Chilei araukária

Chilei araukária
	1907-ben ültetett chilei araukária
	Természetvédelmi státusz
	Veszélyeztetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Araukáriafélék (Araucariaceae);
Nemzetség:	Délfenyő (Araucaria); Juss. (1789)
Fajcsoport:	Araucaria sect. Araucaria;
Faj:	A. araucana;
Tudományos név
	Araucaria araucana; (Molina) K.Koch, (1873)
Szinonimák
Szinonimák
	Basionym Pinus araucana Molina, Sag. Stor. Nat. Chili: 182 (1782); ; Homotypic Dombeya chilensis Lam., Encycl. 2: 301 (1786), nom. illeg.; Columbea quadrifaria Salisb., Trans. Linn. Soc. London 8: 317 (1807), nom. illeg.; Abies araucana (Molina) Poir. in J.B.A.M.de Lamarck, Encycl., Suppl. 6: 524 (1817); Araucaria chilensis Mirb., Mém. Mus. Hist. Nat. 13: 49 (1825), nom. illeg.; ; Heterotypic Araucaria imbricata Pav., Mem. Real Acad. Méd. Madrid 1: 199 (1797); Pinus columbaria Dum.Cours., Bot. Cult., ed. 2, 6: 460 (1811); Abies columbaria (Dum.Cours.) Dum.Cours., Bot. Cult., ed. 2, 7: 347 (1814); Araucaria dombeyi A.Rich., Comm. Bot. Conif. Cycad.: 86 (1826); Araucaria imbricata var. variegata Gordon, Pinetum, Suppl.: 24 (1862); Columbea imbricata (Pav.) Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 598 (1867); Columbea imbricata var. densa Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 599 (1868); Columbea imbricata var. denudata Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 600 (1868); Columbea imbricata var. distans Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 600 (1868); Columbea imbricata var. latifolia Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 600 (1868); Columbea imbricata var. striata Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 600 (1868); Columbea imbricata var. variegata (Gordon) Carrière, Traité Gén. Conif., ed. 2: 599 (1868); Araucaria imbricata aureovariegata Van Geert, Nursery Cat. (Auguste Van Geert) 70: 19 (1873); Araucaria imbricata var. platifolia G.Nicholson, Ill. Dict. Gard., Suppl.: 80 (1901); Araucaria imbricata var. aurea Dallim. & A.B.Jacks., Handb. Conif.: 158 (1923); Araucaria araucana f. virgata Schwer., Mitt. Deutsch. Dendrol. Ges. 38: 407 (1927); Araucaria araucana var. angustifolia Dallim. & A.B.Jacks., Handb. Conif., ed. 3: 193 (1948); Araucaria araucana var. aurea (Dallim. & A.B.Jacks.) Dallim. & A.B.Jacks., Handb. Conif., ed. 3: 193 (1948); Araucaria araucana subsp. conguillioensis Silba, J. Int. Conifer Preserv. Soc., Rev. vers. 16(1): 54 (53) (2009); ;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Chilei araukária témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Chilei araukária témájú médiaállományokat és Chilei araukária témájú kategóriát.

A chilei araukária vagy pikkelyfenyő (Araucaria araucana) a tűlevelűek (Pinopsida) osztályának fenyőalakúak (Pinales) rendjébe sorolt araukáriafélék (Araucariaceae) családjának névadó faja.

Származása, elterjedése

A chilei araukária a Tűzföldtől Brazília déli részéig honos. Chilében a piñares erdők rablógazdálkodásával csaknem kiirtották; utolsó nagyobb, természetes állományai az argentin–chilei határvidéken maradtak fenn (Urania).

Európába az első példányokat a skót növénygyűjtő Archibald Menzies hozta 1792-ben. Az elterjedt és valószínűleg igaz anekdota szerint az ismeretlen növény magvait Valparaisóban egy banketten, desszertként tálalták fel neki. Menzies öt magot a zsebébe csúsztatott, és hazafelé a hajóúton kicsíráztatta őket. A csemetékből igazi szenzáció lett, és azóta rendszeresen, de kényes természete miatt nem túl gyakran ültetik dísznövénynek. A két legszebb magyarországi példány Nemesbükön nő Sabján László fenyőgyűjteményében.

Megjelenése, felépítése

Fiatal korábban még tipikus fenyőfa alakú, később azonban koronája kiszélesedik, és ernyő alakú vagy csaknem lapos tetejű lesz. Német nevét „kígyófenyő”, hosszú, görbe, csak kevéssé elágazó ágairól kapta. Törzse általában egyenes, csak ritkán elágazó. Bár ágai örvökben nőnek, ezek nem pontosan jelzik a növény korát: egy-egy örv hozzávetőleg másfél év alatt fejlődik ki; növekedésük télen a fejlődés bármely stádiumában leállhat és csak az időjárás kedvezőre fordultával folytatódik. Körülbelül 4 centiméter hosszú és 2 centiméter széles, bőrszerű, merev, hegyes hegyes tűlevelei sok évig megmaradnak. Tobozai körülbelül 15 centiméter hosszúak.

Életmódja, termőhelye

Kétlaki örökzöld. A nőivarú példányok lényegesen nagyobbak — a porzós pikkelyfenyők csak mintegy 20 méteresre nőnek meg, a termősek azonban akár a 60–70 méteres magasságot is elérhetik (Čeman).

Eredeti élőhelyén a piñares nevű erdőségek karakterfaja. Mivel Dél-Amerika rideg éghajlatú déli csücskéből származik, Nyugat-Európa enyhe telű tájain is védelem nélkül viszonylag sokáig elél; némelyik termőre is fordul. Közép-Európában csak a fagyszelektált példányok képesek áttelelni, és azok is csak a különösen védett helyeken.

A vizet tökéletesen vezető, tápelem gazdag, savanyú talajra van szüksége. A kivágott fa tönkjéről újrasarjad. Az ilyen sarjak törzse gyakran görbe, leveleik az eredetinél kisebbek.

Tobozai két év alatt érnek be. Magyarországon a Rágyánszky Arborétumban Orosházán és a Fővárosi Állatkertben található egy-egy példánya.

Felhasználása

Sárgásfehér fájának gesztje és szíjácsa nem különül el, hanem finom, egyenletes szerkezetű. Törzse egyenes, oszlopszerű, szokatlanul hosszú. Faipari jelentőségét növeli, hogy életének második évszázadában ledobja alsó ágait, amitől törzse teljesen ágtiszta lesz. A legjobb minőségű a 300–700 éves fák törzse. Az ilyen erdőkben a fák átlagos magassága 35 méter, törzsük átlagos átmérője közel 1,8 méter, becsült fakészlete 600 m³/ha (Urania).

Termése ehető; a pinoninak nevezett mag egykor az araukán indiánok egyik fő tápláléka volt (Čeman). A magok pörkölve a legfinomabbak.