Jancsó Miklós (farmakológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jancsó Miklós
Jancsó Miklós (1903-1966) farmakológus.jpg
Jancsó Miklós
Arcképe a Szegedi Tudományegyetem EK gyűjteményéből
Született 1903. április 27.
Kolozsvár
Elhunyt 1966. április 16. (62 évesen)
Szeged
Nemzetisége magyar
Foglalkozása farmakológus,
hisztokémikus,
fiziológus,
biokémikus

Gidófalvi Jancsó Miklós (Kolozsvár, 1903. április 27.Szeged, 1966. április 16.) Kossuth-díjas farmakológus, hisztokémikus, fiziológus. A kemoterápiás gyógymódok, az immunrendszer és az idegi eredetű gyulladások nemzetközi hírű farmakológiai-élettani kutatója volt. 1946-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s ugyanazon évtől rendes tagja volt. Jancsó Miklós (1868–1930) orvos fia, Jancsó Aranka (1922–1981) farmakológus férje.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1921 és 1926 között végezte orvosi tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen, orvosi oklevelét 1929-ben szerezte meg. 1927–1928-ban a szegedi egyetem belgyógyászati klinikáján dolgozott díjtalan gyakornokként, 1928–1929-ben pedig a gyógyszerismereti intézetben Issekutz Béla munkatársaként tevékenykedett mint díjas tanársegéd. 1929 és 1931 között a Collegium Hungaricum ösztöndíjával a berlini Robert Koch Intézet kemoterápiai osztályán, illetve a berlin-dahlemi Birodalmi Egészségügyi Hivatal (Reichsgesundheitsamt) bakterológiai-szerológiai osztályán végzett kutatásokat. 1931-ben visszatért a szegedi egyetem gyógyszertani intézetébe, ahol előbb tanársegédként és címzetes adjunktusként, 1932-től 1937-ig – mint a Kemoterápia és méregtan című tárgykör magántanára – fizetéses adjunktusként tevékenykedett. 1937-től nyilvános rendkívüli, 1940-től nyilvános rendes tanárként oktatott tovább. Ezzel párhuzamosan, 1938–1947 között a gyógyszerismereti intézet igazgatói tisztét is betöltötte, 1938-tól haláláig pedig – az 1951-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemhez átkerült – gyógyszertani intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára volt.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályája elején behatóan vizsgálta a máj elzsírosodását megakadályozó anyagoknak – azaz a lipotrop farmakonoknak – az idegsejtek Golgi-készülékére gyakorolt hatását, s elsőként mutatta ki sikeresen hisztokémiai módszerrel az arzenobenzol-származékokat (Salvarsan). A farmakológián belül kutatásai főként a kemoterápiás módszerek hatásvizsgálatára, a kórokozók vagy beteg sejtek kemoterápiás szerekkel szembeni ellenálló képességének (rezisztenciájának) változására irányultak. Felfedezte a dekametilén-diguanidin és származékainak terápiás hatását a dél-amerikai álomkór (tripanoszomiázis) és a kala-azar (dumdumláz vagy leishmaniasis) gyógyításában. Foglalkozott a szervezet védekezőképességében jelentős feladatot betöltő retikulo-endoteliális rendszer (RES) és a vesehámsejtek élettani-immunológiai szerepével és tárolóképességük hisztaminnal való befolyásolásával. A hisztaminnal kapcsolatos vizsgálatai eredményeként megállapította, hogy a vénás hajszálerek falát alkotó endotel sejteket falósejtekké (fagocitákká) alakíthatja. Mikrofotográfiákkal dokumentálta a RES és a vese tárolósejtjeinek alaktani jellegzetességeit. Kutatta az idegi eredetű (neurogén) gyulladásokat, az érzőideg-végződések gyulladásmechanizmusát és kapszaicines gyógyszerészeti befolyásolásának módozatait.

1945–1947 között tagja volt a Magyar Természettudományi Akadémiának. Tudományos eredményei elismeréseként 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, s még ugyanazon évben rendes tagjává választották, 1957-től haláláig az Élettani Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Két ízben is kapott Kossuth-díjat (1948, 1955), 1961-ben a Hőgyes Endre-emlékérmet, később a Csehszlovák Gyógyszerészeti Társaság (Československá lékařská společnost) Purkyně-emlékérmét vehette át. Több külföldi társaság beválasztotta levelező tagjai sorába, így 1933-ban a Bécsi Biológiai Társaság (Wiener Biologische Gesellschaft), 1965-ben a Német Farmakológiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Pharmakologie).

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Histochemiai tanulmányok chemoterápiás arsenobensol származékok viselkedéséről emberi és állati szervezetben, Szeged, 1928.
  • Photobiologische Studien in der Chemotherapie, in: Zentralblatt für Bakteriologie 1931.
  • Mikrobiologische Grundlagen der chemotherapeutischen Wirking, in: Zentralblatt für Bakteriologie 1934–1935.
  • Histamine as a psychological activator of the reticulo-endothelial system, in: Nature 1947.
  • Demonstration of Bayer 205 (Suramin) in tissues and its cellar distribution, in: Nature 1952.
  • Speicherung: Stoffanreicherung im Retikuloendothel und in der Niere, Budapest, 1955.
  • Storage of proteins and vinylpolymers in histiocytes and in the renal ephitelium, in: Acta Medica 1955.
  • A kémiai fájdalomérzés tartós kikapcsolása farmakológiai úton és a neurogén gyulladás problémája, in: Az MTA Biológiai és Orvostudományi Osztályának Közleményei 1959.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jancsó Miklós (farmakológus) témájú médiaállományokat.
  • Issekutz Béla: Jancsó Miklós, in: Magyar Tudomány 1966.
  • Thuránszky Károly: Jancsó Miklós, in: Acta Physiologica 1966.
  • Zallár Andor, Jancsó Miklós szakirodalmi munkássága Budapest, 1967.
  • Id. Issekutz Béla: Id. Jancsó Miklós és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós, Budapest, 1968.
  • Lukács Dezső: Ifj. Jancsó Miklós élete és munkássága, in: Természet Világa 1978.
  • Bóna Endre: Ifjabb jancsó Miklós öröksége, in: Egészség 1996.