Vöröstó

Vöröstó
Vöröstó címere Vöröstó zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Dunántúl
Vármegye	Veszprém
Kistérség	Veszprémi
Jogállás	község
Polgármester	Rákos Margit
Irányítószám	8291
Körzethívószám	88
Népesség
Teljes népesség	103 fő (2024. jan. 1.)
Népsűrűség	15,51 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	6,19 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 58′ 18″, k. h. 17° 43′ 23″46.971711111111, 17.723119444444
Vöröstó Pozíció Veszprém vármegye térképén
Vöröstó weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vöröstó témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Vöröstó (németül: Wereschtal) község Veszprém megyében, a Veszprémi kistérségben.

Fekvése

Balatonfelvidéken, Nagyvázsonytól délkeletre fekvő település.

Településünk a Déli-Bakony lábánál, 8 km-re fekszik a Balatontól. Azon kevés települések közé tartozunk, amelyek máig megőrizték az egykori népi építészet értékeit. Jóformán érintetlen eredetiségében maradt meg minden porta falusi jellege, melynek díszei a míves kidolgozású, oszlopos, tornácos kőházak. Településünk néhány éve műemléki védettséget is kapott, az előbb említetteken kívül a portákat lezáró egyedülálló pajtasor miatt. A pajták egyfajta Nagyvázsony tőszomszédságában, a Balaton - parttól keretbe foglalják az egész települést. Oklevelekben először a XII. sz.-ban, mint a veszprémi Szent Mihály székesegyház tulajdona jelenik meg Verestou puszta. 1227-ben kerül az Almádi - apátság tulajdonába három szőlejével, két eke alá való földjével, cselédeivel, malmával. 1508-ban már 26 jobbággyal áll az Almádi apátság tulajdonában.

Története

• Településtörténet

Vöröstó területe a legrégebbi idők óta lakott hely, megtalálták a kőkorszakbeli ember nyomait is. A lakosság birtokában voltak csiszolt kőszerszámok, kőbalták, amelyeket a mezőkön találtak. Ezeket donnensteinnek, mennykőnek hitték. A kőbaltának gyógyító erőt is tulajdonítottak, daganatos betegségek gyógyítására használták őket. A középkori falu a török hódoltság alatt elnéptelenedett, 1671-től puszta, lakói Vázsonyba költöztek. 1696-ban hat régi, ide való jobbágyot Vázsony városban írták össze, ott már saját házuk volt, de még használták vöröstói földjeiket.

A Zichy család – 1652-ben birtokadományként megkapta Vöröstó területét is – 1714-ben szlovák családokat telepített ide, de miután azok egy éven belül megszöktek 1722-ben németeket, a Honbachból származó Höckl Ádámot és társait telepítette Vöröstóra. Bár a faluhoz tartozó földterület nem a legjobb minőségű, Rómer Flóris 1860-ban a környék leggazdagabb falujaként jellemezte. A falu jómódját a Stájerországba irányuló borkereskedelem alapozta meg. A borért cserébe visszafelé általában épületfát hoztak.

1910-ben 300 lakosából 56 magyar, 244 német volt. Ebből 293 római katolikus, 6 evangélikus volt.

A 20. század elején Veszprém vármegye Veszprémi járásához tartozott.

• Építéstörténet

A falu egy utcából áll. Sajátos elrendezése van az épületeknek. A házakat az útra merőlegesen egymás mögé építették.

A bejáratok az ellentétes oldalon vannak, így minden háznak saját udvara van. Az udvart egységesen mindenhol nagyméretű pajta épület zárja le, amely védett a betolakodóktól és az időjárástól.

A pajták egykor összefüggő láncot alkottak.Az épületek építőanyaga a közelben fejtett terméskő volt, melyet legtöbbször sárba, néha habarcsba rakták. A boltozatok, oszlopok és a kémények téglából készültek. Vöröstó építkezése képviseli legegységesebben a német házak fejlődésének a legmagasabb fokát. Itt az utcafronton minden háznak három ablaka van. Az épületek többsége a 19.sz végi évszámot visel oromzatán. Az egész udvari homlokzaton végig húzódó nyitott tornácot már nem nagyon találunk Vöröstón, de sok lakóháznál felismerhető még a két oszlopból, két fél oszlopból és összekötő ívekből álló középső lopott tornác, melyből a konyha („kuchl”) és a két szoba („ferte stuve”, „ hinre stuve”) valamint a padlás- vagy pincelejárat nyílik.

A házak zöme ma már zárt tornácos, csak a bejárati ajtó és a két oldalán szimmetrikusan elhelyezkedő két ablak emlékeztetnek az egykori nyitott tornácra.

Nevezetességei

• Kálvária

A kálvária a falu délkeleti szélén emelkedő dombon áll. Tőle északra a mencshelyi-nagyvázsonyi út másik oldalán található a község temetője. A Kálvária-dombot egyébként legelőként használták, így gyakran tettek kárt az építményekben az ott legelő állatok is.

Az épületegyüttes tájolása É-D-i irányú. Északról lehet megközelíteni egy kapun keresztül (kerítés csak az északi oldalon védi) a kálváriát. A stációk két sorban, fő nézetükkel a tengelyre fordítottan egymással szemben állnak.

A 3 méter magas klasszicista stílusú stációk valószínűleg téglából épültek. (Vakolásuk miatt nem állapítható meg pontosan.) Fedőlapjuk kőből készült, kovácsoltvas kereszttel. A képek mázas kerámiából készültek. A stációképeket úgy helyezték el, hogy a keresztutat járó hívő egyik oldalról a másikra keresztben halad.

A stációk sorát sokszög alaprajzú, kupolás kápolna zárja. Belül az ajtóval szembeni déli falsíkon oltár, rajta fa szentségtartó. Az oltár felett újszerű Piéta kép, felette felirat: „Du Königin der Märtyrer Bitt für uns!”. Az oltár alatt Szent Sír. A keleti és nyugati oldalán ablakok, alá padokat helyeztek. A kápolna az ünnepeken kívül zárva van.

A Kálvária-dombról és a rajta felállított Golgotáról II. József 1783-85. évi katonai felméréseiből értesülünk először. Eszerint a falutól keletre háromkeresztes kálvária található. Az 1824 és 1846. évi egyházlátogatás szerint bár kápolna és stáció a Kálvárián nincsen, de áll ott öt fakereszt, mind az öt a megfeszített üdvözítőnek képével és még két fakereszt a két latornak képével. Sajnos a jegyzőkönyv a keresztek elhelyezéséről nem ír bővebben.

A kálvária mai formáját az 1880-as években nyerte el. Népessy Károly helyi plébános 1882-ben jelentette az egyházmegyének, hogy hívei saját költségükön a kálváriát áthelyezték – közelebb helyre állították – s az átépítés költségeihez igénybe szeretnék venni annak alaptőkéjét, melyet az egyházmegye kezelt.

Az átépített keresztút az 1910-es években már felújításra szorult. 1911-ben tatarozták a stációkat és a kaput, 1916-ban kicserélték a 14 stációképet. A régi, színevesztett faképek helyére festett bádogképek kerültek. (A templomba csupán 1948-ba készítettetek – a plébános kérésére és rábeszélésére – keresztutat.)

A kápolna mellett álló két keresztet 1944-ben állították fel.

A kálvária legutóbbi felújítására 1996-97-ben került sor, amikor rendbe hozták az építményeket, a stációkba mázas kerámia domborművek kerültek.

• Szeplőtelen fogantatás templom

Az eredetileg szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt templomot már 1121-ben említik s 1550-ben még fennáll. Nagy a valószínűsége annak, hogy mivel fából készült, a törökök felégették. Ezt a templomot az új telepesek 1746-ban renoválták. A jelenlegi templom alapkövét 1825. március 14-én rakták le. 108 ember ásta ki a templom alapjait. 349 ember fát vágott és mindent saját kezűleg készítettek elő. Az építkezést 1825. április 5-én kezdték el. Nem volt ugyan még befejezve de az első misét már november 1-jén megtartották, innen ered a jelenlegi búcsúünneplés. A téglákat a faluban a temető mögött égették, az építést a falu lakói végezték. Ebben az időben még több mint 400-an lakták, s a kisgyerekeket kivéve szinte mindenki dolgozott a templom építésén. Az összes költség 90.000 Ft volt. A mai is látható oltárképet – Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása – Zichy-Ferraris Ferdinánd kegyuraság felesége gróf Széchenyi Zsófia festette Bécsben, így a templom védőszentje ez újabbira változott, a búcsúünneplés azonban Mindenszentek maradt. Az orgonát 1833-ban készítette Fischer János keszthelyi orgona építő, ára 1450 Ft. A templomot 1826 augusztus 15-én szentelte fel Padányi Biró Márton veszprémi püspök. A templom a környék legnagyobb és legszebb kincse. Belső hossza 30 m Hajója 21X11m=291m2 Szentélye 9X7m=63m2 Sekrestye 31,5m2 Összesen 325,5 m2 Külső mérete: 32X19m A Kálvária 1863-ban épült. A plébániát 1832-ben állították vissza a ma is látható állapotára.

• Nemzetiségi jellemzők, hagyományok

Különös hagyományai a községnek ma már nincsenek. Buzgó katolikusok lévén az egyházi ünnepkör határozta és határozza meg szokásaikat, és foglalja keretbe napjaikat. Nagyobb ünnepekkor összejön a család és közösen mennek a helyi templomba, majd utána ebéd következik, aztán a rokonok látogatják meg egymást. Ma már nem hordanak népviseletet, a múltra emlékeztető ruhákat egy-két helyen féltve őrzik a szekrényekbe.

Elmesélések alapján tudjuk, hogy milyen is volt a viselet és mit fogyasztottak. Ezt Janka néni így mesélte:

A menyasszony öltözéke, családja anyagi helyzetétől függően, selyem vagy bársony rózsás szoknya volt, vállkendő, blúz (muca, pajka, szives blúz), valamint fehér, rakott előkötény, a fejtetőt mirtuszkoszorú ékesítette, mely gömbölyű volt. A lányok a hajukat négyes fonással, koszorúba rögzítették a fejük tetején, s ahogy a menyasszony, úgy ők is mirtuszkoszorút hordtak. A kikérő vőfélyek botját pántlikák és virágok díszítették, zakójukra mirtuszbokrétát tűztek.

A lakodalmas ebéd tyúkhúsleves volt, általában két üstben főzték. Utána paradicsommártás következett, a levesben főtt hússal körítve, kenyérrel, valamint pörkölt és pecsenye, savanyúsággal és uborkával. Desszertként mákos, túrós rétest kínáltak, melyet közvetlenül az ebéd előtt sütöttek ki, hogy frissen kerüljön az asztalra. A rétes mellé különféle linzertészták is készültek. Elmaradhatatlan volt a vajas kráfli, melyet kemencében sütöttek és az asztalra került a finom diópörkölt torta.

Ezekből az időkből sok fénykép is került elő.

Források

• Nemesvámosi Római Katolikus Plébánia és régiója egyházközségeinek honlapja
• Vöröstó nem hivatalos honlapja

A falu lakóinak elbeszélése és Szabó László kántor tanító úr, aki összegyűjtötte Vöröstó anyagát.