Óriásszarvas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Óriásszarvas
Evolúciós időszak: késő pleisztocén
Óriásszarvas (Müncheni Palaeontológiai Múzeum)
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Cervoidea
Család: Szarvasfélék (Cervidae)
Alcsalád: Szarvasformák (Cervinae)
Nemzetség: Cervini
Nem: Megaloceros
Brookes, 1828
Faj: M. giganteus
Tudományos név
Megaloceros giganteus
(Blumenbach, 1799)
Szinonimák
  • Megaceros giganteus
  • Megaloceros giganteus giganteus
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Óriásszarvas témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásszarvas témájú médiaállományokat és Óriásszarvas témájú kategóriát.

Az óriásszarvas (Megaloceros giganteus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a szarvasfélék (Cervidae) családjába és a szarvasformák (Cervinae) alcsaládjába tartozó fosszilis faj.

Leírása[szerkesztés]

Az óriásszarvas rekonstrukciója

A pleisztocén során, mintegy 400 000 évvel ezelőtt jelent meg Eurázsiában, és az utolsó jégkorszak (Würm) végével tűnt el, radiokarbon kormeghatározással a legkésőbbi lelet kora 7700 évnek adódott.

Nemének a típusfaja.

A jégkorszaki embernek kortársa volt. Angolul „ír jávorszarvasnak” (Irish elk) is nevezik, mivel csontjai főleg írországi lápokból kerültek elő (ennek ellenére egész Európában előfordult). Hatalmas termetű szarvasféle lehetett: a marmagassága mintegy 2,1 méter volt, lapátos (inkább a jávorszarvaséra emlékeztető) agancsának terpesztése elérte a 3,65 métert, tömege pedig a 40 kg-ot, az állat tömege pedig átlagosan a 450–600 kg-ot, és akár a 700 kg-ot.[1][2][3] A nyílt, füves térségeken élhetett és hatalmas agancsa miatt elkerülhette az erdőket, mivel fennakadhatott a fák ágaiban.

Pontos besorolása sokáig vitatott volt: a csontmaradványok alapján eleinte úgy gondolták, hogy legközelebbi rokona a gímszarvas (Cervus elaphus). A DNS-vizsgálatok eredményeképpen viszont eldőlt, hogy a legközelebbi élő rokona az európai dámvad (Dama dama).

Kihalásának okai vitatottak: egyesek szerint hatalmas méretű agancsaik okozhatták kipusztulásukat. Erre két magyarázatot dolgoztak ki:

  • idővel az agancsok olyan hatalmas méretűek lettek, hogy akadályozták az egyedeket a mindennapi életvitelükben (tkp. a nemi szelekció „megszaladása”);
  • az agancsok felépítéséhez sok kalciumra és foszfátokra volt szüksége, viszont az utolsó jégkorszak végével a megváltozott növényzet már nem tudta biztosítani a szükséges elemeket az agancsok felépítéséhez, így az állatokban csontritkulás (osteoporosis) alakult ki, mivel az agancsok felépítéséhez szükséges elemeket szervezetük a csontjaikból vonta ki.

Mások szerint őseink túlzott vadászata okozhatta a faj kihalását (erről bővebben: pleisztocén megafauna).

Érdekességek[szerkesztés]

Az óriásszarvas rekonstruált képe alapján készült bronzszobor a párizsi Vincennes Állatkertben

Egy óriásszarvas csontváza megtalálható Münchenben a Müncheni Palaeontológiai Múzeumban. Magyarországon is előkerült csontmaradványa, amelyet állítólag a Lengyel-barlangban talált meg Tasnádi Kubacska András, és amit Jánossy Dénes határozott meg és vizsgált. A lelet a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárába került.

A Magyarhoni Földtani Társulat által megszervezett Év Ősmaradványa programban jelölték a 2022-es év ősmaradvánának, a Tetractinella nevű brachiopodával és a balatoni kecskekörömmel egyetemben. A közönség általi szavazáson az Óriásszarvas nyerte el a címet.[4][5]

Óriásszarvas-agancsok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. R. D. E. Mc Phee, Extinctions in Near Time: Causes, Contexts, and Consequences p.262
  2. Moen R.A; Pastor J. & Cohen Y. 1999. Antler growth and extinction of Irish Elk. Evolutionary Ecology Research 1: 235–249. [1]
  3. A View to a Kill: Investigating Middle Palaeolithic Subsistence Using an Optimal Foraging Perspective
  4. SZAVAZÁS: Az Év Ősmaradványa 2022. www.oslenytan.hu. [2021. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 13.)
  5. Magyar János (2022). Bemutatták a 2022-es év ősmaradványát! greenfo.hu. (Hozzáférés: 2022. február 6.)

Források[szerkesztés]

  • Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt; Gondolat, 1985.

További információk[szerkesztés]