Csiang Cö-min

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csiang Cö-min
Jiang Zemin 2002.jpg
Született 1926. augusztus 17.[1][2][3][4]
Jangcsou
Elhunyt 2022. november 30. (96 évesen)[5]
Sanghaj[5]
Állampolgársága
  • Kínai Köztársaság (1926. augusztus 17. – 1949)
  • kínai (1949 – 2022. november 30.)
Házastársa Wang Yeping (1951 – 2022. november 30.)[6]
Gyermekei
  • Jiang Mianheng
  • Jiang Miankang
SzüleiWang Zhelan
Jiang Shijun
Foglalkozása
  • politikus
  • villamosmérnök
Tisztsége
  • National People's Congress deputy
  • Sanghaj polgármestere (1985. június 20. – 1988. április 25.)
  • Secretary of the CCP Shanghai Committee (1987–1989)
  • A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja (1987. november 2. – 2002. november 15.)
  • member of the Politburo Standing Committee of the Chinese Communist Party (1989. június 23. – 2002. november 15.)
  • A Kínai Kommunista Párt főtitkára (1989. június 24. – 2002. november 15.)
  • A Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának elnöke (1989. november 9. – 2004. szeptember 19.)
  • Chairman of Central Military Commission of People's Republic of China (1990. március 19. – 2005. március 8.)
  • A Kínai Népköztársaság elnöke (1993. március 27. – 2003. március 15.)
Iskolái
  • Yangzhou Dongguan Primary School (1933–1937)
  • Yangzhou High School of Jiangxi Province (1937–1943)
  • Zhongyang University (1943–1945)
  • Chiao Tung University (1946–1947)
Kitüntetései
  • Order of the Golden Eagle
  • Order of State of Republic of Turkey
  • Order of Prince Yaroslav the Wise, 1st class
  • Puskin-érem
  • Order of the Redeemer
  • Order of the Liberator
  • José Martí-rend
  • Royal Family Order of the Crown of Brunei
  • Order of Tahiti Nui
  • Congolese Order of Merit
  • Grand Cross of the Order of Good Hope (1999)[7]
  • Order of Bethlehem (2000. április 15.)
  • Grand Cross of the Order of Tahiti Nui (2001. április 3.)
Halál oka
  • leukémia
  • többszervi diszfunkciós szindróma
Sírhelye Yangtze Estuary

Csiang Cö-min aláírása
Csiang Cö-min aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Csiang Cö-min témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Csiang Cö-min (Jangcsou, 1926. augusztus 17.Sanghaj, 2022. november 30.) Kína elnöke, a Kínai Kommunista Párt főtitkára 1989 és 2002 között, a Teng Hsziao-ping által megkezdett kínai fordulat beteljesítője.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Csiangszu tartományban született 1926-ban, középosztálybeli családban. Nagybátyja volt a nevelőapja, aki aztán a kommunista párt mártírjaként halt meg a második kínai–japán háborúban. Az ő, egyre magasabb posztokra jutó bajtársai támogatták pályafutása során Csiangot, aki előbb Nanjingban, majd Sanghajban tanult villamosmérnöknek. A KKP-ba 1946-ban lépett be, a polgárháború után gyárigazgató lett, miután a Kuomintang tagjainak és támogatóinak Tajvanra menekülése miatt káderhiány lépett fel. 1955-ben Moszkvában a Sztálinról elnevezett ZISZ autógyárban vett részt szakmai továbbképzésen, majd hazatérve a Csangcsunban felépített kínai autógyárban igyekezett különböző posztokon teljesíteni a Mao Ce-tung által elrendelt erőltetett iparosítás, a nagy ugrás követelményeit.

A kulturális forradalom idején négy évet töltött munkatáborban. Mao halála és a Teng Hsziao-ping-féle reformok elindítása után viszont gazdasági tapasztalatai segítették karrierjét. Az 1970-es évek elején Kína bukaresti nagykövetségén volt gazdasági diplomata. 1982-ben elektronikai miniszterré nevezték ki, két évvel később felügyelte az első kínai távközlési műhold felbocsátását. 1985-ben Sanghaj polgármestere, két évvel később a párttitkára lett, utóbbi automatikusan tagságot jelentett a KKP politikai bizottságában. Ennek ellenére a többi kínai vezetőhöz képest kevésbé törekedett saját követőiből álló hatalmi bázis kialakítására, ezért a kínai politikai zsargonban „virágcserépnek” tartották, aki jól mutat, ahol van, de különösebb hasznot nem hajt.

Ez azonban hasznára lehetett akkor, amikor 1989-ben a Tienanmen téri tüntetőkkel szót érteni próbáló Csao Ce-jangot a párt leszámolást követelő „halhatatlanjai” le akarták váltani a főtitkári posztról. A legfelső vezetőségen belüli küzdelemben a reformerek és konzervatívok kompromisszumaként a választás a „szürke” sanghaji párttitkárra esett, aki korábban sikeresen leszerelte a városában tiltakozókat. Teng Hsziao-ping, aki a háttérből még mozgatta a szálakat, támogatta Csiangot, akit a KKP 1992-es kongresszusa megerősítette a posztján. Az addig lavírozó politikus meghirdette a szocialista piacgazdaság doktrínáját, a reformok elkötelezettje lett.

Csiang a szokásoknak megfelelően átvette az államfői posztot, valamint a KKP KB nagy hatalmú katonai bizottságának elnöki posztját is. Teng 1997-es halálát követően a maga ura lett. A gazdasági reformok részeként – Csu Zsung-csi miniszterelnökkel együtt – levezényelte a szerkezetváltást az állami szektorban, ami cégek ezreinek csődjével, és munkanélküliek millióival járt, de a folyamatosan két számjegyű gazdasági növekedés segítette az átállást. Az ország megnyílt a külföldi tőke, a gazdaság a kínai vállalkozók előtt. A 2002-es pártkongresszuson a KKP alapokmányába is bevették azt, hogy kommunista párt már nem csak a munkásosztályt és a parasztságot, hanem a korábban burzsoának bélyegzett üzletembereket is képviseli, így dollármilliárdosok is a tagjai lehetnek. A belpolitikában azonban szigorúan tartotta magát a hatalom őrzéséhez. Lesújtott például egy kis liberális pártra, amely komolyan kívánta venni a Kínában formálisan létező többpártrendszert, vagy 1999-ben hadjáratot kezdett a szerinte a KKP hatalmát fenyegető Falun kung vallási szekta ellen.

Elnöksége idején, 1997-ben Hongkong brit koronagyarmatból Kína különleges közigazgatási övezete lett – a városban a szabadságjogokat az 50 évre vállalt garancia felénél később Hszi Csin-ping számolta fel. Csiang elérte, hogy Kínát 2001-ben felvegyék a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), és ezzel mérséklődjenek az exportja útjába állított vámakadályok. Kína hamarosan a világ manufaktúrájává, majd az USA utáni második legnagyobb gazdasági hatalmává vált.

Az amerikai–kínai kapcsolatokban Csiang a stabilitás híve volt, de nem riadt vissza a konfrontációtól sem. Egy Bill Clintonnal közös sajtóértekezleten, előre nem egyeztetett kérdésekre válaszolva vitába szállt az amerikai elnökkel emberjogi témákban.

Közvetlenség[szerkesztés]

Csiang a kínai vezetők szokásos stílusához képest néha zavaróan közvetlennek mutatkozott. Játszott hagyományos kínai hangszereken éppúgy, mint zongorán. A George W. Bush amerikai elnök tiszteletére adott állami banketten elénekelte az ’O sole mio dalt, egy Fülöp-szigeteki regionális csúcstalálkozón pedig előadta Elvis Presley Love Me Tender című slágerét is.

Előszeretettel idézett angolul Abraham Lincoln legendás gettysburgi beszédéből, de szavalt románul Mihai Eminescu-verset is, mivel fiatal korában Bukarestben dolgozott kínai diplomataként.

Visszavonulása[szerkesztés]

Csiang vezetése alatt dolgozták ki azt a gyakorlatot, miszerint a legfelső kínai vezető két hivatalban eltöltött öt éves ciklus után visszavonul. (Ennek a gyakorlatnak vetett véget Hszi Csin-ping 2022 őszén, amikor harmadik ciklusra is megválasztották a KKP élére.) 2002-ben a KKP 16. kongresszusán megválasztották Hu Csin-taot a párt főtitkárának, és ezután fokozatosan a többi fontos funkcióját is átadta – bár egyes megfigyelők szerint az időt húzva – utódjának.

Ezután visszavonultan élt; 2022 novemberében, 96 éves korában hunyt el Sanghajban leukémia következtében.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  4. Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b 告全党全军全国各族人民书 (egyszerűsített kínai nyelven), 2022. november 30. (Hozzáférés: 2022. november 30.)
  6. 2021. május 26., http://news.sina.com.cn/c/nd/2017-01-09/doc-ifxzkssy1483790.shtml
  7. https://web.archive.org/web/20150118121253/http://www.v1.sahistory.org.za/pages/artsmediaculture/culture%20&%20heritage/national-orders/1999.htm

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Gilley, Bruce: Tiger on the Brink: Jiang Zemin and China's New Elite. Berkeley: University of California Press, 1998. 395pp. This was the first biography of Jiang to appear in the West. A comprehensive and highly readable journalistic account of Jiang's early years, his ascendancy within the Party bureaucracy, and his ultimate rise to power as Deng Xiaoping's successor in the wake of Tiananmen.
  • Robert Lawrence Kuhn: The Man Who Changed China: The Life and Legacy of Jiang Zemin, Random House (English edition) 2005. Century Publishing Group, Shanghai (Chinese edition) 2005. The book is a general biography of Jiang with a more favorable stance towards him.
  • (1998) „Power struggle in China: The post‐Deng scenario and Jiang Zemin as the "first among equals"”. Strategic Analysis 22 (2), 249–261. o. DOI:10.1080/09700169808458805.  
  • Bringing true story of China to the world”, China Daily, 2005. március 2. (Hozzáférés ideje: 2015. június 19.)