Ködmön TSE

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Azari Péter, Mezei Ágnes és
Simon Csaba a 2009-es kupákkal

A Ködmön TSE (Ködmön Társastánc és Sport Egyesület) Miskolc kulturális életének egyik fontos tényezője. Nevét 1978-ban kapta a zépiskolás Diákok Művészeti Öntevékeny Köre elnevezés rövidítéseként.

Története[szerkesztés]

Standard Formációs Magyar Bajnokság, az A csapat
Sweet Charity - 2009. április 1.
Standard Formációs Magyar Bajnokság, a B csapat

Az 1978-ban alakult egyesület első művészeti vezetője Fügeczkyné Balogh Mária volt, akinek irányításával kezdődött a tánckultúra miskolci utánpótlásának kinevelése. A 90-es években a szlovák származású Böhm Ottó vette át munkáját, és a formációs versenytáncok művelésének magas szintre emelésével számos hazai és nemzetközi sikert ért el csapatával. 1990-től nemcsak a magyar bajnokságok résztvevői, hanem az Európa-bajnokságok és a világbajnokságokon is szerepelnek. Az első időkben mint Ködmön Formációs Táncegyesület működött, 2000-ben alakult meg a jelenlegi formáció, és 2001-től ennek az egyesületnek a szerves részeként dolgozik a Ködmön TSE a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban. Az együttes fő profilja és célja a formációs versenytáncok népszerűsítése és a táncosok versenyeztetése. A művészeti munkákat Simon Csaba irányítja és a koreográfiát is ő tervezi, az egyesület főtanácsosa Csóka Edit, a Magyar Fesztivál Szövetség tánc tagozatának vezetője. Az egyesület munkájának eredményeképpen 2009-ben először Európában rendezték meg az IDSF Standard Formációs Táncok Európa-bajnokságát.[1]

A táncosok két kategóriában és több csoportban versenyeznek. A standard táncok közé tartozik az angolkeringő, a tangó, a bécsi keringő, a slowfox és a quickstep. A latin-amerikai táncok kategória a szamba, a rumba, a csacsacsa, a pasodoble és a jive táncokat tartalmazza. Jelenleg a Ködmön TSE több mint 300 tagot számlál többféle korosztályban (gyermek, ifjúsági, felnőtt).

Az „A” csapat tagjai[szerkesztés]

  1. Módis Gábor – Hornyák Zsófia
  2. Vígh András – Szinyei Edina
  3. Buséter Gábor – Bodnár Emese
  4. Plósz Bence – Asszonyi Zsófia
  5. Balajti Péter – Putnóczki Zsanett
  6. Kőszegi Gergely – Bundzik Alíz
  7. Zbuskó Bence – Garabuczi Zsófia
  8. Pásztor Marcell – Takács Mariann

Egyéni versenyzők[szerkesztés]

  1. Süttő Roland – Tombácz Anikó
  2. Módis Gábor – Hornyák Zsófia
  3. Vigh András – Szinyei Edina
  4. Buséter Gábor – Bodnár Emese
  5. Plósz Bence – Asszonyi Zsófia
  6. Balajti Péter – Putnóczki Zsanett
  7. Zbuskó Bence – Garabuczi Zsófia
  8. Pásztor Marcell – Takács Mariann
  9. Roósz Richárd – Vass Eszter
  10. Nagy Antal – Kovács Emese

Eredmények[szerkesztés]

Világbajnokságok[szerkesztés]

A táblázat nem teljes.

Szám
Év
Helyszín
Helyezés
Verseny neve
Csapat
Tánc
Koreográfia
1 2002 Moldova Chişinău 8. Standard Formációs Világbajnokság
2 2004 Németország Braunschweig 13. Standard Formációs Világbajnokság
3 2005 Lengyelország Elbląg 9. Standard Formációs Világbajnokság
4 2006 Oroszország Moszkva 9. Standard Formációs Világbajnokság
5 2008 Moldova Chişinău 7–8. Standard Formációs Világbajnokság
6 2009 Németország Ludwigsburg 15. Standard Formációs Világbajnokság
9 2012 Németország Ludwigsburg 8–11. Standard Formációs Világbajnokság A The Unstoppables

Európa-bajnokságok[szerkesztés]

A táblázat nem teljes.

Szám
Év
Helyszín
Helyezés
Verseny neve
Csapat
Tánc
Koreográfia
1 2001 Csehország Ústí nad Labem 9. Standard Formációs Európa-bajnokság A
2 2003 Moldova Chişinău 8. Standard Formációs Európa-bajnokság A
3 2005 Németország Braunschweig 8. Standard Formációs Európa-bajnokság A
4 2006 Moldova Chişinău 9. Standard Formációs Európa-bajnokság A
5 2007 Moldova Chişinău 7. Standard Formációs Európa-bajnokság A
6 2009 Magyarország Miskolc 11-13. Standard Formációs Európa-bajnokság A

Magyar bajnokságok[szerkesztés]

A táblázat nem teljes, bővítés alatt.

Szám
Év
Helyszín
Helyezés
Verseny neve
Csapat
Tánc
Koreográfia
1 1996 Magyarország Miskolc 1. Társasági táncok Felnőtt Országos Bajnoksága
2 1996 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság
3 1997 Magyarország Miskolc 1. Társasági táncok Felnőtt Országos Bajnoksága
4 1997 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság
5 1998 Magyarország Miskolc 1. Társasági táncok Felnőtt Országos Bajnoksága
6 1998 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság
7 1999 Magyarország Miskolc 3. Társasági táncok Junior Országos Bajnoksága
8 1999 Magyarország Miskolc 1. Társasági táncok Felnőtt Országos Bajnoksága
9 1999 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság
10 2000 Magyarország Miskolc 2. Társasági táncok Junior Országos Bajnoksága[2]
11 2000 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság
12 2001 Magyarország Miskolc 3. Társasági táncok Junior Országos Bajnoksága
13 2001 Magyarország Miskolc 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság
14 2002 Magyarország Miskolc 1. Társasági táncok Junior Országos Bajnoksága C Dance with me
15 2002 Magyarország Miskolc 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix Let's face to music and dance
16 2005 Magyarország Miskolc 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix Szerelem és gyűlölet
17 2007 Magyarország Szombathely 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix Feeling Good
40 2009 Magyarország Debrecen 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix Sweet Charity
41 2009 Magyarország Debrecen 1. Standard Formációs Magyar Bajnokság C Társasági Táncok Junior Standard Hamupipőke
42 2009 Magyarország Debrecen 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság B Társasági Táncok Felnőtt Standard Anasztázia[3]
43 2010 Magyarország Miskolc 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix Sweet Charity
44 2011 Magyarország Debrecen 2. Standard Formációs Magyar Bajnokság A Standard mix The Unstoppables

Bemutatkozások[szerkesztés]

Szám Év
Helyszín
Rendezvény helye
Rendezvény neve
Koreográfia
Koreográfus
1 2000 Magyarország Budapest Magyar Állami Operaház „Táncpaletta 2000” Vörös és fekete
2 2001 Magyarország Miskolc Miskolci Nemzeti Színház Újévi koncert
3 2001 Németország Berlin Tegel-tó partja Műsoros est a Miskolci Szimfonikus Zenekarral
4 2002 Magyarország Miskolc Miskolci Nemzeti Színház Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
5 2002 Magyarország Budapest Magyar Állami Operaház Táncpaletta 2002 Let’s face to music and dance Simon Csaba
6 2004 Magyarország Budapest Marziott Hotel 122. újságíróbál Let’s face to music and dance Simon Csaba

Díjak[szerkesztés]

Standard Formációs Magyar Bajnokság, a C csapat
Hamupipőke - 2009. április 1.
Standard Formációs Magyar Bajnokság
Sweet Charity - 2009. április .
Ködmön TSE

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. IDSF Standard Formációs Táncok Európa-bajnokság. (Hozzáférés: 2009. október 8.)
  2. XXVIII. Nemzetközi és Formációs táncfesztivál és Magyar Bajnokság. (Hozzáférés: 2009. október 12.)[halott link]
  3. Formációs Táncok Magyar Bajnoksága - eredmény 2009-04-01. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 9.)
  4. A Magyar Kultúra Napja-KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes. (Hozzáférés: 2009. október 9.)[halott link]
  5. A magyar táncművészet Oscar-díja. [2009. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. október 9.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]