Tengerparti seprűcserje

Tengerparti seprűcserje
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények;
Törzs:	Zárvatermők;
Csoport:	Valódi kétszikűek;
Csoport:	Asteridae;
Rend:	Fészkesvirágzatúak;
Család:	Őszirózsafélék;
Nemzetség:	Baccharis;
Tudományos név
	Baccharis halimifolia; L
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Tengerparti seprűcserje témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Tengerparti seprűcserje témájú médiaállományokat és Tengerparti seprűcserje témájú kategóriát.

A tengerparti seprűcserje vagy borfa (Baccharis halimifolia) az őszirózsafélék családjába tartozó, Észak-Amerikában honos, látványos virágzatú, sótűrő bokor. Európában és Ausztráliában kivadult és inváziós fajként terjed.

Megjelenése[szerkesztés]

A tengerparti seprűcserje 2-4 (ritkán akár 6) méter magas lombhullató cserje. Néha kis, egytörzsű fa formájában nő, de többnyire sűrű bokor. A kifejlett növények kérge mélyen bordázott. Szórt elhelyezkedésű levelei rombusz alakúak, oválisak vagy keskeny ovális-lándzsásak, 2–6 cm hosszúak. Szélük a nyél közelében ép, a csúcs felé 1-3 nagy fog lehet rajta.

Ősszel, augusztus végétől novemberig virágzik. Virágai kétlakiak, vagyis a porzós és termős virágok külön növényeken találhatók. AZ egyes virágok aprók, de az ágak végén nagy virágzatba tömörülnek. A porzós virágok sárgásak, nem különösebben feltűnőek, viszont a termősök hosszú, gyapjúszálszerű fonalakat növesztenek, amelyek miatt messziről az egész bokor úgy tűnik, mintha vatta borítaná.

Termése 1,3-1,8 mm-es kaszat, amelynek végén számos, 10–12 mm hosszú, ezüstfehér szál segíti a szél által való terjesztést. A magoknak nincs szükségük pihenési időszakra, azonnal csírázásképesek.

Kromoszómaszáma 2n=18.

Elterjedése és termőhelye[szerkesztés]

Eredetileg Észak-Amerika délkeleti részén volt honos a kanadai Új-Skóciától Floridán keresztül egészen Texasig és Északkelet-Mexikóig (valamint Kubában és a Bahamákon). A Fekete-tenger partján (Abházia), Észak-Spanyolországban, Dél-Franciaországban, Olaszországban, Ausztráliában és Új-Zélandon kivadult és gyorsan terjedve veszélyezteti az őshonos fajokat. Szerepel az Európai Unió inváziós fajokat felsoroló jegyzékében.

Eredeti hazájában tengerpartokon, partközeli sós mocsarakban, legelőkön, utak mentén található meg. A talajjal szemben igénytelen, jól nő a nagyobb sótartalmú vagy szikes talajon; elviseli a nedves, száraz vagy tápanyagszegény aljzatot. A nehéz agyagtalajt nem kedveli. A fagyot jól tűri. Nagy mennyiségű magot termel (egy növény akár több százezret, sőt másfél milliót), amelyeket a szél több kilométerre is elvisz, így gyorsan tud terjedni.

Felhasználása[szerkesztés]

Nagy tömegben hozott virágai jó méhlegelők, különösen ősszel, amikor kevés virág nyílik. Igénytelensége, gyors növekedése, látványos virágzata miatt dísznövényként ültetik, de a talaj eróziójának megakadályozására is használják. Magjai mérgezőek. Pollenje allergén lehet.