Kacsacsőrű emlős

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kacsacsőrű emlős
Platypus.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Tojásrakó emlősök (Prototheria)
Rend: Kloákások (Monotremata)
Család: Kacsacsőrű emlősök (Ornithorhynchidae)
Nem: Ornithorhynchus
Blumenbach, 1800
Faj: O. anatinus
Shaw, 1799
Elterjedés
A kacsacsőrű emlős elterjedéseA kacsacsőrű emlős elterjedése
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kacsacsőrű emlős témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kacsacsőrű emlős témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kacsacsőrű emlős témájú kategóriát.

A kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) az emlősök (Mammalia) osztályának a kloákások (Monotremata) rendjébe és a kacsacsőrű emlősök (Ornithorhynchidae) családjába tartozó egyetlen élő faj. Kelet-Ausztráliában élő, részleges vízi életmódot folytató különös kinézetű tojásrakó emlős.

Felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. század második felére a földrajzi felfedezések egyik fő célpontjává egyre inkább a „Terra Australis Incognita”, vagyis az „Ismeretlen Déli Földrész” vált. A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. Még inkább meglepte az európai természettudósokat a tojásrakó emlősök, leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős felfedezése.

Amikor az első példány 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”. További meglepetéseket okoztak azok az aranyásók, akik beszámoltak róla, hogy a nőstények tojásokat raknak. E hihetetlennek látszó tulajdonságai miatt első tudományos neve az Ornithorhynchus paradoxus ('furcsa madárcsőrű') volt.

Testfelépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kacsacsőrű emlős kb. 50 cm hosszú állat. Áramvonalas testalkata a hódéra emlékeztet, ám széles és lapos szájszerve („csőre”) a kacsáéra hasonlít (viszont nem szaruból, hanem kemény bőrből van, és ennek megfelelően érzékenyebb). Fogai sincsenek (csak az újszülötteknek). Testtömege 700 és 2400 g között változik: a hímek nagyobbak, mint a nőstények. A hímek hátsó lábaikon „sarkantyúkat” (avagy „fullánkokat”) viselnek, és azokhoz méregmirigy csatlakozik: a sarkantyúkat vetélkedéseikben használják. A méreg nem nagyon veszélyes, de rendkívüli fájdalmat okoz, amit fájdalomcsillapítók (közéjük értve a morfiumot is) sem mérsékelnek. Valószínűsítik, hogy a kacsacsőrű emlős mérge közvetlenül a fájdalomreceptorokra hat.

A részlegesen vízi életmód eredményeként ujjai között úszóhártya alakult ki. A vízben főleg lapos, a hódokéra emlékeztető farkával hajtja magát.

A kacsacsőrű emlős úszás közben nemcsak szemét csukja be, de orrlyukait és fülét is szorosan bezárja, miközben csőrét oldalirányban ide-oda ingatja (ezt szakkád mozgásnak nevezik). Csőrének mindkét felületén körülbelül negyven-negyvenezer, vízszintes sorokba rendezett elektromos érzékelő és további harmincezer nyomásérzékelő pálcika található. A két sejtfajta az ember látókérgére emlékeztető módon rétegződik a csőr felületén, és az agy tevékenységének jelentős részét az ezektől kapott információk feldolgozása köti le. Úgy tűnik, a kétféle adat együttes feldolgozásával a kacsacsőrű emlős egyfajta "víz alatti térlátásra" tesz szert. Az elektromos érzékelők felfogják az egészen kis állatok egészen kis izommozgásai keltette jeleket is, a nyomásérzékelők pedig a vízben álló, lebegő, illetve mozgó dolgokról visszaverődő (illetve általuk keltett) hullámokat észlelik. A kétféle információ együttes feldolgozása (figyelembe véve a két jel sebességkülönbségét) lényegesen jobb képalkotást tesz lehetővé a zavaros vízben, mint a látás. Az érzékelő pórusok módosult nyálkamirigyek.

Hasonló elektromos érzékelést fejlesztett ki az ugyancsak zavaros édesvízben halászó lapátorrú tok (Polyodon spathula).

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kacsacsőrű emlős a víz alól gyűjti táplálékát – rákokat, vízi rovarokat, kisebb halakat. Kitűnően úszik; élete nagy részét a vízben tölti. Üregeit a vízfolyások partoldalába vájja; ezek bejárata a hódokétól eltérően a víz szintje fölött van.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platypus BrokenRiver QLD Australia.jpg
Kitömött kacsacsőrű emlős a londoni Természettudományi Múzeumban

Párosodás után a nőstények hosszabb üreget vájnak, és ebben rakják le, majd költik ki tojásaikat (2-3 tojást rak). A tojások gömb alakúak, fehérek, lágy héjúak (mint a hüllőké) és kb. 11 mm átmérőjűek. A nőstények testükkel melengetik a tojásokat, amíg ki nem kelnek a teljesen fejletlen kicsinyek, akik az erszényesek újszülötteihez hasonlóan vakok és csupaszok. A kicsinyeket a nőstények anyatejükkel táplálják, ám a tej nem az emlőbimbóikből jön (az nincs nekik), hanem a hasi bőrszövet alól szivárog, mint az izzadság. A nőstény 3-4 hónapig gondozza kicsinyeit, és ha vadászni megy, betemeti a nyílást. A hímek nem vesznek részt az utódok gondozásában.

Kialakulásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meglehetősen keveset tudunk arról, hogyan alakultak ki a tojásrakó emlősök ősei. Fosszíliák alapján úgy tűnik, hogy az emlősök ezen csoportja a mezozoikum során jelent meg.

Ausztrália különleges, ősi jellegű fajokból álló állatvilága azért maradhatott fenn, mert kontinens a mezozoikum vége óta elkülönült más földrészektől. Ausztrália egykor a Nagy Déli Kontinens (Gondwana) részét alkotta, amelyhez a mai Új-Guinea, India, Antarktisz, Afrika és Dél-Amerika is tartozott. Jelenleg ősi jellegű emlősök Ausztrálián kívül Észak- és Dél-Amerikában találhatók: más földrészeken vagy az éghajlat vált zorddá (Antarktisz), vagy a méhlepényes emlősök szorították ki az ősi jellegű emlősöket.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Majer József: Ausztrália az állatrezervátum; Búvár Évkönyv 3, pp. 122–128., Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987.
  • R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006.
  • M. L. Augee: Platypus and Echidnas. The Royal Zoological Society, New South Wales 1992. ISBN 0-9599951-6-1
  • T. R. Grant: Fauna of Australia. 16. Ornithorhynchidae Onlinepublikation als PDF
  • Bernhard Grzimek: Grzimeks Tierleben. Bd 10. Säugetiere 1. Droemer Knaur, München 1967, Bechtermünz, Augsburg 2000. ISBN 3-8289-1603-1
  • Ann Moyal: Platypus. The Extraordinary Story of How a Curious Creature Baffled the World. Smithsonian Press, Washington DC 2001. ISBN 1-56098-977-7
  • Ronald Strahan: Mammals of Australia. Smithsonian Press, Washington DC 1996. ISBN 1-56098-673-5

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a kacsacsőrű emlős címszóra a Wikiszótárban!