Katyusa (fegyver)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Katyusa
Katyusha launcher rear.jpg
A BM-13 rakéta-sorozatvető
Gyártási adatok
Típus rakéta-sorozatvető
Ország Szovjetunió
Gyártási darabszám kb.10 000 db
Alkalmazás
Alkalmazás ideje 1941-től
Háborús alkalmazás második világháború, koreai háború, vietnami háború, közel-keleti konfliktusok
Műszaki adatok
Űrméret 82 -- 300 mm
Lőszer reaktív
Csőtorkolati sebesség 340 m/s
Hatásos lőtávolság 6000 m felett m
Oldalirányzás 10°
Magassági irányzás 10° plusz 48°

A katyusa (oroszul Катюша) a második világháború során kifejlesztett és nagy tömegben használt szovjet rakéta-sorozatvetők közismert elevezése. A köznyelv – típustól és gyártótól függetlenül – a rakéta-sorozatvető fegyverekre napjainkban is elterjedten használja a katyusa elnevezést. Elterjedt még a Sztálin-orgona elnevezés is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szovjetunióban a reaktív lövedékek kifejlesztését Nyikolaj Tyihomirovnak és Vlagyimir Artyemjevnek az 1920-as évek elején a füst nélküli lőporral hajtott rakétákkal végzett kísérletei és fejlesztései alapozták meg. Az ő munkásságukat folytatva Borisz Petropavlovszkij Georgij Langemak, Jevgenyij Petrov és Ivan Klejmjonov részvételével a Tüzér Főcsoportfőnökség (GAU) felügyelete alá tartozó leningrádi Gázdinamikai Laboratóriumban 1929–1933 között fejlesztett ki többféle méretű reaktív lövedéket, melyekkel szárazföldi és légi indításokat is. A nem irányított rakétafegyverek fejlesztése a Gázdinamikai Laboratórium és a GIRD 1933-as összevonásával létrehozott Sugárhajtási Kutatóintézetben (RNII) folytatódott Georgij Langemak irányításával. Az RNII-nél kifejlesztett repülőgép-fedélzeti nem irányított rakétát 1937–1938 folyamán rendszeresítették a szovjet légierőnél RSZ–82 típusjelzéssel. A rakétát 1939-ben a halhin-goli csatában is bevetették.

1938–1941 között az RNII-ben több indítósínes szárazföldi indítóberendezéssel is kísérleteztek, amelyhez az RSZ–82-es rakétán alapuló 132 mm-es M–13 rakétát használták. A teherautó alvázra telepített rakéta-sorozatvetővel 1941 márciusában sikeresen végrehajtották a lőtéri teszteket, majd BM–13 jelzéssel rendszeresítették a Vörös Hadseregben. Az elkészült 24 sínes prototípusból módosított M–132 rakétákat terveztek kilőni, azonban a tartószerkezet hibája miatt kis híján súlyos baleset következett be[1]. Az áttervezett tartószerkezet szintén gyengének bizonyult a rakéták kilövése közben. V. N. Galkovszij vezetésével mind a sínrendszert, mind pedig az alvázat áttervezték ZiSZ–5 teherautóra. A munkálatokkal 1939 augusztusára végeztek és a járművet BM–13 (jelentése: 13-as számú harcjármű) jelzéssel látták el. Különböző rakétákkal átfogó kísérleteket végeztek, míg végül a BM–13–16 típust[2] fogadták el. E típusból a háború kezdetéig mindössze 40 darab készült el,[3] 1941. június 21-én rendelte el Sztálin a BM–13-asok hadrendbe állítását. Az első harci bevetés helyszíneként a források Orsa városát jelölik meg 1941. július 14-én 12 óra 12 perckor. A támadás során 112 csőből lőttek ki rakétákat az ellenfélre. 1942 után 300 mm-es rakétákat is elkezdtek gyártani, amelyeket elsősorban erődített helyek ellen kívántak felhasználni, sikerrel. Egyidejűleg beszüntették a kisebb 82 mm-es rakétákat kilövő BM–8-asok gyártását is. 1944 decemberéig több mint 6000 darab BM–13-ast és hozzájuk 10-12 millió rakétát gyártottak[4].

Jellemzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az indítóállványra kézzel felhelyezett rakétákat a kezelő a vezetőállásról vagy vezetékes távkapcsoló segítségével távolabbról indítja. Az indítóállványra szerelt összes rakéta elektromos úton indítható (köznyelven: kilőhető) 7-10 másodperc alatt. A korabeli rakéták semmilyen pályahelyesbítő szerkezetet (pl. elektronika) nem tartalmaztak, mivel elsősorban egy adott terület robbanásokkal való elárasztására, letarolására készültek. A korabeli kísérletek során az 5500 méterre lévő célpont körül kb. 1,5 kilométeres körön belül csapódtak be a rakéták -- ami meglehetősen durva célzás a tüzérségi lövegekhez képest. A meredek szögben becsapódó rakéták robbanófejei szilánkokkal, repeszdarabokkal borították be a területet. Az ismételt kísérletek azt eredményezték, hogy az említett 1,5 kilométeres becsapódási körön belül gyakorlatilag alig maradt olyan négyzetméternyi terület, ahová szilánk, repeszdarab ne hullott volna. Egy üteg támadása 7-10 másodperc alatt 4,35 tonna robbanóanyagot szórt ki és robbantott fel ezen a területen, ami 72 tüzérségi löveg egyidejű támadásának felelt meg. Mindezek ismeretében érthető a megtámadottak halálfélelme, hiszen egy ilyen támadás elől nem volt hová elbújni vagy menekülni.

1. ábra: BM-13-as oldalnézetből

Ráadásul a fegyver gyártásához nem kellett speciális gyártómű és bonyolult eljárás, szemben a tüzérségi lövegekkel. Olcsón, egyszerű üzemekben is gyártható volt, és számos változata létezett, a 4-8 csövű Jeep terepjáróra szerelhető BM-8-tól az 1942-ben hadrendbe állított 300 mm-es BM-31-ig, amely az Andrjusa becenevet kapta. A kísérleti példányokon nem volt állítási lehetőség, de a hadrendbe állított járműveket a vezetőfülke mögötti kézikerék meghajtású (autóemelőhöz hasonló) csavarorsókkal lehetett függőleges és vízszintes irányban célra állítani.[5][6] A hidraulikus mozgatás csak a II. világháború után vált általánossá.

Változatok a második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fegyvernek már a második világháborúban sem volt egységes külalakja, vagy típusa. Gyakorlatilag mindenféle szállítójárműre, még zsákmányolt eszközökre is felszerelték[7]. A csövek illetve sínek száma a jármű nagyságától és teherbírásától függött. A legfontosabb Katyusa változatok:

Kaliber (mm) Indító csövek/sínek (db) Fegyver neve Alváz (jármű)
82 mm 1 BM-8 Alkalmi jármű, vontatott pótkocsi/szán
82 mm 6 M-8-6 Vontatott pótkocsi/szán
82 mm 8 BM-8-8 Willys MB Jeep
82 mm 12 M-8-12 Vontatott pótkocsi/szán
82 mm 16 16-M-8 Hadihajók
82 mm 24 BM-8-24 T-40 tank, T-60 tank
82 mm 24 24-M-8 Terv: hadihajók
82 mm 36 BM-8-36 ZiS-5, ZiS-6
82 mm 40 BM-8-40 GAZ-AA és vontatott pótkocsi
82 mm 48 BM-8-48 ZiS-6, Studebaker US6 U3, sínes indítás
82 mm 72 BM-8-72 Indító sínek
132 mm 24 BM-13 ZIS-6, vontatott pótkocsi/szán
132 mm 6 6-M-13 Hadihajók
132 mm 16 BM-13-16 K7, M-5-5-318, Fordson WO8T, Ford/Marmon-Herrington HH6-COE4, Chevrolet G-7117, Studebaker US6 U3, GMC CCKW-352M-13 típusú járművek, indító sínekkel
300 mm 4 M-20-4 vontatott pótkocsi
300 mm 4 M-30-4 vontatott pótkocsi
300 mm 8 M-31-8 vontatott pótkocsi
300 mm 12 BM-31-12 Studebaker US6 U3

A felsorolt típusokon kívül valószínűleg még jó néhány típus létezett, azonban működési elvük megegyezett. A legnagyobb számban gyártott Katyusa a BM-13-as volt 16 rakétával, melyből a háború végéig több, mint 10 000 darabot állítottak hadrendbe, hozzájuk mintegy 12 millió rakéta készült.

Rakétaváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború során a következő típusú rakétákat használták:

Fegyver neve Kaliber (mm) Lőtávolság (max.) m Robbanófej, kg
M-8 82 5900 0.64
M-13 132 8740 4.9
M-13DD 132 11,800 4.9
M-13UK 132 7900 4.9
M-20 132 5050 18.4
M-30 300 2800 28.9
M-31 300 4325 28.9
M-31UK 300 4000 28.9

Háború utáni változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború lezárásával a Katyusák fejlesztése és használata nem zárult le, sőt a hidegháborús időben fokozott lendületet kapott. A vezetősíneket huzagolt csövekre cserélték, amely forgást biztosított a rakétának. A későbbiekben egy, a kilövéskor automatikusan letekeredő acélhuzal kb. 4000-es percenkénti fordulatra gyorsította fel a rakétában lévő röpsúlyos stabilizátort (giroszkóp), majd a technika fejlődésével ellátták pályamódosító és a célt érzékelő, befogó elektronikával is. A korábbi elárasztásos, letarolásos technikát kiegészítette az egyes lövések lehetősége is.

Hasonló fegyverek a második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nebelwerfer: A németek átal használt, hatcsövű vontatott rakétavető, amelyet a tüzérségi lövegekhez hasonlóan használtak. Nagy hátránya volt az, hogy a lövés esetén a rakéták jól látható füstcsíkot húztak maguk után. A füstcsík hosszan elnyúló vonala nyomán nagyon könnyű volt a löveg helyét beazonosítani és megsemmisítő csapást mérni rá.
  • Panzerwerfer: A Nebelwerfer hiányosságait igyekeztek megszüntetni azzal, hogy páncélozott járműre szerelték. 1943 és 1945 márciusa között gyártották, mindössze 300 körüli darabszám készült belőle, így a háború kimenetelét nem tudta érdemben befolyásolni.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://rbase.new-factoria.ru/pub/gurov/gurov.shtml Az eredeti megoldás szerint a jármű nem előre, hanem oldalirányban lőtt volna. A nagyszámú rakéta tolóereje könnyedén felboríthatta a járművet.
  2. M13 típusú rakéták 16 indítósínnel.
  3. http://ww2-weapons.com/Artillery/SP-guns/Russian/Katyusha/BM-13-N.htm
  4. http://www.prlib.ru/en-us/history/Pages/Item.aspx?itemid=569
  5. 1. ábrán az üzemanyagtartály fölött látható kurblihoz hasonló hajtókarokkal
  6. http://vrn-histpage.ru/page.php?Page=52 Воронежская Катюша
  7. http://rbase.new-factoria.ru/pub/gurov/gurov.shtml

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Katyusa (fegyver) témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]