Réti imola
 | ||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Réti imola Schwanenstadt kisváros közelében (Felső-Ausztria)
| ||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||
| Centaurea jacea L. | ||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||
|
Jacea pratensis Lam. | ||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Réti imola témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Réti imola témájú médiaállományokat és Réti imola témájú kategóriát. |
A réti imola (Centaurea jacea) növényfaj, melyet az őszirózsafélék (Asteraceae) családjának imola (Centaurea) nemzetségébe sorolnak. A 20. század elején piros imola[1] néven is említették.
Előfordulása[szerkesztés]
Észak-Ázsiában, a Kaukázusban és Európa nagy részén elterjedt. A kontinentális Európában szinte mindenütt előfordul, így például Magyarországon gyakori növényfaj, a Mediterráneumban azonban ritkább. Írországban nem, Angliában viszont honos.[2]
Jellemzői[szerkesztés]
Változatos megjelenésű lágyszárú, magassága 10 cm-től akár 1,5 m-ig[3] is terjedhet. Évelő növény, elágazó gyöktörzsével vészeli át a telet. Rendszerint felálló, esetenként felemelkedő, szögletes, erős, kórós szára egyes példányoknál felül elágazik, ágas, másoknál el nem ágazó, egyszerű. Fészekvirágzatai a hajtás, illetve a kevés ág végén állnak, általában magánosan, a virágok júniustól októberig, helyenként novemberig[3] nyílnak. A réti imola fészekvirágzatait gyakran látogatják meg rovarok.
Levelei kopaszak vagy érdesek, s a száron, illetve az ágakon egészen a virágzatok alapjáig megjelennek, váltakozó állásúak. Az alsó levelek nyelesek, lemezük széles-lándzsás, esetleg elliptikus vagy tojásdad alakú, a nyél felé elkeskenyedő, lehetnek teljesen épek vagy a levélváll közelében szárnyasan osztottak, a szélük ép vagy fogas, a csúcsuk tompa vagy alig hegyes. A középső és felső levelek ülők, lemezeik keskeny-lándzsás alakúak, de lehetnek kissé tojásdadok is, sosem tagoltak, csúcsuk hegyes.
A fészekvirágzat tojásdad-gömbded fészekörve 12–14 mm átmérőjű, azonban virágzáskor a kinyílt virágokkal 2–6 cm átmérőjű[4] fészek jön létre. A fészekörv pikkelyei (a fészekpikkelyek) zöld színűek, felső részükön száraz, sötét- vagy halványbarna színű, 4 mm-nél nem nagyobb függelékkel díszítettek, s annyira fedelékesen helyezkednek el egymáshoz képest, hogy szinte csak a barna színű függelékek láthatók a fészekörvön. A belső fészekpikkelyek függelékei laposak, kerekdedek, hártyásak, épek vagy fogasak, és jól elkülönülnek a pikkelytől, a külső fészekpikkelyek függelékei pedig vagy szabálytalan nyalábokra hasadozottak vagy – a subsp. subjacea (Beck.) Hyl. alfaj esetén[5] – szabályosan rojtosak.[6] A fészekben sugárvirágok nem, hanem csak csöves virágok fordulnak elő, melyek aktinomorfak, forrt szirmúak és 5 cimpájúak[3] az 5 bíbor, bíborlila, bíborvörös, vagy ritkán fehér[6] színű sziromlevél összenövése miatt. A virágzat peremén levő virágok a belsőknél feltűnően nagyobbak (úgynevezett sugárzók), s ugyan meddők, de jelentős a szerepük a rovarok csalogatásában.[1] A belső virágok az összeforrt sziromleveleken kívül az alsó állású magházzal és az azt körülvevő 5, érintéssel mozgásra ingerelhető porzólevéllel rendelkeznek. A portokok a fehér bibeszál körül csővé nőttek össze, s amikor a fészken mozgó rovar a porzószálhoz hozzáér, akkor a portokcsőből kilövell a virágpor, s a rovar testére tapad.[1] Szürke vagy világosbarna színű, fényes kaszattermései legfeljebb 3 mm hosszúak és nincs bóbitájuk.
Megjelenésében hasonló a vastövű imolához (Centaurea scabiosa subsp. scabiosa), amelynek azonban a levelei szárnyasan szeldeltek.[3]
Élőhelye[szerkesztés]
A síksági vidékektől egészen az 1900 m-es tengerszint feletti magasságig,[2] azaz alhavasi területekig megjelenik a napos helyeken. A félszáraz, illetve a váltakozva nedves és száraz, tápanyagban gazdag, humuszos, inkább lúgos kémhatású, meszes talajú területeken gyakori. Jobban kedveli a mélyebb rétegű, agyagos, vályogos talajokat, a nagyobb homoktartalmú és a tőzegtalajokon ritkább. Réteken, legelőkön, sovány gyepekben, törmelékes helyeken (pl. utak mentén, töltésekben), másodlagos gyepekben gyakori, de előfordul cserjésekben, száraz tölgyesek peremén, valamint mocsár- és lápréteken is.
Magyarországon elsősorban a Magyar-középhegységben és a Dunántúl dombságain gyakori, az alföldeken ritkább ugyan, de szórványosan jelen van az Alföldön (például a Duna- és a Dráva-völgyben, a Nyírségben, a Tisza mentén) és a Kisalföldön.
Általában többedmagával nő, tömeges elszaporodásával (főleg az egyszer kaszált hegyi réteken) kiszorítja a gyepképző növényeket, így a legelőkön, szénatermő területeken gyomnövényként tartják számon. Ráadásul a legelő patások általában nem kedvelik kemény, kevés tápanyagot nyújtó szára és viszonylag magas cseranyag-tartalma[3] miatt, ezért a lelegelt legelőkön visszamarad. Ujvárosi Miklós gyomnövény-életformarendszerében a H5-ös életformájú növények kategóriájába, azaz a ferde gyöktörzsűek közé tartozik.
Felhasználása[szerkesztés]
A rovarok, így a méhek is kedvelik, jó méhlegelőt nyújt.
Mária mennybemenetele ünnepén egyes helyeken virágcsokorba kötik, a csokrot pedig megszentelik.[3]
Képek[szerkesztés]
 |
 |
 |
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c R. H. Francé: A növények érzéki és szerelmi élete. Fordította: Pogány József. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. 1913. 28–29. o. = Természettudományi könyvtár, Hozzáférés: 2015. február 7. (pdf), ISBN nélkül
- ↑ a b Bertram Münker: Közép-Európa vadvirágai. Budapest: Magyar Könyvklub. 1998. = Természetkalauz, ISBN 963 548 672 3
- ↑ a b c d e f Réti imola, Centaurea jacea. In Margot Spohn – Roland Spohn: Melyik ez a virág? Fordította: Imre Ferenc. Budapest: M-érték Kiadó Kft. 2009. 58. o. ISBN 978-963-9889-48-4
- ↑ Réti imola, Centaurea jacea. In Wilhelm Eisenreich – Alfred Handel – Ute E. Zimmer: Állat- és növényhatározó természetjáróknak. Fordította: Nagy Erika, Schmidt Egon. Szakmailag ellenőrizte és szerkesztette: Lökös László, Szél Győző és Vasas Gizella. Budapest: Móra Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. 2009. 246. o. ISBN 978-963-11-8614-7
- ↑ Centaurea jacea L. – Réti imola. In Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója: Harasztok–virágos növények. A rajzokat készítette: Csapody Vera (†), kiegészítette: Széll Marianne. Bírálók: Hegedűs Ábel (†), Horánszky András, Priszter Szaniszló. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. 546. o. ISBN 963-19-1226-4
- ↑ a b Réti imola (Centaurea jacea). In Zdenka Podhajská: Európa vadvirágai. Illusztrálta: Květoslav Hísek. Fordította: Fundárek Magda, Dr. Klokner Loránd, Mayer Judit. Pozsony: Madách Könyv- és Lapkiadó; Budapest: Aventinum Kiadó. 1991. 296. o. ISBN 80-7089-146-7
Források[szerkesztés]
- Centaurea jacea L. – Réti imola. In Ujvárosi Miklós: Gyomnövények. Rajzolta: Csapody Vera. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. 1973. 505–506. o. ISBN nélkül
- Centaurea jacea L. – Réti imola. In Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója: Harasztok–virágos növények. A rajzokat készítette: Csapody Vera (†), kiegészítette: Széll Marianne. Bírálók: Hegedűs Ábel (†), Horánszky András, Priszter Szaniszló. 4., átdolgozott kiadás. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2001. 546. o. ISBN 963-19-1226-4
- Centaurea jacea L. s.l., Réti imola. In Jean-Denis Godet: Európai virágai: Lágyszárúak. Fordította: Reményi K. András. Szakmailag ellenőrizte: Dr. Horánszky András. (hely nélkül): Officina Nova. 1992. 190. o. ISBN 963-7836-691
- Réti imola, Centaurea jacea. In Dietmar Aichele – Marianne Golte-Bechtle: Mi virít itt?: Virágkalauz. Fordította: Reményi K. András. Kontrollszerkesztette és szakmailag ellenőrizte: Horánszky András. Budapest: Falukönyv–Ciceró Kiadói, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1991. 252. o. ISBN 963-539-179-X
