Beszédtechnika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A beszédtechnika a beszéd- és nyelvművelés egyik ága. A beszéd művészi szintű elsajátítását a beszédhibák megszüntetése előzi meg, hiszen meglévő beszédhibák mellett nem alakítható ki a művészi beszéd.

A beszédtechnika a beszéd tudatos megvalósításának elméletével és gyakorlatával foglalkozik. Montágh Imre szerint[1] a beszédtechnika tanítás célja a köznyelvi norma ismerete, a beszédhang kiművelése, a kiejtés plasztikussá tétele és a kifejezőkészség gazdagítása.[2] A beszédtechnika nemcsak a hangzó beszéd technikáját jelenti, hanem minden olyan eszközt, melyet a beszélő annak érdekében alkalmaz, hogy közlése hatékonnyá váljon. A hangzó beszéd tökéletesítését más tudományágak (pl.: kommunikáció, pszichológia, nyelvtudomány, anatómia, szociológia) tapasztalatai is segítik.

A beszédfejlesztés egyéni beszédfejlesztés, intézményes vagy tanfolyam jellegű képzés keretein belül valósulhat meg.[3] A munka hatékonysága egyéni gyakorlással fokozható. A beszédtechnika-képzés mindenkori célja, hogy beszédünk irányítóiként képessé váljunk tudatosan befolyásolni annak minőségét.[4] A hangzó beszéd iránti igényesség elsősorban azokban a szakmákban kiemelkedő, ahol munkaeszköz a beszéd, a munka eredményességének egyik legfőbb mutatója pedig, hogy tudatosan, helyesen és kifejezően használjuk azt.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Montágh Imre (1989): Nyelvművesség. Múzsák Közművelődési Kiadó 
  2. Montágh Imre (1996): Figyelem vagy fegyelem?!. Holnap Kiadó 
  3. Thoroczkay Miklósné (2013): Beszédtechnikai gyakorlókönyv, Holnap Kiadó 
  4. Montágh Imre (1999): Tiszta beszéd. Holnap Kiadó 
  5. Ruff-Kiss Ágnes (2020): A beszédtechnika fejlesztése. (Hozzáférés: 2020. december 20.)