Simonyi Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Simonyi Károly
Simonyi Károly arcképe.jpg
Született 1916. október 18.
Egyházasfalu
Elhunyt 2001. október 9. (84 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása mérnök,
fizikus,
egyetemi oktató
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Simonyi Károly témájú médiaállományokat.

Simonyi Károly (Egyházasfalu, 1916. október 18.2001. október 9.) mérnök, fizikus, kiemelkedő tudós-tanár. Charles Simonyi édesapja. Munkásságát 1998-ban a Magyar Nemzeti Örökség részévé nyilvánították.[1]

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tízgyermekes parasztcsalád hetedik gyermekeként született. Már az alsóbb iskoláit kiemelkedő eredménnyel végezte, ezért a falu plébánosa segítette a továbbtanulását: felkutatta egyik gazdagabb rokonát Simonyi–Semadam Sándort, aki támogatta Simonyi Károly tanulmányait. Simonyi Károly az óbudai Árpád Reálgimnázium diákja volt.

Később Simonyi-Semadam Sándor lánya, Erzsébet és a lány férje Mayer Miksa (a Ganz-gyár mérnöke, Kandó Kálmán munkatársa) vette magához őt, majd később Ernő bátyját is. A mérnök adta kezükbe a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat, amelynek lelkes megoldói lettek. Az anyagi jólét miatt lelkiismeret-furdalása volt, és ezért próbálta lehetőségeit minél jobban kihasználni.

1940-ben a Műegyetemen gépészmérnöki, a Pécsi Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett. 1940-től a Műegyetem Bay Zoltán vezette atomfizika tanszékének tanársegédje. A világháború alatt amerikai, majd szovjet hadifogságba esett. Jelentősen lefogyva érkezett haza.

1946-ban részt vett a Bay által vezetett Hold-radarkísérletben. 1948-ban a Soproni Műszaki Egyetem fizika-elektrotechnika tanszékére került, ahol a megépítette az első magyar magfizikai részecskegyorsítót, egy Van de Graaff rendszerű 1 MeV-eset. Ezért 1952-ben Kossuth-díjat kapott.

A Van de Graaff gyorsító jelenleg már kiállítási darab

A gyorsító jelenleg az ELTE Fizikai épületében található a Pázmány Péter sétányon. A mellette található tábla felirata:

1952-től alapítója és vezetője volt a BME elméleti villamosságtan tanszékének és a KFKI atomfizikai osztályának. A KFKI-ban párhuzamosan folyt a részecskegyorsító építése és az elméleti felkészülés az atomfizikai kutatásokra. Simonyi a fúziós energiatermelés lehetőségeit és korlátait vizsgálta. Később a KFKI egyik igazgatóhelyettese Kovács István igazgató és Jánossy Lajos igazgatóhelyettes mellett.

1956-ban megválasztották a KFKI forradalmi bizottsága elnökének. A forradalom alatt az intézményben nem történt rendbontás.

A forradalom után megindult ellene a harc. 1957. december 31-én elbúcsúzott a KFKI-tól, a hetvenes évek elején az általa alapított BME Elméleti Villamosságtan tanszékének tanszékvezetői posztjáról is távozni kényszerült. Beosztott egyetemi tanárként folytatta a tanítást, az egyetem St. épületének 216-os szobájába került. Ez tette lehetővé egy előadássorozat során körvonalazódó, legismertebb könyvének, A fizika kultúrtörténetének a megírását, amelyért 1985-ben Állami Díjat kapott.

Később az egyetemi felvételi feladatokat kitűző bizottság elnökének kérték fel. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia soraiba választotta. 1998-ban elnyerte Az év ismeretterjesztő tudósa díjat. 2000-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.

Mindig szót emelt a természettudományos és a humán kultúra szétválasztása ellen. Ebben a tekintetben barátjához, Németh Lászlóhoz hasonlóan gondolkodott.

Simonyi alapította a Természet Világa Természet–Tudomány diákpályázatának A kultúra egysége különdíját.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felesége, Zsuzsa, francia–spanyol szakos tanárnő. Fiai, Tamás és Károly mérnökök. Károly középiskolás korában került külföldre, később vezető szakemberként, Charles Simonyi néven járult hozzá a Microsoft sikeréhez.

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvei több nyelven megjelentek. Az Elméleti villamosságtan c. tankönyvét német nyelvterületen ma is használják. "A fizika kultúrtörténete" c. művét a magyar Nemzeti Örökség részévé nyilvánították (1998).

  • Elméleti villamosságtan (1952, 1967, 1981)
  • Villamosságtan (1954, 1957 - két kötetben, 1967)
  • Magyar-Kínai Elektrotechnikai Szótár (1962)
  • Elektronfizika (1965, 1980)
  • Elméleti Villamosságtan Példatár (társszerző, 1967)
  • A fizika kultúrtörténete; 1978, 1981, 1986, 1998, 2002
  • Az Információtechnika Fizikai Alapjai - Elektronfizika (társszerző, 1997)
  • A magyarországi fizika kultúrtörténete - XIX. század (2001)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]