SMS Ostfriesland

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) 2021. március 15., 15:00-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Link hozzáadása egy könyvforráshoz az ellenőrizhetőségért (20210314)) #IABot (v2.0.8) (GreenC bot)
SMS Ostfriesland
SMS Ostfriesland
SMS Ostfriesland
Hajótípuscsatahajó, (Großlinienschiff)
NévadóKelet-Frízföld régió
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályHelgoland-osztály
Pályafutása
ÉpítőKaiserliche Werft, Wilhelmshaven
Ára43 579 000 márka
Építés kezdete1908. október 19.
Vízre bocsátás1909. szeptember 30.
Szolgálatba állítás1911. augusztus 11.
Szolgálat vége1918. december 16.
Sorsa1921. július 21-én az amerikai légierő elsüllyesztette hadgyakorlaton
Általános jellemzők
Vízkiszorítás22 808 t (konstrukciós)
24 700 t (teljes terhelés mellett)
Hossz167,2 m (teljes)
166,5 m (vízvonalon)
Szélesség28,5 m
Merülés8,94 m
Hajtómű15 gőzkazán, 3 db 4-hengeres kompaundgép – 3 db négyszárnyú hajócsavar (∅ 5,1 m)
Üzemanyagszén és olaj (2700 ill. 160 t)
Teljesítmény34 944 le
Sebesség21,2 csomó (37 km/h)
Hatótávolság15 400 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet12 db Sk 28 cm (L/50) (1200 lövedék)
14 db Sk 15 cm (L/45) (2100 lövedék)
14 db Sk 8,8 cm L/45 (ebből 2 Flak 1915-től) (2800 lövedék)
6 db 50 cm-es vízalatti torpedóvető cső
(1-1 elől és hátul, 2-2 oldalt – 16 torpedó)
Páncélzatvízvonal: 120-300 mm
fedélzet: 55-80 mm
lövegtornyok: 100-300 mm
kazamaták: 170 mm, (lövegpajzsok 80 mm)
torpedórekesz: 30 mm
parancsnoki központ: 100-400 mm
hátsó híd: 50-200 mm
Legénység1113 fő (közte 42 tiszt)
1192 (harci körülmények között)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Ostfriesland témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az SMS Ostfriesland a Német Császári Haditengerészet egyik csatahajója volt, a Helgoland-osztály másodikként megépített egysége. A Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) I. csatahajórajához (Geschwader I) lett beosztva és jórészt ennek a kötelékében szolgált az első világháború alatt. Testvérhajóihoz, a Helgolandhoz, a Thüringenhez és az Oldenburghoz hasonlóan az Ostfriesland is részt vett a háború nagy hadműveleteiben az Északi-tengeren, így a legnagyobb tengeri összecsapásában, a skagerraki csatában is, valamint több bevetésben a Balti-tengeren.

Az 1918 végén a német flotta modern egységeit Scapa Flow-ban internálták a béketárgyalások idejére, de a Helgoland-osztály négy egysége Németországban maradhatott. Az elsüllyesztett hajók helyett az antant végül ezeket a hajókat is követelte. Az osztozkodás során az Ostfrieslandot az Egyesült Államok kapta meg és rövid szolgálat után bombázási hadgyakorlatok célpontjaként süllyesztették el 1921 júliusában.

Építés

Az Ostfrieslandot Ersatz Oldenburg néven rendelte meg a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) az Oldenburg partvédő páncélos pótlására. Nevét a birodalom északnyugati részén lévő Kelet-Frízföld régió után kapta. A megépítésére a wilhelmshaveni Kaiserliche Werft kapott megbízást és a 31-es építési számot kapta.[1] A gerincét 1908. október 19-én fektették le és nem egészen egy évvel később bocsátották vízre 1909. szeptember 30-án. Keresztelését a legősibb fríz nemesi nemzetség egyik tagja, Innhausen és Knyphausen hercegnője végezte.[2] A felépítmény megépítése és a páncélzattal való ellátása után 1911. augusztus 1-én vette át a haditengerészet, nem egészen három évvel építésének kezdete után. Felszereltségét úgy alakították ki, hogy egy csatahajóraj törzsét is fedélzetére tudja venni. A teljes építési költsége 43 579 000 arany márkát tett ki.

Technikai adatok

A csatahajó hosszúsága 167,2 m, szélessége 28,5 m, merülése 8,94 m, vízkiszorítása 24 700 tonna volt. Meghajtásáról 15 gőzkazán és három 4-hengeres gőzgép gondoskodott, melyek mindegyike 1-1 hajócsavart forgatott meg. A gépek teljesítménye 28 000 LE volt, amivel 21,2 csomós csúcssebességet tudott elérni. 3200 tonnás szénkészlettel és 10 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 5500 tengeri mérföld volt. 1915-öt követően a kazánjait úgy módosították, hogy olajat fecskendezhessenek a szénhez. Olajból 197 tonnát vihetett magával. Legénységéhez 42 tiszt és 1071 sorállományú tengerész tartozott.

Fő fegyverzetét 12 darab 30,5 cm-es, 50 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú alkotta, melyeket hat lövegtoronyban helyeztek el (6×2). A másodlagos tüzérségét 14 darab 15 cm-es, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú alkotta, melyeket a hajó két oldalán középen kazamatákban helyeztek el. Rendelkezett még 14 darab 8,8 cm-es, 45 kaliberhosszúságú löveggel is, melyek közül kettőt később hasonló paraméterű légvédelmi ágyúra cseréltek 1914-ben. Az Ostfrieslandnak volt hat víz alatti 50 cm-es torpedóvetőcsöve is. A vízvonal mentén középen a Krupp által gyártott 300 mm vastag cementált páncélzat borította. Hasonló vastagságú páncélzattal rendelkeztek a lövegtornyai elől és oldalt valamint a barbetták is. A fedélzetén a páncélvastagság 63,5 mm volt.

Világháború előtt

Átadása után az Ostfriesland első parancsnoka Walter Engelhart sorhajókapitány lett és szeptember 15-ig menetpróbákat hajtott végre, majd 22-én a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) I. csatahajórajához (Geschwader I) osztották be.[3] Egyéni, majd a rajjal közös gyakorlatok után novemberben részt vett a flotta hadgyakorlatain. 1912. április 24-én a Hugo von Pohl altengernagy vezette csatahajóraj zászlóshajója lett váltva a Westfalent.[4] A Hochseeflotte hagyományos július-augusztusban sorra kerülő nyári útja, melyet rendszeresen a norvég vizekre tettek, félbeszakadt a második marokkói válság miatt és helyette a Balti-tengeren került sor rá.[5] Az Ostfriesland és a flotta többi hajója a következő két év során számos hadgyakorlaton vett részt. Pohl 1912. szeptember 29-én átadta a raj vezetését Wilhelm von Lans ellentengernagynak. Az Ostfriesland nyerte az 1912-13-as Kaiserschiesspreist, a császár után elnevezett tüzérségi verseny díját. A hajó tüzérségi tisztje Friedrich Beesell sorhajóhadnagy volt és ő felelt a hajóraj egységeinek tüzérségi felkészítéséért.[6]

1914. július 14-én vette kezdetét a hagyományos nyári út Norvégiába, mely az utolsó békeidőkbeli művelete volt a Császári Haditengerészetnek. A flotta tüzérségi gyakorlatokat tartott Skagennél Dániától északra, mielőtt folytatta volna az útját július 25-én. Másnap a flotta megkezdte visszaútját Ausztria-Magyarország Szerbiának küldött hadüzenete miatt. Az egész flotta gyülekezett a Skadenes-foknál 27-én és magas készültségi fokot elrendelve indult haza.[7] Ausztria-Magyarország és Szerbia között július 28-án tört ki a háború és egy héten belül minden európai nagyhatalom belépett a konfliktusba. Július 29-re az I. csatahajóraj összes egysége visszatért Wilhelmshavenbe.[8]

Első világháború

A világháború első nagyobb tengeri ütközetére 1914. augusztus 28-án került sor Helgoland közelében. A Wangerooge megerődített szigetének közelében állomásozó Helgoland 04:30-kor parancsot kapott az Ostfrieslandhoz való csatlakozásra. 05:00-kor a két csatahajó találkozott a sérült Frauenlob és Stettin könnyűcirkálókkal. A hajók 07:30-ra visszatértek a kikötőbe.[9] Szeptember 7-én az Ostfriesland és a Hochseeflotte többi egységével együtt kihajózott Helgoland szigetéhez gyakorlatozás céljából. Októberben az Ostfrieslandot egy pár 8,8 cm-es légvédelmi ágyúval (akkor megjelölése szerint ballonelhárító ágyúval) szerelték fel.[10]

brit rekonstrukciós rajz a Helgoland-osztályú német csatahajókról

Az Ostfriesland részt vett a Hochseeflotte első előretörésében az Északi-tengeren 1914. november 2-3-án. Ennek során nem találkoztak össze brit egységekkel. A következő hadműveletre december 15-16-án került sor, mely Friedrich von Ingenohl tengernagy támadó stratégiájának első lépését képezte. Eszerint Franz Hipper ellentengernagy I. felderítőcsoportjának (Aufklärungsgruppe I) csatacirkálói az angol partok ellen intézett támadásaikkal kifutásra késztetik a Grand Fleet kisebb részeit, melyeket a lesben várakozó Hochseeflotte elé vontak és megsemmisítették volna.[11] December 15-én hajnalban a Hochseeflotte kifutott a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés végrehajtására. Az este folyamán 12 német dreadnought (modern csatahajó), köztük az Ostfriesland és három testvérhajója valamint 8 pre-dreadnought (régi csatahajó) 10 tengeri mérföldre (19 km) megközelített egy hat csatahajóból álló brit köteléket. A kísérő rombolók között zajló kisebb összecsapások alapján Ingenohl úgy vélte, hogy a teljes Grand Fleettel áll szemben és ezért a császár utasításaira, miszerint kerülni kell a brit főerőkkel való harcot, a visszavonulás mellett döntött.

1914. január 24-én a doggerbanki csata alatt, melynek során David Beatty tengernagy meglepte az I. felderítőcsoport egységeit, az Ostfrieslandot az I. csatahajóraj többi egységével együtt Hipper túlerővel harcoló csatacirkálóinak támogatására küldték és 12:33-kor hajóztak ki a II. csatahajóraj régi csatahajóival együtt. A csatahajók már nem tudtak beavatkozni a küzdelembe és 19:05-re visszatértek a Schillig-révhez. Ebben az ütközetben veszett oda a Blücher páncélos cirkáló a brit hajók összpontosított tüzében, míg a Seydlitz csatacirkáló súlyosan megrongálódott a hátsó tornyaiban lévő kivetőtölteteinek lángra kapása miatt. A csata után nem sokkal a császár menesztette Ingenohlt és Hugo von Pohl tengernagyot nevezte ki a Hochseeflotte új parancsnokának február 2-án.[12]

Az I. csatahajóraj vezetését 1915. február 16-án Eckermann altengernagy vette át és a nyolc egysége (Nassau- és Helgoland-osztály) 1915. február 22-én gyakorlatozás céljából a Balti-tengerre hajózott, mely művelet március 13-ig tartott. Az Északi-tengerre való visszatérése után a hajók eseménytelen bevetéseken vettek részt március 29-30-án, április 17-18-án, április 21-22-én valamint május 29-30-án. Augusztus 4-ig a flotta nem hajtott végre újabb hadműveleteket, mikor az I. csatahajóraj ismét a Balti-tengerre hajózott újabb hadgyakorlatok végrehajtására.[13] A hónap során Ernst-Oldwig von Natzmer sorhajókapitány vette át a hajó parancsnokságát Engelhardttól.[14]

Hadműveletek a Rigai-öbölben

A Balti-tengeren az I. csatahajóraj az 1915 augusztusában a Rigai-öbölbe tett előretörésre kijelölt haderő része volt.[15] A nyolc csatahajón kívül a haderőhöz tartozott még a Von der Tann, a Moltke és a Seydlitz csatacirkáló, számos könnyűcirkáló, 32 romboló és 13 aknaszedő. A terv szerint az aknaszedők több sávban megtisztították volna az orosz aknamezőket, hogy az őket követő nagy egységek kiiktathassák az öbölben tartózkodó orosz haditengerészeti erőket, köztük a Szlava régi csatahajót. A németek ezt követően maguk telepítettek volna aknamezőket, melyekkel megakdályozták volna újabb orosz hadihajók érkezését az öbölbe.[16] Az Ostfriesland és a többi nagy hajó többsége az öblön kívül maradt a hadművelet egész ideje alatt. A Nassau és a Posen csatahajókat augusztus 16-án az aknaszedők támogatására és a Szlava semlegesítésére rendelték, melyet azonban nem sikerült ártalmatlanítaniuk. Három nap alatt az orosz aknamezőkön sikerült folyosókat létesíteni és a flottilla augusztus 19-én behatolt az öbölbe, de az antant tengeralattjáróinak feltűnésének hírére másnap elrendelték a visszavonulást.[17] Augusztus 26-ra az I. csatahajóraj egységei visszatértek Wilhelmshavenbe.[18] Ezen a napon Erhard Schmidt altengernagy vette át a raj parancsnokságát.

Újabb előretöréseket hajtott végre a Hochseeflotte szeptember 11-12-én és október 23-24-én, de ellenséges erőkkel nem találkoztak. Utóbbi volt az utolsó hadművelet a súlyosan megbetegedett Hugo von Pohl tengernagy vezetésével, helyét Reinhard Scheer altengernagy vette át. Scheer elsősorban a korlátlan tengeralattjáróháború folytatását támogatta, de annak politikai okokból való felfüggesztése miatt a felszíni flotta aktívabb alkalmazását sürgette és erre februárban a császár engedélyt adott neki.[19] Scheer első előretörését az Északi-tengerre március 5-7-én vezette, melyet március 21-22-én és március 25-26-án újabbak követtek.[20]

Lowestofti rajtaütés

Scheer következő hadművelete során az Ostfriesland a csatacirkálók Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütését támogatta április 24-én. Hipper hajói 10:55-kor hagyták el a Jade torkolatát és a Hochseeflotte nagyobbik része 13:40-kor követte őket. A Seydlitz útközben aknára futott és emiatt vissza kellett fordulnia. A többi csatacirkáló ellenállás nélkül támadta Lowestoftot, majd Yarmouth felé továbbhaladva a Harwichban állomásozó különítmény (Harwich Force) cirkálóival találkoztak. Rövid tűzpárbaj után a britek visszavonultak. Ekkor Scheer, akit értesítettek a Grand Fleetnek kifutásáról Scapa Flow-ból, szintén a visszavonulás mellett döntött.[21]

Skagerraki csata

Az Ostfriesland részt vett a skagerraki csatába torkolló hadműveletben 1916. május 31-én. A Hochseeflotte ismét azzal a szándékkal hajózott ki, hogy a brit flotta egy kisebb részét elfogja és megsemmisítse, még mielőtt az ellenséges főerők beérhettek volna. Az Ostfriesland a hadművelet során az I. csatahajóraj élén a csatasor kilencedik egységeként haladt Scheer zászlóshajója, a Friedrich der Große mögött és a Thüringen előtt. Az I. csatahajóraj előtt a III. csatahajóraj Kaiser- és König-osztályú csatahajói haladtak. A II. csathajóraj elavult pre-dreadnoughtjai a csatasor hátsó részét képezték. Az Ostfriesland szolgált az I. csatahajóraj parancsnokának, Erhardt Schmidt altengernagynak zászlóshajójaként, aki egyben Scheer után a második volt a parancsnoki rangsorban.[22][23]

Röviddel 16:00 előtt az I. felderítőcsoport (Aufklärungsgruppe I) csatacirkálói összetalálkoztak David Beatty 1. csatacirkálórajával (1st Battle Cruiser Squadron) és a melléjük rendelt 5. csatahajórajjal (5th Battle Squadron). A kialakuló tűzharcban előbb röviddel 17:00 után az Indefatigable, majd nem egészen fél órával később a Queen Mary csatacirkáló repült a levegőbe. A túlerő elől visszavonuló német csatacirkálók a Hochseeflotte fő erői elé csalták Beatty kötelékét és 17:30-ra látótávolságon belülre kerültek egymáshoz. 17:45-kor Scheer 2 pontos (22° 30’-os) fordulót rendelt el balra, hogy hajóival közelebb kerülhessen a britekhez és egy perccel később kiadta a tűzparancsot.[24] Amíg az élen haladó csatahajók a brit csatacirkálókat lőtték, addig az Ostfriesland és tíz másik csatahajó a 2. könnyűcirkálórajt (2nd Light Cruiser Squadron) vették tűz alá. Az Ostfriesland, a Kaiser és a Nassau a Southamptont vette célba, de csak a Nassau tudott elérni egy találatot.[25] Az Ostfriesland negyed órával később áthelyezte a tüzét a Birminghamre és a Nottinghamre, de találatot nem ért el.[26] Röviddel 19:15 után a meghibásodott Warspite a lőtávolán belülre került és 19:25-kor tüzet nyitott rá a fő tüzérségével 9900-13 700 méter távolságból tüzet nyitott rá és a harmadik illetve negyedik sortüze után találatok elérését jelentették. Ez idő alatt a Warspite-ot 13 nehéz lövedék találta el.

20:15-kor a németek másodszorra is belefutott a Grand Fleet csatavonalába és Scheer ismét 180 fokos fordulót rendelt el 20:17-kor, melyet a csatacirkálók és rombolók támadása fedezett. Látva az előtte haladó csatahajókat ért heves tüzet, a hadmozdulat meggyorsítására Schmidt az Ostfrieslanddal még a parancs végrehajtására való utasítás előtt megkezdte a fordulót, nem várva meg, hogy a mögötte haladó Thüringen kezdhesse meg azt. Ez a manőver némi zavart okozott az elől haladó III. csatahajórajnál, de a hajók hamar visszatértek a kijelölt helyükre.[27]

23:30 körül a németek rendezték vonalaikat és felkészültek az éjszakai összecsapásra. Az Ostfriesland a 24 egységből álló csatavonal nyolcadik hajója volt.[28] Egy órával később a német csatavonal élén haladó hajók összetalálkoztak a brit formáció végére helyezett könnyű erőkkel és heves közelharc bontakozott ki. 01:10 körül az eltévedt Black Prince tévedésből a német csatavonalba akart besorolni. A Thüringen a fényszóróival megvilágította a brit hajót és 30,5 cm-es ágyúival sortüzet lőtt ki rá. Az Ostfriesland a 15 cm-es, a Kaiser a 30,5 cm-es ágyúival vette célba a brit hajót és az a rázúduló össztűzben egy percen belül heves robbanások közepette megsemmisült. Teljes 857 fős legénysége odaveszett.[29] Ezen kívül a csata során részt vett még egy romboló elsüllyesztésében is.

Hajnalra a Hochseeflotte a heves összecsapások révén keresztülverekedte magát a brit könnyűcirkálók és rombolók vonalán és kiért a Horns Revhez 04:00-ra. A már hazafelé tartó Ostfriesland jobb oldalával 06:20-kor aknára futott, melyet még május 4-én telepített a Abdiel romboló.[30] Mivel tengeralattjáró által kilőtt torpedónak vélték a találatot, az Ostfrieslanddal kitérő manőverbe kezdtek és elhagyták a csatavonalat, majd alacsony sebességgel haladva lemaradtak a többi csatahajó mögött. A hátralévő út során a V3, a V5 és rövid ideig a G11 rombolók biztosították. 10:40-re a sebességét 15 csomóra növelték.[31]

A tengeralattjáró elleni védelmének megerősítésére egy repülőcsónakot rendeltek fölé, mely 12:20-kor egy brit tengeralattjárót vélt felfedezni. Az Ostfriesland emiatt kitérő manőverbe kezdett, melynek hatására az aknarobbanásban kisebb mértékben megrongálódott válaszfal felszakadt és a beáramló újabb víztömeg miatt a hajó 4,75 fokban megdőlt a jobb oldalára. Emiatt a sebességét ismét mérsékelni kellett és 14:20-kor szivattyúval felszerelt hajó segítségét kérte, azonban 14:45-re a vízbetörést sikerült megállítani és sikeresen elért a Jadéhoz. Eközben sikerült folyamatosan 10 csomóra gyorsítania és 18:15-kor befutott Wilhelmshavenbe.[32] Az akna egy 12×5 méteres rést ütött a hajótesten, melyen át 500 tonna tengervíz tört be. A torpedórekesz válaszfalának 12:20-kor történt rongálódása után további nagy mennyiségű víz tört be, de a károsodás mértékéről szóló jelentések nem maradtak fent teljes mértékben.[33] Az Ostfriesland ezt követően Wilhelmshavenben szárazdokkba került és egészen július 25-ig javították.[34] A csata során a csatahajó 111 30,5 cm-es, 101 15 cm-es és egyetlen 8,8 cm-es lövedéket lőtt ki.[35] Egyetlen sérülése az akna robbanása nyomán keletkezett, mely egy ember halálát és tíz sebesülését okozta.[36]

Későbbi hadműveletek

Scheer 1916. augusztus 18-án megkísérelte végrehajtani a május 31-re tervezett eredeti hadműveletet és Sunderland kikötőinek lövetésére hajózott ki a Hochseeflottéval. A két bevethető csatacirkáló, a Moltke és a Von der Tann három csatahajó támogatásával hajtotta volna végre a partok elleni támadást, melynek a hadi infrastruktúra rombolása mellett a fő célja ismét Beatty csatacirkálóinak előcsalogatása lett volna. Az angol partok megközelítésekor Scheer délkeletnek fordult egy léghajó téves észlelése miatt, melyben a Harwichból indult könnyű erők között csatahajókat is vélt felfedezni.[37] Emiatt a Sunderland elleni támadásra nem került sor. 14:35-kor Scheert értesítették a Grand Fleet kötelékeinek gyülekezéséről északi irányban. Mivel a kiszemelt kisebb kötelékkel (Harwich Force) a várt időben nem találkozott össze, Scheer a visszavonulás mellett döntött.[38]

Az Ostfriesland az I. csatahajóraj többi egységével együtt szeptember 25-26-án a Terschelling előtti homokpad irányába tett aknamentesítő akciót biztosította, majd részt vettek Scheer október 18–20-án vezetett újabb hadműveletében a Dogger-pad irányába.

1917 nagy részében az Ostfriesland a Német-öbölben végzett őrjáratokat. Az Albion hadművelet alatt testvérhajóival a dán szorosokat őrizte, hogy bármilyen brit közbeavatkozási próbálkozást megakadályozzanak. Október 28-án a négy hajó megérkezett a Putziger Wiekhez, egy Danzigtól nyugatra lévő öbölbe és innen másnap indultak Arensburgba. November 2-re a hadműveletet sikeresen befejezték és az Ostfriesland visszaindulhatott az Északi-tengerre.[39] 1918 január 22-én Friedrich Boedicker altengernagy, a raj új parancsnoka húzta fel a zászlaját az Ostfrieslandon, márciusban pedig Hans Herr sorhajókapitány lett a hajó új parancsnoka.[40] Április 23–24-én részt vett a Hochseeflotte utolsó előretörésében az Északi-tengeren. A britek bár tudomást szereztek a hadműveletről, a Grand Fleet nem futott ki ellenük.

A tervezett Zárókő hadművelet (Unternehmen Schlußstein) során az Ostfriesland, a Thüringen valamint a Nassau csatahajókból álló különleges egység feladata Szentpétervár megszállásában való részvétel lett volna augusztus 23-24-én. A három hajó augusztus 10-én ért a Baltikumba, de a hadműveletet elhalasztották, majd törölték.[41] A különleges egységet augusztus 21-én feloszlatták és a csatahajók augusztus 23-án visszatértek Wilhelmshavenbe.[42] Október 2-án az I. csatahajóraj többi egységével együtt a Flandriából visszatérő tengeralattjárók biztosítására állt készenlétben.

A háború után

Az Ostfriesland is részt vett volna az 1918. október végére tervezett hadműveletben, melyre napokkal a fegyverszünet életbe lépése előtt került volna sor. A tervek szerint a Hochseeflotte csatára kényszerítette volna a Grand Fleetet a Temze irányába valamint a flamand partoknál végrehajtott akciókkal. Scheer főtengernagy (Großadmiral) ezzel a hadművelettel kívánt kedvezőbb pozíciót elérni a tárgyalóasztalnál. A háborúba belefáradt tengerészek egy része azonban úgy érezte, hogy ezzel tovább húzódna a konfliktus.[43] 1918. október 29-én kiadták a parancsot a másnapi indulásra. Az éjjel folyamán azonban számos csatahajó fedélzetén lázadások törtek ki, ami Hippert és Scheert arra kényszerítette, hogy végül feladják a tervezett hadműveletet.[44] A császár a kialakult helyzetet így kommentálta: „Nincs már többé flottám”.[45] Az Ostfrieslandot november 21. és 25. között leszerelték, november 30-án pedig feloszlatták a hajóraj parancsnokságát. December 16-án kivonták a szolgálatból és ezt követően lakóhajóként használták.[46]

Németország 1918 novemberi kapitulációja után a Hochseeflotte nagy része Ludwig von Reuter ellentengernagy vezetésével az internálásra kijelölt helyre, Scapa Flow-ba hajózott. A régebbi Nassau- és Helgoland-osztályú csatahajók nem szerepeltek az internálandó hajók listáján.[47] Mikor június 21-én a brit flotta hadgyakorlatozás céljából elhagyta Scapa Flow-t, 11:20-kor Reuter kiadta a parancsot a hajók elsüllyesztésére.

Ezt követően a régebbi csatahajókat is elkobozták a németektől. 1919. november 5-én törölték a német haditengerészet állományából és "H" megjelöléssel átadták az antantnak. Egészen 1920. április 7-ig Németországban maradt, majd ekkor német legénységgel Rosythba hajózott. Az osztozkodásban az Egyesült Államokhoz kerülő hajó fedélzetére április 9-én amerikai személyzet érkezett és a US Navy szolgálatába állították, majd New Yorkba hajóztak vele.[48] Az év szeptember 20-án kivonták a szolgálatból.[49]

1921. január 4-én New Yorkot elhagyva utolsó útjára indult, hogy Virginia Beach előtt a Henry-foknál légitámadások célhajójaként szolgáljon. Júliusában az Egyesült Államok hadseregének és haditengerészetének repülői a Henry-foknál légitámadási hadgyakorlatok sorozatát hajtotta végre, melyeket Billy Mitchell tábornok vezetett le. A hadgyakorlatok célpontjai kiselejtezett amerikai és korábbi német hadihajók voltak, köztük a Frankfurt könnyűcirkáló és végül az Ostfriesland, melyre utóbbira július 20-án került sor. Helyi idő szerint 13:30-kor első hullámban 100 kg-os bombákkal támadták az egy helyben álló hajót Martin-bombázók. A ledobott 33 bombából 8 találta el a célpontot, majd megvizsgálták az általuk okozott károkat. A második hullámban támadó kötelék is hasonló bombákkal támadott, majd a harmadik és negyedik hullám már 270 kg-os bombákkal érkezett. Öt találat érte a célpontot, de csak csekély károkat okoztak a hajó felső részében. A hajó mellé közvetlenül becsapódó bombák azonban jelentős károkat okoztak a vízvonal alatt a hajótestben és a beáramló vízmennyiség következtében öt fokban megdőlt a bal oldalára és a merülése hátul közel egy méterrel nőtt. A délutánra tervezett bombázást egy vihar miatt félbe kellett szakítani.

bombatalálat az Ostfrieslandon

Július 21-én reggel hajtották végre az ötödik támadást. 08:52-kor a hadsereg bombázója dobott le elsőként egy 450 kg-os bombát, mely eltalálta a hajót. Másik négy bombázó újabb két találatot ért el. Ekkor újra megvizsgálták a hajót és megállapították, hogy nem érték komolyabb károk, bár az egyik jobb oldalán becsapódó bomba nyomán egy nagy lyuk keletkezett és újabb vízbetörést okozott. Délre másfél méterrel megsüllyedt a tatja és 30 cm-rel az orra. 12:19-kor a hatodik hullám Handley Page H.P.16 gépei immár 910 kg-os bombákkal felszerelve csaptak le rá. A ledobott hat bomba egyike sem találta el, de három a hajótest mellett közvetlenül robbant fel. 12:30-kor az Ostfriesland tatja gyorsan süllyedni kezdett és közben bal oldalára fordult. 12:40-kor a hajó teljesen átfordult és elsüllyedt. A hajó roncsa még mindig az elsüllyedésének helyén található (♁ É 37° 9′ 8″, Ny 74° 34′ 3″ koordinátákon) 125 méteres mélységben. A hadgyakorlatok eredményeit széles körben ismertették és Mitchellből nemzeti hős és a repülés "csalhatatlan prófétája" lett.

Az Egyesült Államok haditengerészetének vezetése azonban felháborodott azon, ahogy Mitchell végrehajtotta a teszteket. A 910 kg-os bombák használatát ugyanis nem engedélyezte a haditengerészet. Mitchell bombázói nem tették lehetővé a haditengerészet megfigyelőinek, hogy az előírások szerint a támadások között a hajóra átszállva megfigyelhessék azok eredményeit. A hadsereg és a haditengerészet által egy hónappal később közösen kiadott jelentés, melyet John Pershing tábornok írt alá, megállapította, hogy a csatahajók továbbra is a flotta gerincét képezik („the battleship is still the backbone of the fleet”).[50] Mitchell megírta saját, ennek ellentmondó jelentését a tesztekről, melyet aztán kiszivárogtattak a sajtónak. A csatahajó elsüllyesztésének ügye nagy vitát keltett: Mitchell támogatói felnagyították a tesztek jelentőségét azt állítva, hogy az Ostfriesland egy elsüllyeszthetetlen szuper-csatahajó volt.[51] William Borah szenátor amellett érvelt, hogy a tesztek a csatahajókat elavulttá tették. Mitchellt ünnepelte a sajtó, bár az egyre növekvő harciassága miatt végül hadbíróság elé állították engedetlenség vádjával és idő előtti nyugdíjbavonulásra kényszerítették.[52]

Kapitányok

Név Rang Parancsnokságának ideje
Walter Engelhart sorhajókapitány 1911. augusztus 1. – 1915. augusztus 23.
Ernst-Oldwig von Natzmer sorhajókapitány 1915. augusztus 24. – 1918. március 25.
Hans Herr sorhajókapitány 1918. március 25. – 1918. november 30.

Jegyzetek

  1. ↑ Gröner 24. o.
  2. ↑ Hildebrand, Röhr & Steinmetz, 200. o.
  3. ↑ Staff 43. o.
  4. ↑ Staff 43. o.
  5. ↑ Staff 8. o.
  6. ↑ Hildebrand, Röhr & Steinmetz 201. o.
  7. ↑ Staff Vo. 2, 14. o.
  8. ↑ Staff Vol. 1, 11. o.
  9. ↑ Stumpf 40-42. o.
  10. ↑ Staff 43. o.
  11. ↑ Herwig 149-150. o.
  12. ↑ Tarrant 43. o.
  13. ↑ Staff Vol. 1, 43. o.
  14. ↑ Hildebrand, Röhr & Steinmetz 200. o.
  15. ↑ Staff 43. o.
  16. ↑ Halpern 196. o.
  17. ↑ Halpern 197-198. o.
  18. ↑ Staff Vol. 1, 43. o.
  19. ↑ Tarrant 50. o.
  20. ↑ Staff Vol. 1, 43. o.
  21. ↑ Tarrant 54. o.
  22. ↑ Tarrant 286. o.
  23. ↑ Campbell 200. o.
  24. ↑ Tarrant 110. o.
  25. ↑ Campbell 54. o.
  26. ↑ Campbell 99. o.
  27. ↑ Campbell 200-201. o.
  28. ↑ Campbell 275. o.
  29. ↑ Campbell 290. o.
  30. ↑ Smith 21. o.
  31. ↑ Campbell 314. o.
  32. ↑ Campbell 320. o.
  33. ↑ Campbell 334-335. o.
  34. ↑ Campbell 336. o.
  35. ↑ Tarrant 292. o.
  36. ↑ Tarrant 296., 298. o.
  37. ↑ Staff 15. o.
  38. ↑ Massie 683. o.
  39. ↑ Staff Vol. 1, 43. o.
  40. ↑ Hildebrand, Röhr & Steinmetz 200. o.
  41. ↑ Staff Vol. 1, 43-44. o.
  42. ↑ Staff Vol. 1, 44. o.
  43. ↑ Tarrant, 280-281. o.
  44. ↑ Tarrant 281-282. o.
  45. ↑ Herwig 252. o.
  46. ↑ Staff Vol. 1, 44. o.
  47. ↑ Tarrant 282. o.
  48. ↑ Staff Vol. 1, 44. o.
  49. ↑ Dictionary of American Naval Fighting Ships (DANFS): Ostfriesland
  50. ↑ Budiansky 149. o.
  51. ↑ Budiansky 149. o.
  52. ↑ Budiansky 149-151. o.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Ostfriesland című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Ostfriesland című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

Linkek

Képek

  • az Ostfrieslandot ábrázoló rajz 1911-ből
    az Ostfrieslandot ábrázoló rajz 1911-ből
  • az Ostfriesland egy gyufásdobozon
    az Ostfriesland egy gyufásdobozon

Légitámadások

  • találat a hátsó lövegtornyok között
    találat a hátsó lövegtornyok között
  • telitalálat és közelben becsapódó bomba nyoma
    telitalálat és közelben becsapódó bomba nyoma
  • közeli találat
    közeli találat
  • egy 910 kg-os bomba találata
    egy 910 kg-os bomba találata
  • fedélzetén vizsgálják a találatok eredményeit
    fedélzetén vizsgálják a találatok eredményeit
  • találat légifelvételen
    találat légifelvételen
  • tatja süllyedőben
    tatja süllyedőben
  • utolsó pillanatok
    utolsó pillanatok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=SMS_Ostfriesland&oldid=23681557”