Bay Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bay Zoltán
Zoltán Bay (1900-1992) Hungarian physicist.jpg
Arcképe a SZTE EK gyűjteményéből
Született 1900. július 24.
Gyulavári
Elhunyt 1992. október 4. (92 évesen)
Washington
Nemzetisége magyar magyar
Házastársa Lázár Ilona (1932-1945)
Herczegh Júlia (1945-)
Foglalkozása fizikus
Fontosabb munkái Magyar Holdradar-kísérlet,
fotoelektron-sokszorozó,
a fénysebességre alapozott méterdefiníció
Díjak A Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja
Kitüntetései Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje,
posztumusz Magyar Örökség díj

Bay Zoltán Lajos (Gyulavári, 1900. július 24.[1]Washington, 1992. október 4.) magyar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez fűződik a magyar Holdradar-kísérlet, a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iskolás évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elemi iskoláit szülőfalujában, a Gyulavári Református Felekezeti Fiúiskolában végezte, majd Debrecenbe került, ahol a Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Itt ismerkedett meg Szabó Lőrinccel, Gulyás Pállal, a 20. század nagy irodalmi egyéniségeivel, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval és Zilahy Lajossal. Nagy hatással volt rá a művészet, és sokáig nem tudott dönteni, hogy a természet- vagy a társadalomtudományokat válassza-e élethivatásul. Példaképe, Eötvös Loránd volt a „döntőbíró”, amikor megismerkedett a fizikus munkásságával. A gimnázium után Budapestre került, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt végig tagja volt az Eötvös-kollégiumnak, amely a tehetséges fiatalok képzésének adott otthont. Egyetemi tanulmányainak befejezése után az egyetem Elméleti Fizikai Tanszékén lett tanársegéd. 1926-ban a legmagasabb kitüntetéssel (sub auspiciis gubernatoris, azaz: kormányzógyűrűs doktorátussal) szerezte meg a doktori fokozatát fizikából. Disszertációja az átlátszó közegek magnetooptikájának molekuláris elméletéről szólt, mellyel csatlakozott a fizika új fejlődési irányához, az atomfizikához. Címe: Az átlátszó közegek magneooptikájának molekuláris elméletéhez.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Bay József református lelkész (Alsókálosa, 1858. november 28. - Gyulavári, 1910. november 11.)[2] Anyja Böszörményi Julianna[3] (Árpád, 1864. - Zsadány, 1931.) Egyik bátyja Bay József református lelkész (Gyulavári, 1891. augusztus 18. - Budapest, 1984. augusztus 1.), másik bátyja Bay Géza jogász (Gyulavári, 1898. - Szatmárnémeti, 1942.)[4]

Három lánytestvére: Jolán; Róza Julianna és Julianna Jolán korán elhúnyt tífuszban[5] Húga Bay Erzsébet zongoratanár (1904-1990)

1932-ben házasságot kötött Lázár Ilonával. Első gyermeke, Márta, 1934 április 4-én született. Első házassága 1945-ben felbomlott.

1947-ben házasságot kötött Herczegh Júlia („Duci”) erdélyi testnevelő tanárral[6]. Asszonyneve Julia H. Bay (Chevy Chase, MD). Ez a házassága haláláig tartott.[7] Gyermekei: Zoltán K.(Salzburg, 1948. július 3.) és Júlia Lilla (1949).[8][9] Fia, ifjabb Bay Zoltán nem tévesztendő össze a tudós unokaöccsével, Bay Zoltán mérnökkel, aki egyetemi hallgatóként[10] együtt dolgozott vele a Hold-radar kísérletnél. [11]

A sorsdöntő berlini évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bay tanulmányai befejezése után négy évet töltött Berlinben, a Collegium Hungaricum és a Notgemeinschaft der Deutschen Wissenschaften ösztöndíjával. A német főváros ebben az időben élte fénykorát, ugyanis nem kisebb fizikusok dolgoztak itt, mint Max Planck, Albert Einstein, Erwin Schrödinger és Max von Laue. Itt-tartózkodása alatt kutatómunkát folytatott a Physikalisch-Technische Reichsanhaltsban, ahol a hidrogénmolekula folytonos színképén alapuló, új, nagyenergiájú ultraibolya fényforrást fejlesztett ki.

A Berlini Egyetemen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1927 és 1930 között a berlini egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében dolgozott Bodenstein mellett. Itt végzett kísérletével bizonyította be először spektroszkópiai úton, hogy az aktív nitrogéngáz szabad nitrogénatomokat tartalmaz. Az eredmények elismeréseként 1930-ban – Bodenstein javaslatára – a Szegedi Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékének elméleti fizika professzora lett. Aschner Lipót választottjaként került a Tungsram fejlesztő laboratóriumának élére. Aschner támogatta abban is, hogy a gyár műszaki problémáinak megoldásán túlmenően olyan kísérleteket is végezhessen, melyek nem köthetőek a gyár érdekéhez. Így kísérleteket végezhetett a részecskeszámlálás és a Hold-radar kísérlet érdekében is (az előbbi az elektronsokszorozóhoz kapcsolódik).

Nemcsak oktatott, kísérletezett, hanem Laue berlini vitaüléseinek mintájára rendszeres fórumokat szervezett az elméleti és kísérleti fizika aktuális problémáiról. A gázkisülések vizsgálata után az elemi részecskék számlálása felé fordult figyelme.

Míg Szegeden tevékenykedett, barátságot kötött Riesz Frigyessel, Haar Alfréddal, s nem utolsósorban Szent-Györgyi Alberttel.

„Világsztár” születik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1930-tól 1936-ig egyetemi tanár a szegedi egyetem elméleti fizikai tanszékén. 1936-ban habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen.

1936-ban a kutatómunkát Budapesten, a Tungsram Egyesült Izzó Laboratóriumban és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta. E labornak a többivel ellentétben rendkívüli előnyei voltak. Az anyagiakra nem lehetett panasz, se a jól képzett gárdára. Bay számos találmányára kapott szabadalmat, úgymint:

1938-ban, a Tungsram támogatásával megszervezte a BME-n az Atomfizikai tanszéket. Emellett folytatta kísérletsorozatát, amelynek eredménye az elektronsokszorozás, más néven fotoelektron-sokszorozó elvén alapuló részecskeszámláló. Az 1938. évi felfedezés után többen kértek tőle fotoelektron-sokszorozót, így Werner Heisenberg és Neumann János.

Az első radarkapcsolat létrehozása a Holddal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bay vezette azt a csoportot, melynek először sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. A kísérletek 1945 nyarán kezdődtek, és 1946. február 6-án bejelentették a világnak, hogy sikerült a Holdra radarjelet küldeni és a visszavert jelet érzékelni. Ezt Bay jelismétlési és jelösszegzési ötletének megvalósítása tette lehetővé, mely elv a mai napig használatos. Az ezzel elvégezhető távolságmérések sokat pontosították ismeretünket a Naprendszerbeli távolságokról (lásd csillagászati egység). Ez azt jelentette, hogy Bay Zoltán nemcsak elindította a radarcsillagászatot, hanem új tudományág született. 1946 és 1948 között tudományos munkásságának elismeréséül megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökének.

A radarcsillagászat megszületése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emléktábla a szülőházán
A gyulavári templom és a Hold

A csillagászat iránt gyermekkorától érdeklődött. Saját visszaemlékezése szerint: "A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől: Ha felmásznék a toronyra meg tudnám-é tapogatni a Holdat?" Később, 10 évesen láthatta a Halley-üstököst. Egyetemi évei alatt távcsövet épített, megfigyelhette a Jupiter holdjait, megismerte a csillagképeket és a Hold tájait. Így nem csoda, hogy amikor megismerte a mikrohullámú radartechnikát, rögtön az ötlött a fejébe, e technikával ki lehet jutni a világűrbe, és el lehet vele érni a Holdat. Kidolgozott egy elvi megoldást, amitől nem tért el a nehézségek ellenére sem. A sikeres kísérlet előzményei a második világháborúhoz kötődnek. Angliában, Németországban, Magyarországon titokban erőfeszítéseket tettek a hajók, repülőgépek rádióhullámok visszaverődése útján történő felismerésére, távolsági mérésére. A feladat végrehajtására létrehozták a Bay csoportot. A radarkísérletek a háború vége felé eredménnyel jártak. A János-hegyről Székesfehérvárig lehetett repülőket érzékelni.

A Hold-kísérlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légvédelmi radarokat a Német Birodalom szállította, hazánk ezt elektroncsövek szállításával viszonozta. A német fejlesztések viszont annyira titkosak voltak, hogy az eredményeket még Magyarországnak sem adták át. Ezért a Bay-csoportnak önállóan kellett a berendezéseit fejlesztenie. Winter Ernő és Budencsevits Andor első fejlesztése, az EC 102 adótrióda az 50 centiméteres tartományban 2 W teljesítményre volt képes. A Naszályról már 30 km távolságú tárgyakat lehetett vele megfigyelni. A következő, EC 130 adócsövet Dallos György fejlesztette ki. Bay tudta, hogy az efféle kísérleteknél a teljesítmény növelése impulzus üzemmódban lehetséges. Így a néhány wattos adócső csúcsteljesítménye megközelítette a 2 kW-ot. Az impulzusgenerátor Papp György, Sólyi Antal, Magó Kálmán munkája volt. 1944 márciusában Bay, Papp és Simonyi elvégezte az alapvető számításokat. Eszerint a Holdról visszaérkező jel a kibocsátott jelnek 10-16-szorosa. A Föld adatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a mikrohullámok tartományában a Hold albedója (visszaverő képessége) a Földéhez hasonló, és kb. 1/10 értékű. Azt is látták már, hogy a hasznos jel 10-szer kisebb a zajhoz képest. Ennek ellenére Bay már akkor kijelentette munkatársai előtt: „Megradarozzuk a Holdat”.

Az impulzusüzem lehetővé tette, hogy az elektroncső névleges (időben állandó) disszipációját többszörösen is túllépjék. Ezen túlmenően, kiszámították, hogy a Holdról 2,5 másodperc alatt érkezik vissza a visszhang. Ezért úgy döntöttek, hogy 3 másodpercenkénti impulzusokat adnak ki. Az 1944 augusztusában végrehajtott kísérletek még eredménytelenek voltak: a visszavert jel mélyen a zajszint alatt volt, a berendezéseket nem sikerült a szükséges 50 perc időtartamig folyamatosan működtetni.

Az elektromos impulzusgenerátor olyan forgókapcsolóval működött[12], amely hasonló az akkoriban használt hullámváltókhoz. Ez a gép a villamos hálózati 50 Hz frekvenciáról működött szinkronmotoros hajtással. A kontaktus vezérelte az anód- és rácsfeszültséget is. (A sikeres Hold-radar kísérletnél már 2000 V rácsfeszültséget használtak.) Az adócső továbbfejlesztése sikeres volt. Az EC 108 4500 V anódfeszültséggel 10 kW teljesítményt szolgáltatott.[13]

Tekintettel arra, hogy a (reménybeli) visszavert jelek mélyen a zajszint alatt maradtak, Bay Zoltán ötlete alapján Budincsevics Andor és Várbíró Emil coulométert (voltamétert) szerkesztett. Ez a készülék 30%-os kálium-hidroxid oldatot tartalmazott, amelynek csatlakozóját az impulzusadó kapcsolta rá a vett jelre. Így az oldatból kivált hidrogén mennyisége minden beérkezett impulzustól növekedett, és a kísérlet végén mérhető volt. Az 50 perc alatt kb. 1000 impulzust kellett a készüléknek észlelnie. A kapcsolójeleket kereskedelmi célra fejlesztett végerősítő csövek szolgáltatták (EL 6).

1944-ben a zsidónak nyilvánított munkatársakat elhurcolták; Bay közbenjárására 13 mérnököt és fizikust mégis elengedtek, a német adócső-programra (a légvédelmi radarprogramra) való hivatkozással. Ám ők is, és a többiek is csak a nyilas hatalomátvételig dolgozhattak. A gyár működését leállították, a dolgozókat és a gépeket nyugatra szállították. Bay Zoltán, Szent-Györgyi Albert és mások ellenállási mozgalmat szerveztek (Ellenállási Front)[14]. Fegyvereket nem sikerült szerezniük, talán ez is közre játszott abban, hogy Bay Zoltánt rövid fogság után elbocsátották a Margit körúti fogházból. Amikor a Kállay-kormány Szent-Györgyi Albert segítségével tárgyalásokat kezdeményezett a háborúból való kiugrás érdekében, Bay Zoltán üzemeltette a titkosított rádiókapcsolatot Londonnal.[15]

A szovjet csapatok 1945 január 10-én jutottak el az Egyesült Izzó gyárához, és a megmaradt berendezéseket is elszállították; azok kivételével, amelyek január 20-ától kezdve már szovjet adócsöveket gyártottak. Ezév nyarán egy háborús felderítő radarral kísérleteztek, amely a 2,5 m-es hullámhosszon működött. Folyt közben az új adócső beszerzése. Az OQQ 500/3000[16] 0,06 másodperces impulzusokkal volt képes működni, az 55 cm-es hullámhosszon. (500W disszipált teljesítmény és 3000 V anódfeszültség[17]) Ehhez új antennára volt szükség. Az 8x6m-es szögvas keretre rögzítve hat sorban és hat oszlopban, összesen 36 dipólt tartalmazott. Az antennát Istvánffy Edwin tervezte. A sávszélesség kezdetben 200 kHz volt, ezt később 20 Hz-re sikerült csökkenteni. Az antenna az épület lapos tetején állt, az adó, a vevő, az impulzusgenerátor, a coulométer az alatta levő emeleten. A kísérleteket 1945 decemberétől 1946 februárjáig folytatták; mégpedig mindig éjszaka, mert a nagy érzékenységű műszerek hibajeleket érzékeltek volna, hiszen a gyár nappal működött. A munkások fizetést nem kaptak. Ellátmányuk kenyér, liszt, krumpli és melasz volt.

Készültek berendezések a Hold mérésére is, melyet először Nógrádverőcén, majd a fővárosban állítottak fel. 1945 márciusában a szovjet hadsereg elkobozta a készülékeket. Újra kezdték a kísérleteket, de felismerték, hogy a kb. négyszázezer kilométerről visszavert jel elvész a zajban. Miután a jel-zaj viszony lényeges változtatására nem volt lehetőség, a siker kulcsát Bay ötletének, az ún. coulométerrel[18] történt jelösszegzés megvalósítása jelentette. S végül 1946. február 6-án kijelenthették, hogy „megradarozták” a Holdat. A coulométerben 4%-kal több hidrogén fejlődött, mint amit a zavarjelek produkáltak volna. A szenzációs eredmény értékét nem kisebbíti, hogy egy hónappal ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban – az akkori viszonyok között a kor legfejlettebb technikáját használva – hasonló eredményre jutottak. Ez nem csökkenti Bay és társai érdemeit, elvégre ők a háborús időkben, az amerikaiakénál nehezebb körülmények között végezték kísérleteiket, s szűkösebb anyagi keret állt rendelkezésükre. Az utókornak arról sem szabad megfeledkeznie, hogy a magyar kutatók igen szerény eszközökkel, de annál nagyobb tudományos felkészültséggel dolgoztak. Az amerikaiakhoz képesti késést egyértelműen a háborús körülmények okozták. A radarcsillagászat történetírói Bayt e tudományág „szülőatyjának ” tartják és nevezik.

A kísérletben részt vettek: Papp György, Simonyi Károly, Pócza Jenő, Bodó Zalán, Csiki Jenő, Tary László, Takács Lajos, Horváth Tibor és ifj. Bay Zoltán, az idősebb unokatestvére.

1946 nyarán megpróbáltak a Napról radarvisszhangot kapni. Ez a kísérlet eredménytelenül végződött.

A George Washington Egyetemen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bay Zoltán a személyét ért támadások miatt 1948-ban emigrációba kényszerült (itthon megfosztották állampolgárságától, kitüntetéseitől, és az Elektrotechnikai Egyesület kizárta tagjai sorából). Elfogadta az Amerikai Egyesült Államokban a George Washington Egyetem meghívását, és a kísérleti fizika professzora lett. Gyorskoincidencia-kísérletekkel foglalkozott, és együtt dolgozott Neumann Jánossal, biofizikai témákban Szent-Györgyi Alberttel. Az egyesült államokbeli kutatói tevékenységének legfontosabb mérföldköve kétségkívül a Nemzeti Szabványügyi Hivatal volt, ahol a fizikatudományok más területein folytatta tanulmányait. 1955-től 1972-ig dolgozott itt. Mikor a lézer bevonult a kísérleti fizikába, ő is érdeklődéssel fordult feléje. A fénysebesség mérésének új lehetőségét látta ebben az eszközben, s ez lett a méréstan új mérföldköve. Publikációiban kitartóan harcolt a fénysebességen alapuló egységes idő–hosszúság standard bevezetéséért. Ő javasolta 1965-ben, hogy a távolságegységet, a métert a pontosabban mérhető időegységre és a fénysebességre kell alapozni. Szakirodalmi kutatásokat végzett a fénysebesség állandóságával kapcsolatban. 1983-ban a Súlyok és Mértékegységek Nemzetközi Konferenciája Párizsban tartotta 17. ülését, ahol elfogadták az egységes rendszert és megállapították: „A méter a fény által a vákuumban a másodperc 1/299792456-od része alatt megtett út hossza.”

Bay maga is megjegyezte, hogy eddigi pályafutása során soha nem ütközött akkora ellenállásba, mint a standardizálási rendszer kapcsán.

Az elismerés évtizede[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bay Zoltán síremléke
Bay Zoltán szobra a szegedi Pantheonban
Áldozatok és Hősök: Az Emlékezés Csarnoka

1992. október 4-én, Washingtonban hunyt el. Végakarata szerint hamvait hazaszállították, és szülőföldjén, Gyulaváriban temették el 1993. április 10-én.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1996. szeptember 9-én avatták fel Bay Zoltán szegedi szobrát. Az avatóünnepségen munkásságáról megemlékezett Nagy Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztályának elnöke, Csapody Miklós, a Tungsram Rt. alelnök-igazgatója és Mészáros Rezső, a József Attila Tudományegyetem rektora. A szobor a Pantheonban (Dóm tér), sok más híres magyar kutató szobrával együtt látható.
  • Családja 1996-ban meglátogatta a Bay Zoltán Gimnáziumot és a Bay Zoltán Alapítványt[19] Gyulán[20]
  • Budapest IV. kerületében, Újpesten, a Görgey utcában mellszobor őrzi az emlékét.
  • Jeruzsálemben, az Igazak Kertjében olajfa őrzi az emlékét, mert – a Tungsram műszaki igazgatójaként – 1944 nyarán 13 zsidó származású mérnököt mentett meg. 2000. július 24-én, a világhírű tudós születésének centenáriuma alkalmából, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ünnepségen özvegye vette át a Jad Vasem (Világ Igaza) kitüntetést. A kitüntetéssel járó érmet és oklevelet a Magyar Nemzeti Múzeum 2001. augusztus 31-én, Magyarok, akik a 20. századot csinálták címmel megnyitott állandó kiállításán mutatták be, s azóta is ott látható.
  • Szülőfalujában – a közelmúltban felújított Almássy-kastélyban – Bay-emlékszobát alakítottak ki a település szülöttének emlékére.
  • Az ő nevét viseli a (95954) Bayzoltán = 2003 QQ29 jelű kisbolygó, melyet Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta fedezett fel 2003. augusztus 23-án Piszkéstetőn.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. |Gyulavári polgári anyakönyve, 79/1900.
  2. Édesapja, Bay József. public.omikk.bme.hu, 2004. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  3. Bay Zoltán kérelme szülei házassági anyakönyvi kivonata iránt. omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 9.)
  4. Gyulai ki kicsoda, Gyulai személyek, Személyi adattár, Gyula város. gyulai-info.extra.hu, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  5. Mogyoróssy János Városi Könyvtár - Bay Zoltán. mjvk.hu, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  6. Bay Zoltán és Júlia asszony washingtoni otthonukban.. omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 8.)
  7. Világhíres Feltalálóink. Bay Zoltán fizikus 1900–1992. feltalaloink.hu, 2003. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  8. Leánya Júlia Lilla. public.omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 10.)
  9. Zoltan L. Bay, 92, Major Figure In Developing Radar Astronomy - New York Times”, The New York Times, NYTC (Hozzáférés ideje: 2012. szeptember 8.) 
  10. Füstöss László, Czeizel Endre: Bay Zoltán élete 1.. omikk.bme.hu, 2004. (Hozzáférés: 2012. szeptember 9.)
  11. Havassy Péter szerk.. A megújult kastély (2007) „Márki-Zay Lajos: Bay Zoltán rövid életrajza” 
  12. A Hold-kísérletnél alkalmazott forgókapcsoló. mek.iif.hu, 2001. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  13. Mészáros, Sándor: A Hold válaszolt. Bay Zoltán radarvisszhang-kísérlete. termeszetvilaga.hu, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  14. Szakasits, Árpád: Igazolás részvételéről az ellenállási mozgalomban. omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  15. Világhíres Feltalálóink. Bay Zoltán fizikus.1900–1992. feltalaloink.hu, 2003. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  16. OQQ 500/3000 végerősítő trióda 1946-ból. omikk.bme.hu, 2004. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  17. Audio Asylum Thread Printer. audioasylum.com, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  18. A coulométer vázlata és a mérési elrendezés. omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 6.)
  19. Bay Zoltán Informatikai Szakközépiskola és Kollégium. bay-gyula.hu, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 12.)
  20. A család és Márki-Zay Lajos a Bay Zoltán gimnázium előtt 1996 őszén. public.omikk.bme.hu, 2005. (Hozzáférés: 2012. szeptember 10.)
  • Bay Zoltán pályája és példája dokumentumokban. Gyűjt., vál., szerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better - OMIKK - Püski, 1993. 135. o.
  • Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete
  • Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. Energetikai Kiadó, 2005
  • Magyar tudós-mérnök életrajzi lexikon. (Nagy F. főszerk, Bérczi Sz. és Mtrsai, szerk.) (1986): Magyarok a Természettudomány és technika történetében. Országos Műszaki Könyvtár. Magyar tudós és mérnök életrajzi lexikon. (ISBN 963-592-547-6), újabb kiadása 1997-ben ISBN 963-85433-5-3)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bay Zoltán témájú médiaállományokat.