Nicolas Poussin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicolas Poussin
Nicolas Poussin 078.jpg
Önarckép, (1650), Louvre

Született 1594. június 15.
Les Andelys
Meghalt 1665. november 19. (71 évesen)
Róma
Nemzetisége francia
Stílusa barokk
Poussin autograph.png

Nicolas Poussin (Les Andelys, Normandia, 1594. június 15.Róma, 1665. november 19.) francia barokk festő.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poussin elszegényedett, egyszerű nemesi család sarjaként született. Apja a francia királyi hadseregben szolgált. Tanulmányait 16 évesen kezdte Rouenban, majd Párizsban folytatta egészen 1621-ig. A francia királyi udvarhoz közeli ún. "fontainebleau-i festőiskola" művei a korai éveiben nagy hatással voltak rá. Első nagy megbízását 1622-ben kapta, amelynek keretében a párizsi Palais du Luxembourg épületének freskóin dolgozott Philippe de Champaigne-nyel együtt.

Párizsban ismerkedett meg Marino költővel is, aki Poussin figyelmét a görög és római mitológiára irányította, különösen Ovidius Metamorfózisára. Poussin később illusztrálta Marino Vénuszról és Adoniszról írott eposzát is.

1624-ben Rómába költözött, ahol Marino bemutatta Giulio Sacchetti kardinálisnak, aki VIII. Orbán pápa unokaöccsének, Francesco Barberininek ajánlotta tovább a fiatal francia festőt. Ekkor ismerkedett meg Jacques Stella és Claude Lorrain festőkkel, továbbá Cassiano del Pozzóval, Barberini kardinális titkárával és a német származású festővel és íróval, Joachim Sandrarttal. Rómában Tiziano és Raffaello művei mellett ókori remekműveket tanulmányozott. 1630-ban feleségül vette Anne Marie Dughet-et, egy Rómában élő francia szakács lányát.

Külföldi festőként eleinte nagy nehézségei voltak Rómában, mivel a legtöbb megbízást a nagy nemesi családok és a pápa adta, akik viszont a már ismert és hazai festőknek részesítették előnyben. 1627-ben Giovanni Lorenzo Bernini ajánlására és Barberini közvetítésére, akinek a megrendelésére éppen a híressé vált "Germanicus halála" című festményen dolgozott, megbízást kapott a Szent Péter-bazilika egy oltárképének megfestésére, amely Szent Erasmus mártírhalálát ábrázolja, de ez kevés pozitív visszhangot keltett és Poussin nem kapott több megbízást oltárkép festésére. 1631-ben tagja lett az Accademia di San Luca-nak.

XIII. Lajos király meghívására 1641-ben Párizsba ment, ahol fényes fogadtatásban részesült, elhalmozták megrendelésekkel. Ekkor festette az Utolsó vacsorát (St.-Germain-en-Laye kápolna), Xaveri szt. Ferencet a japániak között stb. Rajzokat készített a királyi szőnyeggyár és a Louvre nagy csarnoka falfestményei számára, de megunván ellenségei fondorlatait, 1642 szeptember havában végleg Rómába tért vissza. A következő időben festette legtökéletesebb műveit. 1643-ban készült Szent Pál látomása (Páris, Louvre), 1644 és 1648 között készítette el a Hét szentség második sorozatát (London, Bridgewater képtár), ugyanekkor keletkeztek még: a Mózes fölfedezése, a Diogenes, a Salamon ítélete (Louvre), a Polyphemus, a Mózes forrást fakaszt a sziklából (Szt.-Pétervár), A horák tánca (London, Hartforg-House), A Parnasszus (Prado), az Árkádiai pásztorjelenet (Louvre) és számos egyéb festménye, melyekhez az ó- és új-testamentumból, a mitológiából és az ókori történelemből merített ötletet. Élete vége felé főleg tájképfestéssel foglalkozott.

Követőinek és tanítványainak száma igen nagy, festményei után rendkívül sok metszetet készítettek. Poussinben a franciák legnagyobb festőjüket ünneplik és méltán. Korában, amikor a technika tökéletessége volt a fő szempont és az olasz mesterek utánzása mindenkit magával ragadott, finom, művészi érzékkel fordult az ókor és a természet felé, kiválasztván mindazt, ami világos, egyszerű, előkelő francia-klasszikus szellemének megfelelt. A rajzra fektette a fő súlyt, de alakjai sohasem válnak absztrakciókká és színezése, ha nem is ragyogó: egységes, heroikus tájképfestés megalapítása. Szigorú formaérzék és a természet bámulatos ismerete, nagyszerű hangulat és a légtávlat tökéletessége egyesülnek bennük.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Salamon ítélete (1648-1649)
  • 1626 Germanicus halála, Institute of Arts, Minneapolis
  • 1626-1627 Parnass, Museo del Prado, Madrid
  • 1629 Szent Erasmus mártíriuma, Vatikáni Múzeum, Róma
  • 1630 Echo és Nárcisz, Louvre, Párizs
  • 1630 Árkádiai pásztorok (Et in Arcadia ego), első változat, Devonshire Collection, Chatsworth
  • 1630-32 Flóra győzelme, Louvre, Párizs
  • 1631 Flóra birodalma, Staatliche Gemäldegalerie, Drezda
  • 1635 Helios és Phaeton, Gemäldegalerie, Berlin
  • 1637-38 Mannagyűjtés, Louvre, Párizs
  • 1637/1639 Szabin nők elrablása, első változat Louvre-ban, Párizs, második változat Metropolitan Museum of Art kiállításán, New York
  • 1643-44 A hét szentség, első sorozat, National Gallery of Art, Washington
  • 1642 Tájkép Szent Mátéval, Gemäldegalerie, Berlin
  • 1644-48 A hét szentség, második sorozat, National Gallery, Edinburgh
  • 1648 Rebeka a kútnál, Louvre, Párizs
  • 1648 Tájkép Diogenésszel, Louvre, Párizs
  • 1649 Önarckép, Gemäldegalerie, Berlin
  • 1649 Önarckép, Louvre, Párizs
  • 1649 Salomon ítélete, Louvre, Párizs
  • 1649 Tájkép, Ermitázs, Szentpétervár
  • 1650-55 Árkádiai pásztorok – koporsófelirat: Et in Arcadia ego, Louvre, Párizs
  • 1660-64 A négy évszak, Louvre, Párizs
  • 1664 Apolló és Daphne, befejezetlen, Louvre, Párizs

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Peter Joch: Methode und Inhalt. Momente von künstlerischer Selbstreferenz im Werk von Nicolas Poussin. Kovac, Hamburg 2003, ISBN 3-8300-0999-2
  • Elizabeth Cropper, Charles Dempsey: Nicolas Poussin. Friendship and the Love of Painting. Princeton NJ 1996 ISBN 0-691-04449-X
  • Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicolas Poussin témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]