Manned Orbital Laboratory

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy Gemini-B visszatérő egység levállik a MOL-ról
Egy 1960-as elképzelés a MOL-ról

A Manned Orbital Laboratory (MOL) az amerikai légierő (USAF) űrállomás-programja volt az 1960-as években. Gyakorlatilag a szintén az USAF hatáskörébe tartozó X–20 Dyna-Soar projekt utódának tekinthető, hiszen ennek törlése a MOL-program hivatalos megszületésével egyező napon történt (1963. december 10.). Ugyanakkor a szovjet Almaz-program ellenlábasa volt, mely a Szaljut-programsorozaton belül valósulhatott meg.

A MOL-t a már meglévő KH-műholdsorozatba beillesztve kívánták működtetni KH-10/Dorian fedőnévvel.

Az űrállomás maga egy 3,05 m átmérőjű, és 21,92 m hosszú hengeres egység lett volna, melyben az alapvető rendszereken kívül speciális kamerák, radar és egy nagyméretű tükrös teleszkóp (reflektor) kapott volna helyet. Az állomáson kétfős legénység tartózkodhatott volna, amelyek egy speciálisan kialakított Gemini-kapszulával (Gemini-B) indulhattak a MOL-ra, és onnan vissza. A két űrhajós az eredeti tervek szerint tiszta oxigént lélegzett volna be, ám az Apollo–1 tragédiája miatt ezt hélium-oxigén keverékre módosították. Az űrállomások élettartamát max. 40 napban határozták meg. Ezalatt a személyzet tagjai értékes megfigyeléseket végezhettek a Föld felszínéről, elsősorban a Keleti Blokk területéről, értesülve az ott történő esetleges katonai műveletekről.

A legelső tesztre 1966. november 3-án került sor, amikor is egy Titan IIIC-9 típusú hordozórakétával elindították a MOL makettjét egy Titan-II hajtóanyag-tartályának képében. A rakéta csúcsán sem még az igazi Gemini-B volt, hanem az a Gemini-űrhajó, melyet a NASA a Gemini–2 küldetés során használt (a Gemini–2 volt az egyetlen űreszköz az STS-rendszer beindulásáig, mely többször járt a világűrben). A startot a floridai Cape Canaveral 40-s számú indítóállásáról (LC-40) végezték. Ekkor a MOL-Gemini rendszer nem állt Föld körüli pályára, hanem a világűr elérése után nem sokkal visszatért a légkörbe (ezt hívjuk szuborbitális repülésnek). A Gemini–2 az Atlanti-óceán déli részén érte el a felszínt, ahol a USS La Salle hadihajóval kiemelték a vízből.

Ezek után már a valódi űrállomásokkal terveztek 7 repülést, melyből az első kettő még mindig személyzet nélküli teszt lett volna. A program végrehajtására 3 űrhajóscsoport alakult meg, összesen 17 fővel. Ám a tervekből semmi nem valósult meg, mert Melvin Robert Laird akkori amerikai védelmi miniszter leállíttatta a programot. Ennek egyik oka az volt, hogy az egész programra megszavazott 300 millió dollárt ekkora már jócskán túllépték a fejlesztési költségek, a törlés pillanatában ezek már 1 milliárd dollárnál tartottak. Másrészt a kémműholdak addigra elérték, esetenként meghaladták a MOL képességeit. Ráadásul ezek személyzet nélkül és olcsóbban teljesítették a feladatot.