PEMŰ Műanyagipari Zrt.
| PEMŰ Műanyagipari Zrt. | |
 | |
| A PEMŰ Zrt. portaépülete a 164-es busz végállomásával; háttérben jobbra a központi irodaépület, jobb szélen a laboratórium/oktatási épület | |
| Típus | Zártkörűen működő részvénytársaság |
| Alapítva | 1959 |
| Székhely | Solymár, Pest megye, Magyarország |
| Vezetők | Hajdárné Molnár Elvira elnök-vezérigazgató |
| Iparág | műanyagipar |
| Termékek | műanyagáruk, autóalkatrészek |
| Magyar cégjegyzékszám | 13-10-040367 |
| A PEMŰ Műanyagipari Zrt. weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz PEMŰ Műanyagipari Zrt. témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A PEMŰ Műanyagipari Zrt., rövidítve PEMŰ Zrt. vagy csak PEMŰ,[1] korábbi nevén Pest Megyei Műanyagipari Vállalat (még régebben Pest Megyei Műanyag- Játékáru- és Tömegcikkipari Vállalat) Pest megye legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintő műanyagipari üzeme. 1959-ben alakult Solymáron, a településen korábban létrejött könnyűipari kisszövetkezetek átszervezésével, fénykorában, az 1980-as években Solymáron kívül Cegléden és Zsámbékon is rendelkezett üzemegységekkel, Budapest V. kerületében pedig mintabolttal is rendelkezett. Szerepe volt a legelső nyugatnémet-magyar vegyesvállalat, a Kemipur Polyuretan Systems Kft. (később Elastogran-Kemipur Kft., majd BASF Hungária Zrt.) létrehozatalában; a rendszerváltás után részvénytársasággá alakult át. Központi üzemei Solymáron ma is működnek.
Története
Létrejöttének előzményei
1946-ban Solymár túlnyomórészt sváb lakosságának nagyobb részét kitelepítették, helyükre az ország különböző részeiről költöztettek különböző hátterű családokat. A kitelepítést megúszó, illetve az ide költözött családok egy része háziipari, szolgáltatóipari jellegű munkák végzéséből próbált megélni, de a következő években ezeket a tevékenységeket is fokozódó szigorítások sújtották. 1951-ben ezért az ilyen területen működő solymári kisiparosok nagy része úgy döntött, hogy kisipari termelőszövetkezetet (ktsz) alapítanak.
A ktsz. 1951. július 2-i alapító okiratát 9 helyi cipész, 6 szabó illetve női szabó, 2 cipőfelsőrész-készítő és néhány más foglalkozású kisiparos írta alá; a ktsz. eleinte női szandálokat és hasonló termékeket gyártott, később fokozatosan nyílt a profiljuk a gumi- és műanyagtermékek gyártása irányába. 1953-ban már fém-, gumi- és bőrdíszműrészlegük is volt, a dolgozók egy része pedig babafejeket, majd egyéb játékokat készített papírmaséból, később celluloidból.
1954. május 3-án celluloidrobbanás történt a ktsz. egyik helyiségében, a falu központjában (a mai Templom téri élelmiszer-áruház helyén), ezért a tűzrendészeti hatóság megtiltotta a celluloiddal való további tevékenységet a település belterületén. A celluloid feldolgozása viszont rendkívül ígéretes terület volt a ktsz. számára, hiszen országosan is komoly igény volt az ilyen termékekre, miközben csak kevés helyen foglalkoztak ezzel, ezért a községi tanács vállalta, hogy a ktsz. vezetőjének kérésére eladja a szövetkezet számára a volt dögtér területét, amely távol esett az akkori lakóterületektől.
A ktsz. a következő évben szétvált, egyik ágából lett a Solymári Vegyesipari Szövetkezet – ennek székhelye a falu belterületén maradt, később ebből fejlődött ki az Észak-Budai Járási Szolgáltató Ktsz. –, míg a másik ágából fejlődött ki a Solymári Műanyag- Játékáru- és Tömegcikkipari Ktsz., mely az új helyen alakította ki telephelyét. A szövetkezet ezen ága azonban állandósult gazdasági problémákkal küszködött, ráadásul 1957-ben egy újabb tűzeset okozott jelentős károkat. A megyei tanács ezért a szövetkezet felszámolása, vagyonának megvásárlása, és arra alapozva egy új, megyei vállalat alapítása mellett döntött.
A kezdeti évek
A Pest Megyei Műanyagipari Vállalatot 1959. április 8-i dátummal alapította meg a Pest Megyei Tanács, megvásárolva az előzőleg felszámolt solymári Műanyagipari Szövetkezet teljes vagyonát. A vállalat első elnevezése Pest Megyei Műanyag- Játékáru- és Tömegcikkipari Vállalat volt, amely mintegy 200 emberrel kezdte meg a termelést 1959. nyarán. A cég profilja ekkor még nem volt kiforrott, ezért a különböző részlegek (fröccsöntő, celluloid, filmnyomó, fésű- és gumirészleg, stb.) megannyi új termék bevezetésével kísérleteztek, változó sikerrel. Az országos, majd nemzetközi elismertséghez vezető út egyik fontos korai mérföldkövei voltak a gyár által eleinte kísérletképpen gyártott műanyag vegyszerszivattyúk, melyek 1962-től kerültek gyártásba.
Horváth Ferenc igazgatói évei
Az első hat évben a vállalat vezetői sűrűn adták egymásnak a kilincset, 1965. október 1-jétől azonban Horváth Ferenc lett a PEMŰ igazgatója (majd az 1980-as években, a felsővezetés átszervezésével vezérigazgatója): ő volt a cég első olyan vezetője, aki néhány évnél hosszabb ideig is meg tudott maradni posztján: egészen 1990-ig volt a vállalat első embere. [Megbecsültségét jelzi, hogy a 2010-es évek elején a portaépületben emléktáblát avattak az emlékére.] Horváth vezetése alatt a gyár végre komoly fejlődésnek indult, szinte minden évben adtak át új üzemrészt, és a termelésben is mind több korszerű, népgazdasági szempontból is fontos gyártmányt vezettek be.
1968. február 6-ával a cég nevét a megyei tanács Pest Megyei Műanyagipari Vállalatra változtatta. Ebben az évben már 1000 fő körül volt a dolgozói létszám, és immár kezdett megmutatkozni a bő két évvel korábban megnyitott saját laboratórium haszna is: sikerült ugyanis kikísérletezni a darált műanyaghulladék újbóli felhasználásának lehetőségeit, aminek révén jelentősen tudták csökkenteni a költséges nyersanyagimportot.
1971-től a gyár bekapcsolódott az országos olefinprogramba is, ennek keretében fagy- és hőálló, savak és lúgok iránt is közömbös műanyagokat állítottak elő, illetve ehhez kapcsolódóan csőhúzó üzemegységet is létrehoztak. Ekkoriban kezdték meg saját teflon gyártását, PEMŰFLON márkanéven – ez a nyersanyag –250 °C-tól +380 °C-ig hőálló –, és különösen intenzív volt ebben az időszakban a cipőalkatrészek gyártása is, ezekkel sokáig az egész magyar cipőipart a PEMŰ látta el.
1972. december 31-ével a PEMŰ átvette a veszteségesen működő Zsámbéki Műanyagipari Vállalatot, ahol szintén jelentős fejlesztésekbe kezdtek, továbbá 1974-ben bemutatótermet és mintaboltot is nyitottak Budapest Belvárosában, a Kecskeméti utca 5. szám alatt. A következő évek további terjeszkedést hoztak, 1977-ben a ceglédi cipőgyárat, 1978-ban pedig a BORFA nevű budapesti könnyűipari gyárat csatolták a PEMŰ-höz. Ezeknek is köszönhetően az 1980-as évekre a vállalat Magyarország második legnagyobb műanyagipari vállalkozása lett.
1981-ben a zsámbéki telephelyen megalapították a Qualiplastik nevű vegyesvállalatot – amely az egész ország egyik legelső vegyesvállalata volt –, majd 1984. november 17-én a PEMŰ, a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat és a nyugat-németországi BASF vegyi konszern egy poliuretán alapanyagokat gyártó nyugatnémet-magyar vegyesvállalat megalapításáról kötött megállapodást. A PEMŰ üzemi területén létrejött új vállalat, az 1986. május 13-án felavatott Kemipur Poliuretán System Kft. az első nyugatnémet érdekeltségű cég volt egész Magyarországon.
A rendszerváltás után
1990-ben a leköszönt Horváth Ferenc utódaként Sarlós Bernát lett a vállalat vezérigazgatója, ő vezényelte le a cég privatizációját, az 1992. évi XLIV. törvénnyel lehetővé tett munkavállalói részvénytulajdonosi program (MRP) keretein belül,[2] a részvények 65 százaléka fölött rendelkezik az MRP-szervezet, ami mellett egy vezetői konzorcium is létezik, polgárjogi társulásként.[3] A vállalat így a nem éppen ideális piaci viszonyok között is megúszta a csődeljárást, és magyar kézben tudott maradni; az üzemet 2009 óta irányító elnök-vezérigazgató, Hajdárné Molnár Elvira 2010-ben is azt nyilatkozta, hogy sem a dolgozók, sem a vezetők nem bánták meg, hogy az 1990-es években tulajdonosi jogokra tettek szert a PEMŰ-ben.[3]
Szociális és egyéb beruházások a gyár területén kívül
A PEMŰ működésének évtizedei alatt rengeteg kisebb-nagyobb beruházással segített jobb körülményeket teremteni dolgozói, illetve a tágabb környezet lakói számára. A vállalatnak jelentős része volt a több mint 500 lakást magában foglaló solymári lakótelep építésének megszervezésében, 1971 és 1986 között több lépcsőben. A PEMŰ-nek köszönhetően került 4 csoportszobás – lényegében ma is az eredeti formájában működő – óvoda is 1977-ben a lakótelepre, miként a cég beruházásában valósult meg az 1987-ben átadott solymári sportcsarnok és az 1981 óta vállalati kezelésben álló sporttelep is; ezek ma is a PEMŰ tulajdonát képezik. Sokáig a sportegyesület is a vállalat neve alatt futott, férfi és női kézilabdacsapatai az 1980-as években több szezonon keresztül az élvonalban játszottak. 1974 óta saját üzemorvost is foglalkoztat a vállalat, valamint 1978-tól egészen 1995-ig, a helyi önkéntes tűzoltó egyesület megalapításáig a PEMŰ üzemi tűzoltósága vállalta Solymáron a községi tűzoltósági feladatokat is.
Források
- ↑ A betűszó használatánál a hosszú ékezet alkalmazása nem konzekvens, beleértve még a társaság saját honlapját (www.pemu.hu) is, ahol egyaránt találkozhatunk hosszú és rövid Ü betűs írásmóddal.
- ↑ Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 19.)
- ↑ a b http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/munkavallaloi_reszvetel_regiuj_osztonzes/
- Seres István: Solymár története és néprajza. Solymári Helytörténeti Alapítvány, 1993.
- Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár történetéhez. Solymári Helytörténeti Alapítvány, 2002.
- Milbich Tamás–Hegedűs András: Solymári arcképcsarnok 1266–2000. Magánkiadás, 2011.