Északi őszapó

Őszapó
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon védett; Természetvédelmi érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Osztály:	Madarak (Aves);
Rend:	Verébalakúak (Passeriformes);
Család:	Őszapófélék (Aegithalidae);
Nem:	Őszapó (Aegithalos);
Faj:	Északi őszapó (A. caudatus);
Tudományos név
	Aegithalos caudatus; Linnaeus, 1758
Elterjedés
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Őszapó témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Őszapó témájú médiaállományokat és Őszapó témájú kategóriát.

Őszapó az etetőn

Az őszapó (Aegithalos caudatus) a verébalakúak (Passeriformes) rendjében az őszapófélék (Aegithalidae) családjának névadó madárfaja.

Előfordulása[szerkesztés]

Európai madár, bár kis létszámban előfordul Anatólia tengerparthoz közel eső részein, illetve a Perzsa-öböl mentén is. Az egész kontinensen találkozhatunk vele, kivéve Skandinávia hegyvidékeit, Finnország belső területeit és a Kola-félszigetet.

Magyarországon rendszeres, gyakori fészkelő. Az Alföld délkeleti részén viszonylag ritka, egyébként mindenhol meglehetősen gyakori. Becslések szerint Magyarországon 105 000–180 000 költőpár él; az állomány stabilnak mondható. A Kárpát-medencében két alfaja honos:

a tulajdonképpeni északi őszapó (Aegithalus caudatus caudatus) és
az európai őszapó (közép-európai őszapó, Aegithalus caudatus europaeus).

Alfajai[szerkesztés]

északi őszapó (Aegithalos caudatus caudatus), [Linnaeus, 1758] – Észak-Európa, Észak-Ázsia déli valamint Kelet-Ázsia keleti része;
közép-európai őszapó (Aegithalos caudatus europaeus), [Hermann, 1804] – Közép-Európától északnyugat-Törökországig;
brit őszapó (Aegithalos caudatus rosaceus), [Mathews, 1938] – Egyesült Királyság és Írország;
Aegithalos caudatus aremoricus [Whistler, 1929] – északnyugat-Franciaország;
Aegithalos caudatus taiti [Ingram, 1913] – dél-Franciaország, észak-Spanyolország, észak-Portugália, Mallorca;
dél-spanyol őszapó (Aegithalos caudatus irbii) [Sharpe & Dresser, 1871] – Spanyolország és Portugália déli része, Korzika (ezt korábban Aegithalos caudatus tyrrhenicus névvel külön alfajnak tekintették);
olasz őszapó (Aegithalos caudatus italiae) [Jourdain, 1910] – Olaszország, délnyugat-Szlovénia;
szicíliai őszapó (Aegithalos caudatus siculus) [Whitaker, 1901] – Szicília;
görög őszapó (Aegithalos caudatus macedonicus) [Dresser, 1892] – Albánia, Macedónia, Görögország, dél-Bulgária, északnyugat-Törökország;
Aegithalos caudatus tauricus [Menzbier, 1903] – dél-Krím-félsziget;
kis-ázsiai őszapó (Aegithalos caudatus tephronotus) [Günther, 1865] – kelet-Görögországtól észak-Irakig;
kaukázusi őszapó (Aegithalos caudatus major) [Radde, 1884] – Kaukázus;
hegyi őszapó (Aegithalos caudatus alpinus) [Hablizl, 1783] – a Kaszpi-tenger déli partvidékéhez közel eső területek;
iráni őszapó (Aegithalos caudatus passekii) [Zarudny, 1904] – délkelet-Törökország, nyugat-Irán;
Aegithalos caudatus magnus [A. H. Clark, 1907] – közép- és dél-Korea;
Aegithalos caudatus trivirgatus [Temminck & Schlegel, 1848] – közép-Japán;
Aegithalos caudatus kiusiuensis [Nagamichi Kuroda, 1923] – dél-Japán.

Megjelenése[szerkesztés]

A fajra a 14 centiméteres átlagos testhossz jellemző. Szárnyának fesztávolsága 16-19 centiméter, testének tömege 7-10 gramm. A nemek egyformák. Meglehetősen feltűnő, fehér-fekete madár kis rózsaszín beütéssel, bár az egyes alfajok igen eltérőek. Csak az Észak- és Kelet-Európát benépesítő törzsváltozat alapszíne tiszta fehér, a délibb őszapók egyre szürkébbek. A has aljának rózsaszínes foltja sok alfajnál hiányzik. A legtöbb alfajnak feketés szemöldöksávja van.

Életmódja[szerkesztés]

Nem költöző madár, illetve részben valószínűleg téli vendég. Élőhelyein inkább az alacsonyabb vidékeket lakja, nem hatol föl oly magasra a hegyvidéken, mint például a széncinege. Elsősorban bozótos ligetekben és a fiatal fenyvesekben talál otthonra.

Hasznos ízeltlábú-pusztító, fő táplálékai pókok és rovarok: bogarak, lepkék és hernyóik, valamint hártyásszárnyúak. Állandó madár, telente főleg magvakat és bogyókat eszik, többször megfordul a madáretetőknél. A költési időszakon kívül csapatos, sokszor cinegékhez csatlakozik.

Kétféle hívóhangja van, ezekből áll össze ritkán hallható éneke is: a pergő „tszirrup” és a lágy „tupp”.

Szaporodása[szerkesztés]

Eldugott helyen, dús növényzetű erdőkben ágvillák, indák közt, iszalagon, bokrokban építi meg ovális fészkét pókok és hernyók fonadékából, mohából és zuzmóból. A felülről megközelíthető, zsákszerű fészek környékét védi a betolakodóktól.

Évente egyszer költ. Ilyenkor 9-11 tojást rak, amelyek 12-13 napos kotlás után kelnek ki. A csupaszon és vakon születő fiókákat mindkét szülő táplálja, és azok 18-19 napos korukban repülnek ki.

Védettsége[szerkesztés]

A faj a Természetvédelmi Világszövetség szerint nemzetközi léptékben is jó kilátású, SPEC értékelése sincs. Magyarországon ennek ellenére természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ Védett és fokozottan védett állatok (Természetvédelmi hivatal, 2001)

Források[szerkesztés]

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2010. április 17.)
Az MME Monitoring Központ adatlapja
Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6
Hermann Heinzel – Richard Fitter – John Parslow: Európa madarai (ISBN 963-545-194-6)

Madárportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Védett és fokozottan védett állatok (Természetvédelmi hivatal, 2001)

[1]