Szavannavércse
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Falco rupicoloides Smith, 1829 | ||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Szavannavércse témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Szavannavércse témájú médiaállományokat és Szavannavércse témájú kategóriát. |
A szavannavércse (Falco rupicoloides) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj.[1][2]
Rendszerezése
A fajt Andrew Smith skót ornitológus írta le 1829-ben.[3]
Alfajai
- Falco rupicoloides arthuri (Gurney, 1884) – Tanzánia és Kenya
- Falco rupicoloides fieldi (Elliot, 1897) – Szomália és Etiópia
- Falco rupicoloides rupicoloides A. Smith, 1829[2] - Dél-Afrika
Előfordulása
Afrika középső és déli részén honos Szomáliától délre egészen Dél-Afrikáig.
Természetes élőhelyei a szubtrópusi és trópusi füves puszták, szavannák, cserjések és sivatagok. Állandó, nem vonul faj.[4]
Megjelenése
Testhossza 29–37 centiméter, szárnyfesztávolsága 68–84 centiméter, 165-334 gramm a testtömege.[3] A tojók és a hímek azonos méretűek. Színe vörösesbarna a hátán, a szárnyfedőkön és a combokon sötét sávozással, a fejen és a mellen pedig barna csíkozottsággal. Az evezőtollak és a farok fekete színű, halványszürke csíkokkal. A kifejlett egyedek szeme krémszínű. A fiatal egyedek tollazata barnás, szemük barna.
 |
._(48421656566).jpg) |
Életmódja
Elsősorban ízeltlábúakkal, különösen szöcskékkel, termeszekkel, bogarakkal, ritkábban hangyákkal, százlábúakkal, skorpiókkal és pókokkal táplálkozik,[3] de bármilyen kisebb állatot elfogyaszt.
Szaporodása
A pár állandóan a fészek közelében marad, és a territórium határait magas kiáltásokkal és gyors ide-oda röpködéssel jelzi. Egy régi, más madár által már elhagyott fészekben szokott költeni. Fészekalja 3-5 tojásból áll, melyen 32 napig kotlik. Főleg a tojó költ, a hím csak addig váltja fel, amíg a tojó elfogyasztja a párja által a fészekbe szállított eleséget. Később a fiókák védelme és etetése is a tojó feladata, a hím pedig beszerzi a fiókák és a tojó számára szükséges táplálékmennyiséget. Miután a fiatal madarak eléggé fejlettek, hogy meg tudják védeni magukat, a tojó is besegít a hímnek a táplálékszerzésbe. A kirepülés után a fiatal vércsék még több hétig szüleik territóriumában tartózkodnak mielőtt szétszélednének.
Természetvédelmi helyzete
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig stabil. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[4]
Jegyzetek
- ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- ↑ a b A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- ↑ a b c Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
Források
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2020. május 4.)
- Oiseaux.net
- Novum állatvilág enciklopédia IV.: Madarak I. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2006. ISBN 963-9334-93-6 – magyar neve
