John Updike
| John Updike | |
 | |
| John Updike 1989-ben | |
| Élete | |
| Született | 1932. március 18. Reading, Pennsylvania |
| Elhunyt | 2009. január 27. (76 évesen) Danvers, Massachusetts |
| Sírhely | Robeson Lutheran Church Cemetery |
| Nemzetiség | amerikai |
| Szülei | Wesley Russell Updike Linda Grace Hoyer |
| Házastársa |
|
| Gyermekei |
|
| Pályafutása | |
| Jellemző műfaj(ok) | regény, elbeszélés, esszé |
| Első műve | The Same Door (1959) |
| Fontosabb művei | Nyúl-regények (1960-2001) Az eastwicki boszorkányok (1984) |
| Kitüntetései |
|
| Irodalmi díjai | National Book Award (1964), (1982) National Book Critics Circle Award (1981) Pulitzer-díj (1982) National Medal of Arts (1989) PEN/Faulkner díj (2004) |
| Hatottak rá | Nathaniel Hawthorne, Franz Kafka, Vladimir Nabokov, Marcel Proust |
| Hatása | Ian McEwan, Martin Amis, Jonathan Lethem |
 | |
| John Updike aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz John Updike témájú médiaállományokat. | |
John Hoyer Updike (Reading, Pennsylvania, 1932. március 18. – Danvers, Massachusetts, 2009. január 27.) amerikai regényíró, költő, novellista, irodalom- és műkritikus. Legismertebb regényei közé tartozik az úgynevezett „Nyúl”-sorozat. Az öt regényből álló széria címeiben a Nyúl (Rabbit) név a történetek főhősére, Harry Rabbit Angstromra utal (Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark). A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Pulitzer-díjat nyert.
Korai évek
Updike apai ágon holland származású volt, elődei New Amsterdamban (a mai New York Cityben) telepedtek le, majd onnan New Jersey államba, végül Pennsylvaniába vándoroltak. A családi név eredetileg Opdyck volt. Updike apja, Wesley Russell Updike, matematikát tanított egy középiskolában, anyját (Linda Grace Hoyer Updike) írói ambíciók fűtötték.[1] Tizenegy éves koráig Johnt a szülők Shillingtonban (Pennsylvania) nevelték.[2] Ezután a család egy Plowville nevű helység (Berks megye, Pennsylvania) mellett elterülő tanyára költözött. A fiú itt kezdett el komolyabban érdeklődni a könyvek világa iránt.
Visszaemlékezéseiben Updike megemlítette édesanyját, és így írt ezekről az időkről: „Legkorábbi emlékeim közé tartozik, ahogy íróasztalánál ült. Csodálattal néztem az írói szerszámokat: az írógépet, a sok doboz tiszta papírt. Emlékszem a barna borítékokra is, amikben történeteit beküldte, és amikben aztán azok vissza is jöttek.”[3] Ezek a tanyán töltött évek és a környezet, amiben az író felnőtt, évek múlva színterévé váltak több novellájának és regényének, így a „Nyulas” sorozatnak is.
Tanulmányait a Harvard Egyetemen teljes ösztöndíjjal kezdte, és summa cum laudé-val végezte irodalomból 1954-ben. Diplomájával a kezében úgy döntött, grafikus lesz, és beiratkozott az angliai Oxfordi Egyetem The Ruskin School of Drawing and Fine Art kurzusaira. Az Egyesült Államokba való visszatérése után, két éven keresztül rendszeresen küldött be különböző témájú munkákat a The New Yorker című lapnak. Később Ipswich városába (Massachusetts) költözött. Némely irodalomkutató úgy véli, hogy East Greenwich és Wickford kisvárosok inspirálták The Witches of Eastwick (Az eastwicki boszorkányok) című regényének megírására.
Művei
Updike legfőképpen az amerikai protestáns középosztályról írt, leginkább mint a kertvárosi házasságtörők krónikását ismerték. Erről egyszer ezt írta: „…ez egy olyan témakör, amit ha még nem is merítettem ki teljesen, engem már minden bizonnyal kimerített”. Tulajdonképpen több alkalommal is szakított ezzel az ismerős területtel: 1984-ben írta meg a fent említett Az eastwicki boszorkányok című könyvét, melynek fő mondanivalója eltért a házaspárok szokásos krízisproblémájától – egy csoport elvált barátnőről szól, akik különböző manipulációkon keresztül „kezükbe veszik” a férfinemet (ebből a regényből film és musical is készült). Konspiráció című regénye (1978) egy hidegháborús, afrikai diktatúra kitalált története. Stílusát ebben a munkában Vladimir Nabokov írói stílusához hasonlítják; a 2000-ben írt Gertrud és Claudius egy posztmodern próbálkozás Hamlet témája körül; fontosabb regénye még A kentaur, amely Nemzeti Könyvdíjat nyert 1963-ban, a Párok (1968) és az Így látja Roger (1986). Martin Amis angol regényíró az Így látja Rogerről megjegyezte, hogy „majdnem, hogy mestermű”-nek lehetne nevezni. Az utóbbi két regény megjelenése alkalmával Updike képe a Time folyóirat fedőlapjára került, és amellett gazdag ember lett belőle.
Munkáját a legtöbb amerikai irodalomkritikus nagyra becsülte, és úgy emlegették, mint a kortársi irodalom legjobbjainak egyikét; elismerték kifinomult, kissé ironikus prózáját, műveltségét és alkotói termékenységét. Éveken keresztül emlegették mint az irodalmi Nobel-díj egyik legnagyobb esélyesét, ám azt sosem kapta meg.
Több mint huszonöt regényt és tucatnyi novellagyűjteményt publikált, ezenkívül verseket, gyermekmeséket és kritikai tanulmányokat írt irodalmi művekről és különböző művészeti ágakról. 1954-től kezdve több száz novellája, verse és könyvismertetője jelent meg a The New Yorker folyóiratban. Rendszeresen írt kritikát a The New York Review of Books című kiadvány számára is.
Updike szeretett szériákban dolgozni: Az öt Nyúl-köteten kívül egy alteregójaként tekintett, képzeletbeli zsidó regényíróról három humorosabb munkát is írt: Bech könyve (1970), Bech bolyong (1981) és Bech befut (1998). A Bech-történetben a főhős, Henry Bech végül is megkapja erőfeszítései jutalmául az irodalmi Nobel-díjat. Több novellát is írt egy társadalmilag sikeres házaspárról (The Maples). Kritikusai szerint ezek a történetek önéletrajzi jellegűek. Közülük jó néhány szolgált alapul a Too Far To Go című televíziós filmnek, Michael Moriarty és Blythe Danner szereplőkkel. Updike egyszer megjegyezte, hogy a házaspárnak azért adta a „Maples” (Juharfák) vezetéknevet, mert nagy csodálója a juharfa rugalmasságának és szépségének.
Még pályája kezdetén Updike bejelentette, hogy szándékában áll minden évben megjelentetni egy könyvet. Így is történt. Az évek múlása nem lassította le sem munkakedvét, sem írói találékonyságát. 1994-ben újraírta a Trisztán és Izoldát, megírt egy többgenerációs családtörténetet Isten velünk vonul (1996) címmel és egy tudományos-fantasztikus regényt: Az idő vége felé (1997), valamint a Seek My Face-t (2002), mely a művészeteknek a második világháború utáni helyzetéről szól. 2003-ban számos novelláját antológiába foglalták The Early Stories 1953 – 1975 címmel. A gyűjtemény elnyerte a 2004-es PEN/Faulkner díjat. A könyv előszavában Updike megjegyezte, hogy írói törekvése mindig is az volt, hogy „…felruházzam azt ami földi, a földi dolgoknak kijáró szépséggel.” A 2004-ben írt Falvak című regényében visszatért a házassági hűtlenség témájához. Huszonkettedik regénye, A terrorista, egy tizennyolc éves muszlim terrorista története New Jersey államban. 2007-ben tanulmánykötete jelent meg „Due Considerations” címmel. Huszonharmadik regénye, Az eastwicki özvegyek (2008) mintegy folytatása Az eastwicki boszorkányok című, 1984-ben írt nagy sikerű regényének. Az akkori fiatal, csábító boszorkányok 2008-ra már őszülő matrónák, de még mindig „boszorkányok”.
Kísérlete a drámaírás terén, a Buchanan Dying: a play nem járt sikerrel. Valószínűleg ezen ő nem csodálkozott különösebben. Még 1968-ban egy riporternek kijelentette, hogy „egy csomó kifestett ember csak áll egy platformon és hónapokig ugyanazt mondja egymásnak – ez annyira nem reális számomra, hogy ez nem nekem való. Ha megnézzük a regényírókat [Mark] Twain-től kezdve [Henry] James-ig, és Faulknertól [Saul] Bellow-ig, a regényírók számára a színdarabírás egy eléggé elszomorító vállalkozás.”
Egészen 2008-ig Updike egyik jutalomdíjat a másik után nyerte. Mint legutolsó, ilyen volt az úgynevezett Jefferson Lecture, mellyel az amerikai kormány Updike-ot megbízta; az Egyesült Államokban talán ez a legnagyobb megtiszteltetés egy író számára. Updike előadásának a „The Clarity of Things: What Is American about American Art” („A dolgok világossága: mi igazán amerikai az amerikai művészetben”) címet adta.[4][5]
Élete végén az író négy gyerekének és Martha nevű második feleségének szentelte idejét; több unokája van. Emlékirataiban (Self-Consciousness) levelet írt két unokájához, Anoffhoz és Kwame-hoz, melyben leírja az Updike család történetét, és arra kéri őket, ne szégyelljék bőrük színét. (Anoff és Kwami apja Nyugat-Afrikából származik; Wesley-nek, egy másik unokájának anyja kelet-afrikai.)
Feleségével a Beverly Farms (Massachusetts) nevű tanyán élt. Updike 2009. január 27-én halt meg tüdőrákban egy danversi hospice-ban, 76 éves korában.[6]
Kritika
Martin Amis brit regényíró és esszéista gyakran foglalkozott Updike írásaival. A Picked-up Pieces című esszégyűjteményéről megjegyezte, hogy „…Updike a 20. századi irodalmat egységes színvonalra akarja hozni. Azt mondja, hogy a lehetőséget az alkotásra, éppúgy mint az életre, mindenki számára lehetővé, illetve elérhetővé kellene tenni.” Az író memoárjáról (Self-Consciousness) ez volt a véleménye: „…a könyv befejező része, 'On Being a Self Forever' [Énünk megőrzése az utolsókig], tudomásom szerint a legjobb, amit eddig írtak arról, milyen a megöregedés: öregség, és azután már csak annak a vége”. A Rabbit at Rest-ről: „...ez a regény tartósan sokatmondó, ami az elfáradást, az elöregedést és ezek utálatát illeti; és mindezt friss, hervadhatatlan prózában írni meg...” Updike Odd Jobs: Essays and Criticism [Furcsa munkák: tanulmányok a kritikáról] című kötetéről Amis így írt: „… [ennek a munkának] van egy bizonyos gördülékeny jellege, de egyre inkább öncélúvá válik: túl sok a nosztalgia a trolibuszok és a baseballkesztyűk után, túl sok az elődök tisztelete, túl sok az áhítatos jámborság.”
2008 novemberében a brit Literary Review (Irodalmi ismertető) szerkesztői Updike-nak ítélték a „Rosszul fogalmazott szex az irodalomban” díjat. Angliában ezzel azokat az írókat díjazzák, akik „durva, ízléstelen vagy nevetséges szexuális leírásokat produkálnak a modern irodalomban”.[5]
Bibliográfia
Legtöbb művét Göncz Árpád (6 regény, 2 kisregény, 2 elbeszélés) és Gy. Horváth László (7 regény, 30 elbeszélés) fordította magyarra.
|
Nyúl-regények
Bech-kötetek
Buchanan-kötetek
Eastwick-regények
Egyéb regények
|
Novellagyűjtemények
Költemények
Tanulmányok, kritikai írások
|
Magyarul
1989-ig
- A kentaur. Regény; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1966 (Európa zsebkönyvek)
- Nyúlcipő. Regény; ford. Réz Ádám, utószó Abody Béla; Európa, Bp., 1968 (Modern könyvtár)
- Szegényházi vásár; ford. Göncz Árpád; in: A Szomorú Kávéház balladája. Amerikai kisregények; Európa, Bp., 1968
- A farm; ford. Göncz Árpád; in: Csalhatatlan vér. Amerikai kisregények; Európa, Bp., 1969
- Ilyen boldog se voltam. Elbeszélések; vál. Géher István, ford. Bart István et al.; Európa, Bp., 1971 (Európa zsebkönyvek)
- Gyere hozzám feleségül. Románc; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1981 (Európa zsebkönyvek)
- Nyúlháj. Regény; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1984 (Európa zsebkönyvek)
- Az eastwicki boszorkányok. Regény; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1986 (Európa zsebkönyvek)
- Nyúlketrec; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1988 (Európa zsebkönyvek)
- Így látja Roger. Regény; ford. Göncz Árpád; Európa, Bp., 1989
- E gyönyörű zöld planétán. Tanulmányok; vál., utószó Sükösd Mihály, ford. Debreczeni Júlia; Európa, Bp., 1989 (Modern könyvtár)
1990-től
- Párok; ford. Debreczeni Júlia; Victoria, Pécs, 1990
- Nyúlszív; ford. Gy. Horváth László; Európa, Bp., 1992
- S.; ford. Nagy Péter; Európa, Bp., 1993
- Brazília; ford. Szász Imre; Európa, Bp., 1995
- Bízzál bennem. Elbeszélések; ford. Göncz Árpád et al.; Európa, Bp., 1995 (Európa zsebkönyvek)
- Az élet alkonyán. Elbeszélések; ford. Barkóczi András et al.; Európa, Bp., 1996
- Konspiráció; ford. Rézműves Zoltán; Európa, Bp., 1997
- Isten velünk vonul; ford. Sóvágó Katalin; Európa, Bp., 1997
- Az idő vége felé; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 1998
- Bech bolyong; ford. Kovács Attila; Európa, Bp., 1999
- Bech befut; ford. Szabó T. Anna; Európa, Bp., 1999
- Gertrud és Claudius; ford. Molnár Katalin; Európa, Bp., 2000
- Nyúlfark és más történetek; ford. Gy. Horváth László, Molnár Katalin, Sipos Katalin; Európa, Bp., 2001
- Majd ha fagy; ford. Gy. Horváth László; Európa, Bp., 2002
- Galambtollak; ford. Bart István et al.; Európa, Bp., 2003
- A zeneiskola; ford. Bartos Tibor et al.; Európa, Bp., 2004
- Falvak; ford. Gy. Horváth László; Európa, Bp., 2005
- Ugyanaz az ajtó; ford. Bartos Tibor et al.; Európa, Bp., 2006
- A terrorista; ford. Sóvágó Katalin; Európa, Bp., 2007
- Az eastwicki özvegyek; ford. Tábori Zoltán; Európa, Bp., 2009
- Végpont és más versek; ford. N. Kiss Zsuzsa; Európa, Bp., 2011
- Apám könnyei és más elbeszélések; ford. N. Kiss Zsuzsa; Európa, Bp., 2012
- Nyúlcipő; ford. Gy. Horváth László, 21. Század, Bp., 2018
- Nyúlketrec; ford. Gy. Horváth László, 21. Század, Bp., 2019
- Nyúlháj; ford. Gy. Horváth László, 21. Század, Bp., 2019
Jegyzetek
- ↑ Lee, Francis Bazley. Genealogical and Personal Memorial of Mercer County, New Jersey (angol nyelven). Lewis Publishing Company, 370. o. (1907)
- ↑ „A portrait of Updike's hometown”, The Philadelphia Inquirer, 2008. január 28.. [2009. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. január 31.) (angol nyelvű)
- ↑ „Nibbled at By Neighbors”, The New York Times, 1990. január 14. (angol nyelvű)
- ↑ Howard, Jennifer. „In Jefferson Lecture, Updike Says American Art Is Known by Its Insecurity”, Chronicle of Higher Education, 2008. május 23.
- ↑ a b Tolson, Jay. „"John Updike on American Art”, U.S. News & World Report, 2008. május 23.
- ↑ „US novelist Updike dies of cancer”, BBC News, 2009. január 27. (Hozzáférés: 2009. január 28.)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a John Updike című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
További információk
- A Relentless Updike Mapped America's Mysteries, Michiko Kakutani, The New York Times, January 27, 2009
- The Centaurian – Updike-ról szóló információknak szentelt honlap
- Rövid életrajz
- John Updike interjú (Don Swaim)
- A New York Times Updike-recenziói
- Joyce Carol Oates Updike-ról
- „Hub Fans Bid Kid Adieu” (The New Yorker, 1960)
- John Updike interjú (Ginny Dougary, 2002)
- In Depth with John Updike, C-SPAN, December 2005
- Updike-archívum (The New York Review of Books)
- "John Updike: the descent of man" – cikk Updike életéről és munkásságáról, 2008. október
- John Updike az Internet Movie Database oldalán
- „The End of Authorship” – Updike kritikája a New York Times vezércikkéről
- The Realist: John Updike's Lyricism Exalted the Everyday and the Unglamorous, Henry Allen, The Washington Post, January 28, 2009
- John Updike, a Lyrical Writer of the Middle-Class Man, Dies at 76, Christopher Lehmann-Haupt, The New York Times, January 28, 2009
