Rekettyés fenyérek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Selymes rekettye (Genista pilosa)

A rekettyés fenyérek (Genistion pilosae, Duvigneaud 1942) az áfonyás és rekettyés fenyérek (Vaccinio-Genistetalia) növénytársulástani rendjének egyetlen társulástani csoportja, amelynek társulásai Magyarországon is megtalálhatók; itt csarabosoknak, illetve csarabos fenyéreknek hívjuk őket. Egyes források[1] "Calluno — Genistetum germanicae" tudományos néven tárgyalják társulásaikat.

Előfordulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csoport társulásai főleg Közép-Európa nyugati részén nőnek; Magyarországon kis foltokban a Nyugat-Dunántúlon és a Zempléni-hegységben fordulnak elő.

Mindkét, magyarországi társulásuk megtalálható a Balaton-felvidéken, az Uzsai csarabos erdő természetvédelmi területen.

Természeti viszonyaik, kialakulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Többnyire a kiirtott vagy erősen leromlott állapotú mészkerülő tölgyesek (Quercion roboris) helyén nőnek, mint másodlagos pionír társulások, gyakran a törpe nyíres előerdő tisztásain. Ezek a fenyérek többnyire már messziről felismerhetők a felcseperedő, ritkás nyíresről, a régebbi szerzők ezért nyíres–csarabosnak (Betuleto-Callunetum) nevezték őket.

Talajuk rioliton, palán vagy savanyú kavicsos hordalékon kialakult mészmentes, kisavanyodó ranker-, podzolosodó vagy pszeudoglejes barna erdőtalaj, esetleg savanyú tőzegtalaj. Csapadékosabb területeken a talajban akár cementált vízzáró réteg, ún. vaskőfok (Ortstein) is kialakulhat. Egyes vélemények[1] szerint a magyarországi csarabosok a fenyő-nyír korszakból fennmaradt, reliktum jelegű társulások.

Természetes úton a kisavanyodott, köves tetőkön, meredek, törmelékes, sziklakibúvásos és mohás lejtőkön alakulhatnak ki. Erdészeti szempontból kevéssé értékesek, de főleg a lejtők meredeksége miatt véderdőknek tekintendők. Magyarországon különösen értékesek, mint a nálunk egyébként ritka atlanti–szubatlanti fajok termőhelyei. Minden hazai előfordulásuk védendő.

Szerkezetük, karakterfajaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cserjés kétszintű: a felső szintben a csarabbal (Calluna vulgaris), az alsó, félcserjés szintben áfonyákkal. Közülük szigetszerűen emelkednek ki a bibircses nyír (Betula pendula) törzsei. A sűrű gyepszintben a korpafűfélék (Lycopodiaceae) dominálnak, és a mohaszint is fejlett, fajgazdag. Mivel a hangafélék mikorrhiza-kapcsolatai igen fejlettek, a nedvesebb termőhelyeken sok a gomba.

Az Uzsai csarabos erdő természetvédelmi területen a bibircses nyír helyett részben a molyhos vagy szőrös nyír (Betula pubescens) nő.

A csoport jellemző és domináns, névadó faja a liláspiros virágú, erikoid levelű csarab (Calluna vulgaris).

Rekettyék:

Áfonyák:

Az alsó cserjeszint további fajai:

Magyarországon a gyepszint domináns faja (amint erre a csoport hazai társulásainak tudományos neve is utal):

Mellette gyakran előfordul még:

A korpafűfélék közül leggyakoribb a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum); ritkább fajok:

A leggyakoribb gombák:

A leggyakoribb mohák:

Rendszertani felosztásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csoport magyarországi képviselőit Borhidi (2003) még egyetlen társulásként írta le csarabosok avagy csarabos fenyérek (Luzulo albidae – Callunetum (I. Horvat 1931) Soó 1971) néven. Időközben[2] ezt két, önálló társulásra bontották:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]