia az artikuláció hangzó részének sérülése. A gége megbetegedése vagy funkcionáliszavara okozhatja.
A hang rekedt, nyers, fátyolos, préselt. A hang szabályozhatósága csökkent: a hangszín, a hangmagasság és a hangerő kevéssé változtatható. A beszéd kellemetlen, a torokban szárazság érződik; az érintett kényszeresen krákog, és köszörüli a torkát. Ez rontja a hangot.
A rossz beszédtechnika miatti tartós túlerőltetés csomóképződéshez vezethet a hangszalagokon. Egyes esetekben a hang teljesen elveszhet. Ez az afónia.
Okai[szerkesztés]
A hangképzési zavaroknak szervi és funkcionális okai lehetnek. A lelkiállapot hat a hangszalagok feszességére, így a hangra is. A traumatizáló élmények akár a hang elvesztését is okozhatják.
A fő szervi okok: gyulladások, bénulások, jó- és rosszindulatú képződmények (polipok, hangszalagcsomók, rák), reflux, és a gégefő sérülése. Ritkán előfordulnak veleszületett elváltozások is. A hangváltozások hormonális változások következményei is lehetnek, mint a serdülő- vagy változó korban. Ezek egy bizonyos mértékig normálisnak tekinthetők.
A funkcionális okok közé tartoznak a hang túlerőltetése, a rossz hangosztályban való éneklés, a hangot károsító beszédtechnika, természettől fogva gyenge hangképző szervek, egyfajta beszédfélelem, vagy egy általánosabb betegség tünete.
Típusai[szerkesztés]
A következő típusait írták le:
- Dysphonia clericorum, a hang túlzott igénybevétele, az úgynevezett "lelkésztorok"
- Dysphonia paralytica, bénulásos hangképzési zavar, a bolygóideg, vagy annak nervus recurrens ágának sérüléseként
- Dysphonia puberum mutálás idején
- Dysphonia spastica (aphonia spastica vagy mogiphonia); a hangszálak összepréselésének eredményeként, különösen szónokoknál vagy idegrendszeri tünetként
- Funkcionális diszfóniák a leggyakoribb típusok. A beszélőszervek izomzatának nem megfelelő használata okozza.
Diagnosztikai eszközök[szerkesztés]
Az átfogó orvosi diagnózishoz a gégefő laryngoszkópiáját (endoszkópia) használják stroboszkóppal vagy nagy sebességű kamerával kiegészítve. A vizsgálathoz hozzátartozik a beszéd- és az énekhang meghallgatása is. Elektroglottográfiával határozzák meg a fontos elektrofiziológiai paramétereket, például az alapfrekvenciát.
Kezelése[szerkesztés]
A funkcionális okokból adódó hangképzési zavart célzott hangterápiával kezelik. A szervi okok miatti diszfónián a lelethez igazodva műtéti kezeléssel segítenek. A képződményeket helyi vagy általános érzéstelenítésben távolítják el. Rosszindulatú esetben a daganat kivágása után a hangképzési zavar gyakran megmarad.
Források[szerkesztés]
- Fred Bernitzke: Heil- und Sonderpädagogik. Bildungsverlag EINS, Stam 2005, ISBN 3-8237-1542-9
- W. Seidner, U. Eysholdt, Jürgen Wendler (Hrsg.): Lehrbuch der Phoniatrie und Pädaudiologie. 4., völlig überarbeitete Auflage. Thieme, Stuttgart/New York 2005, ISBN 3-13-102294-9
- Johan Sundberg: The Science of the Singing Voice. 1987, Die Wissenschaft von der Singstimme. deutsch: Friedemann Pabst, Orpheus, Bonn 1997, ISBN 3-922626-86-6
- Richard Luchsinger, Gottfried Eduard Arnold: Handbuch der Stimm- und Sprachheilkunde. Springer, Wien/New York 1970