Mephisto (regény)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mephisto – Egy karrier regénye
Szerző Klaus Mann
Eredeti cím Mephisto - Roman einer Karriere
Ország  Németország
Nyelv német
Műfaj regény
Kiadás
Kiadó Querido
Kiadás dátuma 1936
Magyar kiadó Zrínyi Kiadó
Magyar kiadás dátuma 1957
Fordító Lányi Sarolta
Média típusa könyv
Oldalak száma 323

A Mephisto Klaus Mann hatodik regénye, amely 1936-ban jelent meg az amszterdami Querido kiadónál. Az első németországi kiadásra csak 1956-ban a kelet-berlini Aufbau-Verlagnál került sor. A regény Hendrik Höfgen színész kétes karrierjéről szól, illetve színészi és társadalmi felemelkedéséről a Harmadik Birodalomban, és ezen keresztül egy tipikus jelenséget mutat be: a német szellem behódolását a fasizmusnak.[1]

A regény keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1933 márciusában Klaus Mann emigrációba vonult, mert íróként Hitler hatalomrajutása után politikai üldözésnek volt kitéve. Amszterdamban a nemzetiszocializmus-ellenes emigráns újság, a Die Sammlung munkatársa volt. Barátja és kiadója, Fritz Helmut Landshoff egy „valóban generózus ajánlatot“ tett neki, amint azt Klaus Mann írta anyjának 1935. július 21-én. Havi járandóságot kapott a következő regénye megírására, noha sem a tartalom, sem a cím nem volt még rögzítve. Klaus Mann úgy tervezte, hogy egy utópisztikus regényt ír, amely „a szétrombolt és anarchisztikus Európában játszódnék - kétezer év múlva”.[2] Hermann Kesten író állt elő a javaslattal, hogy dolgozza fel Gustaf Gründgens színházi intendáns alakját és írja meg „egy homoszexuális karrierista regényét a Harmadik Birodalomban.“ A regénynek társadalomkritikai szemléletűnek kellett lennie és sok szatirikus elemet kellett tartalmaznia.

Klaus Mann testvére, Erika rövid házasság után 1929-ben vált el Gründgenstől. Az író volt sógora színészként, rendezőként és intendánsként üstökösszerű karriert futott be a Harmadik Birodalomban Hermann Göring pártfogoltjanként, ezért Klaus Mann habozott atekintetben, hogy a regény „szatíra legyen bizonyos homoszexuális alakok ellen“, amint azt Kesten javasolta, de a téma izgatta. Az opportunista Hendrik Höfgennek volt egy elődje Mann műveiben: Gregor Gregori az 1932-ben megjelent Találkozás a végtelenben (Treffpunkt im Unendlichen) című regényében hasonló jellemvonásokkal rendelkezett. A Mephisto 1936-ban jelent meg, de homoszexuális vonatkozások nélkül, és világszerte figyelmet keltett.

Máig vita tárgya, hogy a Mephisto kulcsregénynek tekinthető-e. Mindenesetre amikor kiadás előtt a Pariser Tageszeitung előzetest közölt belőle, kulcsregényként mutatták be és az olvasók így értelmezték. Klaus Mann, aki nem tekintette a művét kulcsregénynek, az esetleges pertől félő Landshoff nyomására táviratban kért helyesbítést az újságtól Nem kulcsregény. Egy szükséges magyarázat címmel. „Tiltakoznom kell – az önök lapjának méltósága érdekében, az olvasók érdekében, akik túlságosan is igényesek ahhoz semhogy ‚kulcsregénnyel‘ szórakoztassák őket, és végül saját méltóságom érdekében. […] Itt nem egy portréról, hanem egy szimbolikus típusról van szó – az olvasó fogja megítélni, hogy ez egyúttal életteli, művészien szemlélt és megformált ember-e.“[3]

Tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A regény Hendrik Höfgen színész történetét meséli el 1926-tól, a hamburgi művész-színháztól 1936-ig, amikorra az úgynevezett Új Birodalom ünnepelt csillagává vált. Höfgen, aki elég későn, a nemzetiszocializmus korszakában paktált le a hatalommal és a belrini állami színház intendánsává nevezték ki, noha korábban még Párizsba szökött a jövendő barátai elől, mivel félt, hogy üldözni fogják kultúrbolsevista múltja miatt. Ettől az időponttól kezdve Höfgen megállapította, hogy elveszítette valódi barátai egy részét, például feleségét, Barbara Brucknert és von Herzfeld asszonyt. Visszatérve Berlinbe azonban megnyerte magának Lotte Lindenthalt, a repülőtábornok feleségét. A tábornok szintén nagyra tartotta Höfgent, mint saját játékszerét. A szenvedélyes színész Höfgen, akire mintha csak rászabták volna Mephisto szerepét Goethe Faust-jából, csak túl későn jött rá, hogy valójában alkut kötött az ördöggel: a „hatalom majma“, „gyilkosokat szórakoztató bohóc“ lett belőle. Elvesztette emberi értékeit és a rendszer felfogásában osztozott, odáig jutva el, hogy egyetértett szeretője, a „Fekete Vénusz“, letartóztatásával is.

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Jellemzés Társadalmi helyzet Élő személyre utalás
Hendrik Höfgen nem ábrázol értéket, arrogáns és hatalomvágyó, átalakulásra képes és skrupulusmentes, noha van lelkiismerete, becsvágyó és hiú, undok kacagással színész, rendező, intendáns Gustaf Gründgens
Juliette Martens önálló, szereti Höfgent, de az elnyomatást is (ambivalens jellem) származása miatt (színes bőrű) kívülálló Andrea Manga Bell
Dora Martin külföldön is sikeres színésznő emigráns zsidó Elisabeth Bergner
Nicoletta Niebuhr Marder csodálója (apjának tekinti), művészies életsítlus színésznő Pamela Wedekind
Lotte Lindenthal kevésbé művelt, azt hiszi, hogy mindenki szereti, csak a pozitívumokat veszi észre „a nemzet anyja“, az ideális nő Emmy Göring
Barbara Bruckner intelligens, együttérző, saját útját járja, később politikai harcos liberalis polgárság Erika Mann
Miniszterelnök pompát akar mutatni (egyenruha és drága ünnepségek), kedélyes hatást akar kelteni hatalmon levő politikus Hermann Göring

A tilalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gründgens halála után fogadott fia és egyedüli örököse, Peter Gorski pert indított, hogy megakadályozza a Nymphenburger kiadót a regény megjelentetésében, azzal az indoklással, hogy a regény becsületsértő ábrázolásával megsértette Gustav Gründgens személyiségét. Míg a hamburgi tartományi bíróság elutasította a keresetet, így a könyvet kiadhatták, a hamburgi legfelsőbb bíróság az 1966. március 10-i ítéletében helyt az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a regény kiadását megtiltotta. A kiadó fellebbezését a szövetségi legfelsőbb bíróság az 1968. március 20-i ítéletével elutasította.

A kiadó alkotmányjogi panasza alapján a szövetségi Alkotmánybíróság az 1971. február 24-i döntésében először foglalkozott a művészi szabadság és egy külső fél alapjogai közötti viszonnyal. A konkrét esetben a bíróság megállapította, hogy általános személyiségi jogai csak élő személynek lehetnek, és hogy nem az általános, hanem postmortem (halál utáni) személyiségi jogok vonatkoznak az esetre, és ezeket értékesebbnek vélte az alkotói szabadságnál. A döntés három-három arányban született meg, ami a kereset elutasítását jelentette. A három ellene szavazó bíró közül kettő ellenvéleményt fogalmazott meg, amelyet a döntés mellékleteként hivatalosan megjelentettek. A regény 1981-ben mégis megjelent a Német Szövetségi Köztársaságban, a Rowohlt kiadónál. A művet ezelőtt is meg lehetett szerezni egyrészt az NDK-ból, ahol már 1956-ban megjelent és hat kiadást ért meg, továbbá illegális másolatok is forgalomban voltak a könyvről.

Az irodalomtörténet azt állítja, hogy a könyvet betiltották. Ez azonban jogi szempontból nem pontos megfogalmazás. Az ítélet csak a két fél (Gorski és a Nymphenburger kiadó) viszonylatában érvényes. Ha egy másik kiadó tette volna közzé a regényt, Gorskinak ismét perelnie kellett volna. A szövetségi bíróság rámutatott az indoklásban (és ezt az Alkotmánybíróság is megerősítette), hogy a személyiségi jogok halál utáni védelme olyan mértékben csökken, ahogy a halott emlékezete elhalványul. Ezért egy 1981-ben indított per az idő múlása miatt már nem sok sikerrel kecsegtetett volna.

A mű utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Klaus Mann: Zahnärzte und Künstler. Aufsätze, Reden, Kritiken 1933 - 1936, Rowohlt, Reinbek 1993, ISBN 3-499-12742-3
  • Nadine Heckner, Michael Walter: Klaus Mann. Mephisto. Roman einer Karriere. Hollfeld, 2005. (Reihe Königs Erläuterungen. Band 437).
  • Wolfgang Pasche: Exilromane. Mephisto. Nach Mitternacht. Das siebte Kreuz. Klett, Stuttgart/Dresden 1993
  • Andy Horschig: Die Multimediale Mann-Familie. „The amazing family“ an der Schwelle zum 21. Jahrhundert. In: Radio Journal. 2/2000, S. 12 ff. (Prof. Wolfgang Krüger vom BGH zum Mephisto-Urteil)
  • Carlotta von Maltzan: Masochismus und Macht. Eine kritische Untersuchung am Beispiel von Klaus Manns „Mephisto. Roman einer Karriere“. Verlag Hans-Dieter Heinz, 2001. ISBN 3-880-99388-2
  • Eberhard Spangenberg: "Karriere eines Romans", Mephisto,Klaus Mann und Gustaf Gründgens; Ellermann Verlag 1982

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Klaus Mann (Életrajz). (Hozzáférés: 2008. június 21.)
  2. Mann, Klaus: Naplója, 1935. X. 1.. (Hozzáférés: 2008. június 21.)
  3. Klaus Mann, Zahnärzte und Künstler, 405-406. oldal

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mephisto (Roman) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]