A Mariner–2 egy amerikai űrszonda, amelyet a Mariner-programban indítottak 1962. augusztus 27-én a Vénusz felé. Ez volt az első amerikai űrszonda a bolygóközi-térben.
A Mariner–2 109 napig tartó repülés után 1962. december 14-én megközelítette a bolygót. 34 745 kilométernyire közelítette meg a bolygót, először végzett méréseket és küldött információkat a Földre. Ekkor a Föld és a Vénusz mintegy 50 millió kilométer távolságban volt egymástól. A küldetés során vizsgálta a mikrometeoritokat, a napszelet és a mágneses mezőt. Felfedezte, hogy a Vénusz felszíne nagyon forró és felhők takarják. Műszerezettség hiányában nem tudta mérni a légkör szén-dioxid tartalmát. A megközelítés után a szonda 345,9 napos Nap körüli pályára állt. Az aktív kapcsolatot 87 millió kilométer távolságig sikerült tartani. Méréseinek köszönhetően jelentősen pontosították a csillagászati egység értékét.
Műszertartálya 18,6 kilogramm tudományos felszerelést tartalmazott. A súly többi részét a vázszerkezet, a napelemek (2 darab, 5 méter hosszú, 9800 napelemet tartalmazó napelemtábla), az akkumulátorok, az adóantennák (1,2 méter átmérőjű parabolaantenna) és egyéb segédberendezések tették ki. Helyzetstabilizáló – 10 darab, 210 atmoszféra nyomású nitrogénfúvóka - berendezéssel szerelték fel. Pályakorrekciókat a hidrazinnal működő rakéták biztosították.
A Mariner–2 volt az első, ember készítette űreszköz, ami a Vénusz közelségébe jutott, ott méréseket végzett és az adatokat továbbította a Földre.[1]
- ↑ The Complete Book of Spaceflight
USA
