Gorno-Altajszk
| Gorno-Altajszk (Горно-Алтайск, Туулу Алтай) | |||
 |
|||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Oroszország |
||
| Föderációs alany | Altaj Köztársaság | ||
| Alapítás éve | 1824[1] | ||
| Városi jogokat kapott | 1928[2] | ||
| Polgármester | Viktor Alekszandrovics Oblogin | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | ismeretlen +/- | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tengerszint feletti magasság | 270–305 m | ||
| Terület | 9095 ha km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Gorno-Altajszk
Pozíció Oroszország térképén
|
|||
| é. sz. 51° 57′, k. h. 85° 58′ | |||
Gorno-Altajszk
Pozíció az Altaj Köztársaság térképén
|
|||
| Gorno-Altajszk weboldala | |||
.png)
Gorno-Altajszk (oroszul Горно-Алтайск, dél-altaji nyelven Улулу Алтай [Ululu Altaj]) város Oroszországban, Nyugat-Szibéria déli részén, az Altaj előhegyeiben, Moszkvától 3641 km-re. Az Altaj Köztársaság fővárosa és egyetlen városa.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
A köztársaság északnyugati határa közelében, alacsony hegyekkel körülvett völgyben, a Majma folyó partján fekszik. A Majma itt találkozik a kis Ulala folyóval és a város közelében az Altaj egyik legnagyobb folyójába, a Katunyba torkollik. A legközelebbi város az Altaji határterülethez tartozó, kb. 100 km-re fekvő Bijszk.
Története [szerkesztés]
A 19. század elején az őslakos teleutok kisebb települése volt ezen a helyen. 1824-ben Bijszkből orosz telepesek jöttek ide, ők alapították Ulala falut. Később misszionáriusok és orosz kereskedők is érkeztek. A század végén a település a Tomszki Kormányzóság egyik jelentékeny kereskedelmi központja volt.
1922-ben megalakították az Ojrot Autonóm Területet, melynek Ulala település lett a központja. 1928-tól város, 1932-től neve Ojrot-Tura (jelentése: 'ojrotok városa'). 1948-ban az ojrot népnév használatát a Gorno-Altaj elnevezés váltotta fel (jelentése: hegyi Altaj), létrejött a Gorno-Altaj Autonóm Terület, és a város neve Gorno-Altajszk lett. 1992-ben a terület az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársasága lett, a város pedig az Altaj Köztársaság fővárosa rangra emelkedett.
1924-ben készült az első, kezdetleges vízierőmű; 1937-ben hőerőmű építése kezdődött.[3] 1939-ben nyitották meg a város első állandó, hangosfilmek vetítésére alkalmas filmszínházát; épülete 1994-ben leégett. A televíziós átjátszóállomást 1958-ban, a városi közigazgatás központi épületét 1969-ben adták át.
Lakossága [szerkesztés]
- 1989-ben 46 436 lakosa volt.
- 2002-ben 53 538 lakosa volt.
- 2010-ben 56 933 lakosa volt[4], melyből 38 579 orosz, 12 689 altaj (301 tubalárral, 241 telengittel és 179 cselkánnal együtt), 1 267 kazah, 440 kumundi, 352 ukrán, 259 német, 232 örmény, 158 azeri, 146 tatár, 104 kirgiz, 102 tuva, 88 üzbég, 74 fehérorosz, 72 koreai, 52 moldáv.[5]
Gazdaság, közlekedés [szerkesztés]
Kisváros jellegű település, a középületeket leszámítva többségében földszintes faházakkal. Jelentősebb iparral nem rendelkezik; helyi jelentőségű a textilipar, az építőipar és az élelmiszeripar. Az Altaj-hegység természeti adottságai sok turistát vonzanak, és a város számára kiemelt fontosságú az idegenforgalom, növekedésének azonban határt szab a közlekedés nehézkessége és a köztársaság szűkös ellátottsága energiával.
Vasúton nem érhető el a város. A Barnaulból leágazó vasúti szárnyvonal végállomása Bijszk, onnan jó minőségű országúton lehet eljutni Gorno-Altajszkba. A két város közötti vasútvonal építését várhatóan 2013-ban kezdik meg és 2015-ben fejezik be.[6]
A várostól néhány kilométerre vezet az Altaj legfontosabb országútja, az ún. csujai főút (csujszkij trakt), mely a mongol határ és Bijszk között, majd onnan tovább Nyugat-Szibéria központi városáig, Novoszibirszkig teremt összeköttetést.
Az országút mellett épült Gorno-Altajszk repülőtere. A Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben a menetrendszerű repülőjáratokat megszüntették, és tizenkilenc éven át csak charter járatok közlekedtek. Az első menetrendszerű járat 2010 decemberében indult újra a város és Novoszibirszk között.[7]
Kultúra, felsőoktatás [szerkesztés]
1949-ben a városban tanárképző főiskola létesült. Jórészt erre alapozva hozták létre 1993-ban a Gorno-Altajszki Állami Egyetemet, ahol 2010-ben tizenegy karon 2820 hallgató tanult.[8]
Gorno-Altajszknak 1937-től volt állandó színháza. Központi színháza, a Nemzeti Színház épületét 1971-ben avatták fel. Az 1994-ben leégett nagy moziépület helyén művelődési- és szórakoztatóközpont épült.
1961-ben a város keleti szélén régészek egy kora kőkorszaki település nyomait tárták fel. A több százezer vagy talán másfél millió éves maradványokat az ismert altaji néprajzkutatóról, A. V. Anohinról elnevezett helytörténeti múzeumban helyezték el, mely nem csak a város, hanem az Altaj történetének emlékeit is gyűjti.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ [1]
- ↑ [2]
- ↑ Vjacseszlav Parajev: Pamjatnije dati Gorno-Altajszka (orosz nyelven), 2010. július 28. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
- ↑ A 2010. évi népszámlálás adatai (pdf). Oroszország statisztikai hivatala
- ↑ A 2010-es népszámlálás nemzetiségi összetételre vonatkozó adatai.
- ↑ Sztroityelsztvo zseleznoj dorogi (orosz nyelven). Altapress.ru, 2010. december 20. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
- ↑ Prezentovan reguljarnij rejsz Novoszibirsz–Gorno-Altajszk (orosz nyelven). Altapress.ru, 2010. december 18. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
- ↑ A Gorno-Altajszki Állami Egyetem honlapja (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2011. október 8.)
Források [szerkesztés]
- Gorno-Altajszk város hivatalos honlapja (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2010. november 30.)
- Nagy Szovjet Enciklopédia (orosz nyelven). Hozzáférés ideje: 2011. október 7.
- szerk.: G. M. Lappo: Goroda Rossii (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopedija, 107. o. ISBN 5-85270-026-6 (1994)
