Ugrás a tartalomhoz

Bázel–ferrara–firenzei zsinat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve (a vita részleteihez lásd a vitalapot). | Ha nincs indoklás sem itt a sablonban, sem a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!
Bázel–ferrara–firenzei zsinat
Dátum1439. február 26. – 1445 augusztusa
ElismerteKatolikus egyház
Előző zsinatKonstanzi zsinat
Következő zsinatV. lateráni zsinat
ÖsszehívóV. Márton pápa
ElnöklőCesarini Julian bíboros, majd IV. Jenő pápa
RésztvevőkA zsinat végére 117 latin és 31 görög püspök
Viták témájaA husziták, a kelet-nyugati egyházszakadás megszüntetése
Dokumentumok és nyilatkozatoktöbb pápai bulla és dekrétum, mint például a görögökkel, az örményekkel, a koptokkal és az etiópokkal való egyesülésről
Időrendi lista

A Bázel–ferrara–firenzei zsinat a katolikus egyház XVII. Egyetemes Zsinata.

Előzmények

[szerkesztés]

A történetírás általában az 1054-es szakadást tekinti a keleti-nyugati törés hivatalos kezdetének. A kölcsönös kiközösítést megnézve azonban látjuk, hogy

  • 1) A pápa meghalt a kiközösítés előtt, tehát Humbertus de Silva Candidának nem volt joga kiközösítésre (csak élő pápának lehet valaki küldötte-legátusa, halott pápának nem). Magyarázza de nem menti a helyzetet hogy akkoriban lassabban terjedtek a hírek, a pápa halála nem érte még el a delegációt a kiközösítés idején.
  • 2) A pápai küldöttség csupán Kerullárioszt közösítette ki, Kerulláriosz pedig a pápai küldöttség tagjait.[1]

A pápaság és Bizánc viszonya a kiközösítés ellenére nem szakadt meg, a párbeszéd folytonos volt.[2] Az igazi nagyobb törés Konstantinápoly kifosztáskor jött létre, 1204-ben. A bizánciakban, különösen a köznépben ennek hatására egy ellenséges érzés fejlődött ki. Az értelmiség ennek ellenére kereste az egység útját. 1334-ben a konstantinápolyi pátriárka küldöttséget menesztett az akkoriban Avignonban székelő pápához egy zsinat terveit megbeszélendő. A megbeszélések zátonyra futottak, mivel a bizánci küldöttség arra számított, hogy a pápa a görög köznép megbékítése érdekében olyan engedményeket fog tenni, amire az nem volt hajlandó.[3] Ennek ellenére VI. Kantakuzénosz János még kétszer megpróbálkozott 1343-ban és 1367-ben. A nagy nyugati egyházszakadás (1378–1414) idején a tárgyalásokat felfüggesztették.

V. Márton pápasága kedvező alkalmat teremtett a párbeszédre, mivel uralkodása idején a zsinati szellemiség – hogy a zsinat egyenrangú vagy akár erősebb is a pápánál – átmenetileg erős volt. A keletiek így erősebb pozícióval ülhettek asztalhoz. Utódja, IV. Jenő megígérte a bizánciaknak hogy minden vitás kérdést meg lehet majd tárgyalni. A bizánciakat az egyre erősödő török is fenyegette, de ez másodlagos volt; az egyesülés őszinte vágya volt elsődleges.[4]

A zsinat

[szerkesztés]

A zsinat Baselben

[szerkesztés]

A zsinatot V. Márton pápa hívta össze, de váratlan halála miatt utóda, IV. Jenő pápa hagyta jóvá az összehívást. Cesarini Julian bíboros nyitotta meg 1431. július 23-án. A csekély számú résztvevőre hivatkozva a pápa december 18-án feloszlatta a zsinatot. Cesarini lemondott elnöki tisztéről, de a zsinat tovább folytatta a működését. IV. Jenő befolyásának csökkenése, továbbá a zsinatnak a huszitákkal szemben elért sikerei folytán (prágai kompaktátumok) a pápa kénytelen volt engedni: 1433. december 15-én a zsinatot törvényesnek ismerte el.[5]

A törvényesített zsinat számos reformhatározatot fogadott el. Az ágyast tartó papokat (concubinatus) büntetéssel sújtotta, korlátozta az egyházi tilalom (interdictum) alkalmazását, kitiltotta a szent helyekről az oda nem illő színdarabokat és látványosságokat, liturgikus újításokat vezetett be, előírta, hogy szabályos időközönként tartományi és egyházmegyei zsinatokat kell tartani. Ugyanakkor igyekezett korlátozni a pápai udvar, a kúria befolyását: eltörölte az annátákat (''annata''), palliumpénzeket és taxákat, az ügyintézési díjakat, melyek a kúriai kiadások fedezetéül szolgáltak. Elő kívánta írni továbbá, hogy a megválasztandó pápa köteles megígérni az egyetemes zsinatok döntéseinek megtartását, az egyháznak az egyetemes zsinatok általi kormányzását. A pápa és a zsinat közti szakításra azonban az uniós zsinat helyszíne körüli vita miatt került sor.[6]

Palaiologosz VIII. János bizánci császár – az oszmán-török terjeszkedés miatt – a Nyugattal való megegyezésre törekedett. A kérdésről tárgyalásokat folytatott a zsinattal és a pápával is. Az összejövetel helyszínéül a zsinati többség Bázelt vagy Avignont, a pápa Udinét vagy Firenzét javasolta. A görögök végül IV. Jenővel a földrajzilag kedvezőbb Ferrarában egyeztek meg. A pápa 1437. szeptember 18-án Ferrarába helyezte át a zsinatot. A kisebbség – Cesarini bíboros és Nicolaus Cusanus vezetésével – engedelmeskedett a döntésnek, míg a zsinati többség Bázelban maradt. Itt a zsinati eszme radikális képviselői ragadták magukhoz a kezdeményezést. Hittétellé nyilvánították a zsinat fennhatóságát a pápa felett. A hittételt elutasító IV. Jenő pápát 1439. június 25-én eretnekké nyilvánították, és letették. November 5-én pedig megválasztották pápává Savoyai Amadé herceget V. Félix néven. [7] A zsinat utolsó nyilvános ülésére Bázelben 1443-ban került sor.[8] 1448-ban pedig pénzügyi nehézségek miatt az ellenpápa, V. Félix székvárosába, Lausanne-ba helyezte át üléseit. [9] Utolsó döntése vereségének teljes beismerése volt: az elhunyt IV. Jenő utódát, V. Miklóst maga is pápává választotta és feloszlatta önmagát 1449-ben.[10] Az ellenpápa, V. Félix 1449. április 7-én önként lemondott.[11]

A zsinat Ferrarában és Firenzében

[szerkesztés]

A zsinatra mind az öt pátriárkátus küldött követeket. Ez nagy jelentőségű volt, az öt pátriárkátus (Pentarchia) jelenléte a zsinatot egyetemes zsinattá tette. A keleti egyházakat egy 700 tagú küldöttség képviselte, több mint 30 metropolitával soraikban, akikből több filozófus, egyházjogász, teológus volt.[12] A nyugati résztvevők „a legnagyobb keleti akadémiai és teológiai küldöttséggel találkoztak, ami valaha a nyugaton járt”.[13] Volt még egy ősi keleti feltétel. Az egyetemes zsinatot a „római császárnak” kellett engedélyeznie. Ez a keleti hagyományban a bizánci császárt jelentette. E feltétel is teljesült: A zsinatot IV. Jenő pápa nyitotta meg, VIII. Palailogosz János jelenlétében.[14] A nyugatiak a formaságokban annyi engedményt tettek, amennyit csak tudtak; pl. nyugati szokás volt – még a királyoknak is – a pápa lábát megcsókolni; a görögöknek és keletieknek ezt elengedték.[12]

A tervezett egység első lépése a firenzei unió megkötése volt Róma és Konstantinápoly között. A zsinat résztvevői elfogadták, hogy Róma püspöke, a pápa lesz az egész keresztény egyház feje (pápai primátus). 1439. július 6-án Cesarini kardinális és Besszarion metropolita hirdette ki görög és latin nyelven a Laetantur Caeli bullában. A határozatot egyetlen görög püspök, Markosz Eugénikosz nem írta alá, mindenki más igen.[15] Az aláírás után közös misén vettek részt, először egy latin misén majd egy bizáncin.[16]

Lásd még: Extra Ecclesiam nulla salus

Szintén a zsinaton hirdették ki ex cathedra a Cantate Domino bullát, amely kimondotta, hogy az egyházon kívül nincsen üdvösség, valamint a kopt egyházzal való egységet. Az elszakadt örmény egyház kapcsán 1439. november 22-én hirdették ki az uniót a Decretum pro Armenis határozatban. A szírekkel az egységet a Multa et Admirabilia határozat mondotta ki. 1445. augusztus 7-én a Káld egyházzal történt meg az unió a Benedictus sit Deus bullában.

IV. Jenő pápa 1447. február 23-án halt meg, a zsinat nem sokkal halála előtt oszlott fel. Utódja, V. Miklós keményen dolgozott az unió fenntartásáért. A nyugat ahol tudta, segítette a keleti, immáron katolikus egyházakat, amikor lehetséges, kompromisszummal, amikor kérték, elfogadással.[17]

Utóélete

[szerkesztés]

Az egység a bizánci egyházzal zsinat bezárása után nem sokkal felbomlott, az egyesülés további lépéseit megakadályozta a keleti hívek ellenállása és az oszmán hódítás. A zsinati határozatot aláíró keletiek közül többen Rómába emigráltak, köztük volt Ióannész Bésszarion, akinek jelentős szerepe volt a görög kéziratok megmentésében. Bizáncot elfoglalták az oszmánok (1453), az orosz és a keleti egyházak szakítottak Rómával, már csak azért is, mert közéjük állt, földrajzi értelemben, az Oszmán Birodalom. Az egység a szírekkel, örményekkel, káldokkal és koptokkal viszont ma is fönnáll, a zsinatnak köszönhetően. Ma kb 17 millió keleti katolikus van.[18]

A kialakult egyezség alapja lett az évszázadokkal később például Magyarországon létrejött unióknak: Ezek szerint a keletiek elismerik a római pápa főségét, a primátust, a Filioque-tant, vagyis, hogy a Szentlélek a Fiútól is származik, a tisztítóhely létét, valamint azt, hogy az ostya és a kovászos kenyér egyaránt érvényes anyaga az Oltáriszentségnek. Viszont a keletiek változatlanul megtarthatják szertartásukat. Papjaik elnyerik mindazon jogokat és kiváltságokat, melyek hazánkban a római katolikus lelkészeket megilletik. A 18. században e feltételek mentén csatlakozott Rómához a Munkácsi püspökség.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Chadwick, East and West, 212.
  2. ↑ Chadwick: East and West 219-232.
  3. ↑ Sergey Devzhnyuk: COUNCIL OF FLORENCE: THE UNREALIZED UNION 11. old.
  4. ↑ Sergey Devzhnyuk i. m. 15. old.
  5. ↑ Szántó K. 1987. I.  504-506.
  6. ↑ Szántó K. 1987. I. 506-507.
  7. ↑ Jedin, H. 1998. 84-85.
  8. ↑ Heussi, K. Az egyháztörténet kézikönyve. Osiris Kiadó - Teológiai Irodalmi Egyesület, Budapest, 2000. 260. ISBN 9633796865
  9. ↑ Jedin, H. 1998. 84-85.
  10. ↑ Szántó K. 1987. I. 509.
  11. ↑ Jedin, H. 1998. 87.
  12. ↑ a b Sergey Devzhnyuk i. m. 18. old.
  13. ↑ Igor Sevcenko: Intellectual Repercussions Of the Council of Florence - Church History 24. no 4 (December 1955): 291.
  14. ↑ Geneakoplos: The Council of Florence 329. old
  15. ↑ Sergey Devzhnyuk i. m. 27. old.
  16. ↑ Sergey Devzhnyuk uo.
  17. ↑ Sergey Devzhnyuk 33. old.
  18. ↑ Sergey Devzhnyuk i. m. 32. old.

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bázel–ferrara–firenzei_zsinat&oldid=26919435”