Ugrás a tartalomhoz

Hímzés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Gg. Any (vitalap | szerkesztései) 2021. február 14., 16:04-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 80.98.13.2 (vita) szerkesztéséről Gg. Any szerkesztésére)

A hímzés olyan díszítő eljárás (illetve az így elkészített mű), amely valamilyen alapanyagot (pl. vászon, szövet, bőr) tűbe fűzött fonállal varrással készített mintával ékesít.[1] A varrás során az anyagot oda-vissza át kell szúrni, és az így vezetett fonal adja a mintát az alapanyag felületén. A szálak és a hímzés szélének eldolgozása a munkadarab hátoldalán történik.

15. századi hímzett palást, Gent, Belgium
Aranyhímzéses palást, 18. század

Történet

A hímzés eredete a ruhadarabok részeinek összeállítására vezethető vissza. Ezt nevezik varráshímnek is. A másik fajta hímzést a szövésből származtatják, aminek lényege, hogy a szőttes mintarészét egy hosszabb, kb. arasznyi vastűvel felszedték (ún. szedettes).

Ókor

A hímzést régészeti leletek alapján már az ókorban is művelték a Föld minden részén. A sírleletekben talált tűk finomsága enged arra következtetni, hogy a hímzés elterjedt lehetett abban az időben már Egyiptomban, Mezopotámiában és Kínában. Római feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a szálszámolásos, laposöltéses és rátétes hímzésmódok ismertek voltak. Ezeket gyűjtőnéven opus barbaricumnak nevezték, ami arra utal, hogy a hímzés őshazája Ázsiában lehetett.[2]

Középkor

Az Európában fennmaradt legrégibb hímzések a 11-12. században keletkeztek. Ezek kultikus rendeltetésű darabok: koronázási palástok, miseruhák, koporsótakarók. Valamennyi a bizánci kultúra jegyeit viseli magán. Legtöbbször bíborszínű selyem alapanyagon arany- és selyemszállal, laposöltéssel hímeztek. Az aranyszálat gyakran zsinórszerűen vezették, szakaszosan leöltötték, s ez szintén a díszítmény része volt. Ebből a korból való a bayeux-i faliszőnyeg is, amely fél méter széles és több mint 68 m hosszú. (Hódító Vilmos Anglia feletti győzelmét ábrázolták rajta 58 jelenetben).

Hímzés, 1660körül, Flandria

A kora középkorban nagy divat volt az arany- és ezüsthímzés, amit a hímzőszál anyaga után neveztek el. A 13-14. századi román és gótikus stílusú hímzéseken gyakori a bibliai jelenetek ábrázolása. Ekkor kezd terjedni a selyemszál, mivel így több színárnyalattal tudtak dolgozni. Szintén ebben az időszakban jelenik meg a Távol-Keletről érkezett tűfestés. A reneszánsz idején a hímzésben használt színek erősebbeké válnak, erős színkontrasztokkal határozott körvonalakat alakítanak ki. Mozgalmas mintákat, gazdag növényornamentikát, gyakran groteszk állatelemes kompozíciókat készítenek. Mindez összefügg a hímzett díszítmények iránti világias igények megjelenésével.

Ekkor jönnek létre az első hímzéssel foglalkozó céhek, mint pl.: Párizs, 13. század, Köln, 1525, Milánó, 1584.

Az erdélyi népviseletek erős reneszánsz hatást mutatnak, mint ez a barcasági csángó leánying hímzése is.
Erdélyi díszpárna
Hímzett erdélyi párna

A középkor végén, a barokk idején egyre gyakoribb, hogy festők tervezik a hímzésmintákat, így elsősorban az a hímzéstechnika (gobelin, tűfestés) fejlődik, ami alkalmas ezek megjelenítésére. Ebben a korban a különböző rendeltetésű papi palástokat szinte teljes felületükön ellepik az erősen domborított arany és selyemhímzések. A világi ruházatokon terjed a gyöngyrátétes hímzés és az aranyflitter. A rokokó hímzett kelmék díszítése szórt virágcsokrok, kígyózó szalagmotívumok. Ekkor jelennek meg a kétoldalán hímzéssel díszített egyházi ruhák és az apró gobelinöltésekkel kivarrt bútorkárpitok. A későbbi korstílusokban egyszínű vagy alig színezett, jelentéktelen szegélydíszek kivitelezésében él ez a típusú hímzéstechnika tovább.

Az úri hímzés (arany- és ezüsthímzés) mellett érintetlenül maradt a népi hímzés. Annak hagyományos formái, és ami a legfontosabb archaikus motívumkincse. Az keresztszemes hímzéseken megjelenő ősi motívumok (életfa, csudaszarvas tulipános, gránátalmás motívumok stb.) az északi sarkkörtől a közép-ázsiai sztyeppékig szinte változatlan formában maradtak fenn, ahogy ezt a 19. század végén elkezdett gyűjtő munkák alapján összegyűjtött anyag mutatja.[3][4]

Újkor

A népi hímzés fejlődése az ipari forradalom után kezdődött igazán. Magyarországon is a 18. században kezd terjedni a hímzés. A terjedést kívánta elősegíteni, hogy Mária Terézia „az 1772-es Ratio Educationisban a kötelező tantárgyak közé sorolta, majd az 1806. évi királyi rendelet is kötelezővé tette az oktatását a főrendiek leányiskolái számára.”[5] A gyakorlatban kötelező tantárgyként a felső-népiskolákban 1868-ban, a polgári iskolákban 1869-ben, a népiskolákban pedig 1905-ben vezették be a hímzés oktatását a kézimunka tárgy körében. A hímzéssel díszített népi tárgyak legszebbjei a menyasszonyi kelengyék darabjai. Ez nem véletlen, hiszen még a 20. század utolsó harmadában a hagyományőrző falvakban a kelengyét közszemlére tették esküvő alkalmából („Viszik a menyasszony ágyát!”). Így különösen gazdag hímzés került a felvetett ágyra helyezett lepedőkre, a párnák rövidebb oldalélére varrt úgynevezett csúpokra, a derékaljak, szalmazsákok kilátszó végére, a lakás mennyezetgerendái alá rögzített tároló rudat takaró rúdravalókra, a falakat díszítő törülközőkre, keszkenőkre, függönyökre, abroszokra, falvédőkre. A lakástextileken kívül a ruhadarabok kopásnak kitett részeit is díszítették hímzéssel. Ezért kerültek a hímzések az ingek, blúzok nyakára, kézelőire, összezáruló részeire, a vállakra, vagy az ingujj külső összevarrásának vonalára; a szoknyák, kötények, bőgatyák alsó szélére, valamint a ráncolt részek rögzítésére; a fejkendők, főkötők széleinek kiemelésére.

Jelen kor

Napjainkban újra erőre kapott a hímzés. A 20. század jellemzően dísztárgyait borító hímzett motívumok, a párnákról, falvédőkről, és terítőkről átkerültek napjaink használati tárgyaira. Nagymamáink még díszítettek vele, mi már hordjuk őket. A jelen embere és főként a fiatal generáció nehezen értelmezi az ornamentikától zsúfolt felületeket. Ellenben trendinek (divatosnak) találja az egyszerű háttéren önmagában megjelenő motívumokat. Ezzel mintegy kiemeli a kiválasztott motívum jelentőségét, azonosul vele. A pólón, vagy tornacipőn megjelenő hímzés, díszít, és felvállalásával önazonosságot ad.

A hímzés mint jel, visszakapta értelmét és értékét. A jelen korban újra a kommunikáció eszköze lett, de ma már nem tájegységekre vonatkozó azonosságot, hanem tágabb, nemzeti és generációs összetartozást jelöl. Így, a használat által teszi élővé a hagyományt a társadalom, és így változtatja saját képére az adott kor. A múzeum és az utca harca örök, a hagyományőrzés, és a hagyomány életben tartása egymás ellensége, és bajtársa.

A hímzés csoportosítása

A hímzés csoportosítása többféle szempont szerint lehetséges.[6]

Társadalmi csoportok szerint

19. századi úri hímzéses terítő sarokdísze
Szűcshímzés
Kalotaszegi nagyírásos
Aranyhímzés

A készítő, illetve használó társadalmi hovatartozása alapján:

Az úri hímzés: jellegzetesen magyar hímzésfélét értünk alatta, mely a nyugat európai és a török hímzéskultúra hatására alakult ki a reneszánsz kori Magyarországon. Anyaga drága vászon (patyolat, gyolcs, brokát, bársony stb.), melyet leggyakrabban selyem vagy fémszállal hímeznek ki. Díszítményei, szerkezete és öltéstechnikája is különbözik a népi hímzéstől, habár az utóbbira nagy hatással volt. Mint neve is mutatja főleg a tehetősebb emberek tulajdonát képezte. De viszonylag sok maradt fenn az egyházak birtokában is, ahová adományként kerültek. Jellegzetesen mesteremberekkel varratták.

A népi hímzés: gazdagsága, sokfélesége megnehezíti az általános jellemzését, de a különböző tájegységeken belül is megkülönböztethetünk szűcshímzéseket és vászonhímzéseket, szabadrajzú és szálszámolásos hímzéseket. Gyakran régi technikákat őriztek meg, vagy fejlesztettek tovább. Egyik jellegzetessége, hogy a mintákat soha nem szolgaian másolták, hanem mindig változtattak rajta, ezért annyira gazdag a mintakincse. Hímzéséről híres tájegységek: Kalotaszeg, Kalocsa, Torockó stb.. Gyakran mindenki magának varrta, de előfordultak erre szakosodott mesteremberek is. A szűcshímzés kisiparosok munkája.

Készítés módja

A kivitelezés szerint a hímzés lehet kézi vagy gépi. A kézi hímzés időigényes, éppen ezért sokkal értékesebb, mint a gépi. A gépi hímzés a 20. században, a varrógép elterjedésével honosodott meg szerte a világon.

A hímzés az alapanyag szálaihoz való viszonya alapján készülhet

  • az alapanyagra felvitt rajz(előnyomott v. szabad) alapján vagy
  • az alapanyag szálainak számolásával történő hímzéssel (pl. keresztszemes hímzés, gobelin).

Felhasznált alapanyag, hímzőfonal és mintaelhelyezés

A hímzés a felhasznált alapanyagát tekintve készülhet

eredetű alapanyagon.

A magyar népművészetben a növényi alapanyagra elsősorban a nők hímeztek, ezért női hímzésnek is nevezik; míg az állati alapanyagra mesteremberek (tehát férfiak) hímeztek, s így férfihímzésnek is nevezik (ilyen például a szűcshímzés, másként szűrhímzés).

Ismeretes még alapanyagként a selyem, amely állati eredetű alapanyag. A selyem, mint hímzési alapanyag közismerten kedvelt volt az ókorban, a középkorban a vezető patríciusi illetve főúri körökben. A selyemre történő hímzés igen elterjedt volt a távolkeleten (pl. Kína, Japán), valamint Európa egyes országaiban is.

A fonal anyaga szerint meg lehet különböztetni pamut, gyapjú, selyem és fémfonalas (pl. arany-, ezüsthímzés) hímzést. Az inkáknál például emberi hajat is használtak hímzéshez.

A díszítmény színe alapján lehet a hímzés

  • fehér (teljes egészében fehér színű fonallal kivarrt minta),
  • színes (egyszínű, többszínű).

A hímzést elhelyezhetjük az alapanyag

  • közepén;
  • szélén (ezt szélhímzésnek is nevezik);
  • előző kettő kombinációjaként;
  • teljes felületén szórtan illetve
  • teljes felületét befedve.

Hímzés eszközei

Hímzendő anyag

Az hímzendő anyag attól függően változik, hogy mire használják a kihímzett darabot. Leggyakoribb alapanyag a vászon, a bőr, a selyem.

Hímzőfonal

A hímzőfonal az alapanyag függvénye. Ez alatt azt kell érteni, hogy durvább alapanyaghoz vastagabb fonalat, míg finomabb alapanyaghoz vékonyabb hímzőfonalat használunk.

Hímzőtű

Hímzőtű lényege, hogy a varrótűvel szemben kissé tompább a hegye, míg a befűzőrész nyílása többszöröse (akár tízszerese is) a varrótűének. Így a hímzőtű nem okoz könnyen sebesülést hímzés közben, és könnyített a hímzőfonal befűzése is.

Olló

A hímzésnél használt olló többféle lehet. Nagyon finom hímzéshez kicsiny, hegyes olló használandó, szokásos hímzéshez pedig közepes méretű, hegyes olló is elégséges.

Egyéb segédeszközök

Az hímzés segédeszköze a hímzőráma, amelynek célja, hogy a kifeszített vagy beszorított anyagot feszesen tartsa a hímzés kivitelezése közben. Hasznos segédeszköz a fonaltartó, amely lehet állványos, vagy dobozos. Az állványon felfüggeszthető színek szerint a hímzőfonal, míg a dobozos tartót rekeszekre osztják és szintén színek szerint lehet benne osztályozni a hímzőfonalat. Nagyobb hímzendő felületű (pl. gobleinszőnyeg hímzésénél) anyagokhoz különböző súlyokat (fém, fagerenda stb.) használnak a leszorításhoz.

Motívumkincs

Keresztszemes hímzés, Magyarország, 20. század közepe

A hímzésekkel rendkívül gazdag motívumkincs hozható létre. Annak függvényében, hogy népi vagy úri hímzésről van-e szó a motívumok használata is változik. Természetesen a kettő kölcsönösen hatott egymásra, ezért nagyjából mindkettőben felleljük majdnem ugyanazokat a motívumokat, de más arányban. Míg az úrihímzés esetében kedveltek a növényi motívumok addig a népi hímzésben inkább geometrikus, vagy erősen stilizált motívumokat találunk, ezért sokan úgy gondolják hogy a geometrikus minták korábbiak a növényi vagy állati ornamentikánál noha sok esetben mindeniknél egyformán kimutatható a reneszánsz hatása. Az igaz ugyan hogy az utóbbi évszázadokban megfigyelhető volt hogy bizonyos helyeken a geometrikus motívumokat növényi motívumok váltották fel, de ez inkább a polgári divat hatásával magyarázható stílusváltás és nem jelenti azt, hogy korábban ismeretlen lett volna - például a honfoglalás kori magyar díszítőművészetben - a növényi ornamentika. A geometrikus motívumok tájegységenkénti és alkalmazási felület szerinti megoszlása is rendkívül változatos képet mutat.

Vannak vidékek, ahol a párnacsúpot túlnyomó részt geometrikus mintával díszítették (Árapatak) és ahol szinte kizárólag növényi és állati motívumokkal (Szék).

20. század eleji árapataki vetettágy hímzett párnákkal

A Kalotaszegi női ingek kézelőin kizárólag geometrikus mintákat találunk. A vállfűminták között viszont régen gyakori volt az írásossal varrt növényi motívum is. Tehát megvolt a szigorú rendje, hogy milyen motívumot mire alkalmaznak. Árapatakon is megfigyelhetjük, hogy a párnák mintáját nem használták szalmazsákokra vagy radinás kendőkre, sem fordítva, pedig ugyanazzal a technikával varrták mindeniket. Másik jellemzője a magyar hímzésmotívumoknak a szimmetria. Ha nem szimmetrikus egy motívum akkor szembefordítva megduplázzák.

A magyar hímzésekre nem jellemző a terülődísz, vagyis a motívumok minden irányba való ismétlése.

A népi hímzésben a többi népművészeti ághoz hasonlóan több alapvető motívumot használnak. Ezek felsorolása egyúttal a motívumkincs feltételezett fejlődését is mutatja.

Geometriai

  • A geometriai alakzatok (pl. négyzet, háromszög, kör) a legegyszerűbb mintaelemek. Ezek kombinálása adja a népi hímzések jelentős részét. Sok esetben rokonságot mutatnak a takácsszőttesekkel. Főleg a szálánvarrott hímzéseknél alkalmazzák.

Növényvilág

  • „A növényi motívumok lehetnek bokorszerűen elhelyezkedő leveles virágos ágak, tulipános, gránátalmás, szegfűs, liliomos díszítmények, vagy dőlt ágú aszimmetrikus virágdísz, forgórózsa motívum, vagy egy nagy virág kisebb virágelemekkel.”[7]
    Kalotaszegi írásossal hímzett lepedő növényi motívumokkal

Állatvilág

  • Az állatok (pl. szarvas, ló, madár, hal) ábrázolása főleg a szálszámolásos kézimunkákon lelhető fel. Nagyon gyakori az állatok, főleg madarak páros ábrázolása.

Egyéb

  • A tárgyak ábrázolása közül megemlíthető például tányér, korsó, kehely, íj, virágcserép.
  • Az emberábrázolás hímzéstechnikákhoz kapcsolódik.

Az emberábrázolás a magyar népművészeti hímzésekben ritka, és nem jellemző a közel keleti hímzésekre sem.

Öltésfajták

Laposöltés

Bővebben: Laposöltés

A laposöltéses hímzéscsoport öltéselemeire jellemző, hogy az anyagba beöltött hímzőfonál mindig simán, laposan elnyújtva fekszik rá az alapanyagra, és elkészítéséhez egyetlen öltés elegendő. Az egymás mellett, nagyobb felületen alkalmazott laposöltést töltésnek is nevezik. A szép laposhímzésnél a mintát adó fonalrész lazán fekszik az alapanyagon, így dúsabb hatást mutat. Az anyag összehúzásának elkerülése céljából a laposöltéses hímzéseket hímzőrámán készítik.

Keresztszemes öltés

Bővebben: Keresztszemes hímzés

A keresztöltéses hímzéscsoport a szálszámolásos laposöltések továbbfejlesztése során alakult ki. Egy alapelem minimum két egymást keresztező laposöltés, amit szemnek neveznek. Az alapanyag 2x2, 3x3 vagy 4x4 szálú négyzetecskéin készül az átlós átöltésű keresztszemes minta, amelyek egy kézimunkán belül mind azonos nagyságúak.

Hurok- és láncöltés

Zárt láncöltés
Bővebben: Hurok- és láncöltés

A hurok- és láncöltéscsoportba azok az öltések tartoznak, amelyeknél a hímzés ívelten, indaszerűen helyezkedik el. Az ívelés a hímzőszál hurkolásával képezhető. A láncöltés kinézete zsinórszerű, de alapvetően itt is lehurkoljuk a szemeket.

Átcsavarásos és szálvonásos öltés

Bővebben: Átcsavarásos és szálvonásos öltések

Az átcsavarásos és szálvonásos öltésfajták előre elkészített alapszálak különböző módon való becsavarásával, beszövésével készülnek, s jellemzően áttört, csipkehatású felületet adnak. Az alapszálakat elő lehet készíteni:

  • bizonyos távolságban az alapanyagra hímzett hamis laposöltésekkel vagy
  • az alapanyag néhány szálának eltávolításával (szálvonás), mintegy ritkítva az alapanyagot.

A laposöltéses szálak hímzéssel történő becsavarásával az alapanyag fölött képzünk áttört hatású díszítményt, míg a szálvonásos eljárás esetén magát az alapanyagot változtatjuk át csipkeszerű felületté.

A hímzés és más szakmák, mesterségek kapcsolata

A hímzést, mint alapvetően varrásos díszítményt, a civilizáció fejlődése során több szakma is használta.

Szűcshímzés

Az egyik legjellemzőbb és igen elterjedt használói voltak a szűrök hímzésénél a szűcsök, s így külön nevesítve is lett a szakmában szűcshímzés néven.

Bővebben: Szűcshímzés

Rátét vagy applikáció

Bővebben: Rátétmunkák

Szorosabb értelemben nem tekinthető hímzésnek. Az idesorolás indoka, hogy egyrészt ránézésre hasonlít a hímzéshez, másrészt a díszesebb kivitelezés céljából gyakran alkalmaznak hímzőöltéseket is a rátét munkák felerősítésénél, harmadrészt - régebben nagyon ritkán - kész hímzést is rátétnek alkalmaznak. A gépi hímzés elterjedésével főleg ruhadarabokon alkalmaznak rátétként kész hímzéseket.

Gyöngyhímzés

A gyöngyhímzés szigorú értelemben véve nem sorolható egyik öltésmódhoz sem. Jellemzően laposöltéssel vagy annak valamely kombinációjával erősítik fel a gyöngyszemeket az alapanyagra. Előfordul, hogy hosszabb mintasort úgy készítenek el, hogy előre felfűzött gyöngysorokat öltögetnek le az alapanyagra rajzolt mintára. Ez hasonlít a rátéttechnikához vagy az arany-ezüstszálak leöltögetéséhez, ami az úrihímzésben kedvelt hímzési mód.

Selyemhímzés

A selyem mind alapanyag, mind pedig hímzőfonálként olyan speciális, finom munkát jelentett, hogy valamikor elkülönült szakma volt mind a hímzésen, mind pedig a varráson belül.

Magyar tájegységek népi hímzései

A magyar tájegységek hímzéseit a teljesség igénye nélkül felsorolásszerűen ismertetjük ábécérendben. A magyar tájegységekbe beleértjük a jelenleg is, valamint a trianoni békeszerződés előtt is magyarországinak tekintett, magyarok által lakott tájegységeket.

A fent felsorolt tájegységek között vannak, amik csak egy bizonyos öltéstechnikáról ismertek (pl.: Árapataki keresztszemes, Gyimesi fonákján varrott), de van ahol nagyon gazdag hímzéskultúra a jellemző. Kalotaszegen például az írásos nem minden faluban volt elterjedt. De általánosan alkalmazzák a vagdalásos technikát, a keresztszemest, a darázsolást, a laposöltést stb..

Magyarországon ismert külföldi eredetű vagy elnevezésű hímzések

Érdekességek

  • A hímzéseket mindig a bal oldalukon (visszáján) érdemes vasalni gőzöléses eljárással.
  • A hímzett darabok hátoldalát magyarul még visszájának illetve bal oldalnak is nevezik.

Források

Weblapok

Könyvek

  • Gazdáné Olosz Ella: Kézimunkázók könyve, Kriterion Kiadó, 1986 (894 511-4)
  • Balassa-Ortutay: Magyar néprajz, Corvina Kiadó, 1979 (ISBN 963-13-1505-3)
  • Lengyel Györgyi: Keresztszemes kézimunkák Kossuth Könyvkiadó, 1982 helytelen ISBN kód: 963-09-1764-3
  • Reader's Digest Kiadó Válogatás: Ötletek, jó tanácsok, megoldások bármire ISBN 963-8475-40-4
  • Russian embroidery: Traditional motifs. The Museum of Folk Art Moscow. 1990 Szovjetszkaja Roszija Kiadó 1990

Hivatkozások

  1. ↑ "Hímzés, a szövetek díszítésének az a módja, amely egyes fonalak bevarrása által áll elő. A díszítő fonalak bevarrásának számos módozatai 3 csoportra oszthatók, ú. m. a lapos vagy párhuzamos öltés, a lánc- vagy hurkosöltés és a keresztöltés csoportjára. A párhuzamos v. lapos öltést az 1. ábra mutatja. Ebből kitűnik, hogy a fonalak a szövet színén egymás mellé párhuzamosan illeszkednek. A hurkos öltés jellemzőjét a 2. ábra tünteti fel; ennél a díszítő fonal hurokszemekböl álló láncot alkot. A keresztöltés szintén laposöltés, csakhogy két-két öltés keresztet alkot és a keresztek csoportozata képezi a mustrát." Révai Nagy Lexikon X. kötet 103. oldal "Hímzés" szócikk
  2. ↑ "A H. egykorú a ruházattal. Megjelenik már az első ember bőrruházatának összevarrásain. Az egyiptomi előkelőek ruházata épp úgy hímzett volt, mint az asszíroké. Az egyiptomiak még a hajóvitorlákat is hímezték. Babilónia ősidőktől fogva híres volt színes és fehér hímzett szöveteiről. Az indiai, a zsidó, a feniciai hímzett templomkárpitok ismeretesek." Révai Nagy Lexikon X. kötet 103. oldal "Hímzés" szócikk
  3. ↑ [1] MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON
  4. ↑ Russian embroidery: Traditional motifs. The Museum of Folk Art Moscow. (Moszkva 1990 Szovjetszkaja Roszija kiadó)
  5. ↑ [2] Sedlmayr Krisztina: Kiállítás a kézimunka tanításáról
  6. ↑ "A H.-ek osztályozását többféle szempontból végzik, nevezetesen: a) a himző fonal anyaga szerint (selyem-, arany- stb. H.); b) a himző fonal színe szerint (fehér H. és színes H.); c) az öltések módja szerint; d) a hímzett felület alakja szerint (lapos és domborúH.); e) a H. kiviteli módja szerint (kézi és gép-H.). Révai Nagy Lexikon X. kötet 103. oldal "Hímzés" szócikk
  7. ↑ [3] A népi hímzés (sulinet)

További információk

https://www.youtube.com/watch?v=YzxqRWs6rhQ

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hímzés&oldid=23583756”